Rácsok nélkül

Hétvégén megvolt az örömöm, ellátogattunk az Ikeába, többek között ágyat venni a kisebbik csemeténknek. Nem igazán volt időszerű a dolog, mármint az ágy csere, hisz Réka 2 is elmúlt pár hónappal, amikor átköltözött a rácsosból a nagylányos ágyába, Zalán pedig alig múlt másfél. Csakhogy a "kölcsön rácsos" a hétvégi nagytakarítás során újfent leszakadt, sokadszorra. Pedig lassan teljes főiskolai jegyzetgyűjteményem a matracot támasztotta. Emellett 1,5 év kihagyás után vágytam egy kis Ikeás bóklászásra karácsony előtt és ha már ott jártunk.....Tovább gazdagította az érvek listáját, hogy a Leksvik bútorcsaládból egyre kevesebb darabot gyártanak, nehogy holnapra kivonják a forgalomból Ikeáék eme remek fekvőhelyet, mert menten megüt a guta. Tiborom sem lépett fel tiltakozón, így szombaton felrobogtunk Budapestre gyerekestül. 

A Reptéri elkerülőn édes-hites uram áthajtott egy piros lámpán egy minden bizonnyal bekamerázott kereszteződésben, azóta is fásult depresszióban várjuk a büntetésről a 100.000 Ft-os csekket.... Ezt leszámítva, tényleg felhőtlen volt az örömöm. Úgy terveztük, hogy az ágyikót originál csomagolásban betámasztjuk a gardróbba, ahol az kivárja a sorát, jövő tavasszal esetleg ősszel aktív bútordarabunkká válhat. Csakhogy az ágyikó Apa számításaival szembemenvén nem fért el autónk méretes csomagtartójában, így még az Ikea parkolójában feltéptük a dobozt és darabonként helyeztük az ágy alkotórészeit oda. 

Aztán valahogy kicsúsztak az események az irányításunk alól és csak sodródtunk velük. Legelőször Tiborom a nappali közepére halmozta az ágy tartozékait, mint afféle igen drága tábortűzre valót. A fejünket vakargattuk, hogy mitévők legyünk velük, hová tegyük őket így doboz híján, meztelenül. Végül Apa, míg én az X Faktort bámultam, fogta magát és összerakta az ágyikót. A helyére biggyeszteni, matracot átköltöztetni már gyerekjáték volt. Így váltott át Zalán rácsos ágyból nagyfiúsba lényegében előzetes szándékunk ellenére. :)

Első éjszaka sokszor lámpát gyújtottam, hogy leesett e már róla, hol fekszik a gyerek egyáltalán. Mindannyiszor ennivalóan összegömbölyödve, legmélyebb álmát aludta a macis takarójával édes kettesben. Az ágynak van némi leesésgátlója, ami talán többet ér, mint a semmi, de azért méretes, amúgy is nyugdíjas éveit töltő szopis párnámat kölcsön adtam Zalánnak és azzal emeltem gátat az egyébként igen széles, 80 centis ágy szélén. 

Eddig nem esett le róla. Viszont este, ha nem elég álmos, fogja magát és átmászik Réka ágyába játszani, olvasgatni, diskurálni. De csak villanyoltásig. A sötétben marad a puha-pihe párnái között egyelőre. A délutáni alvással sincs semmi gond. A szokásos szertartásrend szerint megkeressük a cumiját, macis takaróját, lehúzom a redőnyt, betakarom és már alszik is. Remélem, nem fogom visszasírni a rácsos ágyas időszakot. Bár mindenképpen furcsán érdekes, hogy immáron, először bő 4 éve, nem áll ilyen bútor a lakásunkban.... Kár....

Kötelezők letudva

Legalábbis egy időre...


Talán nem csak akartam, hanem valóban említettem is, hogy a Zalán 18 hós oltását betegségre hivatkozva lemondtam nagyjából 2 hete. Aztán eltelt az a bizonyos 2 hét, belecsaptunk a harmadikba is, de Zalánom orra még mindig zöldesen folyik. Semmilyen javulást nem könyvelhettünk el, Nasivin, Afrin segedelme ellenére.

Múlt hét végén váratlanul bekukkantott a védőnő. Valami fantasztikus, földöntúli érzéke lehet, mert folyamatosan és folyton akkor csenget be, amikor a legnagyobb kupleráj van a lakásban. Ez minálunk a fél 11-11 közötti időszakra tevődik, éppen lefektetem Zalánt (vagy azon lennék), de még nem pakoltam össze mindazt, amit ő szétrámolt és amit én. Magyarán, ismét égtem, mint a rongy, úgy szégyelltem magam, hogy már elnézést sem kértem.....

Szóval fél 11 lehetett, fél játék állomány felforgatva, Zalán aktívan bogarászik az "ősrobbanás" helyszínén, vagyis a nappali szőnyegén. Beszélgettünk erről és arról, védőnéni megjegyezte, hogy milyen magas Zalán és egyben, hogy vékonyka is.... Hogy milyen kedves, jóképű, öblös hangú, barátságos és nyugodt gyerek. Nem hallotta lila fejjel ordítani és játékokat dobálni, az biztos, éppen jó kedvében volt az úrfi, úgyhogy bólogattam, hogy az. 

Másnap, csütörtökön felhívott, hogy péntek délután ekkor és akkor mehetünk Zalánnal a 18 hós oltásra, fogad bennünket a doktornéni. Amennyiben nem lázas Zalán, nincs akadálya az oltásnak. Vonakodtam némileg, hogy hát izééé..., még sincs teljesen jól, de aztán azt feleltem, hogy rendben, ott leszek gyerekestül. Legfeljebb majd a doktornéni mégsem oltja be, ha talál Zalánomban valami nem odaillő vírust, nemtommit. 

Másnap Réka nem ment oviba, egyrészt mert ébresztés híján reggel elaludtunk, másrészt mert a rota miatt jobbnak láttam hosszú hétvégén csapni neki. Ennek meg volt az a hátránya, hogy két gyerekkel indulhattam neki a rendelőnek ebéd után. Alap esetben nagyon jó gyerekek ők a rendelőben. Alap esetben. Vagyis amikor betegek. De most nem voltak azok. Úgyhogy amikor számtalanszor elszaladgáltak sikongatva jobbról balra, majd balról jobbra, keresztül másztak a fásult unalomig minden pelenkázó szekrényen illetve Zalán háromszor benyitott a női toalettre...nos akkor pont mi következtünk. 

Réka az a gyerek, aki 2 éves koráig nem sűrűn látta a rendelőt. Egyrészt, mert nem volt beteg, másrészt, mert a doktornéni kijárt hozzánk. És ha kijárt hozzánk, az otthonunkban fogadtunk őt mindenféle fehér köpeny és egészségügy szag nélkül, nem is félt tőle soha, mindig együttműködő és barátságos vele. Mintha kedves ismerőse lenne a doktornéni. Persze ennek az is lehet az oka, hogy a doktornéni képtelen kifogyni az ajándék matricákból és ezt Réka olyan nagyon jól tudja pici kora óta. 

Zalán más káposzta. Vele rendelőbe járunk az 1 éves státuszvizsgálat óta illetve ha beteg. Nem azért, mert mostoha gyerek, hanem mert a doktornéni erősen túlterhelt, nem mindig tud "házhoz kiszállni" és hát....azt a pár ezer forintot, amit kér, máshová is tudom tenni.  Hogy otthonunkban ritkán jár újabban a doktornéni, egyik következménye, hogy amint átlépjük Zalánommal a hófehér rendelő küszöbét, dacára mindenféle játéknak és dekornak, Zalán pici majmocskaként belém csimpaszkodik és el sem enged még véletlenül sem. Súlyát lehetetlenség volt megmérni. Fekve félig lelógott róla, valamint igen erőteljesen rúgkapált, ülni és állni nem volt hajlandó rajta. Jelzem, most már itthon sem. Valahogy doktornéni mégis kalkulált neki egy súlyt, leginkább saccperkb alapon, ami 10 000 g, azaz 10 kg-ként került a kiskönyvbe. Nem szóltam semmit, de biztos voltam benne, hogy több ennél és tényleg, itthon 10,3 ill. 10,2 kg- ot mázsáltam. Ez 3 hónap alatt 400 g-nyi plusz. Magassága: 87 cm. Szép szál dalia.

Miután Zalánom mégiscsak megkapta az oltását, szó esett arról köztünk a doktornénivel, hogy bizony vékonyka, soványka ez a fiú, ehhez a magassághoz lényegesen nagyobb súly illene. Igaz, ami igaz. Viszont étvágya van, kedve jó, aktív is, nem válogatós, nem fáradékony, nem beteges (csak mostanában) nem hasmenős, nem puffadós....Szóval marad minden a régiben, teendő semmi. Illetve én újfent kiemelt figyelmet szentelek annak, hogy minél több kalóriát bevigyek neki. Fehérje, husi, szénhidrát....Hátha magára szed valamicskét. Habár azt hiszem, ha alkati dologról van szó (és ha rám ütött, arról van szó), akkor látványos hízásnak nem leszünk tanúi egy darabig. De hátha mégis...