2023. január 18., szerda

Itt a félév, áll a bál

 

Félévzárós kínjaink tegnap este a tetőfokára hágtak. Hát baromira nem hiányzott, kedvem lett volna nyüszíteni, mint egy szenvedő kutya....

Először Zalán önállóan tanult kb. hat óráig, mert volt egy kis dolgom, ami nem tűrt halasztást. Hatkor aztán a fejéhez kapott, hogy természetből felel, talán át kellene nézni. Nodemit? Nem volt egészen biztos benne, hogy mihez kapjon, de már nem nagyon érdekelt,  túl késő volt. Úgy döntöttünk, elég lesz az utolsó két leckát átvenni. Áldottam a szerencsém, hogy ragaszkodtam hozzá, hogy a téli szünetben tanuljunk, mert most nagy csávában lettünk volna. Ez egész jól fel is mondta egy idő után. 

Közben félúton valahol a tanulásban, kiderült, hogy töriből is fog felelni, mert kevés jegye van és hát mikor van töri? HOLNAP. Azt hittem, hülyét kapok. Szerencsére gyorsan kiderült, hogy magyarul felel a százéves háborúból és nem németül, mert akkor bedobtam volna a Zalán törölközőjét is....Igy is nagyon késő volt, rögtön célbavettem az ágyamat....Reggel pedig egy ideig azt sem tudtam, hol vagyok. Nagyjából fél 9-9 óra lett, mire észheztértem. 

Rékának ma megjött a kabátja az aboutyou-tól.  Kitalálta nemrégiben, hogy neki szövetkabát kell, nem elég a dzseki, ez a szíve vágya...Hosszú keresgélés után végül egy magasabb árkategóriájút választottunk, térd alattit, dupla gombolással és övvel, de inkább amiatt izgultam, hogy nem kell e visszaküldeni, mert nem passzol a méret. Tibi vette át a dobozt, de csak este hozta be, amikor Réka angolon volt, úgyhogy én már alig vártam, hogy hazajöjjön a csibe és megmutathassam neki, felpróbálja. Nagyon-nagyon örültem, mert olyan, mintha ráöntötték volna. A 36-os méret pont tökéletes rajta. Az más kérdés, hogy már az övet le akarja szedni róla, a mandzsettán a bizgentyűt is, kigombolva akarja hordani....hát majd az idő ezt is megoldja, remélem.

Közben megy a svéd-magyar kézimeccs......Szerintem kikapunk, de ne legyen igazam, nagyon szeretem ezeket a fiúkat, megérdemelnének már egy kis sikert.