Hétvégén nem jöttek a „mesteremberek”, mert lebetegedett az egyik influenzával. Ilyen a mi formánk. Az túl szép lenne, ha haladnánk….. Úgyhogy áll a meló, a fürdőszoba nagyjából egy hónapja nem fejlődik sehová. Viszont leszedtük a sok réteg tapétát az előszobában kínunkban. Eddig úgy volt, hogy majd ráfestünk és kész, de hát nagyon ráértünk és szétkaptuk, mint foxi a lábtörlőt. Most kb. úgy néz ki, mint ahol soha nem is laktak (mármint az előszoba) vagy legalább 100 éve lakatlan a lakás. Na mondjuk nem, mert azért az ajtók újak…..a konyha kész….Ne nyavalyogjak már annyit! Tibi le is csiszolta az ajtókat, jöhet rá a lazúr /lakk vagy ami tetszik.
Szombaton megvettük a konyhai csapot, pont amikor hatalmas pelyhekben esett a hó, szinte mini hógolyók potyogtak. Nem tetszett annyira, én már a tavaszt várom, igaz, nem is maradt meg, csak a háztetőkön. Néztünk mosogatótálcát, de akkora volt a választék, hogy zavarba jöttem tőle és kértem az eladó hölgytől egy árral felszerelt prospektust , majd távoztunk . A héten azért el kellene dönteni, milyen legyen, hátha jövő héten megérkezik a konyhabútor is.
Már ott tartok, hogy semmi örömet nem érzek a lakás miatt, illetve amikor süt kinn a nap és az alsó szintet is minden oldalról körbesüti, akkor még nagyon mélyen benn pislákol valami, de már nagyon elegem van. Besavanyodtam. Vasárnap becipeltem egy nagy táska cuccot a konyhába, nem mintha lenne hová tenni, de pl. nagyon megörültem a sajtreszelőnek és rácsodálkoztam a régi antik kávédarálóra, ami a konyhában a polcon figyelt……Mintha ezer éve kiköltöztünk volna. Kiselejteztem egy ugyanakkora zsák szemetet, rozzant tányéralátéteket, fonott nemtommiket, olyasmit, amit az előző lakásban még nem volt erőm kidobni. Hát most volt.
Szóval reménykedtem, hogy a MÚLT héten lesz fürdőszoba lenn is, benne mosógép, ha még a zuhanykabin nem is áll…De neeeem….arra még várni kell.
Közben kínlódok valami pisilős fertőzéssel is, ez igazából az én legnagyobb bajom most, emiatt vagyok nyűgös. Csütörtökön annyira begörcsölt a hasam, hogy azt hittem meghalok. Végül a kórházban kötöttünk ki, ahonnan persze (utólag persze) már a triázsnál kidobtak, illetve eltanácsoltak, hogy ilyen panaszokkal nem éri meg kivárni a 4-5 órát, úgyis az lesz, hogy antibiotikummal hazaküldenek. Hát igen, mert ők nem látták haláltusámat a fájdalmakkal, akkorra hatott az algopyrin…..Végül a háziorvos írt ki antibiotikumot, valami erősebbet és most várom, hogy visszatér e vagy nem…..Szóval van baj elég….
Valahogy úgy érzem, hogy mostanában semmi, de semmi nem sikerül. Mintha a lakás megvételével lenulláztuk volna a szerencse faktorunkat…nem is tudom…és most az a büntetésünk, hogy egy darabig verni fog bennünket a Jóisten…..
Tanultunk Zalánnal a hétvégén, főleg matekot. Emlékszem, annak idején Réka matek tanárja a fejünkbe verte, hogy nagyon fontos, hogy a tízes bontás jól menjen a gyerekeknek, tehát 8+2, 7+3, 6+4, 5+5 és ilyenek. Hát vannak Zalánnál döccenők, bár az a fura, hogy a 9+3-ra simán rávágja, hogy 12. Akkor a 7+3 miért nem automatikus, nem értem. Írásból nagyon sokat fejlődött (hála nekem….), már csak 1-2 hiba van a tollbamondásban, nem 10. Kíváncsi is leszek, mit ír legközelebb. Félévi értesítésben még az volt, hogy sok hibával ír, úgyhogy a fejlődés szele még nem csapta meg a tanárnőt….
Réka ír a héten német TZ-t, matek TZ-t , matek tájékozódót, környezet kisdogát és nyelvtan tollbamondást a melléknevekből….hurrá új félév, bár már meg sem lepődtem, ez lesz most már május végéig
Felhívott a fuvolatanár, hogy kedden fél hattól fél hétig lesz Rékának fuvola órája, jó lesz e…Na most éppen paprikás hangulatomban kapott el. Hétfőn a „nagyok” edzéshalmozása miatt a kisebbeknek van hatig a szolfézs, kedden legyen benn fél hétig és még utána van a kamara? Hát viccnek is rossz. Kicsit morogtam, egyből át tudta tenni iskola időbe, napközi elé. Naugye. Kamarára meg lehet, hogy nem is fog járni, legalábbis ha rajtam múlik….hát nem rajtam múlik, ha van kedve, járjon. A vívásról szó sincs, csak annyit mondott, hogy ha elkészül a vívóterem, akkor megy oda vissza. Szóval nem a vívással van a baj, nem is a bandával…hogy ezt miért nem lehet elmondani, nem tudom….
Voltunk a gáztervesnél , rögtön a kórház után, még pont időben beestünk. Igaz, a folyamatosan vedelt víz miatt meg kellett, hogy kérjem, mutassa meg merre van a mosdó…de mindegy. Készül a gáz terv, fűtési terv, hogy mennyi idő, mire megjön az engedély, nem tudom, talán egy hónap. Márciusban remélhetőleg ráérünk kivitelezőt keresni, bár a tázterves pasas azt javasolta, már most foglaljunk le valakit, ha tudunk olcsót.….Nem tudunk és egyébként sincs fűtési terv sem, max a kéglit tudom nekik megmutatni. Azt hiszem, kivárjuk a tervet, max nem lesz aki nyáron megcsinálja, mert mindenki nyakig lesz melóval. Nekünk az augusztus is, jó, sőt….szóval remélem, a legjobbakat. Úgy nyilatkozott, kb. 2-3 hét amíg nem lesz nálunk gáz majd a kivitelezés ideje alatt, kiköltözni nem kell, de meleg víz az nem lesz. Alig várom azt is….
Tudjátok milyen jó az, amikor nem fáj, ha pisiltek? Becsüljétek meg magatokat!