...csak mindig elmaradt.
1) Hétfőn az ovónénik jártak nálunk családlátogatáson. Nagyjából azóta, azaz csaknem egy hete írok egy ezzel kapcsolatos bejegyzést...Hát nem ismerek magamra. Valahogy nem állnak össze a mondatok bekezdéssé, most is csak ülök és bambán pislogok a villogó kurzorra.....Nem tudom leírni , hogy mit érzek, mi a véleményem. Talán mert kicsit összezavarodtam az utóbbi időben, magam sem tudom, hogy mit gondoljak Réka óvodakezdésével kapcsolatban. Most sem tudok erről mélységében és érdemben írni, de a lényeg az : Rájöttem, ez nem is olyan egyszerű ügy. Valamint: örülök, hogy Réka majd csak januárban kezdi az ovit....Vagyis, neki biztosan tetszene....izé...legalábbis azt hiszem, csakhát én....vagyis nekem még......na....mondom, hogy nem tudok erről írni....Majd csak "ülepedek", valaki jól hátbavág, helyrebillenek, megnyugszom....Addig meg készülődöm az ovikezdésre, mert azt kell.
2) Nem írtam még Zalán 3 hós doktornénis státusz vizsgálatáról sem, pedig némi túlzással néhányat alszunk és ránkvirrad a 4 hós vizsgálat reggele is. Zalán végülis nagyjából 450 g-os havi gyarapodást tudhatott magáénak életének második és harmadik hónapja között....Amivel a doktornéni nem is volt kifejezetten elégedetlen. Legalábbis én mindenképpen elégedetlenebb voltam, mint ő. Így tápszeres pótlás szükségessége nem merült fel, illetve rám bízta, hogy folyamodom e pótláshoz vagy nem.
Hát persze hogy nem....ha csak egy mód van rá. Hiszen van tejcsim. Több is, mint amennyit Zalán beburkol.
Kicsit sáppadtkának találta doktornéni Zalánt, ezért mostanság vasban gazdag étrenden vagyok + Elevit (olykor duplán). Vastabletta nincs itthon, mert emlékeimmel ellentétben a Rékás várandósságom alatt szedett tablettáktól már megszabadultunk.... Zalánnal a pocakban pedig egyáltalán nem lettem vashiányos, egy picit sem....Hogy az étrend+Elevit elég lesz e Zalánnak, nem tudni, remélem. Ha Zalánom orcája nem változik rózsás rózsaszínné a 4 hós státuszra, doktornéni kilátásba helyezett egy laborbeutalót, ami annyira nem hiányzik.... Az étvágya nem rossz és nem is alszik többet, mint Réka hasonló korában.
Továbbra is problémás Zalán jobb szemecskéje. Rákérdeztem a doktornőnél, hogy mi tévők legyünk így 3 hónap után, megmutassam egy szemésznek is a szemecskét? Doktornéni szerint kivárhatunk továbbra is, a váladékozás olyan enyhe, hogy ő észre sem venné, ha a kiskönyvében nem olvasott volna róla...Ugyanakkor, a engem az megnyugtat, ha úgy gondolom, mutassam meg a rendelőintézetben egy szakorvosnak.
És bár a szemváladékozással azóta küzdünk szinte, hogy Zalánt hazafuvaroztuk a kórházból, és tartós tünetmentességet egyetlen egyszer sem sikerült elérni, azért én adtam még egy hetet a dolognak. És nem teljesen hiába. Kerek 2 teljes napot megéltünk, hogy Zalán szeme nem váladékozott. Akkor is mintha könnyben úszott volna, de ennyi. A jóvilág nem sokáig tartott, jött a menetrendszerű visszaesés a 3. napon. Itt ezen a ponton megelégeltem a dolgot. Keddre kaptunk időpontot egy gyermek szemészhez.
Mozgásfejlődés tekintetében Zalán már a 3 hós státuszon is meglepte a doktornénit, mert játszi könnyedséggel fordult a hasára, ahogy békén hagytuk. Most bő egy hete már, hogy hasról immáron a hátára is visszafordul. Személyesen nem láttam a produkcióját, csak egyre másra a hátára fordulva találom reggel, ahogy felébred....
3 napja váratlanul, egyik napról a másikra elég erőssé vált ahhoz, hogy alkarjaira támaszodva egészen más perspektívából szemlélje a világot. Valahogy nálam ez megint egy fontos pont a növekedésében. Ahogy fejét magasan tartva hosszan figyel engem, vigyorog, tanulmányoz, mindig végigsöpör rajtam az érzés, hogy Zalán milyen nagy fiú már. Relative ugye. Hiszen még csak most született! - ez a mondat indulhatna a "leggyakrabban általam kiejtett mondatok" versenyében, méghozzá jó eséllyel...node tényleg. Félelmetes az ütem, ahogy az ilyen korú babák fejlődnek. Zalán is tegnap született és ma már forog-pörög, kíváncsian szemléli a világot a hasán fekve, közben mindent megtesz, hogy előre haladjon, kússzon, patakokban folyik a nyála és egész nap a kezeit rágcsálja.....gőgicsél, sikongat és beszélget......Még nincs 4 hónapos, de máris olyan nagy fiú....