Ebéd közben beszélgetünk, Réka lelkesen csacsog. Hol Párizsról, amely ablakunktól toronyiránt található, hol Afrikáról, ami szintén, hol Hanna közelgő szülinapi bulijáról, hol az ebéd összetételéről.
Csend ül a konyhára egy fél percre, majd Réka újra megszólal.
- Anya....hogy kerül a magzatvíz a pocakba?????
Most ezt HONNNNNAN????
***
Réka méltatlankodik:
- Anya, az óvónéni nem tud számolni. Így szokott minket megszámolni: 2,4,6,8,10........
***
M. Mama evésre buzdít bennünket, úgy nagyjából mindannyiunkat. Egyetek azt is, ezt is, levest nem is ettetek?? Stb. Egy alkalommal, mikor már pukkadásig pakoltuk a gyomrunkat, Mama újra bekukkant a konyhába és csak annyit mond.
- Egyetek ám pörköltet is.....
- Á, nem tudunk mi annyit zabálni! - legyint Réka.
illetve:
- Réka, kérlek szépen, reggelizzél! Ma még egy falatot sem ettél. - kérlelem.
- Nem zabálok én annyit. Tegnap ettem. Rrrengeteget.
***
Valamikor, néhány éve, amikor még egyetlen gyerekünk sem volt, Tibinek volt egy munkája Tápiószentmártonban. Mivel sosem tudta megjegyezni ezt a településnevet (a jobb memóriájúak emlékezhetnek, hogy férjem szerint nem Sümegen nyaraltunk tavaly, hanem Simontornyán...na ez is ilyen téma.), elnevezte Karakószörcsöknek és ha ezt a helységnevet említette, csak nyugtáztam, hogy Tápiószentmártonról van szó (ami nekem mindig a tápióka pundingról jut eszembe.::) Így aztán nem is olyan meglepő, hogy a fent említett városkába érkezve, autóból kiszállván, Kincsem park felé elindulván Rékám ezt a kérdést intézte felénk.
- Jártunk mi már korábban is itt, Karakószörcsökön?? - gyors kontroll után (van e valaki a közelben) úgy elkezdtem nevetni, hogy alig tudtam abbahagyni. Ahogy azon az édes hangján kiejtette: Karakószörcsök....hát emlékezetes volt.
***
Egy étteremben járunk, alig foglaljuk el az asztalunk, elvonulok kezet mosni. Réka utánam somfordál, benyit, fejét bedugja és így szól.
- Anyaaaa....miben mesterkedsz itt?
***
Ebben a történetben ugyan nem mond semmit a drága lány (bármint annál többet, hogy "boáááá") ám mégis lejegyzem az utókor kedvéért. Réka - tőlem eltérően - öklendezős fajta. Ha belegondolok, egész érdekes, mi mindenen tud öklendezni, félig-meddig túl a nyilvánvaló dolgokon.
- ha elhaladunk egy kuka mellett (nem kell, hogy büdös legyen)
- ha sütkérezni segít nekem és megkérem, kavarja ki az olajat a cukorral
- ha állatkertben járunk és megcsapja a lószag
- ha pelenkát cserélek és túl közel hajol Zalán pelenkájához, a megrakotthoz.
- ha számára beazonosíthatatlan tárgyat talál a főzelékében, mert mondjuk, csomós lett a habarás
- ha gomba téved a szájába
- ha valaki hány előtte vagy már hányt is (ezt megértem nagyon)
- ha vérző sebet lát
***
Én: - Réka, ki süti a kenyeret?
Réka: - Ő....aaaa....őőőőő....a cipósz! - vágja ki végül, mert hiába keresi a pék szót.
Én: - Ki süti a sütiket, tortákat?
Zalán közbekotyog: - Anya! - ez hízelgő.
Én: - Miből készül a bor?
Réka: - Szőlőből.
Én: - És a pezsgő?
Réka: - Háttt...az is szőlőből?
Én: - Igeeen! A sör?
Réka némi töprengés után: - Citromból!
***
Réka méltatlankodik:
- Anya, az óvónéni nem tud számolni. Így szokott minket megszámolni: 2,4,6,8,10........
***
M. Mama evésre buzdít bennünket, úgy nagyjából mindannyiunkat. Egyetek azt is, ezt is, levest nem is ettetek?? Stb. Egy alkalommal, mikor már pukkadásig pakoltuk a gyomrunkat, Mama újra bekukkant a konyhába és csak annyit mond.
- Egyetek ám pörköltet is.....
- Á, nem tudunk mi annyit zabálni! - legyint Réka.
illetve:
- Réka, kérlek szépen, reggelizzél! Ma még egy falatot sem ettél. - kérlelem.
- Nem zabálok én annyit. Tegnap ettem. Rrrengeteget.
***
Valamikor, néhány éve, amikor még egyetlen gyerekünk sem volt, Tibinek volt egy munkája Tápiószentmártonban. Mivel sosem tudta megjegyezni ezt a településnevet (a jobb memóriájúak emlékezhetnek, hogy férjem szerint nem Sümegen nyaraltunk tavaly, hanem Simontornyán...na ez is ilyen téma.), elnevezte Karakószörcsöknek és ha ezt a helységnevet említette, csak nyugtáztam, hogy Tápiószentmártonról van szó (ami nekem mindig a tápióka pundingról jut eszembe.::) Így aztán nem is olyan meglepő, hogy a fent említett városkába érkezve, autóból kiszállván, Kincsem park felé elindulván Rékám ezt a kérdést intézte felénk.
- Jártunk mi már korábban is itt, Karakószörcsökön?? - gyors kontroll után (van e valaki a közelben) úgy elkezdtem nevetni, hogy alig tudtam abbahagyni. Ahogy azon az édes hangján kiejtette: Karakószörcsök....hát emlékezetes volt.
***
Egy étteremben járunk, alig foglaljuk el az asztalunk, elvonulok kezet mosni. Réka utánam somfordál, benyit, fejét bedugja és így szól.
- Anyaaaa....miben mesterkedsz itt?
***
Ebben a történetben ugyan nem mond semmit a drága lány (bármint annál többet, hogy "boáááá") ám mégis lejegyzem az utókor kedvéért. Réka - tőlem eltérően - öklendezős fajta. Ha belegondolok, egész érdekes, mi mindenen tud öklendezni, félig-meddig túl a nyilvánvaló dolgokon.
- ha elhaladunk egy kuka mellett (nem kell, hogy büdös legyen)
- ha sütkérezni segít nekem és megkérem, kavarja ki az olajat a cukorral
- ha állatkertben járunk és megcsapja a lószag
- ha pelenkát cserélek és túl közel hajol Zalán pelenkájához, a megrakotthoz.
- ha számára beazonosíthatatlan tárgyat talál a főzelékében, mert mondjuk, csomós lett a habarás
- ha gomba téved a szájába
- ha valaki hány előtte vagy már hányt is (ezt megértem nagyon)
- ha vérző sebet lát
***
Én: - Réka, ki süti a kenyeret?
Réka: - Ő....aaaa....őőőőő....a cipósz! - vágja ki végül, mert hiába keresi a pék szót.
Én: - Ki süti a sütiket, tortákat?
Zalán közbekotyog: - Anya! - ez hízelgő.
Én: - Miből készül a bor?
Réka: - Szőlőből.
Én: - És a pezsgő?
Réka: - Háttt...az is szőlőből?
Én: - Igeeen! A sör?
Réka némi töprengés után: - Citromból!
***
