Réka mondta 4.

AnnaPetit olvasunk a kanapén elnyúlva. Mivel egy pocakcsiklandozós hancúrozás után szottyan kedve mesehallgatásra Rékának, hát szemüveg nincs rajtam. Mert újba beruházni nincs kedvem egyáltalán. Azért boldogulok a betűkkel, ha vaksin is. A gyümölcssorolós részhez érve könnyedén átfutok a gyümölcsök során, megy ez nekem fejből is...vagy mégsem? Az utolsót a sorban elvétem. Mogyoró helyett diót találok mondani. Rögtön észreveszem, de így is csak Rékával egyszerre korrigálunk.

- Mogyoró az. Nem látsz?? - kérdezi kedvesen, ici pici éllel a hangjában.

*

Ebéd közben egyszer csak megszólal.

- Karikás a szemem?

- ....Nem..... - hökkenek meg. - Miért? Álmos vagy? 

- Nem.

- .... - na persze.

- Csak fáradt....

*

Álmosan, morgósan indul a reggel, próbálom Rékát feldobni.

- Képzeld Réka, Apa hozott nekünk reggel friss kiflit. - Réka arca fel is derül, végre kipattan az ágyból és elindul a konyha felé.

- Tényleg? Hozott kiflit?

- Bizony!

- A kis huncut.... - vigyorog és csóválja a fejét

*

Ebédelünk, csöndesen, gondolatainkba burkolózva. Réka kissé üvegesen mered a konyhaablakban állomásozó orchideámra, amely éppen virágzik. 

- Apa lefotózta tegnap a virágodat.

- Igen, láttam a képeket. - (de lehet, hogy csak annyit mondtam: Ühüm.)

- Szopkosszal.

- Mivel? - áll meg a számban a falat.

- Ja neeem, nem szobkosszal....- rázza fejét és mereng tovább Réka.

- ...???....

- ....

Nem hagy nyugodni a téma.

- Mit használt Apa a fotózáshoz? Vakut? Villanj-körtét? - forszírozom.

- Neeem....

- Megvan! Soft box-ot! Ugye azt használt?

- Neeeem, neeem....NEM HASZNÁLT! - csap a levegőbe türelmetlenül Réka.

Ja jó, okés, értem én, nem használt. Jó van, na.

*

Ebédelünk, háttérben szól a helyi tévé egyik nyári válogatás műsora. 

Réke egyszer csak megszólal, bár szája tele van túrógombóccal.

- Emi néni...

- Mi az? - fülelek - Emi néni van a tévében?

- Ühüm. - bólint Réka. - felállok és bekukkantok a nappaliba.

Tényleg! Megismerte a hangját, pedig olyan régen volt április, hogy utoljára voltunk a játszócsoportban Emi néninél (aki ugye kb. 25 éves lehet...)

*

Este együtt mossuk a fogunkat. Réka inkább csak szopogatja a fogkrémet a kefén, méregeti a tükörképét, aztán elunja az egészet, ahogy van, lemászik a székről és kisomfordál a fürdőszobából. Én befejezem a fogmosást, majd ahogy végeztem, elkapom a frakkját.

- Réka, nem mostál fogat. Legalábbis rendesen nem. Újra meg kell mosni őket. 

Réka felháborodottan széttárja a karjait, mint akit alaptalan vádak értek éppen:

- Nem is ettem ma csokit! És túró rudit sem!!

Mert úgy gondolja, ilyen esetben nem is kell fogat mosni. Felesleges...

*

- Apa állva szokott pisilni. - mondja egyszer.

- Igen, a fiúk állva szoktak. - bólintok.

- Állva szokott...aztán gyorsan leül és kakál is. - vigyorog Réka és szemléltető módon guggoló helyzetbe ugrik előttem. A hasamat fogtam, úgy nevettem. Vizuális típus vagyok.


*


M. mama szilvásgombócot főz ebédre. Réka persze a lényeget, azaz a szilvát nem eszi meg. Este ez szóba kerül, ahogy hármasban beszélgetünk.
- Réka, te nem etted meg a szilvát?? - csodálkozik Tibiapu. 
- Nem. - feleli könnyedén Réka.
- Miért nem? Nem szereted?
- Nem. A szilvát csak a nagy emberek szeretik.
- Nagy emberek???
- Aha. A szilvát csak a nagy emberek szeretik. - ismétli Réka. - A felnőttek.


*


Mozog a dohányzóasztal egyik lába, bemászom hát alá, mint aki képes és hajlandó a javítására. Nem bírok a kíváncsiságommal. Ahogy kényelmesen elhelyezkedem és megközelítem a problémás lábat, alóla nem lóg ki más, mint a két saját lábam. Nagyjából combtőből.
Beszalad Réka a konyhából és játszani kezd a lábaimmal.
- Itt van két láb! Kié lehet ez?
- Na kié lehet? - kérdezem. - Talán Apáé?
- Lehet. - mondja komolyan.
- Á, Apáé szőrös. - segítek.
- Hát, ez is szőrös. Szőrös a talpad, anya.
Nem tudom, miről beszél a lány, tényleg nem tudom. 

Augusztus 20., Szolnok, Tisza park, Dávid familia

Ha visszaemlékszem, mely augusztus huszadikák voltak legemlékezetesebbek számomra,  akkor több is eszembe jut. Amikor először láttam élőben a budapesti tüzijátékot a Duna partjáról,(jelzem, eddig utoljára)  aztán az első huszadika, amit Tibivel együtt töltöttünk   "gusztustalanul" szerelmesen, mindenhol kis piros szivecskék úszkáltak a levegőben körülöttünk....A legszebb  mégis az volt (de, de, én igenis romantikus alkat vagyok) szóval a legszebb mégis az volt, amikor egy bográcsolásra voltunk hivatalosak. Haveri társaságban kapitálisan megtöltöttük a böndőnket babgulyással, hogy mozdulni sem tudtunk....aztán     ebben a paradicsomi állapotban elköltöttük a délutánt, majd összeszedtük magunkat és lebicikliztünk a Tisza partra a helyi tüzijáték megcsodálására. De szép is volt! 

Az idei sincs azért nagyon hátul a sorban, mert idénre is jutott "első" valamiből. Feltűntünk  például életünk első Alma koncertjén. Az igaz, hogy az utolsó dalra értünk oda, de mégiscsak ott voltunk. Vagyis lélekben azt hiszem, csak én. Réka rám csimpaszkodva szégyellősen a nyakamba fúrta a fejét, mintha egyes egyedül csak nekünk zenélt volna "Alma bácsi"...pedig hát nem. Emellett úgy jártunk, mint annó a Jászberényi Állatkertben, vagyis ahogy elhaladtunk a játszótér mellett, ami tele volt gyerekkel, Réka már semmilyen Almáról nem akart hallani. Most egyébként HalászJudit nála menő, úgyhogy a dolog végülis borítékolható volt....

Megadtam magam (és Alma is kezdett csomagolni), átvonultunk a játszótérre, Zalán  apástul az árnyékba szunyókálni. Magasan járt a nap, éppen dél volt, tikkasztó meleg, így nem sokáig bírtam a napon. Réka elvolt a hajó formájú mászóka-csúszda kombón, vagy alatta az árnyékban az okoskája...Amikor aztán azt éreztem, hogy felforr az agyvizem, nem bírom tovább, menten napszúrást kapok, akkor elvonszoltam a lányt a játszótér területéről, azzal a felkiáltással, hogy nézzünk már szét, mi minden van még itt rendezvényileg. Réka csak egész finoman ordított és sarokféket behúzva tiltakozott, de valahogy nem voltunk feltűnőek a forgatagban, azt hiszem. Ahogy Réka elhallgatott végre, éppen egy szökőkúthoz értünk, majd a pónik is megjelentek, ahogy gyereket sétáltattak....Réka teljesen oda volt, átmenetileg el is felejtette a játszóteret.

Végül az ugrálóvár előtt kötöttünk ki. Volt egy kicsi és egy nagy. Réka a nagyba akart mindenáron bemenni, de a kicsibe fizettük be, mert el sem tudtam képzelni, hogy a nagy neki való lehet. Olyan gigantikusnak tűnt...Ám az engedélyezett hét percből talán négy sem telt le, amikor Réka egyrészt jelezte, hogy unja a kicsit és a nagyra vágyik, másrészt megjelent mellettünk a játszócsoportból ismert Lia és anyukája, egyből megcélozva a nagy ugrálóvárat.....Naaaa jó, akkor uzsgyi, mehet a mi lányunk is a nagyba. 

Egy rövid ideig szorongva álltunk Apával az ugráló vár előtt, mert a lányunk eltűnt a forgatagban, ami fura élmény volt. Kikerült a kontrollunk alól. Egyre csak nyújtogattuk a nyakunkat, meresztettük a szemünket, hogy valamelyik csúszdán majd csak feltűnik....és hát kijárat amúgy is csak egy van...Ugye csak egy van?! De mielőtt véresre rágtuk volna a szánk szélét izgalmunkban, Réka felbukkant a kisebbik csúszdán. Egyszer, majd újra és újra és újra....majd egyszer a nagyon is. És nem, lefelé csúszva nem törte ki a nyakát valahogy. 

Ahogy letelt a 7 perc, kitessékelték udvariasan Rékámat is, mire ő fürgén visszamászott az urgálóvárba, mintha mi sem történt volna.  Mit tesz ilyenkor egy szülő? Hát persze, befizettünk mi is egy újabb körre. Hiszen imádta a leányka. Két kör után fagyizni indultunk. Réka maga választotta ki a fagyiját, meglepetésemre nem csokira bökött, hanem valami gyümölcsös izére....A hűs lombok alatt nyaltuk elégedetten a fagyinkat, közben órámra sandítva megállapítottam, hogy elröppent 3 óra, amióta beraktuk a kaput magunk mögött otthon. Azóta Zalán aludt, mint egy medve, nagylelkűen engedve, hogy nővérkéje kiszórakozhassa magát. 

Klassz lett volna még a körhintára is felültetni vagy a "dühöngőbe" beengedni, de nem akartam  visszaélni Zalán türelmével, így hazafelé vettük az utunkat. Nem volt egyszerű. Réka látszólag engedelmesen fogta a kezem, ám a parkolóhoz vezető úton egyre másra  váratlanul felkiáltott, hogy "Neeem akarok hazamenniiiiii!". Újabban imádja ezt hangoztatni a játszótéren, mamánál, bárhol vagyunk...nem akarok hazamennni....Végül szerencsésen eljutottunk ótónkig, becuccoltunk mindent, közben azt hallgathattuk, hogyan győzi meg egy háromgyerekes anyuka két nagyobbik gyerekét, hogy hazamenni jóóóó! Igenis jóóó! Réka elaludt a kocsiban, pont ahogy leparkoltunk a ház előtt. Nagyon elfáradt a sok móka után.

Este olyan volt, mint tán még soha. A tévében néztem a tüzijátékot, karomban Zalánnal. És még tetszett is. Tényleg öregszem....