Érdekes, hogy a józan eszem egész hamar felfogta, hogy anyu nincs többé. Nekem nincs olyan gondolatom, és nem is volt egyáltalán mióta nincs köztünk, hogy felhívom anyut, ennek majd örül...ja, de hogy már nem tudom, felhívni...Vagy elmesélek neki valamit, sütök neki, pletykálok neki, esetleg vásárolok neki valamit, egy tizedmásodpercnyi kételyem sincs, hogy ezek egyikét sem tudom megtenni. Olyasmi persze van, hogy hú, ennek anyu mennyire örülne, ezt a meccset biztos végigszurkolná, ezen biztos ő is jót bőgne, mint én, stb....de azzal meg úgy vagyok némi szomorkodás után, hogy úgyis itt van valahol...
velem.....
Mikor apu elment, azon kaptam magam, hogy úgy alszom, olyan testtartásban, ahogy ő szokott volt, abban a képtelen pózban - feje felett összekulcsolt karokkal. Hát ki alszik így rajta kívül? Én, a halála utáni hetekben. Akkor ki is találtam, hogy aki ilyenkor eltávozik, lehet részben vagy egészben a szeretteiben él tovább....és ezen elméletemet az is támogatta, hogy csak azóta tudok isteni húslevest főzni, mióta anyu nincs....azelőtt folyton zavaros lett vagy fura színű vagy egész egyszerűen íztelen, úgyhogy én nagyon sokáig nem is főztem húslevest, mert vagy anyósomnál vagy anyunál, akár mindkettőjüknél azt ehettük a hétvégi vendégeskedés során....Anyósom sem főz már semmit, törékeny így túl a 85. szülinapján, anyu pedig végképp nem foglalkozik már földi dolgokkal sajnos....Most viszont, igaz, csakis kapirgálós, kukoricán és búzán tengődő csirkéből, de tényleg remek húslevest tudok főzni. Jó, hát tudom, ez sem nem elméleti fizika, sem nem agysebészet, mégis valami újdonság...
Elhoztam anyu konyhájából néhány dolgot, aminek láttán nem szomorodom el, nem tompa ütést kapok a gyomorszájamra, ha rájuk nézek, inkább olyan melegség önt el..Ilyen az a gránit tál, amiben gyerekkoromban együtt készítettük a mákosnudlit például. Ez a tál kisgyerekként olyan hatalmasnak tűnt, felnőttként legalább feleakkorára zsugorodott. Ha jól emlékszem, a nagyanyámé volt, vagy lehet, még annak az anyukájáé. Nagy becsben van tartva, remélem, én sem töröm el. A másik a fehér mázas tésztaszűrő, amit nagyon-nagyon szeretek, szintén legalább 40 éves, a harmadik pedig egy vénséges vén üvegtál, amiben anyu mindig a sülteket szolgálta fel, legyen az oldalas vagy sült kacsa. Ez az üvegtál kicsit csorba, homályos is és együtt ment át a zsugorodás folyamatán a gránittállal, mire felnőttem, de létezik és aktív szereplői az én konyhámnak is. Persze csészék is poharak is vendégeskednek nálunk, bár az előzőekkel szemben nekem ezek több szívfájdalmat tudnak okozni, ha hirtelen kinyitom a szekrényt és farkasszemet nézek pl a kék kávéscsészével, ami anyué volt....
Apu régi műhelyében telelt 3 cserép virág, aminek a nevét sem tudom, sőt, azt is elfelejtettem anyutól megkérdezni, hogy most akkor ezek egész télen nem is igényelnek öntözést (??) vagy majd tavasszal át kell-e őket ültetni.... Egyáltalán milyen virágok ezek?? Egyelőre örökbe lettek fogadva és gyanakvóan figyelem, hogy nem kezdenek -e kókadozni. Kinn vannak egymás mellett a külső és a belső bejárati ajtó közötti kis térben, ami olyan, mint egy üvegház, csak éppen nem az, mert fény az nem sok éri, csak dél körül pár órán át.
