...és szóban a húsvétról

Ugyanúgy megsütöttem azokat a süteményeket, amiket terveztem, csak éppen szabadabban bánhattam az idővel. Nem jöttek tesómék anyuhoz, nem kellett egyeztetni, hogy mikor érünk rá Tibi családjával randizni, hol legyen az ebéd, hol legyen a vacsora, ki mit süt és visz. Úgy alakíthattunk mindent, ahogy akartam. Szomorkás szabadság volt ez.

Anyu nem bízta a véletlenre, a kapu elé egy méterre tette ki a kosarunkat és kesztyűben, maszkban jött ki, pedig 5 méterre közelítettem meg csak kb. Kiadtuk a sütit, amit én sütöttem neki és már fordultunk is. Illetve a réten megfuttattuk a Diót, tiszta nyári idő volt. 

Aztán anyósomnál beszereztük egy nagy ibrik csodás, kincset érő húslevest,vittünk oda is sütit és már indultunk volna haza, ha nem lett volna egy mini dráma Réka mamáéknál élő cicájával, aki a terhessége utolsó hetét, heteit kinn a kertben, távolabb a város zajától tölti vasárnap óta és Réka zokogott szívszaggatóan, hogy ő soha többet nem látja a macskát, mert onnan meg fog szökni. Mondjuk, ez lehet, bár a cicáit csak nem hagyja faképnél. A kiskamasz, amikor mégis inkább még kislány című magánszámát láthattuk a lányunknak. Élmény volt...ja nem!

Az ünnep alatt egyébként rengeteget aludtunk, volt, hogy 10-11 tájban ébredtünk a hajnali 1 órai lefekvés után, majd ebéd után még szunyókáltunk is egyet, főleg Tibi. Olykor meg én aludtam el a filmen, volt olyan is. Tiszta álomkor a köbön. Biztos annak is betudható, hogy vendégség hiánya ide vagy oda, azért a szokásos mennyiségű kajánk megvolt. Töltött káposzta, rántott hús, kocsonya, leves, sok-sok sütemény, sonka, torma, tojás....szóval hétfőre már totálisan KO-ra zabáltam magam....Mától fogyókúra, de persze inkább majd akkor, ha elfogy a kaja, nehogy ránk romoljon valami.

A tojáskeresést hétfő helyett vasárnap rendeztük, a gyerekek egy kicsit morogtak, hogy idén kevesebb csokit kaptak, de nem komolyan. A mi betonos kevésbé füves kertünk kevésbé romantikus helyszín,mint anyu csupa gyepszőnyeges, fás, melléképületes kertje, de hát ez van. Itt készültek a fotók is elsősorban. Erre felkeltek a gyerekek 10 órára, mert egyébként nehéz a korai kelés őfelségééknek.

Ma, kedden ,visszahuppantunk a hétköznapokba, már megcsináltunk egy matekverseny feladatsort a hisztis Rékával (megőrjít olykor, komolyan), Zalánnal környezeteztünk és most éppen a Két Lottit olvassa a bajsza alatt (Réka fuvolázik a távolban,valami tavalyi darabbal szenved). Én is dolgoztam, de most valahogy jól is esett, itthonról sokkal klasszabb dolgozni, még ha ugyanazt is kell teljesíteni. Holnaptól a gyerekek is kapnak egy kis rendszert, nem az lesz, hogy laptopról tévébe, tabletről telefonra pottyannak, hanem jönnek a feladatok. Komolyan, szinte várom. Ez megint egy újabb szint a maradjotthonos lelkivilágomból. 

Amúgy nem nagyon gondolkodunk vagy elmélkedünk, tesszük a dolgunk, mint a droidok. Anyukám múltkor felhívott, mondta egyik rossz hírt a másik után, kb a negyedik az volt, hogy  valami ismerős ismerőse  az utcánkban súlyos beteg, mire felcsattantam, hogy ne haragudjon, de nem érdekel....Annak örülünk, megbecsüljük, ami van, hogy még a családban, ismerősök között mindenki tök egészséges, munka van, munkahely van, a sulit csináljuk, egyelőre ezzel beérjük. Aztán van, amikor pityergek persze, amikor senki nem látja, de mivel ezek olyan körülmények, amin nem nagyon tudok változtatni, hát kb. ez van....