Ezt nem sokkal azelőtt írtam, hogy kiabáltam volna Rékával. Elkiabáltam a dolgokat….
Az elmúlt napokban nem ordibáltam a gyerekekkel, maximum, amikor felkurjantottam az emeletre, hogy kész a vacsoraaaaaaaa. Viszont az feltűnt, hogy ők mennyit ordibálnak velem. Így sokkal feltűnőbb. Nyilván adom sajnos a mintát. Általában akkor szakad el náluk a cérna, ha nem kapnak a laptopjukhoz kódot valami oknál fogva, pl. nincs készen a hf, vagy nem tanulják meg a házit. A kód hiánya nem várt indulatokat vált ki belőlük, vagyis hát már lassan megszokjuk ezt is....Rékánál pl. a francia forradalom még mindig csak ott tart, hogy elfoglalták a Bastille-t, pedig valójában már Robespierre-t is régen kivégezték. Valahogy úgy érzem, hogy neki még nem esett le, hogy új tanév van, fontos tanév. Zalán….hát neki nem is fog június közepéig. Nem érdekli az egész.
Hétvégén Eger környékén jártunk, mármint az előzőn. Ismét kiruccantunk hát , pedig nem volt sem meleg ,sem napos idő. Nem zuhogott az eső, ez nekünk elég volt. Valahogy mehetnékünk van, nem tudom, hogy a vesztünk érezzük vagy mi állhat lelkiekben emögött, még nem jöttem rá. A LÉNYEG, HOGY ROBOGUNK , UTAZUNK, EGYÜTT VAGYUNK, NEVETÜNK, ÉLMÉNYEKET GYŰJTÜNK.
Jászalsószentgyörgyön megálltunk a lovardánál, megsimogattuk a lovakat, megnéztük a csikókat. Én imádom a „lószagot”, már ha megcsapja az orrom, olyasmit érzek, mint amikor meglátom mondjuk a Balatont…szóval jó érzés. Zalán nem volt hajlandó kiszállni az autóból, mondván, hogy ő túrázni jött és nem a hülye lovakat simogatni, amiket amúgy is utál, úgyhogy hát jó, ő maradt. Nem nagyon bántuk, mert a kutya is maradt vele, legalább nem érezte magát nagyon egyedül. A kutya.
Aztán elrobogtunk Egerbe, ott sétáltunk egy picit a belvárosban, ami olyan meseszép. Klassz lehet egrinek lenni. A gyerekek méltatlankodtak, hogy sehol egy hely, sehol erdő, túrázni akarnak, úgyhogy gyorsan kerestünk egy hegyecskét. Átgurultunk Egerszalókra, ahol pár éve a szállásunk volt, majd vissza Egerbe. A Nagy-Eged megmászásához viszont már késő volt, úgyhogy csak megközelítettük, csodaszép a táj a szőlősök között, ó, imádtam. El is képzeltem, hogy az egyik kis nyaraló a dűlőn a miénk....nem is lenne hülyeség. Aztán mikor már fél 6 lett és Tibi is elfogadta, hogy nem lesz csúcshódítás, váratlanul (számomra) visszafordultunk. A gyerekek éhesek is voltak, Rékának fázott a feje, mert nem hozott kapucnit…A szőlő még nem volt leszüretelve a dombokon, sötétkék-lila fürtök sűrűn és bár lopásnak számít és mosatlan gyümölcsöt nem eszünk, muszáj volt pár szemecskét kóstolóként csemegézni. De aztán jött a lelkiismeret, győzött és nem zabáltuk le a fél termést.
Visszagurultunk a belvárosba és a Dobó téren még tettünk egy sétát. Klassz lett volna beülni valami kis családias, kockás abroszos csárdába, étterembe, enni egy jó …bármit, de úgy néztünk ki, mint aki túrából tért vissza, sáros edzőcipő, csapzott ,szélfújta ábrázatok….plusz a vírus, úgyhogy inkább ismét Mekiztünk. Jó lett volna mondjuk egy forró halászlé vagy akár egy kis bécsi szelet, de hát ugye sajnos, nekem bejön a Meki is.....Autóban nem eszünk, nem iszunk, az Tiborom egyik elve a sok közül, úgyhogy a kutya mellé, a csomagtartóba vackoltak be a gyerekek és ott falatoztak, ami szerintem rosszabb, mint ha a kocsiban ennénk, de ráhagytam TIbire az egészet. Akkor már fáztam, a hideg üdítő nem nagyon fogyott és fagyit nem is kért senki. Valahogy 8-9 körül értünk haza, megint tele élményekkel. Olyan frissítőek ezek a mini kirándulások! Még nem tudom, hová lesz a következő, Eger is csak szombat délben dőlt el, hogy oda látogatunk. Talán a Dunakanyar, az szép lenne.
Vasárnap 10 órára megfőztem a borsólevest, úgy, ahogy anyukámtól tanultam, imádom! Egy kondérral is meg tudnék enni belőle. Bedagasztottam a sajtos hajtoványt és mielőtt elindultunk volna éléskamrát tölteni, ki is sütöttem. Nagyon finom lett, emlékeztet M. mama pogácsájának ízére. Az a vajas, sajtos töltelék mennyei ízt ad. Ezután feltöltöttük az üres hűtőt, Tibi beült a fodrászhoz, megint otthagytunk Aldiéknál, Auchanban egy vagyont , de talán következő héten csak pár apróság fog hiányozni a kamrából.
Délután kaptam a hírt, hogy a vizslás burkoló fiúnak van októberre hirtelen támadt szabad kapacitása….és bár szerintem elég borsos áron dolgozik, úgy döntöttünk, hogy pályázunk a szabad kapacitásra. Hétfőn délelőtt dőlt el, hogy nyertünk, egy hetet nálunk fognak cirka dolgozni. Állítólag negyed óra alatt betelt nála az egész október. Feladat nálunk: emeleti 3 szobában a parketta cseréje laminált padlóra. Hétfő este kipakoltuk a két gyerekszobát, kedden szabadságon voltam, hogy felverjük a kátrányba ültetett parkettát…..Az árajánlat szerint kb. 150 000 Ft-ért verték volna fel nekünk….amit köszönettel nem kértünk. Én vertem a parkettát egy vésővel és kalapáccsal, Tibi hordta le az udvarra, pont oda, ahol pár hete még a tavaly megboldogult cserépkályha romjai meredeztek. Hogy örültünk, hogy eltűnt a sitt…hát mos van új. 2 óra alatt felvertem Zalán szobájában a cuccost, Rékáé makacsabb volt-
Szerdán arra mentem haza, hogy Tibinek nem volt ideje és alkalma semmit dolgozni a mi hálóterünkben, mert 4 óra körül távoztam a mesterek, addig nem is porolhatott, ha akar sem. Ráadásul jócskán akadt még bútor is, úgyhogy először azokat kellett lehordani a garázsba, bárhová.
Végül valamikor 5-6 óra között felszívtam magam, mert azt találta mondani Tibi, hogy ez már nem lesz kész, majd a fiúk holnap felverik....kb. 100 000-ért, lehordással együtt. Hát egy frászt! Puszta kézzel, vésővel, kalapáccsal nekiestem és téptem-szaggattam a parkettát, szerencsére nálunk jött fel a legkönnyebben, nem is sok feszítés kellett neki,ha egyszer a szegő már megadta magát. Tibi aztán kb. este 8-ig hordta le a kertbe a parkettet. Volt is másnap nagy meglepetés, amikor jöttek reggel a mesterek és sehol semmi parketta , csak a fekete beton, az is felsöpörve.
Csütörtökön tehát megvolt a térkiegyenlítés, minden szoba szintben van, jöhet a burkolás, de majd csak száradás után, jövó hét elején. A vizslás fiú azt is megjegyezte, hogy mutassuk meg, mit akarunk lerakatni, mert ő akármit nem rak le.....Ezen úgy megütköztem, nem mindegy neki, hogy mit rakunk le? Diego-ban kinéztük egyébként, olyan nagy választék nem volt, sok barna, matt felület, szerelembe nem estem egyikkel sem, de ezen már túl vagyok.
Azt nem nagyon kell lefestenem, hogy hogy fest a nappali, mondtam is a gyerekeknek, hogy ne nagyon keressenek semmit, mert úgysem fogják megtalálni. Ruha és tankönyv a nappaliban, valahol....bár Rékának két zsák ruhája van a kamrában, kettő a konyhában és kettő a fürdőszobában lenn, odafenn semmi, de semmi nem maradt.
Nem is a parketta felszedése volt a legnagyobb kihívás, vagy szenvedés inkább, hanem az emelet kiürítése. Lecipelni mindent a garázsba, nappaliba…aztán meg kerülgetni mindent, eléggé tikkasztó. A szárító most a konyhában van, a cipőtartó a lenti fürdőszobában, a többit nem tudom.
Közben Tibi kolleganője pozitiv lett Covidra....szerencsére jól viseli és nem egy irodában van Tibivel, de hát na. Azért para. Egy-két hét és kiderül, elkaptuk e. Addig is takonykórban és kehességben nincs hiány. Ha szigorúan betartanánk, hogy egyet sem köhenthet a gyerek a suliban, Rékát minden nap haza tudnák küldeni onnan. A suliban egyelőre nyugalom van, újabb fertőzésről nincs hír, de az is lehet, hogy csak otthon várja ki a diákpajti, hogy tünetmentes legyen, teszteléssel nem foglalkoznak. Ki tudja?
Érdekes egyébként az a begyűrűzés, aminek a kellős közepén vagyunk. Volt az a boldog békeidő, amikor nem ismertünk olyat, aki covidos és olyat sem, akinek az ismerőse igazoltam beteg lett volna. Aztán most már ott tarunk, hogy van az ismerősök közül, aki beteg lett, olyan szerencsére még nincs, aki kórházba került volna emiatt vagy urambocsá, belehalt....Remélem, nem is lesz. Ha aztán megjelenik a családban....akkor nem tudom mi lesz, erre nem is szeretek gondolni.
Gondolkodok inkább azon, hogy mit főzzek a jövő héten (persze semmit, mert szerdáig itt minden a feje tetején áll, minimum és még utána is legalább a hét végéig, amikor lesz idő elpakolni. De azért tervem van:
- francia marharagu, krumplipüré (a Fördős Zé féle nagyon finom)
- borsófőzelék, rántott husi
- túrós tészta, pirított szalonnával
- rántott karfiol, ha már vettem két kisebb fejet
- mi volt még? Lehetne egy kis pizza is
Zalán egyébként lelkesen jár vívni, a héten kiválasztották a felszerelésüket, kinek melyik sisak a kényelmes, mindegyiket csakis ők használhatják a nyavalyatörés miatt. Sajnos a tornaterem ajtaján sem léphetünk be, csak a gyerekek, de nem baj. Egyelőre főleg alapoznak, szúrópárnáznak, nem vívnak konkrétan annyit, mint Zalán gondolta.
Hát itt tartunk. Verem itt a billentyűket a miniatűr körmeimmel, amiket olyan rövidre kellett vágni, hogy szinte 1 mm sem maradt belőlük, mert a kátrány beleragadt. Fekete körmökkel csak nem járok melózni. Csütörtökön iszonyú fáradt voltam a keddi és szerdai munkálatok után, de most újra azt érzem, hogy élek. Ja mert csütörtök reggelre minden porcikám fájt a sok meló után és nem olyan izommlázszerűen, hanem mint akit megvertek, úgyhogy csütörtökön vettem is be fájdalomcsillapítót egy picit, minek szenvedni, ha nem muszáj. Estére szerencsére jobban lettem, már nem fáj minden egyes ujjizületem a saját ütemében kínozva.
Nagyon várom, hogy visszapakolhassunk és tényleg lezárjuk a felújítást projektet erre az évre!
Szép hétvégét mindenkinek! :)
