....az a karácsony. Nem szándékosan, minimális taktika vagy időzítés van ebben a blogban. Általában azt írom, ami jön belőlem, erről meg nem jött semmi. Múltkor meséltem pont Tibinek az autóban, ahogy hazafelé jöttünk mamáéktól, hogy lehetséges, még csak most nőttem fel? Ez volt talán az első karácsony, amikor nem éreztem semmit. Nem fura? Valahol olyan szomorú ez, nem akarom, hogy így legyen. Keresi az ember, hogy mit kellene máshogy csinálni, akadt is pár ötletem..... Tibi nevetett rajtam és azt felelte, hogy akkor ő már ölég régen felnőtt, mert legalább 30 éve nincs karácsonyi hangulata.
Persze voltak jó momentumok. Amikor elkészült a bejgli. Még nem sült ki, de már befejeztem vele a tennivalókat, a többi úgyis a sütőé volt. Néhány ajándék, ami betalált. A gyerekek, ahogy ajándékot bontanak. A karácsonyfa látványa (habár az sem nagyon hat meg idén, pedig szép fánk van, csinos is).
Szenteste a főzésről szólt, frissen szerettem volna a bejglit, a kacsát, a köretet, az aranygaluskát, a sodót. Mindent. A menü felejthető volt, az aranygaluska finom, sodóból két féle készült. Másnap jöttem rá, hogy ha a kétfélét összeöntjük, az a 100%tutifinom. Borsodó és vanília sodó. Nyamm.
Tibi nem emlékszem, hogy itthon töltött volna egy egész napot velünk. Szenteste délutánján és estéjén is ingázott az iroda és az otthon között. Legalább megtette, hogy ingázott, mindenképpen értékelendő. Karácsony első napján anyuékhoz látogattunk, ahol szokás szerint összegyűlt a család. Tesóm családostul, én családostul. Az ajándékozásnál a hasunkat fogtuk Rékán. Tesóm ugyanis úgy döntött, valami olyasmivel lepi meg, amire nagyon vágyik, pénz nem számít. Lego Friends legó, nem kis doboz.
- Jó ég! Ez 20 000 Ft a Müllerben! - kiáltott fel Réka, amikor átvette az ajándékot.
- De biztos akciós volt....- kotyogta hozzá inkább már csak magának. Hát nem szűkölködtünk ajándékokban. Mondjuk, nálunk nem az a szokás, én meg nem mondom senkinek, hogy ez végül is nem erről szól, hagyom magam sodródni az árral.
Karácsony második napján itthon voltunk, ücsörögtünk a karácsonyfa alatt, próbáltuk kiismerni az új játékokat, kirakni, amit ki lehet, megenni, ami ehető. Naphosszat mama féle töltött káposztát ettünk, melyre egyébként egész Advent alatt olyan sóvárogva vágytam. Mire azonban karácsonykor anyuékhoz értünk, többek között hogy teletömjem a hasam vele, régen jól laktam. Annyi étel tornyosult a kamrában, hűtőben, hogy akár 30 ember is simán jól lakott volna belőle....Húsleves, némi halászlé, rántott ponty, tengeri halfilé, saláta három féle, sütemény legalább hat féle, oldalas és pecsenye tört krumplival, savanyúsággal. És persze töltött káposzta. A nap folyamán megkóstoltam majdnem mindent. Az ebédnél megálltam 2-3 tányér húslevesnél.
Mire kettőt pislogtam, így telt el az idei karácsony is. A legjobb benne, hogy bő egy hét marad utána pihenni és feltöltődni. Annyira jóóóóóóóóóóóó!
Írt T. pszichológus néhány sort Zalánnal kapcsolatban. Éppen azon tűnődtem, hogy és mint írjam meg neki, hogy kellene nekem a szakvéleménye, amikor megláttam a postafiókomban a levelét. Azt írja, hasfájós a kisfia, gyakorlatilag 24 órában vele foglalkozik. Gondoltam, hogy így lehet. Nem mindenkinek voltak olyan wellness-es hetei újszülöttje mellett, mint nekem Rékával, hehe...
Azt írja, végzett egy non-verbális IQ tesztet Zalánon, melyen Zalán nagyon jól teljesített. Szóval van ott ész bőven, korát megelőzően, csak ő nem verbálisan, mint Réka. Már csak el kell vele hitetni. A foglalkozások tanulsága, hogy a Rékával való összehasonlítás (főleg saját maga által) miatt önbizalomhiány alakult ki nála. Ezen csak azzal tudunk segíteni, ha más dolgokat próbál ki, nem csak azokat, amiket Réka. És az új dolgokban elért sikerek segíthetnek neki.
Szerinte már az is jó, hogy Réka nincs az oviban, így a kortársaihoz hasonlítja magát, nem Rékához. Ezt a hatást tovább lehet növelni, ha óvodán kívül is sok lehetősége van korabeli fiúkkal körülvennie magát. Érdemes megváltoztatni azt a módot, ahogy a gyerekeket dícsérjük. A dadogós gyerekeknél a teljesítmény túlzottan a középpontba kerül. Ha valamilyen tevékenységet végez, ne az eredményre koncentráljunk, ha nem arra, hogy jól érezte e magát. Az erőfeszítését, a belefektetett energiát dicsérjük. Ne az elkészült mű színvonalát. Dicsérhetjük a fejlődését is, de csak önmagához képest.
Szerinte már az is jó, hogy Réka nincs az oviban, így a kortársaihoz hasonlítja magát, nem Rékához. Ezt a hatást tovább lehet növelni, ha óvodán kívül is sok lehetősége van korabeli fiúkkal körülvennie magát. Érdemes megváltoztatni azt a módot, ahogy a gyerekeket dícsérjük. A dadogós gyerekeknél a teljesítmény túlzottan a középpontba kerül. Ha valamilyen tevékenységet végez, ne az eredményre koncentráljunk, ha nem arra, hogy jól érezte e magát. Az erőfeszítését, a belefektetett energiát dicsérjük. Ne az elkészült mű színvonalát. Dicsérhetjük a fejlődését is, de csak önmagához képest.
A másik központi téma az anyáról való leválása, apához való kapcsolódása volt. Ezen leginkább az segít, ha minél több időt tölt az apjával. Vagy ha az idő mennyisége nem növelhető (bingó!), akkor az együtt töltött idő legyen kettesben, valamilyen fiús tevékenység, amit csak ők csinálnak. (De mi a bánat??) Ha van más közeli rokon, barát, aki férfi, és sok időt tölthet Zalánnal, szintén jó, és a férfias dolgokban való részvétel, sikerélmény, a Rékától való különbözőségének megélése még az önbizalmára is hatással lehet. Szerintem egyébként javult Zalán beszéde. T. pszichológusnál egyáltalán nem dadogott, eleinte csak nagyon halkan és keveset beszélt, majd a vége felé már hangosabban és többet. Biztatásra több olyan dolgot is kipróbált, amit először nem akart, mert félt a kudarctól. Ezek jelentősen növelték az önbizalmát. Ez azonban kevés, a tartós és jelentősebb javuláshoz az egész környezetnek kell változni. Hát ennyi. Majd még írok neki, kérdezek egy és mást, csak nem lesz az a baba örökké hasfájós....:)
