Újabb jó hír a láthatáron, az orvos szerint bronchitis-em van, úgyhogy a héten megint beteg üzemmódra váltottam. Semmi bajom egyébként, csak folyamatosan köhögök és ez legkésőbb estére teljesen kikészít. Most, hogy ezt a két sort visszaolvastam, látom, nem adja vissza az a néhány kis szócska fehér alapon a kínjaimat, na ezért nem leszek soha díjnyertes könyvek írója, hehe. Szóval, hogy konkrétabb legyen, ugyanaz a problémám, mint Rékának pár hete, köhögés, egészen a végkimerülésig, öklendezésig, patakzó könnyekig, melynek a vége - a következő rohamig - a megváltó első újabb levegővétel. Nem piskóta. Látszik, hogy valami nem oké velem lelkileg, ha egy hónapon belül másodszor kényszerülök antibiotikumra....Mit csináljak? Ez van. A főnököm nem örült, de egész megértőnek tűnt a vonal másik felén, egyértelmű volt, hogy rám nem számíthat a csütörtök-pénteki leltár során. Na nem mintha ez a pár hét, ami hátra van, már bármit is számítana.
Ma délelőtt aztán kiváltottam a gyógyszereim és benéztem az újonnan nyitott H&M-be itt helyben. Meglepődtem egy kicsit, valahogy kisebb üzlethelyiségre számítottam, de ez pont akkora, mint a többi H&M és még rend és rendszerezettség is van benne. :) Nadrágot kerestem volna Rékának, mert annak aztán a Jóisten összes nadrágja közül tán egy sem lenne jó. Belefáradtam, hogy minden reggel menetrendszerűen jön a hiszti és azt ezzel járó "esőtánc", hogy neki, szerencsétlen és nyomorult emberi lénynek EGYETLEN NADRÁGJA SINCS. Van kb. 10, amiből talán 2-t hajlandó felvenni, plusz muszáj esetén a farmereket. Az elvárás, hogy legyen a naci MINDENHOL macskaszerű, tehát Rékához-simuló. Mintha a második bőre lenne. Ugyanakkor ne essen le róla és az sem kedvező, ha derékben túl szoros. És hopp, jő a csavar, amelyik nadrág ülve pont kényelmes derékban, az állva is ugyanolyan szoros legyen, cseppet sem lazább. Na erre varrjatok gombot! Vagy ez csak nekem megoldhatatlan a finom kis úszógumim miatt? Nem tudom.
Végül nem mertem megvenni semmit, Tibi szerint ehhez Réka nagyon kell, úgyhogy majd hétvégén visszakacsázunk. Találtam inget és nyakkendőt Zalánnak, amit már olyan régen terveztem vásárolni neki. Nagyon csinos, a karácsonyi vacsorához pont megfelelő lesz. Illetve a karácsonyhoz kapcsolódó családi képekhez. Bevágtattam Spar-ékhoz is, beszerezni a Mikulás csomagba valókat, mert pillanatok alatt itt lesz a Mikulás és csak ne üres zacskót kapjanak szegény gyerekek. Mogyorót és mandarint is beszereztem bőven, de persze nem tudtam ellenállni bizonyos csoki csemegéknek....hiába lesz az, hogy összesen akár 4 csomagot is bezsebelhetnek, amelyet a Mikulásnak tulajdonítanak majd.
Közben egy újabb kéglit találtunk,amibe képzeletben megint beköltöztünk egy kicsit.....Ennek 4 millióval lentebb van az ára, mint Egyeskének, úgyhogy van remény. Már ha egyszer a miénk még elkel ebben az életben.