Mikor még az előző lakásban laktunk, népszerűbb nevén a Hunyadin, elég sokszor előfordult, hogy nem találtunk valamit. Kerestük, nem találtuk. Gondolom, megesik ez mindenkivel, nem vagyunk kivételek. Még arra is emlékszem, hogy amikor Réka is mindössze 3 év körüli mozgott, a legnagyobb bosszúságom az volt heteken át, hogy sétára indulva nincs sehol a kulcsom. Ott szobrozik a két bundazsákos, kezeslábasos gyerek az előszobában, pereg rólam a veríték…a gyerekek nyüszítenek, pislognak rám várakozóan, én meg azzal bénázok, hogy izé…gyerekek, nem láttátok anya kulcsát??? De biztos, főleg a fél éves Zalán lehet minden titkok tudója.
Azóta megjavultam, a kulcs csakis az előszobai asztalkán, a táskámban vagy a zárban lehet, ami még elvileg mindig hagy lehetőséget bosszankodásra, de azért ez nagy fejlődés ahhoz képest, hogy valaha a vasalókosár mélyéről vagy valamelyik gyerkőc ágyából bukkant elő ama bizonyos kulcs. Rosszabb napokon.
Na, most nagyobb baj van, eltűnt a hajszárító. Szőrén szálán, Réka kedvenc kifejezésével élve (nem most, 3 éves korából), de se szőre-se szára. Kis fekete, a márkájára nem emlékszem, de tud hideget fújni, langyosat és forrót és mindezt többféle intenzitással. Semmi különös. Nem gagyi, nem luxus, de hajat szárítani bevált.
Általában eme hajszárító cserépkályhán figyelt, az emeleten, összetekert vezetékekkel, főleg, amikor még a nappali nem volt kész (volt olyan is, ma már fura erre visszagondolni). Újabban a kanapén, a kanapé mellett bukkant fel, közvetlenül eltűnése előtt. Hétfő reggel más másodszor fordult elő, hogy magától kellett hogy megszáradjon a hajam, mert nem és nem és nem, nem került elő a hajszárító. Tibi felajánlotta azt a masináját, ami megolvaszt dolgokat és nem forrasztó pákának hívják, de ettől még csak dühösebb lettem, úgyhogy nem forszírozta.
Egészen vasárnap estig nem nagyon panaszkodtam senkinek, mert azt gondoltam, hogy Tibi úgyis azt mondaná: „Azt bizony csak te tudhatod, hogy hol van…..” – az meg nem hiányzik, hogy ossza az észt , még ha igaza is lenne. Vasárnap este aztán mégis elnyüszítettem magam, hogy nem látta e valahol a hajszárítót, nincs e véletlenül az irodájában, mert reggel hatkor kell hajat mosnom és egyszerűbb , ha beszárítom a hajam…. Erre annyit mondott pasis felsőbbrendűséggel, hogy azt csak én tudhatom, hogy hová tettem a hajszárítót. Ahová tettem, ott van. Csikorgattam a fogam és forgattam a szemem, ó, a teremtés koronájának minden gondolatát ismerem...
Na most hol a fenében lehet az a hajszárító?? A gyerekek szobáit még nem tettem tűvé, de a nappalit igen, ahogy a fürdőszobákat is és a mi hálónkat is. Áttúrtam a vasaló kosarakat, bekukkantottam minden szekrénybe, a kanapé mögé...
Nincs happyend, mert ma már szerda van és sehol a hajszárító. Igaz, tegnap nem is igen kerestem, mert más dolgom volt. Magától meg, a fene se' érti, de nem tipeg elő.
Este elvittük a kutyát sétálni. Olyan jól sikerült, hogy negyed 10-re értünk haza, vagyis pont 2 órát sétiztünk. Levittük a kutyát a Tiszára, ám ahol kulturáltan le is lehet jutni a folyóhoz és nincs 3 méter széles bozót, ott éppen egy német juhász pancsolt. Azt inkább elkerültük, fene tudja, mit szólnának egymáshoz. Kerültünk egyet a Rózsák terén, ahol alig volt már rózsa, mert mind elvirágzott. Összeakadt a pórázunk pár pudlival, westie-vel és yorkshire terrierrel, de valamennyi barátságos volt Dió irányában. Fotózkodtak a gyerekek a nagy SZOLNOK feliratnál, majd visszakanyarodtunk a Tiszához és találkoztunk egy másik vizslafiúval. Hát azt a játékot, amit ezek ketten csaptak…..Élmény volt nézni és nem lehetett letörölni a vigyort a képünkről. A végén a gyerekek már egy kicsit unták, főleg Réka, de a monotonitás tűrését úgyis fejleszteni kellene.
Otthon a kutya felvágta magát a kanapéra (sssssssssz, nem volt éppen tiszta a nagy hancúr után) , majd rögtön elaludt. Összekaptam neki egy kis vacsorát, farhát, benne főtt zöldségekkel és szándékosan szétfőzött rizzsel….csak az egyik szemét nyitotta ki, hogy megnézze, mi a vacsi. Később, az angol 11-esek után megfürdettük és hát olyan fekete lé csorgott le a csatornába, hogy most egy árnyalattal világosabb a kutya.
Amúgy semmi különös, Réka gyúrja az atlétika tábort. Mivel a délutánokat a strandon töltik, hát ő éppenséggel egy árnyalattal sötétebb lett, szinte minden napra igaz ez és rózsaszín az orcája. Csini. A haja is világosodik ilyenkor sokat, mire ősz lesz. Mármint évszakilag. Megfenyegettem, ha le mer égni, másnap nem megy táborba, úgyhogy remélem, kellő mértékben adagolja magára a naptejet.
Még nem tudjuk, mikor kezdenek a fűtésfelújítók.
