Tesómék akkor költöztek a mostani házukba, amikor nagyjából akkorák voltak a gyerekeik, mint most a mieink. Na jó, nem, még fiatalabbak kb. 1 évvel. Öröm náluk időzni bármikor, mert nagyon szép lakásuk (ami egy ház) van. Legjobban a cirkó kazánt szerettem most a lenti fürdőszobában, mely akkora, mármint a fürdőszoba, hogy a miénk kb. négyszer belefér. (Bocs, fürdőszoba, imádlak, de ez tény.) Szóval sóvárogva méregettem a cirkó kazánt, hogy hogy duruzsol és hogy nekünk mikor lesz vajon ilyen. Amit én a kis fejemben gondolattá fűztem, azt Réka kegyetlenül kimondta. Hogy nekünk is jó lenne egy ilyen szép ház! Bárcsak nekünk is blablabla. Na igen. Sokat foglalatoskodunk a lakáscsere témakörével, nem is csoda, hogy az utóbbi időben cirkóban gondolkodom, és hajópadlóban, hibátlan padlózatban, szépséges konyhabútorral, barátságos, otthonos enteriőrökkel a nappaliban....és mondom, legnagyobb szerelmem a cirkó kazán...az a gyönyörű.
Szenteste éjjelén a nappaliban kaptunk helyet, az egyik kanapé változott át kétszemélyes, matracos ággyá. Nem is lett volna azzal semmi gond, ha Zalánkám nem fúrta volna be magát közénk még az előtt, hogy kényelmesen elhelyezkedtünk volna a párnáinkon. De ő fúrt lelkesen. Így alig fértünk el, valamelyik testrészét, térdét vagy könyökét mindig valamelyik vesémből halásztam elő. Azért 8 óra bőven elmúlt, mikor felébredünk (Zalán fél 10 után nyitotta ki csipáit), finomat aludtunk hát.
Egy kései reggeli után összehoztunk még egy családi fotót a karácsonyfa mellett, ami nagyon gyorsan sikerült. Zalán volt a szűk keresztmetszet, mert a két jedi lézer kardot minden áron az arcunk elé szerette volna tartani. Ezt én annyira nem tartottam jó ötletnek, úgyhogy a vaku villanása előtti másodpercben lehajtottam a lézerkardokat vízszintesbe. Zalán ordított és tiltakozott, de a képen majdnem olyan, mintha nevetne, úgyhogy nem számít.
Egy óra után valamivel elköszöntünk és hazafuvaroztuk anyut. Este pedig már a család másik felét köszöntöttük karácsony alkalmából. Itt is volt félelmetes választék kaja témában, nyírségi gombócleves, sült hal, töltött káposzta, sült kacsa, párolt kápi, köretek és saláta, nem is beszélve a mákos és diós kalácsról. Azt nem mondom, hogy halálra zabáltam magam, mert arra még mindig nem vagyok képes, szerintem nagyjából fele annyit tudok enni, mint normális állapotomban, de azért csipegettem és amit csak tudtam, megkóstoltam vagy hoztunk haza belőle másnapra. Késő estig maradtunk, borozgattunk, beszélgettünk....a Harry Potter is érdekelte a gyerekeket a tévében.
Van egy olyan tulajdonságom, hogy idegen lakásokban (értsd: nem minálunk) bizonyos idő után rám jön az allergia. Elkezdek tüsszögni és folyik az orrom. Nem mindig tudni, hogy megfáztam e, mert az is pont így kezdődik, vagy valóban allergia, mindenesetre karácsony első napjának estéjén is ez történt velem, ami végül haza kergetett. Nem sok volt hátra már a napból, talán fél óra, úgyhogy időszerű volt mindenképpen. Rögtön betojtam, hogy bakker, megint összeszedtem valami nátha félét valakitől, később kiderült, hogy a szokásos allergiám csapott csak le rám, szerencsére....no para!
A mai napot pedig itthon töltöttük, ahogy a tegnapit is. Picit kezdem magam utolérni házimunka terén, pl. rendet vágtam a konyhában (nagyjából) és kivasaltam minden ruhát, valamint ágyneműt is cseréltem. Ez utóbbit mindig Szenteste reggelén szoktam, hogy estére tiszta ágyneműben pihenjünk le, de hát ez most nem egy sima, átlagos karácsony volt.
Ma estefelé jött az ötlet, hogy akár be is vásárolhatnánk a jövő hétre és Szilveszterre, amire Tibi rá is bólintott, inkább vasárnap, mint egy MUNKANAPON!! Vettünk pezsgőt, nasit, virslit, füstölt husit a lencséhez, lencsét és egyéb ezt és azt. Mielőtt észbe kaptam volna, Zalán belefújt minden papírtrombitába a játék részlegnél, majd az üzlet közepéről rángatott vissza, hogy megmutassa, árulnak papírtrombitákat. Oké. Nem sokkal később nyafogni kezdett, hogy borzasztóan szomjas és egy literes ananászlével jött elő, hogy azt meg akarja inni, de most és azonnal. Nagy nehezen rábeszéltem egy kis dobozos almalére, ekkor még nem is izzadtam a kabátom alatt. Ja, mert nem is volt rajtam. Kérdeztem is Zalánt, hogy tollas e a hátam, mert rendszerint az. Mire levadászott a pulcsimról két apró pehelytollat.
Ahogy Zalán oltotta szomját, Réka előadta magát, mint egyetemi professzor, hogy hamarosan lecsapnak a biztonsági őrök Zalánra, ez holt biztos, mert lopott. Mit lopott? Hát megivott egy almalevet fizetés nélkül. Odafenn pedig az irodák rejtekében monitoron minden látnak a biztonsági őr bácsik. Zalán nem nagyon izgatta ezen magát, talán neki nincs akkora biztonsági őr fóbiája, mint a leánykámnak. Az is lehet, hogy közben kiszúrta, hogy Réka vett 20 deka gumicukrot az apja beleegyezésével beletörődésével. Ezen rögtön puffogó békává változott az én kisfiam, csapkodott és nagyokat toppantott, hiába mutatta meg az apja, hogy Réka kettejüknek elég adagot töltött a zacskóba. Amikor legközelebb láttam őket a virsliknél, Zalán arca sugárzott és újabb 20 dk mandarinnal látszó gumicukrot lengetett a kezeiben. Tibi mögötte jóval kevésbé tűnt sugárzónak.
Bevásárlás után mamához vettük az irányt, aki vacsorával várt bennünket és finom meleg áramlott az egész házban, hála neked, cserépkályha. Ennek most nagyon örültem, az utóbbi időben olyan fázékony lettem, mint egy száz éves öregasszony. Mostanában nincs olyan, hogy túl meleg....Itt sem maradtunk izgalom nélkül, nálunk nincs olyan, hogy unalom. Bár Réka említette, hogy meg ne írjam a blogban, azért ezt nem hagyhatom ki. Réka bezárta magát mamánál a vécébe. Amikor néhány perce már hallgattuk, hogy kaparászik a kulccsal belülről, rájöttünk, nem biztos, hogy ki tud majd jönni. Egy óra megfeszített mentőakciót követően Tiborom oldotta meg a krízist aképpen, hogy a padlásról egy madzagot eresztett be a szellőzőbe (a vécéjébe), arra Réka rákötötte a kulcsot, Tiborom kívülről gond nélkül feltárta azt. Huh....Annak örültem, hogy Rékám nem kapott hisztériás rohamot, mint amikor hazafelé tesóméktól nem találta a táskáját és félő volt, hogy ott hagyta a nappaliban. Úgy üvöltött, hogy a jobb fülemre átmenetileg beállt némi halláskárosodás. Mamánál derült ki, hogy ÉN tettem be a táskát a kocsi csomagtartójába. Na ez jellemző, egy sor olyan dolgot teszek teljesen automatikusan, aminek egyáltalán nem vagyok a tudatában.
Réka kiszabadítva, megfürdetve, félig-meddig lefektetve Zalánnal együtt, úgyhogy szép az élet, jó az élet és még a karácsonyt is gond nélkül túléltük illetve megéltük békességben, boldogságban. Ja és egészségben, az marha fontos.
