Nem jött össze a "mindennapírok" a múlt hét minden napjára, de szerintem beszélek én így is eleget...
Tibi végül pénteken nem beszélt az orvossal, pedig a lelkére kötöttem, rettenetes, ahogy köhögött....úgy vágtunk neki a hétvégének, hogy antibogyó semmi. Végül az idő őt igazolta, hiába aggódtam szerencsére, mert bár szombaton még elég beteg és kókadt volt, vasárnapra határozottan javult az állapota. Viszont így nem tudtuk kihasználni a csodás későtavaszinak is beilllő időjárást, mindössze kétszer fél óra Diós séta erejéig. (Bár bevallom, hogy a hirtelen meleg miatt vagy másért, én sem éreztem kirobbanó formában magam, inkább olyan nyűgösen, fejfájósan, de persze azért imádtam, hogy ennyire szép idő volt). Szóval sem kirándulás, sem túra, de még egy kiadós bicajozás sem volt, csak a szokásos kimosok mindent és megfőzöksütök mindent, ami eszembe jut. Abból volt bőven....
Vasárnap kimentünk a "szülői házhoz", ami ugye már üres.... Gondoltam begyűjtöm a csekkeket, kiürítem a postaládát...Valaki megteheti ezt helyettünk, nagyon köszönöm a segítségét, mert kizárólag csekkek, levelek voltak a postaládában. A kutya első megmozdulása az volt, hogy megkergetett egy fekete macskát, aki úgy tudta, a kert amúgy kutyátlan. ... Na a macska kerítésre fel, Dió után, macska visszapattant a kerítésről és mint egy lassított felvételen, láttam, hogy a macska gerince vészesen közeledik Dió pofájához, de nem derült ki mi történt volna, ha ők ketten tovább ismerkednek, mert Dió mancska beszorult a kerítés lécei közé és irgalmatlanul elkezdett ordítnai, vonyítani. Nosza, elhajítottam anyám leveleit, rohantam oda segíteni neki. Második nekifutásra sikerült felrántanom a mancsát a lécek azon magasságába, ahonnan immáron ki tudta húzni és elszaladt megkönnyebbülten. A macska biztos sokkot kapott, többet nem láttuk.
Pakolásztam is egy kicsit, megtöltöttem a kukát, hoztam el megint konyhai eszközöket, poharakat, a fürdőszobából a maradék mosószert, ilyesmit, majd hirtelen a legfelső fiókban, a fürdőszobában megtaláltam anyu fésűjét...Először csak egy pillantást vetettem rá, mielőtt belöktem a fiókot újra, majd alaposabban is megnéztem magamnak. Valóban az ő fésűje volt, bár több is akadt neki, ebben még ott voltak a hajszálai...Ez megint ilyen váratlan traumaként ért, ilyenkor olyan, mintha gyomron vágnának, csak már a gyomrom nem görcsöl, mint ősszel de fizikai fájdalmam van, zihálva veszem a levegőt pár másodperce, némileg összegörnyedve, aztán elmúlik... Tibi végignézte a produkciót némi részvéttel a tekintetében...
Ma megjött a hagyatéki végzés. Gondoltam, majd egy időpont van benne, mikor kell menni a közjegyzőhöz, de nem. Elmondásuk szerint - mert tesóm felhívta az ügyvédet- olyan egyértelmű minden az öröklésben, hogy ilyenkor hagyatéki tárgyalás sincs. Szóval mindent leírnak egy levélben, 15 nap van fellebbezni, különben jogerőre emelkedik és kész, passz. Amúgy jobb ez így, egy próbatétellel kevesebb, csak meglepődtem... Ja és küldte a számlát persze, rajta a banki adatokkal, ahová a közjegyzői illetéket, díjat be kell fizetni. Hát legalább örökösödési adó ránk nem vonatkozik....
Valamit biztos elfelejtettem...Ja igen, hazagurulunk vasárnap, kiszállunk a kocsiból, Dió nekiiramodik, elkerget egy rigót, fel a fára. Sok esélye nem volt, nem mondom...Mármint a kutyának. Ezúttal azonban Dió megsérült, az ötödik karmát a mancsáról az egyik lábán annak rendje és módja szerint letépte, amikor felszökkent a drótkerítrésre.... összevissza csöpögtette vérrel az előszobát, mire elláttuk a sebét. Mára kutya baja szerencsére, itt horkol éppen mellettem, majd kinő neki másik köröm. Vagy karom.
