2014. május 8., csütörtök

Könnyzáporban



Tegnap este kiszivárgott, hogy az Anyán napi ünnepségen két dal fog elhangozni, illetve kettő darab vers. Összesen. Nem igazán vettem komolyan, gondoltam annál azért csak több, de később rá kellett jönnöm, hogy igazat mondott a kis cserfes K. 

Az oviban, a csoportszobában az összes létező széket a csoportból (és a szomszédból) körbe rakták a mamák és az anyukák részére, amiből arra következtettem, hogy itt igazi műsor bajosan lesz, hiszen valakinek mindig háttal lesznek a gyerekek. 

Először csak az a néhány gyerkőc sétált be tojástartóból megfestett virágokkal és ajándékkal, akinek a nagymamája is jelen volt. És hát milyenek a mamák, egy emberként elkezdtek sírni, potyogott a könnye mindnek. Erre gombnyomásra a mellettem levő két anyuka is itatni kezdte az egereket, Zsuzsi is és Gabi is. Nohiszen, nekem sem kellett több. Pedig igyekeztem elképzelni Marika dadust műkorcsolya felszerelésben vagy balett tütüben, hogy eltereljem a gondolataim. Aztán tőlem jobbra, a sarokban az egyik kisfiú elkezdett zokogni, mire az anyukája is rákezdte. Vagy fordítva, nem tudom, úgy sírtak, hogy az már megrázó volt. Akármerre néztem, mindenki pityergett. Pedig még gyerek ekkor sehol sem volt, csak elhangzott az első dal után az első vers is:

Fecske Csaba: A nagymamánál (részlet)

A nagymamánál jó,
csak ott jó igazán.
A nagymamának sok keze van,
tesz-vesz szaporán.

Egyik kezével főz,
a másikkal mosogat,
a harmadikkal fejemen
egy dudort borogat,

A nagymamánál jó,
mert ott van nagyapa,
aki a mezőről tücsökszavú
estét hoz haza.

Nem szívesen sírok, főleg, ha tudom, hogy nem vízálló a szempillaspirálom, egyébként is videjókamera villog a kezemben és fogalmam sincs, hogy a zsepim. De itt nem volt mese. Bemasíroztak ugyanis a gyerekek, mindegyik megállt az anyukája előtt és rákezdte:

Tóth Anna: Anyák napi köszöntő



Reggel, mikor ágyamhoz jössz,
Suttogod a nevemet.
Ujjaiddal cirógatod
Arcomat és kezemet.

Álmos szemem nyitogatom
Mosolyodra ébredek,
Ez a legszebb ajándékom
Ameddig csak élhetek! 

Május első vasárnapján
Átadom a virágom,
Szívem szerint mindent adnék
Ami szép a világon!

Köszöntelek Édesanyám,
Hiszen ma van ünneped,
Nekem pedig az-az öröm,
Ha öledben ülhetek!

Ezek után mindössze egyetlen dalt énekeltek az ölemben ülve és máris vége lett az anyák napi ünnepségnek, ami szerintem egyébként botrányos és kritikán aluli....de ott az akkor nem érdekelt, mert édesek volta, aranyosak, szépségesek, Réka pedig csak az enyém. :)