Végre valahonnan nem késtem el. Sőt, egyenesen korán érkeztem!!! Ücsörögtem ott kényelmetlenül, fázósan, dzsekiben, sálban a "váróban", vártam a fejleményeket. Próbáltam olvasgatni, később inkább a fülem hegyeztem, miről beszélnek az anyukák (szoptatás milyen ciki nyilvános helyen - mióta?) valamint ovis korú csemete szoptatása (háááát....)...Éppen elkalandoztam egy picit FantáziaFöldre, elképzeltem, ahogy Zalán rám csatlakozik anyatej nyerés szempontjából, előkapja a cickóm egy mozdulattal a vendégségben, úgy bánik vele, mint egy mini zsonglőr....Amikor az egyik ismeretlen NevTanos hölgy elsuhant előttem pár szülővel egyetemben. Pislogtam párat, hogy most utánuk szökkenjek vajh, hogy engem kifelejtettek, vagy sétáljak szépen haza....mihez lenne inkább kedvem, amikor az ismerős logopédus hölgy visszakukkantott, hogy vár e még valaki a szülői csoportba és -ra? Igen, én!
Csatlakoztam két másik anyukához egy szőnyegpadlós, alulfűtött helyiségben, ami valamiféle mozgásterápiás szoba lehet zsúfoltabb napjain. Török ülésben elhelyezkedtem a másik kettő hölgy mellett. Éppen bemutatkoztunk, elmondtuk a nyűgünket, ki ki a sajátját, amikor befutotta még egy anyuka, vele aznapra teljes is lett a létszám.
Picit kakukktojásként éreztem magam, bevallom. Akadozó beszéddel küszködő (bár ez nem ide illő szó, mert nem küszködik senki, pláne nem Zalán) gyerekkel csak én rendelkeztem, a másik három gyerkőc egyszerűen nem beszél. Három éves, túl a három éven, 3,5 éves.... és csak hangot illetve, 1-2 szót használ.......Mire a harmadik anyuka is előadta a problémáját és hogy neki ez mennyire fáj, nézni, hogy más gyereke már verset mond, az övé meg nullán áll beszédileg, mutogat, járnak orvostól orvosig, eredmény semmi....Ezen a ponton váratlanul és hirtelen elsírta magát, mire a másik kettő anyukán is ezzel megnyomott valami gombot, mert ők is elpityeredtek. Nem győztem zsebkendőt osztani. Ott sírt három anyuka, én meg csak pislogtam jobbra és balra.....Még szégyelltem is magam mélyen, mert egy pillanatra ott és akkor hirtelen nem értettem őket, el voltam foglalva a magam, más természetű problémájával....Valószínűleg én is bőgök, ha Zalán egy kukkot nem beszélne, sőt, tuti.
Igazából hasonló volt az egész egy csapatépítő tréninghez, illetve fene tudja, mert mély elemzés és pszichológia nem volt jelen, csak beszélgettünk. Különböző feladatokon is végigmentünk, pl. le kellett rajzolni a családot, fel kellett írni egy papírra Zalán jó és rossz tulajdonságát stb stb. Házi feladatot is kaptunk, feljegyeztem szerencsére, mert felét már el is felejtettem volna reggel óta. Hát aztán hogy ez mit ér, mit nem....Ha rangsorolni kellene, hogy milyen komolyabb vagy kevésbé komoly kis problémácskákkal viaskodom mostanság, a dadogás nem feltétlenül lenne benne az első háromban. Jobban örülnék, ha Zalánnal foglalkozna végre az ovis logopédus, de azok a malmok lassan őrölnek. Ettől függetlenül pár hétig még biztosan részt veszek a programon (2 órás volt egyébként), aztán meglátjuk.
Ui: Zalán ma meglátott az oviban (mentem érte), mire elsírta magát. Váááá! Hogy ő még játszani szeretett volna.....az a szép kukásautó! Na az öltözőben szöszmötölve emiatt lett volna kedvem bömbölni, mint egy kisgyerek, bár valami ilyesmi volt a cél Zalán kontra ovi témakörben, nem? De! Olykor tudnak a jó dolgok is fájni, na....
Csatlakoztam két másik anyukához egy szőnyegpadlós, alulfűtött helyiségben, ami valamiféle mozgásterápiás szoba lehet zsúfoltabb napjain. Török ülésben elhelyezkedtem a másik kettő hölgy mellett. Éppen bemutatkoztunk, elmondtuk a nyűgünket, ki ki a sajátját, amikor befutotta még egy anyuka, vele aznapra teljes is lett a létszám.
Picit kakukktojásként éreztem magam, bevallom. Akadozó beszéddel küszködő (bár ez nem ide illő szó, mert nem küszködik senki, pláne nem Zalán) gyerekkel csak én rendelkeztem, a másik három gyerkőc egyszerűen nem beszél. Három éves, túl a három éven, 3,5 éves.... és csak hangot illetve, 1-2 szót használ.......Mire a harmadik anyuka is előadta a problémáját és hogy neki ez mennyire fáj, nézni, hogy más gyereke már verset mond, az övé meg nullán áll beszédileg, mutogat, járnak orvostól orvosig, eredmény semmi....Ezen a ponton váratlanul és hirtelen elsírta magát, mire a másik kettő anyukán is ezzel megnyomott valami gombot, mert ők is elpityeredtek. Nem győztem zsebkendőt osztani. Ott sírt három anyuka, én meg csak pislogtam jobbra és balra.....Még szégyelltem is magam mélyen, mert egy pillanatra ott és akkor hirtelen nem értettem őket, el voltam foglalva a magam, más természetű problémájával....Valószínűleg én is bőgök, ha Zalán egy kukkot nem beszélne, sőt, tuti.
Igazából hasonló volt az egész egy csapatépítő tréninghez, illetve fene tudja, mert mély elemzés és pszichológia nem volt jelen, csak beszélgettünk. Különböző feladatokon is végigmentünk, pl. le kellett rajzolni a családot, fel kellett írni egy papírra Zalán jó és rossz tulajdonságát stb stb. Házi feladatot is kaptunk, feljegyeztem szerencsére, mert felét már el is felejtettem volna reggel óta. Hát aztán hogy ez mit ér, mit nem....Ha rangsorolni kellene, hogy milyen komolyabb vagy kevésbé komoly kis problémácskákkal viaskodom mostanság, a dadogás nem feltétlenül lenne benne az első háromban. Jobban örülnék, ha Zalánnal foglalkozna végre az ovis logopédus, de azok a malmok lassan őrölnek. Ettől függetlenül pár hétig még biztosan részt veszek a programon (2 órás volt egyébként), aztán meglátjuk.
Ui: Zalán ma meglátott az oviban (mentem érte), mire elsírta magát. Váááá! Hogy ő még játszani szeretett volna.....az a szép kukásautó! Na az öltözőben szöszmötölve emiatt lett volna kedvem bömbölni, mint egy kisgyerek, bár valami ilyesmi volt a cél Zalán kontra ovi témakörben, nem? De! Olykor tudnak a jó dolgok is fájni, na....
