2012. április 6., péntek

Nagypéntek

"Jézus szenvedésének, halálának és temetésének napja, a megváltó szenvedés és kereszthalál ünnepe. A katolikus hívők számára a legszomorúbb, legdrámaibb nap az évben, a mély gyász és böjt napja. Ezen a napon próbáljunk meg minél nagyobb csendet tartani, befelé fordulni. Az ősi hagyomány szerint nagypéntekhez hozzátartozik a hallgatás, ilyenkor még a tüzet is hagyták kialudni, a tükröt fekete kendővel takarták le, az órát megállították, illetve nem húzták föl. A legények ha el is mentek a nekik kedves leányhoz, nem keresték a vele való találkozást, csak egy fekete szalagot kötöttek a kapuhoz közeli fára. 

Mi, a mai kor emberei ezen a napon például tartózkodhatunk a zenehallgatástól, nem kapcsoljuk be a rádiót-tévét, nem ülünk net mellé. Helyette keresztút-járással eleveníthetjük fel a Golgotára vezető út állomásait - a legtöbb templomban délután három órakor indul ez az ájtatosság: tizennégy kép stációnként (állomásonként) meséli el Jézus halálának történetét. A keresztút során a történetet felelevenítő képeknél közösen elmélkedünk, imádkozunk. Így lehet megérteni és megélni nagypéntek értelmét, jelentőségét, el lehet gondolkodni a jelentésén, közelebb lehet kerülni lélekben Istenhez."  - szerző: Ákos