2022. szeptember 23., péntek

Elrepült ez a hét is

 

Megy a Németország - Magyarország meccs, első perc, de azért fél szemmel írok pár sorocskát. 

Az van, hogy ugye hétfő óta itthon van Zalán a dáthájával - fáj a torka, folyik az orra, ilyenek. Kedden - azt hiszem - nyomtunk egy covid gyorstesztet, nagyon negatív lett. Szerdán, a semmiből, olyan délután 5-6 óra magasságában elkezdett folyni az én orrom is, de mint egy csap, amit nyitva hagytak, innestől fogva folyamatosan fújtam az orrom, de szinte szó szerint. Először azt hittem, allergia, de nem. Lehet, hogy kiszáradtam, lehet, más történt, de este 11-re már csak arra vágytam, hogy összegömbölyödjek az ágyamban és hagyjon mindenki és minden békén. Ez van, amikor beteg vagyok. Reggel írtam is egy üzenetet a főnökömnek, hogy kidőltem, game over. Hogy aztán reggel Réka hogy jutott el a gimibe, hát nem rajtam múlott. Milyen klassz, ha az embernek nagyobbacskák a gyerekei!

Az egész napot az ágyban töltöttem, döglöttem, bár felkeltem egy kis dubary-s csirkét alkotni délután, de már a krumplipürére nem volt erőm, le kellett újra feküdnöm. Hívtam a dokit is, mert még mindig távgyógyítás van, de ilyen dáthás esetekre nekem praktikus, ugye. Kérdezte a doki, hogy nem vagyok covidos? Nem akartam neki mondani, hogy honnan a bánatból tudjam?? Éppen tollat kerestem Réka szobájában, hogy felírjam majd, hogy miket kell vennem a patikából. Annyit nyöszörögtem, hogy nekem az arcüregem fáj, de pokolian és egyfolytában, ami láthatólag hallhatóan megnyugtatta, hogy nem covid. Zalán gyorstesztéből ki lehetne indulni, hogy nincs itthon covid, ha nem tudnám, hogy amikor covidosok voltunk, akkor is mindkettőnk gyorstesztja sima nega lett, az alaposabb tesztecskén meg meglepődtünk, hogy ja, de, mégis covid. 

Réka szobájában nem találtam egy nyavalyás tollat sem, én nem tudom, hol tartja őket, de végül egy ceruzával felvéstem pár finomságot Réka egyik, hanyagul az ágyára hajított füzetébe, amiről később kiderült, hogy valami flancos, méregdrága Hello Kitty-s füzet, tudta a fene....Ahogy én láttam, német füzetnek használja. Hétfőn kell majd telefonálnom, hogy meggyógyultam-é antibogyó nélkül is vagy döglődöm tovább. Mindig ez a rendszer. Remélem, meggyógyulok. 

Na szóval így telt a csütörtök, eléggé hervadt voltam, fájt mindenem olykor, máskor meg nem, szedtem ezt és azt, gőzöltem a pofám kamillával. Ez mindig nagyon jó az arcüregemnek, le is buktam a gőz fölé 20 percre, közben egy Kendall Rea sztorit hallgattam true crime katogóriában. Valami olyami volt a sztori, hogy a volt férj elásta az asszonyt az erdőben

és góóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóól

0:1 -re vezetünk.

Szoboszlai szögletet rúgott- jól megdobálták poharakkal szegényt a szimpi németek, Szalai pedig sarokkal betette a kapubaaaa. Ez az, fiúk!!!!

Szóval valamelyik férje eltűntette az asszonyt és csak 10 év múlva találták meg az erdőben a csontjait.... Most arra bevallom, nem emlékszem, hogy melyik férje volt, elég forró volt a kamillás gőz, de az biztos, hogy a gyerekeket végül az apjuk nevelte fel, ez megragadt. 

Mára viszont előbújtam a fekete barlangomból, amiben szenvedni szoktam és nyalogatom a sebeimet, így reggeli után megkerestem Zalán oltási könyvét, hiszen a 6.-os oltását most kapja majd 2 hét múlva (amúgy tegnap kapta volna, csak ugye beteg). Még van pár  súlyos lemaradásom itt-ott pl. bankba nagyon kellene mennem és bizonyos pénzügyes papírokat is elő kellene keresni, így legyűrtem a késztetést, hogy kitakarítsam Réka szobáját, amihez kedvem lett volna ugyan, de nem ez volt a legsürgősebb feladat és inkább Zalánt leparancsoltam, hogy végre tanuljon, mert jövő héten drámák sorozata lesz, ha nem készül. 

Kimaradt egy marha nagy magyar helyzet, asztamindeniiiit!

Megint ott tartok, hogy mit keresünk mi kéttanon, mert most megint mindig németet tanulunk és hát Zalán aztán nem nagyon élvezi ezt.  Sima németet, aztán törit, ötödikes összefoglalás, a nyavalyás fenyős szöveget még én sem értem, nemhogy Zalán, szóval először ki kell szótárazni. Viszont óráról órára kell készülni, mert mindig felelnek. Aztán ott van az Egri csillagok, amit a várakozásokkal ellentétben nem tavasszal dolgoznak fel, hanem MOST. Viszont nem az eredetit, a pofám leszakad, hanem a Nógrádi Gergely féle lebutítottat.....Rékánál nem engedtem, hogy ne az eredetit olvassa a csaj, ott olvasónaplót kellett kitölteni, Zalánnál örülök, ha ezt kiolvassa. Ott van a nyelvtan ötödikes összefoglaló doga, amit megírnak a jövő héten. Aztán felelnek civilizációból, Németországról van egy szöveg, a Brandenburgi kapuról, kb. fél oldal, de azt is meg kell tanulni, ez nincs magyarul. Honismeretből családfát kell rajzolni, ez volt a múltheti házi, ez sincs kész, a héten a város nevezetességeit kellett felsorolni? Ilyesmi. Mi van még? Ja, hát a matek, semmiség, apróság...és angol. 

Zalán persze ezekre mind tojik, távol áll tőle a stressz és szorongás amiatt, hogy meg van-e minden tanulva, fel van -e készülve ebből vagy a abból. Kíváncsi lennék, hogy ha teljesen elengedném a kezét, vajon milyen jegyei születnének....Á, nem, nem is vagyok kíváncsi. 

Ja és hogy mit csináltam a fekete barlangomban, amíg az ágyat nyomtam tegnap. Két dologban volt lemaradásom, az egyik a II. Erzsébet királynő temetése.... Erről nem volt nehéz beszámolókat találni a neten, a SKY NEWS oldalán, BBC oldalán stb. Gyönyörű szertartás volt, méltó a királynőhöz. Amikor leengedték a végső nyughelyére, a már koronaékszerek nélküli koporsót, az azért megrázó volt és nagyon szomorú...Nyugodjon békében! 

A másik egészen más műfaj, mostanában sokat olvasok a magyarok eredetéről, vagy hallgatok előadásokat Obrusánszky Borbálától, aki egyébként hazánk mongol nagykövete, de  történész és hihetetlenül érdekes, bizonyítékokkal alátámasztott elméletei vannak a hunokról, magyarokról. Már több előadását is meghallgattam, érdemes a töri  olyan szerelmeseinek, mint jómagam, időt szakítani erre. Pont tanulta Zalán, hogy a kínaiai a Sárga folyó mentén és Jang-ce-nél éldegéltek, hát pont a Sárga folyó medencéjében volt a hunok őshazája elvileg. 

A tudomány rengeteget tud segíteni a történészeknek, régészeknek, így arra már van bizonyíték, hogy Kr u. 300 magasságában volt egy jelentős hun-magyar keveredés (ugye hivatalosan semmi közünk a hunokhoz....mi még azt tanultuk) és a honfoglaló magyarok inkább csatlakoztak a korábban már a Kárpát medencében lakó hunokhoz-magyarokhoz. Ez nem feltételezés és íróasztal mögött megírt elmélet egy történésztől, erre genetikai bizonyítékok vannak a feltárt sírokból. 

Na itt a félidő. Kár, hogy nem a 2. félidő vége. 

Hát írtam minden féléről, nem mondom....

Réka továbbra is happy a gimiben, ugyan továbbra sem sokat látok belőle, mert az ideje jó részét a szobájában tölti, de legalább TUDOM, hogy boldog, mert az osztályát szereti, vannak barátai, olykor mesél, jár lovagolni és van már több ötöse. Legrosszabb jegye egy német szódoga négyes, de van mellette vagy 4-5 másik ötös összesen. Bár a tz-k még csak most jönnek, szóval óvatos vagyok. Az biztos, hogy igyekszik, lelkes, húzzák a többiek, biztos tanul is, ha jók eddig a jegyei. Szóval Rékával most minden kerek. Mondtam én augusztusban, hogy irigylem, klassz neki, lennék gimis a helyében, akkor még megsértődött ezen és fel volt háborodva, hogy mondhatok ilyet, most már nem biztos, hogy ugyanígy felkapná a vizet. 

Még mindig van 25 perc a meccsből, de nyomnak már a németek, jaj, jaj, jaj....Jön azonban Kleinheisler és Ádám Martin, hajrá,fiúk!!!