2016. december 31., szombat

Mit kívánjak?

Boldog új évet!
Egészséget,békességet, kis örömöt,kirobbanót,égig érőt.
Nyugalmat, harmóniát, belső békét, lelki nyugalmat.
Türelmet, lassuló pörgést, elfogadást, előre tekintést, a pillanatokat megélni tudást.

Egyébként meg új otthont, kiskutyát,kicicát!! :-)

Nektek csak egyet kívánok, legyetek boldogok!!

Boldog új évet!

Április és Május



Áprilisban még mindig eléggé ráértem, bár sűrűsödtek az interjúk, lassan minden hétre jutott vagy kettő. Ha nem, akkor egy elutasító e-mail. Nem egyszer rögtön azután, hogy a fizetési igényemet is elküldtem. Pedig nem kértem ám sokat, az nem szokásom. Mindegy, Tibi örült, mert a gyerekekre neki nem volt gondja a hétköznapokban egyáltalán, reggel indulhatott korán, este érkezhetett későn és a kettő között nem kapott telefonokat, hogy jobbra vagy balra lenne dolga a gyerekekkel.

Áprilisban pl. bőrgyógyászhoz vittem Rékát, mert valami izé nőtt a könyökhajlatában. Mire észbe kaptunk, a doktornéni már le is fagyasztott neki vagy 6 uszodai szemölcsöt. Nagyon örültünk neki, ugyanis ezek klasszul terjednek. Akkor még úgy hittük, hogy megszabadultunk mindtől és még jó, hogy receptet is kaptunk a további jövevények elpusztítására, mert azok aztán jöttek sorra. Tibi már ott tartott, hogy kiíratja a csajt úszásról orvosi igazolással....Végül Réka maradt, bár már nem bánta volna, ha nem kell járnia úszni. Azóta nem úszik rendszeresen, viszont nagyon jó úszó, ami fontos.

Zalán ellenben nagyon is járt úszni és ügyes is volt, mint már hangoztattam. Viszont a mély vízben szétesett a mozgása, amiről Gyurinak az  volt a véleménye, hogy direkt csinálja és szórakozik vele. Voltak kételyeim és az idő végül is engem igazolt. Szerintem Zalán egyáltalán nem volt lusta és semmilyen taktikája nem volt, egyszerűen fázott  vagy félt (esetleg fázott és félt) a vízben, úgyhogy ezért nem volt versenyúszó stílusú az úszása. Akárhogy is, Zalán előtt Gyuri eljátszotta az esélyt a haverkodásra, a szigor Zalánnál mindig ide vezet. Kisfiam lehúzta a rolót és igazán a hátralevő hetekben, amíg még jártunk úszni, nem is volt hajlandó felengedni.

Mindez tantónéni szempontból lesz majd izgalmas, mert félő, hogy a tantónéninek csak egy igazságtalan húzása lesz és annyi lesz Zalán felé is bezárkózik, ami annyira nem lenne jó, de hátha az öt éves Zalán és a hét éves másképp reagálja le ugyanazt. Nem tartottuk jó ötletnek, hogy hat évesen iskolát kezdjen, se gyengébbet, se erőset, nem is igazán volt nagy dilemma bennem, hogy hogy döntsek, úgyhogy elballagtam a körzetes iskolába, majd bejelentettem, hogy mi kihagyunk egy évet.

Áprilisban kezdtünk az új logopédusnál, aki hetente tudott Zalánnal foglalkozni. Azóta tudom, hogy heti kettő még jobb lenne illetve itthon sok gyakorlás. I. hamar megnyerte magának és Zalán azóta is szívesen jár hozzá. Igazából minden "hangja" megvan már, kivéve az SZ, ami nem tiszta. Az más kérdés, hogy az S betűt pl. nem mindig használja. Valahogy mintha nem akarna felnőni. Nyilván ezen az sem segít, hogy nálunk ő a legkisebb...

Április végén már a harmadik tagozatos dolgozaton is túl voltak a Második osztályosok a suliban. Addigra valamelyen szinten rutinosak lettünk, minden dolgozatot egyre kisebb izgalom kísért. Már látszott, kik azok, akik nagyon leszakadtak vagy úgy döntöttek, az első dolgozat után nem is írnak meg többet. 

Május

Hát az nem az én hónapom volt....Májusban elaltattuk Mollykámat, 14 éves kutyámat. Minden könnyem elsírtam. Erről inkább nem is írnék többet....Azóta minden cocker spánielben (arany színű) őt látom....

Réke megírta az utolsó tagozatos dolgozatot is, megkönnyebbültem, már nem sikerült neki ez sem olyan jól, meglehetősen szigorúan volt pontozva...áh, mindegy. A lényeg, hogy túl voltunk rajta és a nem hivatalos eredmények szerint ott voltunk a tagozaton. Valamikor május végén minden cserkőc kapott egy borítékot, hogy melyik osztályban folytathatja harmadik osztályban a tanulmányait. Ekkor lett hivatalos, hogy Réka tényleg 3.B-s lesz, vagyis német speces. 

Zalán megkapta a 6 éves oltást, ahogy betöltötte a hatodik életévét. Nagyon rákészültek a rendelőben az ellenállásra Zalán részéről, végül egyetlen rezzenés vagy mukk nélkül be tudta adni neki a doktornéni, pedig összesen hárman voltak készek lefogni....Hány ennyi. Az oviban elballagott az a nyolc kisgyerkőc, aki iskolába készült. A többi 15 maradt. Rékának volt még szolfézs vizsgája, ami nagyon jó lett, majd valamikor később meg lett a furulya vizsga is, volt valami bonyodalom, de már nem is tudom, micsoda. Mindegy, levizsgázott. 

Májusban újra dolgozni kezdtem, úgyhogy újra alaposan megváltozott az életünk. Illetve visszarázódott a régi kerékvágásba, nem is tudom, hogy pontosabb. Meglepetésemre egy interjú után ajánlatot kaptam az ügyvezetőtől, amit némi gondolkodás után elfogadtam. Tulajdonképpen nem bántam meg, mert ilyen korrekt főnököm még nem is volt. Koppkoppkopp. Igazából rosszat nem is tudok mondani, bár milliókat nem keresek. Remélem, még sok évig dolgozunk együtt és a cég egyik sikerből a másikba esik. Nekem csak egy bajom van, hogy nem 30 óra egy nap...legalább. 





2016. december 30., péntek

Karácsonyi MI






Idén volt némi bonyodalom a karácsonyi képekkel. Egyrészt nem is karácsonykor születtek, hiszen akkor javarészt nem voltunk itthon. Ma lőtte őket a kamera, az év utolsó előtti napján. Másrészt eltűnt Réka Két Lotti könyve, amiből az olvasónaplót írni kellene. Szőrén, szálán. Azon bosszankodtam, hogy hová a bánatos nyavalyába tűnhetett. Azóta sincs meg. Zalán nem volt hajlandó a terepmintás nadrágjától megválni, Réka pedig egy Star Wars-os felsőben virított. Rékát végül meggyőztem, a többit hagytam a csudába. Igazán jó kép nem született, inkább több "elmegy" szintű. Hát ilyenek voltunk 2016-ban.  

FEBRUÁR-MÁRCIUS


Februárról nem igazán jut eszembe semmi hirtelen.... Hacsak az nem, hogy abban a hónapban írták Rékáék az első tagozatos dolgozatot. Na az elég zavaros időszak volt. Úgy is, hogy elvileg 99,9%-ban biztos voltam, hogy fel fogják venni. Na jó, legyen 91%. :) Utólag már könnyű bármit is mondani. Összesen 4 ilyen felmérőt írtak matekból, magyarból és németből a második félév során, ez alapján dőlt el, hogy ki kerülhet a német tagozatos osztályba az A illetve B osztály nebulóiból. A legelső egész jól sikerült, a mezőny elején foglalt helyet, ahová egyébként való...bár a később dolgozatok nem egészen ezt tükrözték, de mindegy. 

Az is februárban szivárgott ki, hogy a tanítónénik nem maradnak velünk az alsó tagozat következő két évére. Ez akkora meglepetés volt, amit nevezhetnék a kis pici életünk legnagyobb idei sokkjának. Persze tragédia nem történt, de annyira nem számítottunk változásra, hogy az el nem tudom mondani. Igazából nehezen is emésztettük ezt meg mi, szülők, még manapság is morgolódunk magunk között olykor csöndesen, hogy bezzeg az É. vagy E. néni....nála ez másképpen volt! Az élet azonban megy tovább, azóta a régi tantónéni páros új osztályt kapott, Sakkpalotásat, melyet minden valószínűség szerint végig is fognak vinni. Na akkor lett volna nagy a dilemmám, ha tavasszal úgy döntünk, hogy menjen iskolába Zalán, főhetett volna a fejem,  hogy a kéttannyelvűbe nyomjam be vagy inkább nagyon jó tantónéniket válasszak neki, ami ugye csak 4 évre szól?? De hát nincs ilyen dilemmám, ami nem is baj.

Februárra kb. jubilálttunk volna E.-vel, aki a pszichológus, hozzávetőleg egy éve jártunk hozzá addigra havi rendszerességgel. Emlékszem, nagyon megharagudott ránk, hogy engedtük Zalánnak abbahagyni a focit, az úszás elkezdésével kicsit megenyhült. Februárban közölte azt a váratlan hírt, hogy "átmegy magánba", úgyhogy itt a vége, fuss el véle a mi kis közös históriánknak a nevtan égisze alatt. Szakvéleménye szerint (melyet írásban soha nem kaptunk meg) Zalánnak egyébként sincs szükséges pszichológusra, max. logopédusra, erős apai figurára a családban és egy türelmesebb anyára (ezt nem mondta, de így teljes a kép). Megadta a telefonszámát és én még akkor úgy gondoltam, hogy lesz folytatása a párbeszédnek rögtön és rendszeresen.

Zalán februárra annyira ügyes volt az uszodában, hogy megtanult úszni. Mint a halacska. Igaz, mire nyáron Zalakarosra értünk, elfelejtette a tudományát (Gyulán még rémlett neki valami, az június közepe volt). Ám ne ugorjunk ekkorát, hisz még csak a második hónapnál jártunk. 

Március

Ha március, akkor minden évben "Évfordulós Szerelmem" lesz Tiboromból a hónap nyolcadik napján, ugyanis pont Nőnapkor ismerkedtünk meg egy esküvőn. Jövő márciusban lesz a 14. évfordulónk. Mindig az ugrik be, hogy még csak?????? Többnek tűnik, ezer évnek. :)) De nem azért, mert annyira rossz vele, dehogy is!

Márciusra határozottan közelített a tavasz, amit így karácsony és Advent után már most elkezdtem sóvárogva várni. :) Ekkoriban kaptam rá a kerékpározásra, amely szerelmem azóta is tart. Imádom a bringám. Legszívesebben mindenhová azzal közlekednék. Ez egy okkal több, hogy várjam a tavaszt és a bringa szezont. Volt ekkoriban egy másik szenvedélyem is, egy sorozat, a Downton Abbey. Hogy én mennyire szerettem azt nézni, el nem tudom mondani. Emlékszem, hányszor sikáltam konyhát és főztem ebédet egy-egy epizód alatt. Olykor négy részt is lekövettem kinn a konyhában. Durva ,nem?


Az alapítványi bált március elején a suliban amerikai színekben rendezték. Jó buli volt, táncoltunk is, roptuk is, büszke is voltam a 2 B szülői gárdájára, akik egy emberként tudtak táncolni a parketten. Jövőre is biztosan megyünk, még ha a 3 fogásos kaja erősen közepes is. Csak hogy a minőséget be lehessen lőni: szerintem én jobbat főznék. Ha már ott voltunk és együtt, elsirattuk a tantónéniket, egyben megfogadtuk, hogy mulatni velük lehet jövőre is. :) Erre a bálra vágattam le a hajam rövidre, amit aztán amikor megnőtt, nem vágattam vissza ugyanolyanra. Indok: a gyerekeknek nem jött be. Én el lettem volna vele. 

Húsvét is volt, tojáskereső. Nagy sikert aratott az anyu kertjében elrejtett és megtalált sok tojás és apró ajándék, úgyhogy ezt a hagyományt megőrizzük.








2016. december 29., csütörtök

JANUÁR

Kedvenc "rovatom" következik, a visszatekintés a 2016-os esztendőre. Ilyenkor már minden könnyebb és egyszerűbb, mert ha volt kétely, tépelődés és dilemma, azóta azok mind megoldódtak így vagy úgy, a sebek - minél régebben estek, annál inkább - begyógyultak vagy legalábbis azon vannak. Ami nem volt annyira fontos, arról azóta az is kiderült, a sikerekre és klassz dolgokra pedig mindig öröm visszatekinteni. 

A január számomra elsősorban a lábadozásról szólt még mindig abból  a fránya tüdőgyulladásból. Karácsony táján még mindig nem voltam a régi, de a január ezt is elhozta.  Emellett egyébként nem volt hová visszamennem dolgozni, mert a munkahelyem Pest megyébe költözött, én meg nem mentem utánuk. 

Emlékszem, valamikor még a hónap elején esett egy kis hó végre, milyen nagy volt az öröm. Előkaptuk a szánkókat, gyapjútakarót és pár napig élvezhettük a hófehér lepedőt mindenütt. Meglátszik, hogy ritkán esik a hó, mert belém vésődött ahogy battyogtam Zalánért az oviba és mekkora pelyhekben hullott....csodaszép volt. Valahogy a hóeséstől boldog leszek, nem tudom, milyen hormont szabadít fel (nyilván boldogságosat), de klassz a hatás, dobozolni kellene.

Voltak kemény fagyok is januárban, ami oda vezetett, hogy stabil jégréteg nőtt a Holt-Tiszára. Egy hétvégén nagyon jókat csúszkáltunk rajta, illetve a bővebb család férfitagjai korcsolyáztak nagy kedvvel és lelkesedéssel. Ekkor döbbentem rá, hogy az uram milyen nagyon is szeret korcsolyázni. Milyen jó lenne egy jégcsarnok a városba! Vennék oda neki bérletet. 

Kihasználva átmeneti felfüggesztett "munkásságomat", Zalán elkezdtem hordani úszni, méghozzá Gyurihoz, ahogy Rékát is. Kezdetben nagyon ügyes volt, aztán kevésbé bírta Gyuri fegyelmét és szigorát, nem is tudom, valahogy nem tudott mellette megnyílni. Mindegy, januárban még csak ott tartottunk, hogy belecsaptunk és igen látványos eredményeket értünk el néhány héten belül. 

A január nagy fordulópont volt az iskola életben is, rájöttem, hogy a "nemtanulás" a gyerkőccel itthon illetve a "majdanapközibenmegtanulja.....vagy az órán úgyis figyel" módszer itt csúfos bukásra van ítélve. Ahogy elkezdtek a gyerekek készülni a tagozatos dolgozatokra, bezárult egy kapu. Onnastól datálom azt, hogy komolyabban érdeklődtem, mi folyik az iskolában, tananyaggal kapcsolatban képben lenni, feladattípusokat ismerni. Szomorú fordulópont ez, de azt gondolom, elkerülhetetlen volt. De legalább majdnem másfél évig kibírtuk. Egyébként a félévi bizonyítványa tökéletes lett és felülmúlhatatlan a száraz tényeket tekintve. A jegyek és értékelések alapján benne volt az első négyben, ami olyan teljesítmény, ami képességei alapján indokolt és kiváló eredmény.

Molly kutyám is januárban robbant le a lábáról, akkor még egy injekciókúra úgy tűnt javít az állapotán. Igazából kb. 5 kg mínusz segített volna rajta a legjobban, de ma már mindegy....Sántikált az eb, hébe és hóba, én pedig mohón imádkoztam, hogy a kutya minél tovább anyukám hű társa maradjon. Valószínűleg lehettem volna buzgóbb is.....







2016. december 28., szerda

27.-28. nap


27. nap

A mai napról (tegnap) az jut eszembe először, hogy januártól megint fogyókúrázhatok. Történt, hogy vásárolni voltunk az én Tiborommal, konkrétan nadrágokat néztem magamnak, mert egy sincs és hát kb. olyan virgácsom van, mint egy ökörnek. Egy olyan nagyobb fajtának. És én még azt hittem, hogy a lábam  - térdtől lefelé - még egész vállalható. Szerintem testkép zavarom van. Kár, hogy az E.-s találkám a pszichológussal már a múlté, mert megkérdezném a véleményét erről abban a holt időben, amíg a távozás előtt a kabátomat veszem fel, ő meg mindezt végignézi. Szóval a lényeg, hogy én tulajdonképpen kövér vagyok csak nem tudok róla. Egészen addig, amíg be nem lépek egy próbafülkébe. Nem őrület? Persze tisztában vagyok, hogy nincs kegyetlenebb tárgy a világon, mint egy próbafülke tükre, értem, értem, de akkor is rosszul esett. Meg hogy a 38-as nadrág úgy néz ki rajtam, mint egy elefánton. Sőt a 40 is, pedig nem is híztam érdemben amióta Zalán megfogant bennem??? Ezek egyre kisebb méretekre egyre nagyobb számokat aggatnak??? Hallatlan! Na mindegy. Túl van tárgyalva. Januárban salátát eszem salátával. 

Karácsony táján volt az a fagyos idő, majd utána a szeles, úgyhogy mire észbe kaptunk a gyerekek totál bekattantak a bezártságtól. Ez ágyon ugrálásban, kanapén keresztüli akadályfutásban és szokatlan idiotizmusban nyilvánult meg. Tegnap ki akartuk őket vinni a Holt-Tisza partra, kicsit szélnek ereszteni, megfuttatni őket, ám a szélnek nagyobb ereje volt, úgyhogy inkább beadtuk őket mamához, mi meg jól elmentünk vásárolni. Az utóbbi időben a gyerekek utálnak velünk járni vásárolni, pedig korábban le sem lehetett őket vakarni magunkról. Újabb korszaknak annyi. Nem mintha bánnám egyébként, mert így sokkal nyugisabb és kényelmesebb. Mégis azon kaptam magam, hogy rángatom le magamról az éppen aktuálisan felpróbált nadrágot, mint egy elmebeteg, csak hogy a következőt is felpróbáljam, majd a következőt....Ez valami feltételes reflexé vált bennem az utóbbi években. Sietne kell, mert a gyereket meg kell szoptatni, pelenkát kell cserélni, éhes vagy mindjárt az lesz, rámelegszik a kabát, elunja magát, magára ránt fél szekérderéknyi ruhát.....akárhogy is, valami vészhelyzet lóg a levegőben, úgyhogy sietnek kell, ahogy csak módomban áll. Kitekintettem a fülke előtt ücsörgő uramra, olyan volt, mint Buddha. Gyerek meg sehol. Se saját, se másfajta. Akkor egy kicsit lassítottam. Csak nyugalom. Nem hajt a tatár. Kilégzés, belégzés. Az összes nacit felpróbálhatom, amit csak kinéztem magamnak. Fura volt. Deeee biztos megszokom, még pár ilyen és jobban leszek.

Mondtam már, hogy utálom a sulit? Nem konkrétan a Rékáét, azt néha még szeretem is, úgy általában azt a tényt, hogy a gyerekem iskolába kénytelen járni. Meggyőződésem, hogy ha Réka nem járna iskolába, a stressz szintem a felére csökkenne. A mai napig nem sikerült elérnem azt, hogy letojjam az egészet. Tisztában vagyok vele, hogy ez az én bajom. Ez van. 

Tegnap nem tanult RékaCica semmit, bár egy, azaz 1 alkalommal elfújta mindazt, amit január 20-án a furulya vizsgán majd kell. Háttt...vannak csiszolnivaló elemek. Ma viszont - és ez már a 28. decemberi nap elemzése lesz - belecsaptunk a lecsóba, volt egy kis matek, némi nyelvtan és pici német. 4 óra körül derült ki, hogy az olvasónaplót (Két Lotti) is illene csinálgatni, mivel félévre négy fejezetet fel kell dolgozni, plusz az életrajz, fotó, fontosabb művek és a többi....Természetesen ezt nagyjából én fogom megírni helyette, mert nem gondolnám, hogy egy harmadikos gyereknek ilyesmivel kellene elütnie az idejét akár szünetben, akár iskolaidőben. Minden fejezetről ugyanis 3-4 oldalt kell írni rajzzal együtt. Szereplők felsorolása, kedvenc részek, blabla....Egyébként viszonylag nem kaptak sok házit a szünetre, azt leszámítva, hogy rögtön első héten két dolgozat is vár rájuk, egy nyelvtanból (főnév és ami előtte van anyagrész)  és matekból egy nemTZ. 

Holnap már csütörtök, jajj, valahogy lassítani kellene az időt!! Tiramisu és sajtos pogi biztos lesz Szilveszterkor, de gulyást és aranygaluskát is szeretnék készíteni. Kaptam anyósomtól jókora libacombokat.....még életemben nem sütöttem libát, úgyhogy egyelőre tanakodom, hogy mit kezdjek velük.. Szilveszterkor virsli, újévkor lencsefőzelék. Hogy olyan baromi gazdagok legyünk jövőre is, mint idén. Szerintem ez megint sok lesz a jóból, de majd meglátjuk, mire futja az erőmből. 

A karácsonyfa még mindig olyan szééééép....

2016. december 26., hétfő

26. napon


Mit is mondhatnék, ha a karácsonyról szeretnék beszámolni? Sok-sok emlékezetes pillanat van bennem. Az első falatok a frissen kisült süteményekből, az az el nem mondható érzés, hogy pont úgy sikerült, ahogy szerettem volna. ....A pillanat, amikor RékaCicával hazaestünk a töltött káposzta mennyei illatától szédítő (jó értelemben!!!!) lakásba szerda délután, suli után...Amikor először megláttam a karácsonyfát, amit a gyerekek titokban feldíszítettek, míg oda voltak vacsorázni a céges csapattal....Az az izgalom, amivel  a gyerekek az ajándékokat bontogatták....Hogy tökéletes lett a kacsám, atyaég, hogy lehet egy étel ilyen finom?? Hogy voltunk olyan szerencsések, együtt lehetett a család (apukámra és Molly kutyámra pedig sokat gondoltunk)....Annnyi szép pillanata volt, amiért hálás vagyok.

Pénteken tartottuk az első karácsonyi bulit Tibi nővérééknél, másnap itthon karácsonyi ebédet főztem, címszerepben a kacsával. Még soha ilyen finomat nem sütöttem. Nem is tudom, meg tudnám e ismételni. Rengeteg hagyma, fokhagyma, némi majoranna és egy jó darab alufólia segített. Elővettem a kristály borospoharakat is, rögtön négyet, szóval a gyerekeknek is, akik kellő megilletődöttséggel fogadták mindezt, Zalán ivott is, mint egy kacsa. Ami stílszerű volt talán a házikacsa sültje mellé....Persze ők üdítőt kaptak, sőt, mi sem ittunk bort, de az ünnepi terítékhez ez fontos volt. Olyan jóízűt ettünk, mint már régen. Ezután a gyerekek megkapták tőlünk is az ajándékaikat. Amikor az első két kör ajándékai után a csemeték elmerültek a kedvenc legójukban, akkor ébredtem rá, hogy minden további ajándék kb. felesleges volt....Ám még akkor jött pár kör. A gyerekek kaptak 1-1 társasjátékot, nagyon sok ruhát, legót bőven és néhány könyvet. Ajándék tenger öntötte el a nappalit már szombat délben....Sötétedésre kiértünk anyuhoz. Az az igazság, hogy szívesen maradtam volna inkább itthon a kis meghitt otthonunkban, a tökéletes fánkkal, de anyut sem hagyhattuk magára szenteste, úgyhogy nem volt mese, autóba vágtuk magunkat a tengernyi kajával és ajándékkal. Talán a körítés lemaradt és nem volt ilyen meghitt az egész szenteste, de hát eléggé elhúztuk ezt az ünnepet mi már így is.

Másnap tesómék is csatlakozott hozzánk, úgyhogy igazán nem panaszkodhatok, mert nagyon szép békés, meghitt ünnepben volt részünk. Természetesen Kevinről nem maradhattunk le...bár a második részt inkább csak félszemmel követtük tegnap, sőt, az utolsó egy óráról teljesen lemaradtunk, mert indultunk haza. Itthon örömmel köszöntöttük a mi gyönyörű fánkat, amit legszívesebben soha el nem bontanék. 

Ma, karácsony második napján nagyon sokáig aludtunk és sehová-sehová nem mozdultunk ki....Bár mivel ez a sokadik ilyen nap, hát holnap már lesz némi séta, levegőzés és kirucc, mert a gyerekek nagyon zizik. Terveztünk sétát karácsonykor is, de korcsolyapályaként működött a külvilág, így aztán inkább benn maradtunk a meleg szobában. 

Reggelire sült császárszalonnát tálaltam, sok-sok zöldséggel, forró teával. A gyerekek nem bánták. A kalóriáknak meg már úgyis mindegy, majd az új éve után....lesz valami. Utána a gyerekek fejest ugrottak a legó tengerbe és azóta nem is láttuk őket onnan kibukkanni. Illetve, de, mégis, kipróbáltuk az új társasokat is. Természetesen a Rummikub kifogott az IQ-mon egy kicsit, de majd tanulmányozzuk, hogy a bánatban kell ezzel játszani úgy, ahogy az előírásszerű. Zalán bemutatott egy mini hisztit, hogy az a 3 doboz legó, amit kapott, az kevés volt és kell még több. Mégpedig űrrepülőgép vagy helikopter. Aha, kettőt láttam a neten, ki is gúvadt a szemem, egyik 34 ezer, a másik 50....KI VAN ZÁRVA! 

Szóval imádlak, karácsony, mindig így kellene tengetni a kis életünket, mint most. Csak semmi házi és tanulás itthon, csak semmi idegeskedés és robot, semmi stressz. Olyan jó így. Aha, holnap elő kellene venni a két Lottis olvasónaplót, ami egyelőre egy üres füzet. Németül is csicsereghetnénk. Egyelőre e kettővel beérném. 


Karácsonyi ölelés. Jaj, de finom volt!! :)


Boldog karácsonyt!


2016. december 22., csütörtök

Vívós karácsony - a kicsik



Pólóátadás 



Fel is vehetem akár...persze....


Csipet csapat, ha hiányos is






Az én boci sütimmel, gondolatban már a toaletten....





Edző nénivel, E.-vel a két kis palánta



Sisakok


Készségfejlesztés ON





22. nap


Tegnap éjjel ledöntött a torokfájás, nagyjából egyik pillanatról a másikra. Úgyhogy éjszaka nem sokat aludtam. Remélem, nem lesz súlyosabb az állapotom karácsonyra. :) Le is fújtam a kókuszkocka (leánykori nevén kozák sapka) elkészítését, bár van némi hiányérzetem, mert a két aprósüti (hókifli+linzer) és a bejgli mellé szokott lenni még valami igazán finom. Eredetileg mézes-krémest terveztem, de mikor Tiborom sorozatban a negyedik süteményre is finoman fintorgott, úgy döntöttem, mégis a kókuszos mellett kell letennem a voksom, az mindenki kedvence a bővebb családban. Mondjuk, a zserbó is, csak itthon azt rajtam kívül senki meg nem eszi. Én nem is értem, komolyan....

Szóval most pihenek, illetve az ebédhez még hiányzik a krumplipüré/petrezselymes krumpli, az készül és korábban már kisütöttem a napokban félredobott linzertésztából a kis sütikéket, úgyhogy komplett a kép. De nem vagyok normális, az biztos, mert már a szilvesztert fontolgatom, hogy kell majd finom sajtos pogi és tiramisu és esetleg aranygaluska, mert sok a kimaradt dióm, mellé egy jó babgulyás, vagy legalábbis gulyás. Szóval az agyam az csak pörög, nem tud leállni.

A gyerekek tök jól érezték magukat tegnap a vívóknál. Igaz, mindent csináltak csak nem vívtak, de ettől még utolsónak távoztak az én kis drágáim. Volt csocsó és pingpong, ugribugri, torta és süti. Igazából házisüti két féle volt, küldtem én és még valaki sütött. Kaptak a gyerekek egy-egy klassz kék pólót, rajta fehér vívósisak, nagyon klassz. Fotók is vannak, de még a kamerán, majd teszek, ha letöltjük őket. 

Tegnap otthagytam egy kisebb vagyont a DM-ben. Oké, anyunak is vettem egy sor dolgot, néhány ajándékot és akciós volt az Elmex fogkrém, a vitaminok meg drágák, de akkor is morogtam a bajszom alatt, hogy mennyit ér a fizetésem....Hát nem sokat. Nagyon csillogott a szemem, mert olyan gumicukros vitamint zsákmányoltam, amiben Omega 3 is van. Hurrá. Itthon derült ki, hogy a cucc gyakorlatilag ehetetlen. Képzeljetek el egy sima, jámbor gumicukrot, amibe a gyártáskor véletlenül némi pirított máj és valamennyi nyers halkonzerv vegyült. Egy gyártási hiba, amit felettébb könnyű elkövetni, ugye? Szóval hányinger a cucc. Réka úgy elkeseredett, hogy el is sírta magát, mert alapból kedveli ezt a vitamint. Én nem tudom, ki eszi meg ezt, csak elszánt felnőtt, vagy perverz étvágyú gyerek....


Mit akartam még írni? Megvan. Ráértemben próbáltam alakítani Réka különóráinak végtelen listáján. Mert ez mégiscsak hallatlan.


vívás                                               heti 4
szolfézs + hangszeres óra                 heti 3
rajziskola (pénteken)                       heti 4  
karaktertánc (tesi órának számít)     heti 1
dráma (régi tantónénivel)                heti 1
fonalgrafika (szerdánként ofővel)     heti 1
atlétika (tesi órának számít)            heti 2
--------------------------------------------------------
összesen - TG (tehetséggondozó) órák nélkül:  16 !!!

Feltéve, hogy kérek a második félévre igazolást, hogy vívó órára jár a lány rendszeresen, elhagyható lenne az atlétika és a tánc. Ez heti 3 óra mínusz lehetne. Fel is vázoltam ötletemet leánykámnak, mire azonnal sűrű könnyhullatásokba fogott, hogy a táncot semmiképpen nem hagyja, brühühüü. De az atlétikának lőttek. 3 tantermi tesi és 4 vívás mellett két atlétika és egy tánc kicsit sok a jóból. Nem is testnevelés tagozatos suliba jár, de mégis. :) Szóval egyelőre marad a tánc, az igazolást meg kikérem a vívóktól. Marad 14 különóra, ami még mindig durva. Persze csalókák a számok, hiszen ebből 5-6 kreatív foglalkozás, a többi tesi, tehát semmiképpen nem padban görnyedős. De akkor is. 

Hát nem készült el a kókuszos süti, bár többször fontolgattam, hogy legalább a tésztáját összedobom, de nem vagyok csak 80%-os, úgyhogy leszavaztam magam. Viszont aludtam egy jót délután a karácsonyfa mellett a félhomályban, ami minden pénzt megért....




21. nap



Reggel természetesen késve indultam E.-hez, aki a pszichológus. 15 perccel 8 óra előtt még itthon kapkodtam. Annyira jellemző. Valahogy úgy el tud röppenni 10-15 perc, hogy fogalmam sincs, hogy az hová lett. Lehet, hogy ilyenkor valami ufó magával ragad és visszapottyant 15 perc múlva? Csak az lehet. Szóval, amikor elköszöntem Tiboromtól, ő nevetett, hogy 8 órára pont az utca végéig fogok eljutni...célzott ezzel arra, hogy alaposan el fogok késni. Telibe találta a valóságot, mert 7:59-kor értem a Petőfi út végére, ahonnan még legalább 5 perc a "rendelő"....És még pirosat is kaptam, plusz fogalmam sem volt, hová megyek...mindegy, gyorsan odataláltam, sehol nem volt már egy lélek sem a folyosókon. Bekopogtam a nyitott ajtón és tádámmm....5 perces késéssel célhoz értem.

Tulajdonképpen, ha visszagondolok, kb. 3x ennyi mesélnivalóm lett  volna neki, mint amennyi szűk 1,5 órába belefért, olykor ugrottunk is egyik témáról a másikra, egyik gyerkőcről a másikra. Újabb időpontot mégsem kértem. Valahogy eszembe sem jutott, mert úgy jött ki a helyzet, hogy Zalán szempontjából annak már nem lett volna értelme. Az én kis lelkecskémnek lehet, hogy jót tett volna, de az már más kérdés. Meg aztán nem is tudom, jó ötlet e az én lelkemet kinyitni valakinek, aki eddig a gyerekemmel foglalkozott. Még a végén azt gondolja, te jó ég, ennek van gyereke?? És rögtön kettő?  :)))

Meglepetésemre, támogatta az ötletet, hogy Zalánt Réka iskolájába írassuk. Ezen csodálkoztam egy némileg, mert tavaly nem ez volt a helyzet. Persze ugrunk egy tanévet, nem hat évesen kezdi a sulit, hanem bő hét, ami egészen más helyzetet teremt. Megdicsért még egy és két dologért, javasolta, amit mindig is, hogy legyen erősebb és karakteresebb az apa figura, Zalán érdekében. Hát majd valahogy beszélünk erre Tiborommal. Említette, hogy ha egy családban erősebb az anya figurája, szigorúbb, mint az apa, az több szempontból sem előnyös és számos dolog félre csúszhat, nehézkesebbé válhat akár a felnőttkorban is. Ezen elgondolkodtam. Nyilván én nem tudok automatikusan "elgyengülni", ha a túloldalon légüres tér van. Ha érthető, mire gondolok.

Egész jókedvűen jöttem ki, mint még soha, mert megint megerősítést nyertem, hogy Zalánnak jó helye lesz Rákóczis berkekben. Főleg, ha két, számára fontos emberke is osztálytársa lehet. Egyetlen dolgot sajnálok, hogy nem állt rendelkezésre ott helyben még 1,5-2 óra. :)

Innen bevettem magam még néhány üzletbe, az egyik helyen nyomban ott is felejtettem a sapkám...de meglett, még idejekorán észbe kaptam. Beszereztem egy utolsó adag szalogcukrot ( kb. 40 dkg-ot a legfinomabb Stühmer-ből), aztán itthon várt a töltött kápi kivitelezése. Igazából egész gyorsan összedobtam, 1 kg húsból készült, az más kérdés, hogy aztán órákig rogyogott és rogyogott, fenséges illattal megtöltve a lakást és a házat. Zalánt utolsó nap már nem vitte óvodába édesapja, Réka viszont még megküzdött egy utolsó tanítási nappal, ami egyébként filmnézéssel illetve az egy órás műsoruk előadásával telt. Fél 3-3 körül értünk haza, ahol még várt rám a vívós karácsonyi bulira szánt boci sütit (kakaós-túrós). Ez szerencsére egy villám süti, mert már érzem, hogy lassan elegem lesz a sütögetésből, így a mézeskalács, hókifli, 8 rudacska bejgli és egy adag linzer után...Pedig még szemeztem a kozák sapkával, de lassan távolodik a látókörömből. 

Azt nem is meséltem, hogy végül Rékának elmaradt a karácsonyi koncert a zeneiskolában. Kiderült, hogy idén túl sok a kezdő, így ezt a rendezvényt nem sikerült megszervezni, helyette összeröffennek a szolfézs csoportok (már aki ráér) és karácsonyi dalokat énekelnek. Mindez még kedden lett volna. Több se kellett nekem, rögtön megörültem és töröltük ezt a programot. Két másodpercig fontolgattuk Rékával, hogy vívni viszont elmegyünk, mert az viszont lesz ugyanakkor, de gyorsan úgy döntöttünk, hogy mindenütt jó, de legjobb itthon, szaladgálunk eleget a hétköznapokban hétfőtől péntekig egész évben. 

Este céges vacsoránk volt, az, amelynek volt már sok helyszíne, még több időpontja, de végül csak sor került rá. Jól sikerült, bár nem tudtam, hogy szokás az ajándékozás, így némiképp kellemetlen volt, hogy nem vittem a többieknek semmit. Majd pótolom az új évben. Ráadásul némi kommunikációs zavar miatt úgy emlékeztem, hogy a főnököm majd beugrik értem, de erről szó sem volt, na mindegy...A lényeg, hogy nagyjából fél 12-ig jól elvoltunk, aztán a gyerekeknek sürgős megmutatnivalójuk akadt és mivel már a szemem alig tudtam nyitva tartani (pedig semmit nem ittam, amiben alkohol volt), hát Tibi hazafuvarozott. Ahogy beszálltam az autóba, akkor világosodtam meg, hogy valószínűleg feldíszíthették a karácsonyfát otthon. És tényleg így volt, amikor megláttam a nappaliban, az első gondolatom az volt, hogy pont úgy néz ki, mint a magazinokban, amerikai filmekben a tökéletes fák. A legszebb karácsonyfa, amink valaha volt.....Kivéve, hogy a mi díszeink lógtak rajta. Ezzel meg is kezdődött a karácsony lényegében, más a dimenzió, mint a hétköznapokban. Tiborom még dolgozik, de talán holnap már csak délelőtt. Reménykedem.


2016. december 20., kedd

20. nap


Gyerekkoromban/kamaszkoromban karácsonytájt anyukám ritkán bukkant elő a konyhából. Nagyjából reggeltől estig ott szorgoskodott. Ha nem főzött, akkor sütött. Ha nem sütött, akkor aprított vagy habart, esetleg kavart. Más esetekben mosogatott. Én nem úgy nőttem fel, hogy bármibe be lettem volna vonva. Persze a mákos nudliban szerettem segíteni, daráltam a mákot és a diót, de jelentősen nem tettem hozzá soha a karácsonyi menühöz (sem). Egy alkalommal, kiskamasz koromban világosan emlékszem, ahogy a nappali asztalnál ücsörögve éppen új szenvedélyemnek hódoltam, egy 1000 db-os puzzle-t próbáltam összerakni karácsony első vagy második napján. Attól az asztaltól simán ráláttam anyámra a konyhában, aki nem kért hatékony segítségemből. Azon gondolkodtam, hogy te jó ég, mennyire nem irigylem őt, aki immáron negyedik napja alig hagyta el a konyhát. Milyen élet ez??

Ehhez képest elröppent kb. 30 év és mit csinálok? Nagyjából ugyanazt, amit annak idején és még sok éven át anyu és még élvezem is. Legalábbis reggel, amikor összedobtam a bejglit, nagyon boldognak éreztem magas és gondtalannak. Nem cseréltem volna én senkivel. Akkor még nem tudtam, hogy én sem nagyon fogom elhagyni a konyhát aznap, de hát én akartam. Lett 8 pici rúd bejgli, 5 mákos és 3 mézeskalács-diós ízű. Ez utóbbi töltelék nagyon finom lett, remélem, a sütiben is kiérezhető lesz. Azután néztem egy érdektelen epizódot valami krimiből a tévében, majd hazahoztam Rékát a suliból. Együtt láttunk neki a linzernek, mint második felvonásnak aznap. Végül csak a tészta felét tudtam kisütni, mert úgy megizzadt, hogy kezelhetetlen lett, ment a hűtőbe. Közben, mintegy mellesleg, sütöttem egy kis sajtos husit vacsorára, nehogy éhen maradjunk.
-
Jaj, reggel megvettük a fenyőfát!! Ahhoz képest, hogy kicsit, tömzsi ezüstfenyőt szerettem volna, hazahoztunk egy kétméteres, tökéletes ezüstfenyőt....Ami alig fért bele a Toyó csomagtartójába, pedig azért az Avensis-nek van bendője rendesen. Igazából egy része kilógott és Zalán hazáig aggodalmaskodott, hogy kiesik a kocsiból és elhagyjuk. Nem volt ilyen veszély. Egy pillanatra felmerült az ötlet, hogy én hazahozom a kocsit, Tiborom pedig gyalog a fát, de kaptam egy röpke pánikrohamot, hogy két kereszteződésen keresztül kell hajtanom hazáig. Nekem??? Végül nem kellett erőt venni magamon, Tibi betette a fát és már gurultunk is haza. Én az anyósülésen.

Holnap reggel megyek E.-hez, aki a pszichológus. Beszámolok neki, mi történt március óta Zalán körül. Remélem, nem úgy jövök ki tőle, mint akit agyonvertek, mert utána még 3 üzletbe kell mennem. Nagy reményeim nincsenek. :) 

2016. december 19., hétfő

19. nap



Reggel megvolt a karácsonyi vásár a suliban, összesen állítólag 34 000 Ft-ot árultak a gyerekek. Én a fenti szendvicseket vittem, bagoly akar lenni ez a madár. Igazából kicsit büszke vagyok rá, mert némiképp rögtönzés eredménye. Azt tudtam, hogy lesz rajta sonka és sajt, Réka kérte a tojást is, hogy hogy lesz ebből mutatós szendvics, hát az csak ma hajnalban dőlt el. Fél hétre ripsz-ropsz készen is lett a 10 alkotás.

Hazatéptem, átnéztem jött e valami céges cucc, jött hát, de azért rövidesen el tudtam kezdeni az ajándékok csomagolását. Aláfestésként egy régi Monk epizódot néztem a tévében. Úgy félszemmel. Mindez előtt összedobtam a hókifli tésztáját. 1 kg rétesliszt, fél kg margarin, 2 db tejföl, pici só, élesztő, pici cukor, 1-1,5 dl tej...valami ilyesmi. Amíg pihent a cucc, hazahoztam Zalánt az oviból. Éppen a sószoba felé tartottak, úgyhogy mehettem volna fél órával később, de fogalmam sem volt róla, hogy éppen alvásidőben szoktak sószobázni. Na mindegy, Zalán nem bánta.

Hazafelé vettünk mandarint a zöldségesben, ahol az eladó pont perlekedett a főnökével, hogy neki nem annyira a jó a kp-s fizetés, amikor a banki hitelt a számlájáról vonják. Itthon Zalán nagyon ügyes volt, segített nekem elkészíteni a kb. 5 tepsinyi mákos hókiflit. Finomak lettek nagyon, remélem az elkövetkezendő napokban megőrzik illetve fenntartják minőségüket. Holnap következik a töltött kápi előkészítése és egy kisebb adag linzer....ez utóbbihoz nem sok kedvem van, főleg, hogy fél hatra megyünk Réka karácsonyi koncertjére, de mindegy, majd meglátom, mire jutok holnap délelőtt. A linzer sem egy ördöngősség, de idő és türelem kell mindkettőhöz, nekem megy ugye egyikből sincs valami marha sok....De ahogy ismerem magam, lesz itt egy kisebb adag linzer. :)

Kb. ennyit tudok mesélni a mai napról. Rékának fogalma sincs, hogy mit ad elő a karácsonyi koncerten holnap. Ez most mennyire gáz? Mentségére legyen mondva, hogy nincs neki felírva, csak találgatunk, hogy ugyanazt, amit a januári vizsgán....de vannak kétségeim. Na mindegy, a karácsonyi koncert nem számít, majd januárban a vizsga, az már jobban....

Most laza a suli, de sajnos lesz ennek böjtje, ahogy visszamennek januárban, írnak matekból és magyarból is TZ-t, úgyhogy a szünet második hetében lehet majd tanulni. Jaj, de jó....Jobban örültem volna, ha legalább matekból túlesnek a dolgozaton, bár így, hogy Réka hiányzott, nem sokat álmodozhatok. Németből is vettek már rendhagyó igéket is ragozásilag (essen, helfen, stb.), van mit észben tartani, úgy, hogy közben az addigi anyagot sem szabad elengedni.

Huh, elfáradtam ám. Jobban, mint egy átlagos munkanapon. Nem hiába nyomom reggel hat óta. Estére jó lenne egy kis kikapcs, bár most ott tartunk, hogy át kell nézem Réka leckéjét. Jajjj...

2016. december 18., vasárnap

17-18. nap


Talán a fémdobozokba helyezett almaszeletkéknek, talán másnak, de mára bepuhultak a mézeskalácsok. Nagy jelentősége ugyan nincs, mert a kétharmadát felfalták a gyerekek, így csak a maradék egyharmadot tudtam beírókázni. Illetve tudtuk, mert a gyerekek is aktívan segédkeztek. Én amatőr vagyok mézeskalács díszítésben, össze-vissza kanyarodik a hab a kezem alatt, legtöbbször saját életet él, de nem baj, azért élveztük a mókát.

Úgy néz ki, a héten főzök egy kondér töltött káposztát - édes káposztából, paradicsommal felöntve, amikor már majdnem kész. Ez nem tudom, melyik tájegységnek felel meg, úgyhogy csak egyszerűen töltött kápinak hívom. Kénytelen vagyok eltérni anyukám receptjétől, aki természetesen ezt is "gondolomra" főzi, úgyhogy soha a fortélyokat el nem tanulhatom tőle....Ő egyébként savanyúkáposztából készíti és kövérebb húsból, mint én, vagy mint ahogy az uram szereti (Tiborom semmit nem szeret, ami savanyú). Szenteste kacsa lesz, remélhetőleg ízletes, ropogós bőrű, pürével és párolt káposztával. Ebédre, úgy néz ki, ha az estét már anyuval töltjük.

Tegnap és ma két nagy támadást indítottunk a bevásárlás érdekében. Az utolsó héten mi nagy multikba már nem szoktunk menni, csak Aldi lehet a célpont. Kivétel az Interspar, ha valami Aldi szinten nincs, ami egyébként ma sem hömpölygött a tömegtől úgy, mint a nagy bevásárlóközpontok, gondolom. Tegnap -  vesztemre - bevettük magunkat a MediaMarkt-ba, hogy megajándékozzam magam egy új konyhai mérleggel. Az az rendszerük, hogy egyetlen sorba állnak be a népek és a soron következőt mindig egy adott, éppen szabad pénztárhoz vezénylik. Hát nem tudom, lelkileg elég nehéz volt beállni a 25 méteres sorba, bár nem sokára vigasztalt a hír, hogy lett az 50 méter is....Végül mértem az időt, pont 10 perc alatt végeztünk is. Egyébként minden mást tegnap az Aldiban vettünk meg, majd amit nem illetve az ajándékokat az Intersparban.

Úgy néz ki, minden ajándék megvan, de hogy átlátható legyen, mindenkinek egy karácsonyi szatyiba rendezem azt, amit kap. Azon már túl vagyok, hogy mindent becsomagolok és ráírom az ajándék megnevezését, még nem csomagoltam be semmit. A gyerekeknek is rengeteg ajándék összejött, olyan sok, hogy néhányat el fogok tenni ínségesebb időkre. Zalánnak rögtön márciusban névnap következik.

Holnap karácsonyi vásár a suliban, ezért hajnalba kelek, hogy összeüssem a szendvicseket. Ha hazajövök, home-office-ban dolgozom (ennyi a két hét szabiról....) , de remélem, csak fél szemmel, mert be akarom gyúrni a hókiflit. Ebéd után hazahozom Zazit az oviból (kezd fura lenni, hogy ovi, hiába, az évek nem telnek el felette sem nyomtalanul), aztán mehet a minikifli alkotás. Estére biztos kinyúlok, de kellemesen.

Végignéztem Sarah Jessica Parker új sorozatának minden részét múlt héten, a címe Válás. Nem aktuális nálunk, remélem, soha nem lesz az, de nagyon érdekes, nem is tudom, hogy mondjam. Már abban a korban vagyok, hogy tudom, a legszebb habos-babos szerelem is juthat erre a sorsra, simán. Emellett vicces is. Szeretem SJP-t, még akkor is, ha Tiborom nem bírja elviselni, ha a Sex and the City megy a tévében. Azért egyébként én sem rajongtam, bár szórakoztatott.

Karácsonyfánk még nincs, de tervezem, hogy szerdán felállítjuk, feldíszítjük. Majd fűzöm Tibit, hogy mielőbb szerezzük be a fát. Ezüstfenyőt szeretnék, valami tömzsit, csinosat, nem túl magasat. Egy újabb doboz égősor kellene még rá, majd ha szerdán megyek a belvárosba, szétnézek. Remélem, addigra teljesen kikerül a látókörömből a munka is.

Réka már teljesen használhatatlan, egyáltalán nem akar tanulni, úgyhogy még holnap befejezzük a német házit, ami esedékes, aztán lehúzzuk a rolót egész hétre illetve karácsonyra. Hátha megjön a kedve. Gondban vagyok, ha nem, mert tényleg abszolút semmi, de semmi ingerenciája nincs tanulni.
Most be is fejezem, mert hajat szárítunk és bújunk az ágyba. 

2016. december 16., péntek

16. nap

Na ma sem úgy jöttem el a munkahelyemről, hogy vége, kitört a vakáció szabi, lehúzhatjuk a rolót és majd felrángatjuk január 3-án....Fél négykor kaptam egy e-mail-t, hogy jövő hétre is van egy kamionnyi bizonyos áru, érdekel bennünket? Naná. Úgy zártam az irodát, hogy csak 3 függőben levő ügyünk van (mármint 3x 23 tonna cucc), annyi, ami sima, mezei pénteken sem szokott lenni, nemhogy év végén....Úgyhogy nagyon úgy tűnik, hogy jövő héten ismét befigyel a home office. Nem bánom egyébként, csak minden rendben menjen és zökkenőmentesen. Nincs kedvem idegeskedni....

Este kisütöttük a mézeskalácsot Rékával. Olyan kemény, mint a kő. Viszont elmondhatom, hogy egész kőbányám van keménynek szikla, viszont sok van belőle. Amikor kisült és még meleg volt, maga volt a tökély. Aztán kihűlt.....Azért még nem adtam fel a reményt, hogy hátha pár nap alatt bepuhul. Elkészültek az ajándékba szánt harangocskák is, 4-5 db, ugyanúgy, ahogy a mézeseket, azokat is díszíteni kell majd. 

Hétfőn karácsonyi vásár a suliban. Mindenféle lomot lehet árulni, vagy ha az nincs (mint nálunk) akkor szendvicset, sütit, innivalót. Ami pénz összejön, az az osztályé. Emlékezetes, hogy elsőben sütinyalókákat készítettem, amihez végül nem kaptam nyalókát, úgyhogy bonbon lett belőle, az osztályfőnök pedig 20 Ft/db-ért árulta a 100% csokibevonatú, zserbó ízű golyócskáimat. Mondjuk, a férje megvette az összeset, az jól járt. :) Tavaly...nem emlékszem, mit árult Réka, de szerintem semmit, mert ilyentájt voltam beteg. Idén a szendvicset választottam könnyelműen, úgyhogy megyek is és keresek valami kreatívot és finomat hétfőre, mert a sonkás-sajtos szenya, valahogy nem tűnik elegendőnek. Igazából legszívesebben tonhalas-uborkás szendvicset vinnék, de attól tartok, nagyon nem jönne be a suliban, úgyhogy hm....ki kell találnom valamit. Réka mézeskalácsot is akar árulni, azokat be kellene csomagolni kis celofán zacskókba, hogy mutatós legyen. 

Hétvégén számba kellene venni az ajándékokat is, hogy tényleg megvan e mindenkinek minden, nehogy jövő pénteken derüljön ki, hogy jó ötlet volt XYZ-nek ez és az az ajándék, de meg is kellett volna rendelni, nem csak kigondolni. ....Ja és ami fontos, megvan a kacsaaaaa! Már csak a káposzta hiányzik hozzá. Azt találtam ki, hogy készítek a jövő héten szabolcsi töltöttkápit is (főzni kell, úgyis), az meg eláll akár hetekig is. Főleg lefagyasztva.  Feladat még a hétvégére a hókifli megvalósítása kb. 1 kg lisztből (többnyire réteslisztből), mákos töltelékkel. Mmmm....nem lehet belőle eleget enni. Imádom! Remélhetőleg vasárnap este már a két nagy kacsasütő tálam tele lesz a a vaníliáscukros finomsággal. 

2016. december 15., csütörtök

15. nap - Ez is vívós

 Istenem, de jó volt ez a hét itthon! Úgy kellett, mint egy falat kenyér. Mindig mindenre volt idő (vagy ha nem, hát az biztosan nem is lehetett olyan fontos) és ez akkora különbséget jelent a mindennapok zűrzavarában, hogy el nem lehet mondani. Holnap vége azért a jóvilágnak, egyetlen napra, mert hétfőn szabin leszek most már egész évben. JUHUHHHHÚ! Ez is eljött végre.

Egyébként a hétvégén sem tervezek nagy rohanást, a nagytakarítás javarészt készenvan. A hálóban kellene még ablakot és függönyt mosni, de az nem olyan nagy meló. Ja és az ágyak alatt is alaposan fel kell törölni....áh, ne is menjünk bele, mert még eszembe jut, mennyi minden dolgom lesz a jövő héten is, hehe.

Begyúrtam a mézeskalácsot...szidtam magam, mert nekem mindig jobb és jobb recept kell, nem bírok a véremmel. Viszont az ismeretlen recept és a digi mérlegem kótyagossága eléggé elbizonytalanított. Nem tudom, milyen lesz a végeredmény. Akinek van atombiztos, puha mézeskalács recije, átdobná nekem e-mail-en (popianyu@gmail.com) Köszönöm! Remélem, nem tettem tönkre másfél kilónyi alapanyagot . A recept egyébként Limaráé, tehát biztosan jó, csak hát az a mérleg és hogy billegett húsz deka ide vagy oda....

Reggel 2 kerek órát ültünk a gyerekorvosnál. Voltam olyan idióta, hogy nem telefonáltam a doktornőnek, hogy nekünk csak igazolás kellene, mikorra sétálunk át? Neeem, mi odabaktattunk zárásra, mint mindig és azt találtuk, hogy 3-5 kisbeteg helyett 20 hányós-torokfájós nyavalyás emberke kóválygott a rendelőben....Nosza félre húzódtunk az egyik kis mellékhelyiségbe, de persze a gázok szabad áramlása témaköre előjött valamikori, ősidők ezelőtti fizika óráról....szóval csak remélni tudom, hogy két nyavalya után zsinórban nem szedünk össze egy harmadikat zsinórban.....

Itthon Zalán mindenáron hóembert akart építeni, végül sikerült neki összehozni egy 20 centiset. Minden áron egy ugyanekkora répát próbált a koponyájába fúrni (mármint a hóembernek). Eléggé kudarcra volt ítélve, de egész sokáig nem adta fel. Ebéd után kicsit dolgoztam, hehe, aztán fél ötre mentünk Rékával vívni.

Kimondhatatlan jól esett, hogy tudtam időt tölteni a gyerekekkel, játszani, beszélgetni, csak úgy gyönyörködni bennük és magamba szívni az illatukat. Köszönet a home office-ért (majdnem azt írtam, homo office....) A tennivalók kényelmes (bár tempós) lekövetésére azért a hétköznapokban nagyon kevés idő van. Újfent arra jöttem rá, hogy a maxra tekert boldogság full time job mellett nincs meg. Mondhat bárki amit akar, NEKEM csak valami csökkentett üzemmódban funkcionálhat. Már ha egyáltalán aktuális, ugye. Teljes életem csak akkor van, ha nem dolgozom. Sajnos ez az igazság. Egyelőre. Amíg a gyerekek ekkorák, addig biztosan. Persze fel nem mondanék, eszembe sem jut, nem is igazán tehetném meg. Sőt, a munkámat is szeretem. Egyszerűen túl sok minden zsúfolodik 24 óra, kb. 30 órára való tennivaló....Ennyi, együtt kell vele élni, amíg nem nyerek a lottón. Amin nem is játszom.

Hm, fincsi mézeskalács illatú a kezem. Csak nem lesz olyan rossz az a mézes......

Délután vívó háziversenyre mentünk a szakosztályhoz. Csak játék, semmi különös és bár volt eredményhirdetés, mindenki ugyanazt az érmet kapta. Amikor láttam, hogy a korosztályából alig jött el valaki, inkább nagyobbak voltak, elgondolkodtam, hogy talán jobb lett volna otthon maradni. Viszont egész profi cuccot állítottak ki az edzők, tiszta olimpiai körülményeket rittyentettek, vívóruha, bekötött találatjelző, digitális kijelző, összesen 4 vadiúj pást....Végül 3 másik kislánnyal egy csoportba sorolták Rékát, ahogy láttam, kor alapján. Ebből az egyik kislány 5-6 éve vív, ő szét is vert mindenkit. Egyre csak támadott és szúr, szúr és szúrt. Aztán már nem is támadott, csak szúrt. :) Sikerként éltem meg, hogy betalált ellene Réka. Végül egy harmadik kislány ellen két pontja is volt (ötnél volt győzelem), de aztán amaz fordított és nyert. Réka először volt életében bekötve. Nem gondoltam, hogy voltak vérmes reményeim. Persze a padról nem könnyű ezt végignézni, én, mint anya, duplán éreztem minden találatot....De hát ebből is tanulunk, ez is tapasztalat és élmény. Amikor a 6 éve vívó kislány megverte, könnyes szemmel csüccsent le mellém a padra. Megdicsértem, hogy milyen ügyes volt és hogy szép volt az a találat kiszorított helyzetben. Azt motyogta, hogy fogalma sincs, hogyan talált be, véletlen volt. Láttam, hogy küzd a könnyeivel, úgyhogy egy kicsit hagytam, hogy megnyugodjon....majd amikor legközelebb felé fordultam a mondandómmal, láttam, hogy összeszedte magát. Fajin csaj. Én biztos ordítottam volna ekkora koromban, mint egy szamár, hogy mindenki megvert, brühühüüüüü és áááááá! Ide sem jövök soha többet. Kaptak pólót, érmet, vívós kis füzekét és mire eredmény-hirdetésre került a sor, már szélesen vigyorgott és ugrándozott, mint egy kiscsikó. Mind mindig.

Következő buli a karácsonyi koncert a zeneiskolában, kedden. De addig még annyi minden fog történni....

2016. december 14., szerda

14. nap


Azt hiszem, ebből a home-office-ból elég lesz, főleg ha két, makkegészséges gyerek szaladgál körülöttem....

Kései ebédünk után elkezdett szállingózni a hó. Egészen finom, apró pelyhekben ugyan, de hó, semmiképpen nem eső. A gyerekek örvendeztek egy sort, majd torkuk szakadtából elkezdték kántálni.

Esik a hó
Tojik a pók
Seggen csúszik az igazgatóóóó

Nem hiába, okos, értelmes gyerekek. De legalább megerősítettek azon hitemben, hogy meggyógyultak. 

Még mindig nem gyúrtam be a mézeskalácsot, sőt, a mosogatáson, főzésen, újabb mosogatáson és egy adag ruha kiteregetésén túl nem is jutottam ma még többre. Ja, vasaltam is ma egy egészen hangyányit. 

Na...közben meg már mintha mégis eső esne.....vagy a kettő együtt.

Folynak a tárgyalások, hogy hogy legyen a szenteste. Elvileg, amióta apu nincs közöttünk a Szenteste áttevődött tesómékhoz Dunakeszire, így beszéltük meg. Igen ám, de anyu műtéte mindezt keresztülhúzta, ő nem vállalja sem az utazást, sem a vendégeskedést, úgyhogy marad a karácsony a szülői házban, otthon anyunál. Csakhogy ott nincs karácsonyfa, és egyáltalán a gyerekeknek nem az az OTTHON, úgyhogy most egy kicsit szomorú vagyok, hogy nem úgy alakul a karácsony, ahogy szeretném, vagyis szenteste itthon négyesben vagy akár ötösben. A gyerekek is berzenkednek, hogy itthon szeretnének lenni vagy tesóméknál....de hát most ez van. Megtehetnénk, hogy csak karácsony első napján utazunk oda mi is, amikor tesómék, de anyut egyedül hagyni pont Szenteste....na az meg eleve kizárja számomra a boldog karácsonyt. Ami marad egyébként a karácsonyból, karácsony második napja,  na azt meg a család másik felével töltjük.

Délután (inkább este) vívás edzés Zalánnak 






2016. december 13., kedd

13. nap


Ma régi videókat nézegettünk a gyerekekkel. Nagyon jól szórakoztunk. Szinte hitetlenkedve figyeltem az újszülött Rékát Tiborom karjában. Volt ekkora is??? Még csak 9 éve történt, de tényleg úgy megfakulnak az emlékek, hogy  csak pislogtam.  Azok a hangok, amiket kiadott az ágyikójában a Réka...Külső tárolón vannak ezek a régi (?) képek és videók, úgyhogy nem böngésszük őket sűrűn.  

Réka egyébként túlesett a hányós víruson szerencsére, bár még elvileg fertőz, úgyhogy szegényke csak a jövő hétvégén tudja átvenni a szülinapi ajándékainak nagy részét is. Merthogy a család fele szintén beteg, bár az felső légúti és nem ....emésztőrendszeri eredetű. Egyébként nincs kedve suliba menni a királylánynak, szívesen van itthon, ami számomra egyértelműen a fáradtság jele. Hm....és hol van még az év vége!? Azért pénteken már betolom a suliba, 4 napot kibír a majdnem 2 hetes szünetig....

Aztán hétfő reggelre Tiborom dőlt ki a sorból, ahogy arra számítani lehetett. Ő nem hányt, inkább az alsó régiókban voltak kényelmetlenségei. Valahogy túl gyakran látogatta a mellékhelyiséget, sőt igazából délig nem is igen hagyta el az ágyát más célból. 

Tegnap és ma itthonról dolgoztam, várva, hogy kiüssön a nyavalya, vagy éppen Zalánt, de eddig semmi. Ma megpucoltam az ablakot a nappaliban, kimostam a függönyt. A gyerekek szerint most sokkal fehérebb. Én nem látok semmi különbséget, de ha ők mondják....A konyhaszékek párnáig is kimostam, a gyerekek szőnyegét szintén. Hétvégén itt jártak a kárpittisztítók, csodálatos tisztává varázsolták a kanapékat. Olyanok, mint újkorukba. Hozzá kimostam a párnahuzatokat és a gyapjútakarót is, olyan klassz. Egyre tisztább és illatosabb minden. A mézeskalácsot kellene még begyúrni, holnap majd igyekszem időt szakítani rá, bár hatkor Zalánnak edzés a vívóknál. Tegnap megérkeztek a könyvek, amiket ajándékba szánok, a legó alaplapokat pedig ma hozta a futár, aki már ismer, mint a tenyerét és össze is tegeződtünk. Ezzel kifújt a karácsonyi online beszerző ámokfutásom. :)))) A H&M ül még egy rendelésemen, de az ajándék magamnak. :) Az sem gond, ha januárban fut be. 

Volt ma egy vicces jelenet, tesóm beszerezte ma az ajándékainkat a MediMarkt-ban. Nagyon örült, hogy meg tudta venni nekünk, amit szeretett volna, beszélgettünk telefonon, egyszer csak elhalt a hangja, mintha valami egészen különlegeset és megdöbbentőt látott volna. Kiderült, hogy csak a pénztárakhoz ért, ahol elmondása szerint legalább 50 embert látott kígyózni a fizetésre várva. 

Voltam tegnap este fogadóórán. Átrohantam a suliba fél hat magasságában, ahogy voltam, mackófelsőben és az itthoni sárga zoknimban. Amikor az ofő tekintete a csizmámra tévedt futólag, egy pillanatra megmerevedtem, hogy ugye nem a bundazoknim figyel ki a nadrágom alól, de nem. Meglepett, hogy az iskola KONGOTT az ürességtől, nem ez szokott lenni a helyzet. Nagyon szép dekoráció van a lámpák körül a plafonon, olyan borostyános. A karácsonyfa pedig fehér horgolt díszekkel van feldíszítve. Tényleg oda voltam érte. Kedvem lett volna hazarángatni, bár a térfigyelő kamera és a portásnéni bizton nem szolgálták volna a ügyem...

Hátravágtattam Rékáék szakaszához és akkor láttam, hogy ott sem volt senki. Bekukucskáltam az ablakon, hogy tényleg senki? Komolyan senki? De szerencsére a tantónénik ott ültek, jobb híján egymással beszélgettek, úgyhogy bekopogtattam. Eldiskuráltunk kb. fél órát. Jó volt. Kiderült, hogy a szorgalom jegyek, amin mindig fel vagyok háborodva, valamilyen szinten indokoltak, mert Réka nem igazán figyel az órán. Matat, előszedi a kütyüit, aztán leborítja őket, összeszedi, stb...jól elvan. Az merült fel bennem utólag - akkor csak pislogtam - hogy ebben a marha szigorú és túl következetes iskolában megteheti, hogy pónik sorakoznak az asztalán magyar órán? Miért nem fektetik le az ezer szabály után az ezeregyediket is, hogy nincs játék a padon. Nem is értem. Ez egy. A másik, hogy az órai magatartás az nem magatartás jegy?

Egyébként egy mellékszálon megjegyezték, hogy Réka az egyik "tehetség" az osztályban, neki az alsótagozat minden különösebb tanulás nélkül is menne kitűnőre és az egészet ki tudná rázni a kisujjából. Azért volt ez mellékszál, mert a főszál az volt, hogy a félgőz, amit bemutat egyelőre, felsőben nem lesz elég, az órán elhangzottakból nem fog tudni megélni. Mármint amire ő odafigyel. Itt megvédtem a királylányt, hiszen nem is szoktunk tanulni itthon, inkább csak rendszerezni, ismételni és gyakorolni. Legalábbis magyarból és környezetből. Engem ez a mellékszál azért megnyugtatott, hiszen az élvonalban lenni ebben az osztályban is...szép teljesítmény. 

Felhívták még a figyelmem arra, hogy alaposan meg kell gondolni év elején, milyen elfoglaltságokba fognak a gyerekek, hogy az az iskola mellett ne legyen túl sok és megterhelő a gyerekeknek. Tudom, hogy az ofőnek ez egyik vesszőparipája, de esetünkben ültek a szavai. Ám egyelőre nem tudnám, mit hagyjunk el. A jelenlegi felosztás valószínűleg marad év végéig. Az a durva, hogy a versenyek java is a második félévben van, akár vívás, akár tanulmányi....Hát sok idő nem lesz rájuk készülni, de én nem is bánom. 

Holnap mindenképpen összegyúrom a mézeskalácsot. Vagy legalábbis nagyon igyekezni fogok. 





2016. december 11., vasárnap

9 éves ....



Az úgy volt, hogy eredetileg 3 barátnő lett volna hivatalos Réka szülinapjára. Csütörtökön tudtam meg, hogy a kis szőke D. lerobbant a hányóssal (nem az anyukájától, hanem a dokijuk asszisztensétől). Ez némiképp vészfényeket gyújtott az agyamban, de nagy nehezen elfojtottam őket. Pénteken felhívott K. anyukája, hogy D. végülis eljön e a bulira, mert ő aggódik, nehogy elkapja K. és vele az egész család...Az igaz, hogy ők pár hete már átestek ezen a víruson, de mindegy. Nem vagyok egy járványszakértő és hála az égnek már kb. 5 éve nem söpört rajtunk végig HF járvány. Végül annyiban maradtunk, hogy bízunk D. anyukájában, csak nem hoz el buliba olyan gyereket, aki még beteg. Mint kiderült, ez azért nem is olyan egyszerű. Hiszen sokszor egy gyógyultnak tűnő HF-es még simán fertőz. Tudatlanság fél egészség, mindig ezt mondom, bár ez most nagyon nem illik ide. :))

Péntek este végül két üzenetet kaptam, E. anyukája is üzent (a harmadik meghívott csajszi anyukája), hogy izé, E. nemrégiben volt beteg és nem szeretné, ha visszaesne most ebben a vírusos időben, ne haragudjunk már! Két percre rá D. anyukája is értesített, hogy D. újra hány, visszaesett, úgyhogy most kihagyják a Rékás bulit legnagyobb sajnálatukra.
Megmondom őszintén, megkönnyebbültem. Így ugyan úgy nézett ki, hogy egyetlen cimbora vesz részt a muriban, ami lássuk be, elég lapos a hangulatot vetít előre, de legalább nem lesz katasztrófa sújtotta övezet a H. utca 44/A....azaz az otthonunk köszönhetően a hányós-f...ós járványnak.

Volt ünnepi ebéd (csirketorta - elég szörnyű a neve, de nagyon finom), ajándék, torta, tűzijáték, barátnő, móka és kacagás, meg minden. Réka ugyan nem volt táncos kedvében, de egészségileg nem is volt annyira toppon, kicsit helyenként még köhögött. Pénteken voltunk doktornéninél, hétfőn engedi suliba, ha addig nem lesz rosszabbul. Ugye ilyenkor jön az, hogy antibogyó....

Későn feküdtünk le, a gyerekek már nyűgösek voltak. A fürdésnél Réka váratlan dramaturgiai lépéssel belehányt a fürdővizébe. Ekkor még volt 0,01% esélye annak, hogy gyomorrontása van, elvégre össze etted annyi mindent a lányok, de aztán fél óra múlva megint hányt. Majd még vagy ötször reggel 7-ig. A végén már azt a vizet, amit egyébként nagy szomjúságában magához vett korán reggel. Éjjel úgy aludtam, mint nyúl a bokorban, de akárcsak a szoptatás időszakában, most is felébredtem, amint egyet nyekkent. A rókát mindig némi nyöszörgés előzte meg, úgyhogy volt időm a vizes lavórt az ölébe nyomni. A haja néha belelógott a hányásba, de őszintén, a hatodik hányás után ez annyira nem kavart fel senkit.  

Reggel, amikor kétszer viszontláttuk a Réka által lenyelt folyadékot is, Tibi fogta a dzsekijét és átugrott a kisboltba némi kóláért. Az nem jött vissza! Sem öt perc múlva, sem öt óra múlva. Nem tudom, mit tud a kóla, mi egy évben egyszer veszünk, karácsony környékén. :) Akkor, amikor Jager is van itthon. Vagy krémlikőr. Amikor bejglit sütök és mézeskalácsot. Na szóval nem bántom a kólát, mert sajnos azt nem tudom mondani, hogy utálom, de nem szoktunk venni, mert ismerünk ennél egészségesebb itókát is, lásd a vizet. Viszont tud lenni mentő folyadék is, kétség kívül!

Hát szóval taktikázhattam én akárhogy az ovis vírussal, itthon tarthattam Zalánt egy héten át. Igaz, azt megúsztuk. Hiába nem lepte meg Rékát a szülinapján E. és D, a vírus így is utat tört magának. Mert már hetek óta ott bujkál az osztályban. Most visszafojtott lélegzettel várunk, hogy kire csap le a vírus legközelebb.....Holnaptól itthonról dolgozom...ameddig tudok dolgozni, hehe. Csak abban bízom, hogy inkább a hasam fog menni és nem hányni fogok, mert az annyira összetör (lásd két terhesség első 20 hete....). Egyébként meg lilahagyma lekváros májaskrémes császár zsömit vacsoráztam, amit nagyon sajnálnék viszontlátni. 

De félre bánat, félre bú, inkább teszek fel néhány fotót a buliról. Amikor megmutatta nekem őket Tibi, bevallom bömböltem. Mert olyan jutott eszembe, ami addig egyáltalán nem. Legalábbis aznap. Nevezetesen, hogy az én ici-pici lányom hamarosan felnő. Minő borzalom! És ez most olyan hülyén hangzik, mert alapjáratomon valahol bennem egy hang arra vár, hogy legyen időm könyvet olvasni, sütit sütni, barátnővel moziba menni vagy mittudomén....Mindarra, ami arról jut eszembe, mi lesz, ha a gyerekek kevesebb kézi irányítást igényelnek. Ám a fotókat elnézve mégis elfacsarodott a szívem. Talán mert a  szülinapja táján Rékából mindig csak az egy hetes valóját látom. Annyira elevenen lebeg előttem az újszülött kis pofikája (nem hiába bámultam a kórházban 3 napon át egyfolytában, beleégett a retinámba), hogy ez az eltelt 9 év sokkolta a rendszeremet. Kb. 5 percre, aztán összeszedtem magam és abbahagytam a pityergést. 



















2016. december 9., péntek

Ünnepi képek



Minden évben készítünk képeket a gyerekekről és egyre csak konstatáljuk, hogy egyre nehezebben állnak kötélnek. 



Ez a kép konkrétan úgy készült, hogy pénzt ígértünk, ha együttműködik. Egy másodperc múlva ilyen képet vágott. Lásd fenn. Sajnos nem viccelek....



Zalán úgy jóképű ahogy van lassan megszűnni látszó tejfogaival együtt...



Karácsonykor folytköv. a családiakkal. :)