2013. december 2., hétfő

Egyszeri asszony bálba megy

Tegnap meggyújtottuk a tavalyi (túl szép volt ahhoz, hogy ripsz-ropsz el is használjuks....) adventi koszorún az első gyertyát. A gyerekek imádták. Ez a gyertya a hité...

A körülmények úgy hozták, hogy végül mégis elmentünk a szalagavatóra szombaton. Két nappal előtte még azt mondtam volna, hogy ki van zárva, Réka épphogy csak felgyógyult a bárányos himlőből, Zalán pedig lázas a torokgyulladással, rólam nem is beszélve...mi a bánatos nyavalyát keresnénk mi egy ilyen rendezvényen?....Végül nem tudtuk megtenni, hogy itthon maradunk, annyira vártak. 

Mivel nagyjából 3 hete úgy nézett ki, hogy én biztosan gyereket fogok itthon ápolni a bál napján is, ezért nem törtem össze magam, hogy az alkalomhoz illő ruhát és cipőt beszerezzem. Konkrétan egy harisnyát sem vásároltam. Mondjuk, az egészen véletlenül azért még akadt itthon. Potom 7 órával kapunyitás előtt dőlt el, hogy naaaa jóóó....este irány a szalagavató, ezért sok esélyem nem is volt már ilyesmire. Miután eldöntöttem, hogy Réka mit fog felvenni és azt is, hogy mit Zalán (nekik persze bőven van alkalmi ruhájuk...), tanácstalanul álldogáltam a szekrényem előtt. Ekkor még kellett volna némi késztetés, hogy pityeregjek, de arra sem kellett sokat várni. 

Először felderült az arcom, kezembe akadt a piros blézerem. Nincs itt minden veszve, felöltöttem dögös (?) fekete harisnyával, mini szoknyával és betipegtem a nappaliba, mint egy dizőz...Mire Tibi nevetve közölte, hogy milyen csinos vagyok, tök jó, ebben a kosztümben látott életében először, ó, boldog emlékezés! Le voltam forrázva. Majd megölelt. Mmmmm, milyen finom illatom van, mi ez a parfüm? Vagy ez molyirtó? Most már egyenesen ledöfött egy disznóölő késsel, képletesen persze. Még nem is spricceltem magamra semmilyen illatot. 

Villámgyorsan megszabadultam a felejtős piros blézertől és jött egy szürke. Ez életemben még nem sokszor volt rajtam, de tesómék esküvőjén igen, potom 14 évvel ezelőtt. (Anyám, az olyan régen volt????) Mindegy, Tibit még akkor nem ismertem, csak semmi molyos beszólás! Viszont 14 évvel ezelőtt kb. pont 14 kilóval voltam könnyebb, szóval nem ért be feszülés nélkül minden gomb. Ami problémás volt, mert akkor még nem találtam meg alakformáló bugyimat, ami az úszógumiktól szokott alkalmanként megszabadítani. És itt lett volna kedvem sírni, mert rájöttem, hogy már csak a diplomaosztós kosztümöm maradt hátra, kizárásos alapon. Mikor is végeztem? Hááát 2005-ben testvérek között is. Azóta nem vettem magamnak olyan alkalmi ruhát, amit felvehettem volna télvíz idején. Szentül megfogadtam, hogy alaposan felfrissítem a ruhatáram, amint csak lehetséges. 

Arról még nem beszéltem, hogy fodrászhoz sem vetett el a jósorsom az utóbbi időben,  így teljesen úgy éreztem magam, mint egy nyugdíjas mosónő. Aztán sminkbe vágtam magam, amitől jelentősen jobban éreztem magam. Indulás előtt fél órával ébresztettük Zalánt, akiről gyorsan kiderült, hogy van némi láza. Hurrá! Majd közölte, hogy éhes. Ezt Tibi jó jelnek vette. Készítettem neki némi szalámis szendvicset, amit üveges szemekkel majszolt a tévé előtt terpeszkedve. 

Közben Rékával rikácsoltam, mint Szörnyella, mert megtépázott idegeim kifáradni látszottak. Korábban felsorakoztattam előtte 2 db alkalmi cipőt és kettő nem alkalmit, hogy válasszon közülük, mit szeretne felvenni a ruhájához. Egyik sem volt jó neki, egyik itt nyom, másik ott, harmadik lötyög, negyedik óriási. Maradt hát a csizmája, a bunda. Na neee! Mindegy, ráhagytam, annyira nem volt gáz, főleg ha arra gondoltam, hogy egy vacsora asztalt fogunk körülülni, valamint hogy nem leánykám szalagavatójára készülünk. 

Zalánon volt a kabát, félig már a lépcsőházban csoportosultunk, amikor Réka vinnyogni kezdett, hogy mindenki csini cipőben lesz, csak ő csizmában, nyifinyifiiii....Vissza az egész. Noshát melyik cipő jöhet hát szóba? A bordó, lakk, csatos? Neeem, az nagyon kicsiiiiii! A fekete alkalmi, pántos? Neem, az nyomja a lábfejeeeeem....A kis piros átmeneti? Az baromi naaagy. Akkor melyik legyen? Még volt 10 percünk hogy odaérjünk a nyitótáncra. Utolsó kártyámat előhalászva a tarsolyomból elmagyaráztam neki, hogy az alkalmi cipőket olykor bizony nem leányálom viselni, nekem is nyomja a lábujjam olykor egyik vagy másik, mégis elviselem, mert olyan a szabása
 amilyen. Vesztettem, nem hatott semmit. Némileg leizzadva a kabát alatt, kitereltem a bandát a bejárati ajtón túlra. Réka a legutolsó minutumban behajította  a táskámba a fekete cipellőjét. A lépcsőn lefelé menet még eszembe villant, hogy mintha nem lenne teljesen szőr mentes a csülköm és hogy vajon ebből mennyit látni a fekete harisnya takarásában? 

A bál végül jól sikerült, sőt nagyon is jól. Zalánt nem lehetett levakarni a fotózni próbáló apjáról, Réka az én ölemben ücsörgött szívesen, aminek igen örültem, szoknyám ugyanis meglepetésemre valahogy eltűnt blézerem alatt ülő helyzetben. Nem győztem hová ráncigálni. A táncokat követően jóízűen megvacsorázott a banda, majd indulhatott a buli, ropta Réci, ropta vadul, amíg Zalán sajnálatos módon elvétette a piszoárt a toaletten és pisis lett a nadrágja. Kivételes módon nem volt nálam cserenadrág, egyébként is elmúlt 11 óra, így ideje volt haza térni. Már itthon vettem észre, hogy mindkét térdemen kilyukadt a harisnya egész picikét. Az alapformáló bugyimtól is megváltás volt megválni, bár imponáló derekat faragott nekem, az tény. 

Hát így telt a bál, jövő héten is mennénk, ha mehetnénk. 

UI: Bakker, a zöld blézeremről meg is feledkeztem! Igaz, abban államvizsgáztam 2002-ben...