Úgy kellett ez a hosszú hétvége, mint egy falat kenyér. Mint egy lélegzetnyi friss levegő. De tényleg! Én valahogy elfáradtam, nem is fizikálisan, de szellemiekben mindenképp - bár nem teljesen sikerült rájönnöm, hogy miben. Nem akartam semmi mást, mint hogy négyesben együtt legyünk. Ha lehet, sehová se' menjünk, senkivel se' találkozzunk a családtagokon kívül...Sőt, ha lehet, itthonról se mozduljunk ki. És akkor pár napon belül remélhetőleg újra ropogósra vasalt idegekkel, fáradhatatlan türelemmel láthatok neki a hétköznapoknak.
Terveim találkoztak Tiboroméval némiképpen, bár ő tovább ment. Mind a négy napot ágyban szerette volna tölteni (és nem azért, mert vadiúj csipke alsónemű garnitúrát vettem, merthogy nem is vettem...hanem hogy aludjon, pihenjen, durmoljon, szundikáljon, horpasszon és horkoljon nagyokat. Nagyjából így ebben a sorrendben, különösebb megszakítás nélkül.
Nohát a péntek délután rögtön azzal kezdődött, hogy kirángattam irodája mélyéről férjuram, hogy vegyen részt oldalamon az első ovis "buliban", aminek az Őszköszöntő nevet adták. Nem árt, ha felismerik őt is az óvónők és nem nézik emberrablónak, ha néhanap távozna az oviból a leánykástul...bár ilyen még nem is volt. Sok bizodalmam nem volt az egészben, mármint a rendezvényben, így november kapujában, ráadásul el is késtünk, szokás szerint....Mondta is Tibi, hogy életünkben két helyről nem késtünk el, az egyik a szülés volt, abból rögtön kettő, a másik az esküvőnk, ami nem is igaz, mert a 4D uhura is időbe mentünk annó fel Budára....
Szóval, hogy ne beszéljek sokat félre....mire berobogtunk az oviba Zalánostul, kavargó forgatag fogadott minket az udvaron. Először az óvónőket szúrtam ki (van némi magassági előnyük Récivel szemben), gondoltam, a kotlós és csibéi mintát követve Réka is ott lesz valahol a közelükben. És lőn. Éppen dió szemeket kergetett bőszen egy pici kalapáccsal. Olykor az volt az érzésem, hogy a díszkőt támadja szándékosan, de nem. Imádja a diót, ez idén új szenvedélye. Amikor meglátott, hozzám rohant nagy vigyorogva, lelkesen a nyakamba ugrott, hogy ivott "szőlő bort". Mármint mustot.
A rendezvény legjobb része a táncház volt. Az egyik óvónéni buzdítására egyre többen csatlakoztak a "Tekeredik a kígyó...." mozgalomhoz, amiből jó kis körtánc kerekedett. Réka csatlakozott a bandához Ed. óvónénivel, aminek örültem. Zalán is ment volna, csak közben befutott a még mihozzánk képest is késve érkező Apa, úgyhogy maradt velünk.
Amikor a táncot már nem ropták tovább, ehettünk almát, ihattunk volt még mustot, de inkább Réka után sodródva mogyorót törtünk és diót, azt eszegették a gyerekek. Réka figyelemre méltó fejlődést mutatott mogyoró törésileg, ezt nem tudtam nem észrevenni. Végül 5 óra magasságában, még világosban megkerültük az óvodát a nem létező tök lámpásainkkal. Tőlem merőben idegen a töklámpás, tök faragás és a tök minden Halloween-hez kötődő vonása, talán mert én még másképp nőttem fel, számomra ez egy másik kultúrához tartozik. És ez bennem már nem is fog változni, azt hiszem. Ennek ellenére bandukoltunk némileg erőltetetten egy fél kört, majd újra csatlakoztunk Apához és Zalánhoz, hogy megtekintsük a termésekből készített mini kiállítását a csoportnak. Íme:
Kiállítás őszi termésfigurákból - a mieink a kép bal oldalán, középen. Közelibbet Tiborom nemes egyszerűséggel elfelejtett készíteni...No comment.:) Még szerencse, hogy Malacka, Kecske, Kishajó és Béka lencsevégre került előző este, vagy hogy, általam.
Össztánc - táncház - gatyaleesésig...amihez nem kellett sok. Mostanában két fajta nadrágja van Rékának. 1) Bokavillogatós, merthogy kinőtte 2) Derékvillogatós, merthogy leesik róla....
Zalán udvariasan érdeklődik, mivel foglalatoskodnak a "Diótörők"
Réka, a mókus
A program ezzel zárult is és kitört az őszi szünet, aminek Réka kimondhatatlanul örült. Az Őszköszöntő bulit megtoldottunk egy kis cukrászda látogatással, így csaptunk bele a hosszú hétvégébe.
