Napok óta fájt Zalán torka kicsit vagy annál pindurkát jobban, de aztán a krach csütörtök reggel ütött be, amikor is belázasodott. Ilyenkor Tibi gondos szülőként mindig rohan(na) vele az orvoshoz, aminek nálunk semmi értelme, úgyis kivár az antibogyóval pár napot, amíg eldől, hogy vírus vagy baci, Tantum Verde, Nurofen, tea, méz és vitaminok meg itthon amúgy is vannak készleten. Persze azért nem baj, hogy elvitte. Mesélte később, hogy új rendszert vezettek be a rendelőben, sorszámot kap minden újonnan érkező. Gondolom, párszor már összeverekedtek kisebbségi többségi embertársaink és a doktornő a helyi polgárőrség embereit (szám szerint hármat) sem állíthatja örökké a szoknyája mellé, hát új szisztéma van. Bár vannak halovány kételyeim, hogy mindenki ismeri a számokat egytől tízig, aki a rendelőben beteg purdéival megfordul, de lényegtelen. Majd az asszisztens és a biztonsági közös erővel őr(nő) igazságot tesz közöttük.
Kérettem a magam nevére táppénzes papírt, hátha el tudom intézni, hogy otthon maradhassak. Gondoltam, el fogja felejteni Tiborom, mindig csak a fontos dolgokra emlékszik. Ám ez most olyan lehetett, hisz délben felhívtam és szólt, hogy kiadta a doktornéni a papírt, no problémó. Neki meg holnap valószínű Pestre kell menni. Ezzel el is dőlt, hogy a péntek az gyerektáppénz lesz nekem otthon. Perverz módon örültem egy picit.
Tegnap elkezdtem a szülinapi ünneplés sorozatot, este bevackoltam az ágyamba az éppen most kiolvasás alatt álló könyvemmel és egy üveg jéghideg cider-rel. "A lány a vonaton"-t olvasom. Ez az utolsó könyv még negyvenen innen, hehe. Igazából nem tetszik, az első néhány oldalt pedig még faltam megbabonázva, aztán valahogy leül a történet, vagy nem is tudom....Elvesztem az érdeklődés a folytatásban, csak azt veszem észre, hogy átugrok bekezdéseket....Tervezem majd, hogy rendelek könyveket a bookline-ról, újra angolul, nem szeretek magyarul olvasni valahogy. Mondjuk Márait igen...
Réka elújságolta, hogy megjött az az ajándék, amit apa nekem szán a szülinapomra. Van egy tippem, nagyon erős, hogy mi lehet. Tibi mérges, mert Réka lelőtte a poént...pedig konkrétumot nem mondott, én meg nem is árultam el a gyanúmat. :) A tábornak is vége, legalábbis az egyiknek, jövő héten folytköv az atlétikával, ha Réka le nem robban Zalán nyavalyájával. Amennyiszer felhajtotta a napokban Zalán teáit, amiket direkt félre raktam, hogy csak a célszemély hörpinthesse fel......szemem sem rebbenne, ha le kellene fújni ezt a második tábort. De legyünk optimisták!
Tegnap este megalkottam életem eddigi legfinomabb husilevesét. Zalánnak kotyvasztottam, hogy majd attól jól meggyógyul. Tűnődtem is, hogy azért milyen szerencse, még negyven előtt (a héten) sikerült az utolsó pillanatban tökéletes kapros tökfőzeléket rittyentenem (imádom) és amit eddig soha, ami a gyengém, egy isteni húsleves, na az is összejött. Már nem éltem hiába!
