Ötödik

Tizedike

Tegnap, ahogy a kezemről igyekeztem lemosni a mézeskalács tészta hozzám igen ragaszkodó részét a konyhai csapnál, hirtelen belém villant, hogy öt éve pont ugyanezen a napon sütöttem Advent idején a mézeskalácsot. Mintha tegnap lett volna, ahogy csalódottságomban (1) az ártatlan tésztán adom ki a mérgem és közben anyuéknak telefonálok, hogy ne izguljanak, itt mostanában nem lesz baba, a doki is megmondta és magam is úgy érzem. Én már örökké terhes maradok én kész.....

 Másnap, kedden, álló nap keményedett a pocak, furán éreztem magam, nem értettem a jeleket. Azért kisütöttem jó néhány tepsi mézeskalácsot. Sőt, még a zabpelyhes-csokis keksz ötlete is csábítónak tűnt, szerdára azt tűztem ki célként. Persze ez csak terv maradt. Hajnalban elfolyt ama bizonyos víz és reggel szülni indultunk azon a szép decemberi napon. 

Már kisült a mézes idén is. Eképpen készült:

(1) Minden jel arra mutatott, hogy Réka 38 hétnél tovább nem marad odabenn. Ezen a hétfői napon a Dokim meggondolta magát és úgy vélte, szülésnek semmi jele....Én pedig már nagyon türelmetlen voltam.