Elég hamar végeztünk. Miután elregéltem Zalán szemproblémájának históriáját onnantól fogva, hogy már a kórházból enyhén váladékos szemmel hoztuk haza a pasimat, odáig, hogy nem és nem és nem akar teljesen rendbejönni, a doktornő két lehetőséget ajánlott fel. Vagy felír egy újabb szemcseppet, az eddigieknél egy fokkal még erősebbet, egy hét múlva kontroll, pozitiv fejlemény híjján jöhet az átmosás. Vagy rögtön átmosás. Azt feleltem, hogy nem hiszek már a szemcseppben és az utóbbit választom.
Várhatnánk még éppen, hátha magától megoldódik minden, de a helyzet úgy áll, hogy a rendelőintézet nem vállal átmosást nagyobbacska korban (nem derült ki, hogy ez pontosan mit jelent), mert körülményesebb a lefogás, a csemetéket is jobban megviseli az egész. Maradna tehát az altatásos könnycsatorna megnyitás, de egyrészt az is nagy macera, másrészt a megyei kórház aneszteziológusai pedig nem hajlandóak altatni gyerekeket egy ilyen beavatkozáshoz, vagyis meg lennénk lőve. A doktornő utalhatna be minket Szegedre. Na neeem, én már eldöntöttem, hogy tovább nem várunk.
A doktornő azt mondta, általában a szülők ilyen esetben a szemcsepp mellett szoktak voksolni, hiszen a remény hal meg utoljára, hátha megnyílik az a fránya könnycsatorna így vagy úgy, előbb vagy utóbb....de egyetértett döntésemmel. Ha csaknem 4 hónap alatt nem jött helyre Zalán szeme, a harmadik fajta szemcsepptől sem igen fog....
Abban maradtunk, hogy holnap 10 órakor a rendelőintézetben találkozunk és megcsinálja az átmosást. A procedúrán nem lehetünk jelen, a folyosón várakozhatunk. A doktornő úgy nyilatkozott, ő sem szeretné végignézni a műveletet, ha a saját gyerekéről lenne szó...A beavatkozás alatt és után vérzés előfordulhat, vérezhet a szeme és az orra is, Zalán ordítani fog, mint a sakál, de ahogy lehet, kiadja majd nekem és megvigasztalhatom. Szép napunk lesz holnap is, már látom....
