Hazafelé sétálunk a játszótérről. Réka mesél valamiről.
- ...., úgy futottam, mint a vasrajz.
- ....Vasrajz?....Az micsoda?
- Hát a villám.
- A vasrajz az a villám? Hol hallottad ezt?
- Sehol, én találtam ki.
Réka, a nyelvújító?
***
Baktatunk az óvodába. Meg-megborzongok a reggeli hűvösben, a napi rutinba nem akaródzik beépülni annak a lépésnek, hogy "kardigánt veszünk fel". A lakás egyébként is jó meleg. Zalánon kardigán, neki pipa, de Réka egy szinte ujjatlan pólóban szökdécsel mellettem.
- Nem fázol, Réka? - kérdezem sokadszor.
- Nem.
- Nem értem. Miből vagy te, hogy nem fázol?
- Ponyvából. - feleli ő.
***
- Ha már nem leszek óvodás, gimnazista leszek. - közli Réka egy délutánon.
Bólintok. Az a röpke nyolc évnyi alap fokú, azaz általános iskolai oktatás nem is fog hiányozni neki egyáltalán...
***
Réka a hirtelen témaváltások embere. Egyszer arról mesél pár mondatban, mi történt az óvodában, aztán hirtelen valami egészen más jut az eszébe.
- Amikor már megszülettem, hová tettétek a köldökzsinórt? Az hol van most?
***
A csoportszoba nyitott ajtajához lépünk, Réka és én, kézen fogva, hogy elköszönjünk.
- Csókolom, óvónéni, sziasztok, gyerekek! - búcsúzik Réka. Lehetne ez egy teljesen hétköznapi mozzanata életünknek, de életében először ma (szeptember 20.) köszönt így, azaz "előírásszerűen". Csak pislogtam, majdnem elfelejtettem köszönni...
***
Pár perc múlva az utcán masírozunk, útban hazafelé. Sajnálkozva elmesélem Rékának, hogy baleset történt ott az iskolánál, talán 100 méterre attól a kereszteződéstől, ahol általában át szoktunk sétálni a zebrákon. Mentők, tűzoltó, rendőrség...mire Réka boldogan szökell egyet:
- Hurrá, de jó! Villog a lámpájuk is? - nem teljesen erre a reakcióra számítottam.....
- ...., úgy futottam, mint a vasrajz.
- ....Vasrajz?....Az micsoda?
- Hát a villám.
- A vasrajz az a villám? Hol hallottad ezt?
- Sehol, én találtam ki.
Réka, a nyelvújító?
***
Baktatunk az óvodába. Meg-megborzongok a reggeli hűvösben, a napi rutinba nem akaródzik beépülni annak a lépésnek, hogy "kardigánt veszünk fel". A lakás egyébként is jó meleg. Zalánon kardigán, neki pipa, de Réka egy szinte ujjatlan pólóban szökdécsel mellettem.
- Nem fázol, Réka? - kérdezem sokadszor.
- Nem.
- Nem értem. Miből vagy te, hogy nem fázol?
- Ponyvából. - feleli ő.
***
- Ha már nem leszek óvodás, gimnazista leszek. - közli Réka egy délutánon.
Bólintok. Az a röpke nyolc évnyi alap fokú, azaz általános iskolai oktatás nem is fog hiányozni neki egyáltalán...
***
Réka a hirtelen témaváltások embere. Egyszer arról mesél pár mondatban, mi történt az óvodában, aztán hirtelen valami egészen más jut az eszébe.
- Amikor már megszülettem, hová tettétek a köldökzsinórt? Az hol van most?
***
A csoportszoba nyitott ajtajához lépünk, Réka és én, kézen fogva, hogy elköszönjünk.
- Csókolom, óvónéni, sziasztok, gyerekek! - búcsúzik Réka. Lehetne ez egy teljesen hétköznapi mozzanata életünknek, de életében először ma (szeptember 20.) köszönt így, azaz "előírásszerűen". Csak pislogtam, majdnem elfelejtettem köszönni...
***
Pár perc múlva az utcán masírozunk, útban hazafelé. Sajnálkozva elmesélem Rékának, hogy baleset történt ott az iskolánál, talán 100 méterre attól a kereszteződéstől, ahol általában át szoktunk sétálni a zebrákon. Mentők, tűzoltó, rendőrség...mire Réka boldogan szökell egyet:
- Hurrá, de jó! Villog a lámpájuk is? - nem teljesen erre a reakcióra számítottam.....
