Most ráérek

Úgyhogy írok. Pedig már kb. 2 hete azt hittem, hogy vége a blognak, befejeztem. 

Ma kifizettük a cirkós projektet, elvileg elfelejthetjük egymást a Tervező/Kivitelezővel. Ezt meg kell majd ünnepelni a hét végén. Persze a karbantartást más végzi (ami jó) és még a hiányzó alkatrészek sem jöttek meg, de mindegy.

Azt írtam, hogy befejeztük a lakásfelújítás projektet lelkesedés és anyagi forrás hiányában….azonban ez nem teljesen igaz, a falakon a csövek környékén jelentős javításokat kell végrehajtani. Gipsz, gipszkarton, ilyen glett, olyan glett és festés. Mivel szakembert és mekkmestert már látni sem bírunk és amúgy is lasszóval kell fogni még a félkegyelműt is, hát Tibi lesz a szakembör. 

Véglegesedtek a különórák és sulis órák időpontjai, talán írtam is erről. Réka egyedül jön és megy, ami teljesen természetes egyébként, csak néha torpanok meg egy pillanatra, amikor eszembe jut az első nap az oviban, amikor vidáman szökdécselt és csicsergett mellettem. De ez csak egy villanás, aztán minden megy tovább. 7 év csak, nem érdekes. 

Majd valamit ki kell találni, mert Dió is feltétlenül vonyító koncertet akar tartani, amikor Réka gyakorol fuvolán, ezért – többek között – elő sem veszi a hangszert. Szoktam neki mondani kedvességből, hogy nem gond, most még egész csinos summát kapnék érte, ha valahol meghirdetném. 1 éves, alig használt fuvola újszerű állapotban. … Most úgyis kell a pénz. Persze nem adom el, dehogy is…

Zalán a minap eltörte valahogy a kedvenc hűtőmágnesemet (a Lipicai lovasat, amit Szlovéniában vettem) . A csillagokat letagadta az égről, be nem vallotta volna, pedig valami csörömpölt. Tegnap megtaláltam a három felé tört mágnest, szerencsére pillanatragasztóval nyom nélkül gyógyul. Vagy pókerjátékos lesz a gyerek, vagy ügyvéd, vagy ellenzéki politikus…ez utóbbi remélem, nem, nagy törést jelentene a lelkemnek.
Zalánék egyébként szövegértésből írtak váratlan felmérőt, 4-es lett így első nekifutásra, pedig ügyes szerintem, gyakorlásként megcsináltunk egyet. A legelső otthonit. Voltak bizonyos kérdések, amire a válaszokat meg kellett keresni a szövegben. Néz rám nagy szemekkel:
- De anya, a válasz benne van a szövegben!
- Hát igen, de hol? Meg kell keresni.
- Nemáááár! Mühühühüüüü….Annyira unalmas! – csikorgatta a fogait. Lelkes a gyermek.

Nálunk Réka sem egy szövegértő zseni, többnyire azért az ötöst összekaparja belőle. Nála ott a hiba, hogy elolvassa a szöveget, majd emlékezetből próbál a kérdésekre válaszolni, vagyis ő is baromi lusta válaszokat keresni a szövegben. Szerintem Zalán elég rosszul olvas idegen szöveget, úgyhogy kellene minden nap egy kicsit olvasni….Hát igen, mindenből egy kicsi végül egész sokra jön ki…. 7 óra után viszont nem vagyok hajlandó tanulni Zalánnal. Rékával sem nagyon, de olykor muszáj. 

Múlt szombaton az egyik kollégámnak megszületett a kislánya, akiről aztán több fotót is láttam. Annyira édes, tökéletes csöppség, hogy pár éve egészen bizonyosan az jutott volna eszembe, hogy én is , én is , én is akarok egy hasonlóó pici lánykát! Hogy nem volt bennem vágyakozás,  ismét egy csalhatatlan jele annak, hogy öregszem….Az azért eszembe jutott egy nagy sóhaj kíséretében, hogy azok voltak a szép idők….amikor a gyerekek születtek, még a szárnyaim alatt cseperedtek. Most meg ilyeneket mondanak otthon.

Réka: (kinyitja a hűtőt) – Nincs semmilyen üdítő??? …. Bezzeg pálinka az van! – csattog felháborodottan.

Még jó, hogy nem volt itt vendég. Apósom fél liter pálinkája 2 éve dekkol nálunk, a kutya sem issza (jaj, a kutya ne is igya), sokáig a mosogató aljában figyelt. Amikor elmentek a fűtésszerelők és nem volt itthon Jager, akkor lenyomtunk egy-egy felest Tibivel, de most újabb 5 évig rá sem bírunk nézni. Bezzeg pálinka az van!

Vagy egy másik.

Valamit elismételek más szövegkörnyezetben, amit Réka már elmondott reggel. Ő ezt eképpen tálalja:
Réka: - Hát én is ezt pofázom éppen, nem??

Holnap péntek. Ójeee....

A kutyáról nem is meséltem

Nem mondok újat azzal, ha azt mondom, hogy nagyon jó fej. El sem tudjátok képzelni, mennyire....

Nyáron még sejtelmem sem volt, hogy és mikor fogunk sétálni, szaladgálni, ha egyszer ránk szakad az ősz. Hát ez is olyan feladat, amit az idő megoldott, mert 7, olykor 8 óra után járunk sétálni. Tibivel levisszük a Tisza partra, ha ő nem ér rá, én egyedül nem merek oda leslattyogni. Nem annyira azért ,mert félnék a közbiztonságban, bár akár félhetnék is, hanem mert attól tartok, hogy lelép a kutya (ott elengedjük) és soha nem jön vissza. Vagy széttépi egy nagy véreb ..és akkor hogy megyek haza kutya nélkül. Úgyhogy én csak a környező utcákban cikázom vele egy 45-60 percet egyedül. Olyankor is elengedem, ha üres az utca és sehol semmi forgalom, de ez csak pár száz méterre igaz és ebben is van rizikó. Mert ha macskát lát, jöhet autó, semmi meg nem állíthatja…

Jobb tehát a Tiszapart, ott a sétányon szerencsére van lámpafény, bár mi lenn a susnyásban baktatunk. Ez kb. 1-1,5 óra. Hol előre szalad a kutya, hol lemarad, ha barátságok kutya jön szembe, szimat és öröm körök, ha nem annyira és ez a ritkább, akkor póráz és tisztes távolság. Sok kedves emberrel megismerkedtünk már a kutyával kapcsolatban, váltunk pár mondatot, battyogunk tovább együtt vagy ellenkező irányban, majd elköszöntünk és az egészből a kutya neve marad meg. 

Diónak van egy cimborája, egy nála 3 hónappal idősebb vizsla fiú, Spakli. Vele jókat szoktak bandázni, bár utána garantált a fürdetés, annyit harapdálják, nyálazzák egymást. Nyáron a Tiszában is úsztak egy kört, Zalán dobált nekik husángokat. Nem találkozunk sűrűn, havonta egyszer azért jó lenne összefutni tavaszig is.

Vegyes koszton van, heti kb. 2 kg farhátat főzök neki zöldségekkel, rizzsel, tésztával, ami a kezem ügyébe kerül. Ezt eszi általában vacsorára. Reggelire  illetve úgy általában tápot kap, most Josera félét. Nem rajong érte, de ha rájön, hogy nem kap farhátat és éhes, akkor megeszi. Olykor egy kis májkrémmel, sonkakockák tápba rejtésével kap ösztönzést.

Általában ott szeret lenni, ahol mi vagyunk. Ha a gyerekek és mi külön vagyunk, akkor általában velünk szunyókál vagy a gyerekekkel játszik. A gyerekek nem szeretik, ha ott lábatlankodik, amikor ől a sok mütyűrrel játszanak, úgyhogy olykor inkább hozzánk csatlakozik az eb.  Főzés közben nagyon figyel, hátha lepottyan valami. Amikor a szekrényekben pakolászok, biztos, hogy közém és a szekrény közé fekszik. Mindig láb alatt van. Vele kell foglalkozni, semmi más nem olyan fontos, mint őkelme. 

Fáradhatatlan, szívós, villámgyorsan fut. 

Vannak az úgynevezett öröm körei. Olyankor maxi gázon fut egy kört és közben kisodródik, kanyarokban fékez, csúszik, elég mókás játék. Az örömkörös vizsla az igazán boldog és önfeledt vizsla. 

Barátságos, kedves, bújós, játékos, nagyon okos, nagy mozgásigényű fajta. Dió nagyon szeret aludni és egész sokat durmol, este 6 és 9 között a legaktívabb. Ilyenkor , ha nem visszük el sétálni, akkor módszeres rosszalkodásba fog, pl. kiszedi a vasalókosárból a zoknikat, előhozza az üres edényét , hogy rágcsálja, amit nem szabad. Nagyon szereti a gyerekeket.

Illetve gyakorlatilag bárkit, mert mindenkit megcsókol és farokcsóválva fogad, aki csak az útjába kerül. más a helyzet, ha idegen lép be a portára a kapun, azt mély , öblös ugatással fogadja, de ha kedves a hozzáállás az ember részéről, ő is vált.

Este ágyban szeret aludni. Ez egy nagy probléma, mert én nem engedem be az ágyba. Nálam ott a határ. Tudom, sokan együtt alszanak a kutyájukkal, nekem ez nem fér bele. Örülök, hogy már a gyerekek nem alszanak velünk. Ja, de, még olyan is szokott lenni !

Diónak van egy kis kuckója, este ott alszik el, de az éjszaka során megpróbál behatolni valamelyik ágyikóba. Ez általában valamelyik gyerkőc ágya szokott lenni, de már abból is 

elegem van, hogy a kutya a gyerekekkel alszik….Úgyhogy zárva tartjuk a gyerekszobák ajtaját. Erre mit csinál? Megpróbál bemászni a mi ágyunkba. Egyelőre a lábunkhoz. Hallatlan. Éjjel kétszer próbálkozott, kétszer lepattintottuk. Az biztos, hogy ha akar valamit, azzal rendszeresen és módszeresen fog próbálkozni. Gondolkodom, hogy beruházok csilli-villi kutya ágyba…de az okosok azt mondják, ha egyszer már aludt ágyban, abból nem fog engedni….Itt tartunk most.

Szokta nézni a természetfilmeket, főleg, ha farkas van a képernyőn. Érdeklik a rokonok. 

Nem szereti a sötét, kivilágítatlan utcákat. Olyankor nagyon szépen jön a lábam mellett.  

Nem tudjuk leszoktatni a felugrálásról. Nem és nem. 

A nem kutyabarátok, már félnek tőle, ha meglátnak bennünket a járdán. A kutyabarátok ismeretlenül is megsimogatják. 

Van a nyakában egy kis csont formájú bilétája a nevével és a telefonszámunkkal. Egyszer már megszökött és ugyan visszahozta két drága srác a csodával határos módon, remélem, ilyen soha többet nem lesz. Mármint, hogy ijedtében vagy más okból elszalad tőlünk. 

Csodálatos kutya, éljenek a vizslák, azon belül is a magyar vizslák!