2013. március 22., péntek

A láthatatlan szoknya és harisnya

Réka legszivesebben harisnyában és egy rövid ujjú/hosszú ujjú felsőben van itthon. Múltkor vendégeket vártunk, kértem, hogy kerítsen magára egy szoknyát is. 
- Van rajtam szoknya. - mondta könnyedén.
- Tényleg? Én nem látom. - pislantottam leánykámra a biztonság kedvéért.
- Tudod, azért, mert láthatatlan. Hófehér, pörgős szoknya van rajtam.
- Ó, értem....Nagyon csinos lehet. 
- Igen, az. Csodás!
- Milyen kár, hogy nem látom!
- Milyen kár, hogy én sem látom! 
És persze nem vett látható szoknyát magára, ó, dehogy!


***

Zalán még mindig nagyon közeli kapcsolatot ápol a macis takarójával. Már-már intimet. Mostanában arra szokott rá, hogy pólóját felhúzza, alá tömi a macis takarót, hogy minél jobban ÉREZZE a puha, selymes takarót. Minap térülök-fordulok, látom ám, hogy Zalán pólóban valamint egy szál fütykösban ugrabugrál a kanapén.
- Zalán! Hová tűnt a gatyád és a harisnyád? - nadrág rajta sem sokszor van itthon.
- Hát...levetettem.
- Pisiltél? Volt pisi?
- Neeem...
- ....hanem?
- Hát.... - azzal minden szégyenérzet nélkül, vadul ugrlálni kezdett a kanapén, mint egy mini mutogatós bácsi - MESSSSZTELEN VAGYOOOK! MESSSSSSZTELEEEEN! - majd élvezettel a macis takarójára vetette magát, amit előzőleg szépen elegyengetett. 


Reggel felhívott a futár. Felismertem a kijelzőn a számát, mert reggel sms-t is kaptam tőle. Értesített, hogy van nála egy csomagom....Nagyon jó! - vágtam rá, csak éppen én oviban vagyok, még legalább egy fél óra, míg haza érek. - Az nagyon jó, mert én meg még Kecskeméten vagyok. - vágta rá a futár kicsit élesebben, mint illett volna. Itthon mosogatás közben ért a csengőszó, repültem a kapuhoz, kinyitottam és egy fiatal fazont találtam a kapuban, piros baseball sapiban. Nem régen érettségizhetett, ahogy láttam. Már ha érettségizett egyáltalán. Egy dobozt tartott a kezében, amelyből egy bicikli kormány lógott ki, hurrá, hurrá, megérkezett Zalán tanulóbicajaaaaa! A sapkás fószer akadékoskodott, némi személyi igazolvány számot kért tőlem számon és forgatta a szemeit, amikor elrebegtem, hogy azt biza én nem tudom ám fejből. Felszaladjak érte? - ajánlottam fel, de már ott sem volt. Még odavetette, hogy nagyon siet és többet nem láttam. Vállat vonok, kapu becsuk, anyuka puszta kézzel vadul neki esik a doboznak, tép, rángat, szakít....mire tatatataaaaa.....az AJÁNDÉK előbukkan. Hűűű, a bicaj gyönyörű. Zöld és tökös és fiús és imádom! Sajnos kipróbálni nem tudtam, úgyhogy eldugtam hátra a régi babakocsik közé a melléképületbe, ott talán biztonságban van. Remélem, Zalánnak is tetszeni fog....:)