2018. október 12., péntek

Mi hiányzik nekem?



Ezt írtam kedden a hétfői napról. 

Tegnap Zalán az osztályteremben felejtette az úszócuccát, úgyhogy a végtelen türelmű portás bácsit meg kellett kérnie, hogy nyissa ki a terem ajtaját (majd karácsony előtt ne felejtsek el neki egy kis jelképes ajándékot adni). Így tudtam meg, hogy ültetés volt a bandában, és most Zalán az ablak felőli padsorban ül, 3. pad. Szóval elültették leghátulról. Ezt már szeretem. Mondjuk egy rém a kiscsaj, aki mellett ül, de talán nem akasztja a körmeit Zalánba, vagy ha igen, akkor Zalán levagdossa apránként azokat a körmöket….Szóval egy gonddal kevesebb, maradt n-1..... 

Hazafelé arról csicsergett a kispasi, hogy volt két matek villámverseny az osztályban alapműveletekből (abból a kettőből, amit tanultak) és mindkettőt megnyerte. Vagyishát, nem nyerte meg, hanem tízedik lett. Ja nem is, mert nyolcadik…de hetedikként mondta tantónéni a nevét. Zalán egy totális kamugép, egy szavát sem lehet elhinni. Ez azzal a nehézséggel jár, hogy olykor mond igazat, amit viszont nem hiszek el neki.

A héten igazán főzni sem tudtam, szerintem ez egy vicc, hogy nincs kész Zalán házija a napköziben. Németből átlag 30 új szó van egy héten, plusz ismétlik a tavaly tanult szókincset. Minden héten felmérőt írnak, de két hetente biztosan. Eddig 90% felett nyomja.  A többi házi annyi lenne, mint bármely más suliban, matekből összeadnak kétjegyű számokat, magyarból nyomják a helyesírást, szó végén az ó, í, ű stb, a szokások másodikos dolgok. Közben megindulnak a számonkérések írásos formái környezetből, magyarból írnak szövegértést is, szóval van mit gyakorolni. Sőt, még a folyamatos olvasás sem holnapra fog kialakulni. 

Rékáék elképesztő mit művelnek, folyamatos a számonkérés németből és ugye hat órájuk van összesen egy héten....De nem csak németből, állandóan mindenből dolgozatot írnak. Jövő héten megint írnak németből, bár már 5 jegyük van, nyelvtanból is, cetlit és töriből is a második dolgozat következik. Majd rögtön utána lesz a TZ. Természetismeretből is TZ.....Ne is beszéljünk róla! Inkább írok a kutyából. 

Diót kutya, amióta csukva tartjuk a gyerekszoba ajtaját, ostromot indított az ágyunk ellen. Pontosabban az ágyunk a cél. Este zokszó nélkül összegömbölyödik a saját vackában az ágyunk mellett, olykor a kanapén marad, ott tölti az éjszakát. Ám az éjszaka közepén valahogy ágyra vágyik vagy én nem is tudom, de most már második éjszaka próbál bemászni az ágyunkba. Mindig arra ébredek fel, hogy Tibi a helyére zavarja. Ma hajnalban meg arra, hogy az ágy végében alszik összegömbölyödve, egyem is meg. Persze lezavarjuk, megy is a helyére….Tudom, ha engedném, napokon belül ő feküdne a nagypárnán és mi valahol máshol….Úgyhogy most keresek neki valami frankó kutyaágyat a lelkiismim megnyugtatására.

Hopp és péntek lett

Hát ez a hét is eltelt. Ma Bolyai csapat matek volt Rékának, ez is csak reggel derült ki számomra egy rutinkérdésből kifolyólag. 

Ha jól számoltam, lement 6 hét a suliból. Zalán lassan utoléri magát, felébred nyári szüneti CsipkerózsikaFérje álmából…. Volt múltkor egy 1 hibás tollbamondás (kapaszkodjatok meg, az volt a hibája, hogy hattyú helyett hattyúkat írt. Merthogy hat tyúk…annak van értelme. Értitek!?? Imádom ezt a fiút. Elég egyedi logikája van.) A tegnapi tollbamondásra is kapott csillagot, bár volt benne három hiba, igazából csak egy, a HATTYÚ. A nemszép betűformázás is hibának számít. 

Réka meg pislog ,mint béka a kocsonyában, mert amit órán magába szív, bizony nem elég, ott a füzet, ott a könyv, a kettőt össze kell fésülni. Heti öt német és a szakkörnek jámborul keresztelt verseny felkészítő kemény, mindig mindent tudni kell, mindig mindennel képben kell lenni. És azért ez nehéz még ötödikben. Szerintem később is, hehe. 

Tegnap első alkalommal készítettem sk hamburgert. Na jó a bucit még nem, de azon is rajta vagyok. Annyira ízlett a husi a gyerekeknek, hogy kettőt bevágtak belőle. Tényleg isteni illata volt, bele sajt, saláta, ketchup, mustár....Készítek még, az biztos, mert a fagyasztóba is került a megformázott húspogiból. 

Megy a görög-magyar meccs,úgyhogy abba is hagyom. Zalán most jelentette be, hogy foci edzésre akar járni. Na már csak ez hiányzott! :)