Visszatekintés 2015 - április és május

Hinnye, baromira bele kell húznom, ha holnap éjfélig el akarok jutni decemberig....:) Holnap ráadásul Limara féle sós rudat, aranygaluskát sodóval, kelt tésztába tekert virslit tervezek főzni és sütni, de van itthon füstölt tarja is, amely nagyon finom lesz a lencse mellé. Visszajött az energiám, mondtam már? Kb. kedd óta, vagyis egy héttel a legutóbbi orvosos vizitem óta. Az emésztésem még nem az igazi, remélem, nem lesz semmilyen utórengése az antibiotikumok garmadájának...


Na szóval....

Áprilisban picit enyhült a sötétség körülöttem gyász szempontjából, április végére lekerült rólam a fekete gyászruha. Nem tudtam hordani többé, megbénított, nem kaptam benne levegőt. Túlestünk a hagyatéki tárgyaláson, ami talán anyut viselte meg a legjobban, számomra inkább csak szomorú formaság volt. Egy újabb kör a nagy veszteség körül. Emlékszem, valószínűtlenül meleg idő volt, kora nyári. A hivatalos program után a Mekiben uzsonnáztunk tesómmal és anyuval. Anyu első látogatása volt személyesen egy Mekiben. Meghívtam egy fagyira, ő meg engem egy McRoyal-ra....Később együtt hoztuk el Rékát a suliból.

Áprilisban volt az a fogadóóra, amelyen immáron kötetlenül és tegező módban beszélgettünk a tantónénikkel. Erre a fogadóórára azért emlékszem jól, mert talán ekkor dicsérték a legmagasabb felsőfokokban Rékát. :) Mindig szokták, csak akkor elhangzott, hogy ebből és abból hány évvel van előrébb a koránál, mennyi mindent tud, aminek én nem is voltam a tudatában. Ekkor derült ki, hogy a magyart tanító tantónéni emlékszik Rékára a TörpSuli idejéből. Mennyire jellemezte a képességeit, hogy egy először hallott mesét vissza tudott mondani az egyik szereplő bőrébe bújva egy idegen tantónéni és gyereksereg közepében, önként vállalkozva. Ez számomra is nagy élmény volt annak idején azon a bizonyos TörpSuli foglalkozáson.

Volt egy húsvét is áprilisban, valahogy eltelt biztosan....csak arra emlékszem, hogy ténfergünk apu műhelyében és emlékeket gyűjtünk. Főztem sonkát, mint mindig....hát így. Semmi más nem jut eszembe az áprilisról, pedig töröm a fejem. Valószínűleg mivel szezon volt a munkahelyemen, hulla voltam és agyhalott valamint frusztrált és rohangáltam, mint a fejetlen csirke jobbról balra....

Ha május, arról egyből a kerti bodzabokor/fa jut eszembe, melyről idén először remek minőségű bodzát szüreteltünk és fantasztikus szörp készült belőle. A tavalyi még nem volt igazi. Rekord idő alatt el is fogyott, bárcsak még lenne belőle pár üvegecskével! Na majd jövőre! Félek, az a bokor még jövőre is a miénk lesz....

Májusban rendeztek ovis és sulis anyák napját is, mindkettőt megkönnyeztem, édesek és aranyosak voltak a szereplők. A gondosan dédelgetett anyák napi virág kirohadt az ünnepre, a tantónéni alaposan túllocsolta, de azért a cserepet haza hoztuk....Zalán óvónénije sárga pólót kért az ünnepségre, mert fiacskám maga volt a Nap - szerepe szerint. Így kb. mindenki ünneplőben feszített, kivéve Zalánomat, aki sárga volt, igen, mint a Nap és némileg alul öltözte az eseményt, nem téma!

Májusban Zalán betöltötte az ötödik életévét, sokkolóan korosodik a fiúcska...Dobos tortát kapott és méregdrága játék dínót, amit maga választott a játékboltban. Fotók nem készültek eme szülinapról, nekem úgy rémlik, egy videó viszont igen, melyen az látszik, hogy behozom a tortát gyertyástul, maximális az ünnepi hangulat, majd az ünnepelt elrohan a vécé felé, "pisilnikellpisilnikell" felkiáltással....Hát, megvártuk. Zalán mindig tökéletesen tud időzíteni. Ma is akkor borította ki a pattogatott kukoricáját a moziban, amikor éppen megindultak a népek a B terem irányába. Azt már nem is említem, hogy a kuka helyett VISSZA lapátolta a kukoricát a dobozkába....

Ebben a hónapban járt Réka erdei iskolában, ottalvósban is, hazajárósban is.  Mire az ottalvósból visszakaptuk őt, szerencsére kullancs nélkül, megleptük egy rollerrel. Egy ideig le sem szállt róla. Lakáson belül. Csodálkoztam, hogy nem jöttek fel a szomszédok. Bár ők békés népek, még soha fel sem kopogtak. 

Visszatekintés 2015 - március

Március, na az egy sötét hónap volt. A  hó elejére felgyógyultam az influenzából, éppen amikor apu tüdőgyulladást kapott és kritikussá vált az amúgy is súlyos állapota. Az ő betegségére is, mint minden másra x napot finanszíroz az OEP, ami persze nevetségesen kevés a gyógyuláshoz. Ott úszott el a hajó, amikor áthelyezték egy másik kórház rehab osztályára, ahol nem voltak felkészülve egy mozgásképtelen, magát ellátni egyáltalán nem tudó emberre. Valamint nem is izgatta őket, hogy ő ebbe a kategóriába tartozik. 

Egy pénteki napon  szóltak a kórházból, hogy látogassuk, mert nagy a baj, menjünk ha....izé, hát szóval menjünk. Aggódtunk, várakoztunk, reménykedtünk és valahogy  mindenki meglepetésére jobban lett. Lement a láza, értette, amit mondtunk neki. Meglátogattuk anyuval, megetettük. Én akkor láttam utoljára. Borzasztó volt a kiszolgáltatottsága, a maximális. Hogy egy nagyméretű csecsemő feküdt az ágyban, mint aki idősen születik és folyamatosan fiatalodik. Nem akartam észrevenni azt az iszonyt a többi látogató szemében, amivel néztek az én apámra. Legszívesebben rájuk kiabáltam volna, hogy a saját dolgukkal foglalkozzanak, nem nézhetnek így rá!! 

Következő pénteken főpróba volt az alapítványi bál előtt a Campus-ban. Akkor már apu haldoklott. Olyan szintű lett a tüdőgyulladása, ahonnan ilyen korban és faállapotban már nincs visszaút. Bár mi reménykedtünk, örökké....Ma már bánom, nem is értem magam, miért a főpróbát választottam, az apám mellett lett volna a helyem. Állítólag nem érzékelt már semmit a világból, tesóm azt mondta, ne menjek, sokkoló a látvány....Mégis....Foghattam volna a kezét, imádkozhattam volna, vagy tudomisén.  Ehelyett a főpróba sodrásában úgy ültem ott a parkett szélén, mint aki nem is ezen a bolygón van. Délután, próba után már elkéstem, nem engedtek be a kórházba, hivatkozva a tomboló influ. járványra. 

Másnap hajnalban halt meg. A nővérek elírták a telefonszámunkat, így anyu hiába kérte kétszer is, hogy korrigálják, nem tudtak minket értesíteni. Délután telefonált anyu, érdeklődött apu hogyléte felőle, akkor mondták meg neki....Nekem nem szólt a család este fél 10-ig, tudták, hogy az alapítványi bálba készülünk, ott töltjük az estét, Réka is táncolt. Akkor tesóm valahogy bizonyára nem bírhatta tovább vagy nem tudom, mert felhívta Tibit, hogy apu elment....Azonnal távoztunk. Elmosódott minden körülöttem és remegett a lábam. Annyit gondoltam apura bálon és mint kiderült, akkor már...elment.

A temetés....tesóm és anyu mindent elintéztek egy temetkezési vállalkozóval, nekem csak annyi feladat jutott szinte, hogy apu ruháit és személyes holmiját elhozzam a kórházból. Amikor a kalapja a bőröndbe került, az kimondhatatlanul fájt. 

Március elején felmondott kedvenc kolléganőm. Nagyon szomorú voltam, bár akkor még a kettes számú kedvenc kollegínám szerződéssel bár, de maradt a cégnél. 

Márciusban jártunk először a Bagolyvár vadasparkban, jól érezték magukat a gyerekek, kellemes tavaszi idő volt. Több kiló makkot és mogyorót etettünk meg az állatokkal és a gyerekeket nem lehetett kiimádkozni a bébi nyuszik ketrecéből. 

Erre a hónapra tevődik Réka első meghívása egy sulis szülinapi zsúrra, melyet a Mekiben rendeztek. Jól érezte magát, hol nem érzi ez a csaj kirobbanóan magát....alig lehetett elvonszolni az étterem játszóteréről. :)