Újabban a későbbi busszal járok reggel dolgozni (súlyos ára van ennek, ami a szabadnapjaimat illeti), vagyis háromnegyed nyolcig itthon teszek-veszek. Vagy inkább tornádóként száguldozom, nézőpont és esti előrelátó felkészülés kérdése. Ezzel kapcsolatban jöttem arra rá, mennyivel jobb lenne így élni. Reggel 8-ig itthon, könnyed búcsúcsók a gyerekek orcájára, ahogy teljes menetfelszerelésben iskolába-oviba libbennek, délután négykor irodából kilőni, kapát-kaszát és leltáríveket eldobva átvedleni egy másik dimenzióba, a gyerekekébe. Sajnos a kettő együtt nem megy. Mivel nem szívesen esnék haza fél hatkor esténként, főleg amióta sötétedik, így inkább maradok a reggeli fél nyolcas munkakezdésnél. Választásom sincs sok egyébként, hiszen a napközi is bezár délután ötkor.
A jelen felállás mellett azonban, ahol is én lépek le itthonról legelőször, előfordul, hogy Réka csipás szemmel indul iskolába (mert én negyed nyolccal bezárólag nem tudom rávenni, hogy megmosakodjon, Édesapa pedig több mint engedékeny. Egyenesen kenhető. Szóval szerintem a csipa olykor marad. ÁÁÁÁÁ! ) Zalán a lyukas cipőjében tipeg óvodába (abban, ami már csak motorozni jó. Kész szégyen az egész lábbeli.) vagy egyszerűen csak nem az alkalomnak vagy az időjárásnak megfelelő öltözetben villognak a gyerkőcök. Na mindegy, kicsire nem adunk, nagy meg nem számít!
Ma nyílt tanítási órák voltak a suliban, melyre gyermekenként egy darab szülőt szeretettel vártak. Mivel anyut kórházba kellett vinnie Tibinek kontrollra, hát nem volt nagy tanácskozás, hogy ki menjen. Első óra a sorban a magyar volt, mégpedig olvasás É. tantónénivel. Jól felépítette az óra menetét, készült rá szerintem alaposan. Pörgött a 45 perc, de mégsem lett kapkodós vagy nehezen követhető (mármint a gyerekeknek) az egész. Én úgy látom, hogy akármilyen módszer szerint is tanuljanak olvasni, ebből karácsonyra olvasás nem lesz osztály szinten, ami nálam abszolút egy pozitívum. Rékának persze mindegy, de az elv/elmélet az azért fontos.
Szimpatikus nő ez a tantónéni, de tényleg! Nem is tudom elképzelni, hogy ideges, kapkod és ordít a gyerekekkel, valahogy ért a nyelvükön, nyakon csípi a figyelmüket és el sem ereszti. Na persze, amikor a hetes értékelésben félig zöld, félig piros kockák virítottak rám, csak mert egy magyar házi, egyetlen feladatocska a padban maradt, vagyis őkelme bajosan tudta volna másnapra vinni (olyan még nincs, hogy óra előtt villámgyors házi írás, uram bocsá, másolás!) azon pillogtam egy párat, de hát ez van.
Szimpatikus nő ez a tantónéni, de tényleg! Nem is tudom elképzelni, hogy ideges, kapkod és ordít a gyerekekkel, valahogy ért a nyelvükön, nyakon csípi a figyelmüket és el sem ereszti. Na persze, amikor a hetes értékelésben félig zöld, félig piros kockák virítottak rám, csak mert egy magyar házi, egyetlen feladatocska a padban maradt, vagyis őkelme bajosan tudta volna másnapra vinni (olyan még nincs, hogy óra előtt villámgyors házi írás, uram bocsá, másolás!) azon pillogtam egy párat, de hát ez van.
Ahogy elnéztem a gyerekeket, az járt a fejemben, hogy:
1) Milyen fegyelmezettek és koncentráltak! Nem is emlékszem, hogy rá kellett volna szólni valakire. Na jó, "Ödönke, ne ess ki a padból, és te Jencike, ne ugrálj, akkor pláne nem szólítalak fel!"- ilyesmik voltak, de sem beszélgetés, sem rendbontás, sem semmi nem volt.
2) Te jó ég! Milyen fárasztó dolog iskolába járni! A második óra végére (de ne szaladjunk előre) tisztára lefáradtam.
3) Az osztály fele harmadiktól tagozatos lesz, sok nagyon jó vagy jó képességű gyerkőc együtt összezárva....Mégis hogy válogatják ki a legjobbakat? Ezek mind olyan kis ügyesek és okosak!
Tegnap délután szólt Éva néni, hogy elvinné Rékát decemberben szavaló versenyre, látja, hogy van benne szereplési vágy (lásd Csíz a csupasz körtefán), nem gond neki nagy közönség előtt verset mondani. Kérdezte, hogy hozzá járulok e, viheti e....Kicsit pislogtam, de addigra kiolvastam a faliújságon, hogy december vége táján lesz a verseny karácsonyi versekből, úgyhogy mondtam, hogy persze. Réka sem tiltakozott. Majd még verset választanunk kell, Éva át is küldött nekünk egy adag listát, amiből van egy, ami szerintem illik Rékához. Aztán meglátjuk, ő maga melyiket választja.
Áron, milyen betű is az a fejeden?
Matematika órára, azaz a második órára betoppant az igazgató úr is az utolsó pillanatban, gondolom, a szakmain túl az édesapa kíváncsisága is benne buzgott...viszont az ofőt megjelenésével kellőképpen zavarba hozhatta. Nem volt éppen egy minta óra a bemutató óra. Rögtön az elején a heteseket a tábla előtt "felejtette" E. néni, bőven a második feladatnál jártunk, mikor erre ráébredt. Mókás jelenet volt!
Egyébként az óra amolyan beugrósra sikeredett, szabadkozott is utána, sűrűn. Úgy szerepelt, mint akit belöknek egy elsős matek órára, hogy tanítsa meg a kölkökkel a négyes számot és valami ilyesmit. Ez persze E. érdemeiből nem von le sokat, úgyszólván semmit, hiszen a bemutató óra az bemutató óra, a hétköznapok nem hiszem, hogy így zajlanak. Tetszett, hogy ahogy magyar órán, matek órán is van egy kis mozgásos bemelegítés, nem csak ülnek a padban, mint hal a szatyorban.
Azt észrevettem, hogy a második óra végére Réka leengedett, lufimódra, nem jelentkezett pl. egyáltalán és a tantónéni kérdésére, hogy megszerezte e a maximálisan szerezhető négy zöld pontot, úgy nézett fel rá, mint aki nem is ezen a bolygón él. Elunta a 0-4 számkörben való számolást vagy csak túl nagy volt a kapkodás pörgés és elfáradt, nem tudni.
Azt is kiszúrtam, hogy senki nem buzdította Rékát, hogy első óra után fogait a mákos sütijébe mélyessze (ez volt a tízórai). Hiába, nekem még mindig szokni kell, hogy ez iskola és nem ovi.... Na jó, mindenki tudta a dolgát, előkerültek a szendvicsek, inni valók és gyümölcsök bőven, legalábbis a többiek részéről, mégis a mákos cucc csak a második óra után jutott Rékám birtokába és gyomrába, miután én forszíroztam, hogy hol a bánatban van a tízórai és miért nem ette meg rögtön első óra után?? Meg is jegyeztem magamnak, hogy milyen fontos, hogy minden reggel pár falatot a gyerökbe diktáljunk itthon, akár néhány kanál kukoricapelyhet vagy lekváros pirítóst, kakaót, egyre megy, csak egyen valamit. Olyan fajta, mint én voltam régen, simán elvan ebédig evés nélkül, ami nem egészen egészséges. Főleg, hogy 5 napból 3-on csak fél 2 körül jut ebédhez.
Órák után a gyerekek elköszöntek, mi szedelőzködtünk lassacskán. Néhányan elsírták magukat, hogy az anyukájuk távolodni készült. Rékának nem volt ilyen problémája. A szülőkkel megtárgyaltuk a Mikulás csomagok ügyét is, persze amíg az Első Bé a folyosón cirkált vagy a csepergő esőben az udvaron. Megszavaztuk, hogy 1000 Ft-ból állítanak össze csomagot nekik az SZMK-sok, ebből 200 Ft lesz egy kifestő, amit az ofő már meg is rendelt. Örültem ennek az összegnek, a tavalyi 350 Ft-hoz képest most bizonyára ehető dolgok is lesznek a csomagban.
Befizettem még a kaját Rékának az emeleten (kb. 8000 Ft a napi háromszori étkezéssel), aztán igyekeztem vissza dolgozni. Folyton Réka és a reggeli élmények kattogtak a fejemben. Még bőven ebéd után is azon morfondíroztam, hogy bizony elsősnek lenni kemény meló! :)
