Pénteken este hazaért Réka a 3 napos kirándulásról és ezzel arányosan legalább 3 órát mesélt egyfolytában róla. Hogy ne unjuk el, versenykaratyoltak Zalánnal, majd pillanatokon belül össze is vesztek, hogy melyikük kapjon szót. Ezt a kellemes szópárbajt még szombat reggel a reggelinél is élvezhettük, klasszul csökkentette az étvágyam, ami mondjuk nem baj egyébként.
A sajtos rúdból madárlátta rúd lett (ennyit az anyai igyekezetem értelméről), szinte maradéktalanul hazajött. A zsebpénzen cuki kis ajándékokat hozott, a többi kajára ment el, mert persze az erdei iskolás kaja nem ízlett neki. Sem a rántotta, sem a virsli, sem a bolognai. Még jó, hogy a rántott hús igen, pont aznap, amikorra én is rántott húst csomagoltam.
Az azért egy emlékezetes pillanat volt, amikor megláttam a vidám, ragyogó kis pofiját a RepTár előtt (merthogy oda érkeztek, a parkolóba) és arra gondoltam, hogy te jó ég, de jó, hogy még mostanában nem költözik sehová!
Szombaton este hét órakor, amikor bevásároltam anyunak, akkor döbbentem rá, hogy vasárnap-hétfőn minden zárva lesz Pünkösd miatt. Pedig tudtam, hogy Pünkösd jön, tudtam, csak a bolt várva tartásokkal nem kapcsoltam össze. Amikor délután a 30 fokban 3 cipővel a karomban sorba álltam a Deichmannban és én voltam kb. a huszadik, akkor sem értettem, hogy mi van. Gondoltam, mindenki kifogyott a cipőkből, mint mi. Haragudtam magamra eléggé, hogy lehetek ennyire hülye, de mindegy, ez nem segített az ügyön.
Szóval úgy jött el a vasárnap, hogy nem voltunk bevásárolni. Valahogy csak túléljük. Pékségek vannak és azért tartalékok is. Múltkor emlegette Réka, hogy az egyik osztálytársa anyukája hajtoványt sütött és vitt be az osztálynak és hogy az milyen isteni finom volt, úgyhogy most azt kell sütnöm. Persze nyilván nem lesz olyan finom...de azért igyekezni fogok.
És hát hogy nem kell tanulni, az valami máááámor! Mámor a köbön. Ennyire még soha nem örültem nyári szünetnek.
