Arra számítottam, hogy a nyár már a hétvégén elbúcsúzik, úgyhogy pénteken adtam a nagylelkű és laza szülőt, és ahogy begyűjtöttem a csemetéket, majd a cukrászda felé vettük az utunkat. Becsüccsentünk a kerthelyiségbe és rendeltünk 2-2 gombóc fagyit és innivalót is hozzá. Gondoltam, majd milyen jól elbeszélgetünk, amíg boldogan kanalazzuk az isteni fagyit....ehelyett az történt, hogy a megrendelt eperlé nem is ízlett a gyerekeknek (nekem kellett elpusztítani, hát tényleg tömény cukorbomba volt....), majd ahogy villámgyorsan belapátolták a fagyit, magamra hagytak az asztalnál és hol macskákat kergettek, hol a kert túlsó sarkában letámasztott táblára rajzoltak bőszen krétával, hol a többi gyerekkel ismerkedtek. Amikor Zalán kerékpárral körözött, afféle elefántként a porcelánboltban, idejét láttam fizetni és távozni.
Hazafelé gesztenyét gyűjtöttünk, csodaszép idő volt, ó, tényleg meseszép. Sajnos péntekre általában az utolsókat rúgja az energiaszintem, úgyhogy amikor 7 óra körül hazaértünk, alig vártam, hogy Tibi hazaérjen és én dőljek az ágyamba......
Úgy volt, hogy az uram egész hétvégén dolgozik, ám valami alapanyag nem érkezett meg székes fővárosunkból, így otthon maradt, de folyamatosan a "mindjártindulok" hangulat uralkodott otthon. Egészen vasárnap este 8-ig. Mindegy, én örültem, legalább együtt volt a banda és a saját melómmal is haladtam. Kimostam a hálóban a függönyt, sütöttem kakaóscsigát, majd szombaton ebédet is. Vasaltam, vasaltam és vasaltam. Tanultunk is Rékával, de inkább csak szombaton, vasárnap ellenállt. Hát jó. Hétfőn írta az el-ső témazárót matekból (másodikos anyag ismétlése), de igazából úgy láttam, képben van. Hogy 28-18 szerinte 9, azon már meg sem lepődtem, mindig a könnyűt rontja el. Szóval vasárnap nem nagyon vettünk elő könyveket, csak amihez kedve volt. Ilyen volt pl. a német.
Vasárnap délután tekertünk egyet a kerékpárral. Na hát ezt még nekem szokni kell, mert ugye nem mindenhol van kerékpárút és ahol nincs, mivel két felnőtt és két gyerek tekert egymás mögött (ezek voltunk mi), hát nyilván hogy az úttesten haladtunk. Ettől nekem helyenként égnek állt a hajam, mert a gyerekek nem nagyon vannak hozzászokva az úttesthez (én nem engedem őket még oda) de szerencsére hamar átjutottunk kevésbé forgalmas szakaszon, ahol nem tudták olyan könnyen elsodorni a gyerekeket az autók.
Igazából a vívó szakosztályt kerestük, mert állítólag kerékpárral az nagyon közel van hozzánk. A gyerekek pedig kitalálták ugye, hogy vívni szeretnének és ebből az utóbbi időben sem igen adtak alább. A lényeg, hogy sok felé karikáztunk, tekertünk és gurultunk, de a vívó szakosztály tábláját nem találtuk meg. Csak Tibi esküdözött, hogy melyik épület lehet, de ezzel nem kerültünk közel a megoldáshoz. Na mindegy. Nagyon jót cirkáltunk a városban, csak a sötétedés kergetett bennünket haza.
