Írásról, olvasásról

Ott kezdem a történetet, hogy Rékám még 2 éves sem volt, amikor egyszerre csak szerelemre lobbant a betűk iránt. A Fisher-Price féle telefon volt az első mestere, onnan tanulta a betűk legjavát teljesen magától. Majd második szülinapjára kapott egy frankó táblát (zöld, mint egykor az iskolánkban), amelyhez kis mágneses betűk és számok csatlakoztak. Nem telt bele néhány hétbe és nagyjából minden betűt felismert és néhányat le is írt. És itt ennyiben is maradt a dolog. Kíváncsi volt, hát megmutattam neki melyik az S betű vagy a T. , de nem kaptam vérszemet, hogy most aztán iziben megtanítom a gyereket olvasni, biztosan menne neki az is....(valószínűleg nem ment volna.)

Aztán telt múlt az idő, közben igazán a betűkkel nem is foglalkoztunk. Néha leírtam, hogy "Réka" vagy "Zalán", esetleg a rajzai alá, hogy APA...MAMA....BABA...Ő pedánsan le is betűzte ezeket a szavakat, de nem igen érdekelte tovább a téma. És azt sem tudtam nem észrevenni, hogy az összeolvasás varázsa (tudománya?) még nem érintette meg, így a szavak nem voltak több számára, mint egy kupac betű. 

A héten egészen váratlanul aztán megint asztalra került az írás ügye. Kérte, hogy írjak le valamit, ő pedig majd elolvassa. Rendben. Leírtam: AUTÓ. És elolvasta. Hoppá! Újabb szó. CICA. Elolvasta. Elolvasta????? Új szó: APA. Ez is ment. Leesett az állam, nem is akartam elhinni. Végül Apa írt le egy ötbetűs szót....az már kifogott Récin. De akkor is. Azt hiszem, valami elindult. 

Nem tudom egyébként, hogy mi az, ami betűhalomból szót képez Réci számára. Ehhez meg kell érni valaminek a kis kobakjában? Nagyon érdekes téma, izgalommal figyelem, hogyan alakul a fejlődése ezen a téren. Figyelem, mert egyébként a tanítás, mint olyan, túl Réka saját természetes érdeklődésén, tudásvágyán, idegen tőlem. 

Harmadnap rajzolgatott Réka a kisasztalon, amikor egyszer csak megmutatta a füzetét nekem. 

- Leírtam valamit, látod?

- Mit írtál, szívem? - kérdeztem gyanútlanul, mert játékból gyakran ő írja össze a bevásárló listát pl., azt hittem, most is ilyesmiről lehet szó.

- Ezt. - dugta az orrom alá a füzetet. - AUTÓ. 

- Hát ez fantasztikus! - álmélkodtam őszintén. A papíron ugyan TÁUÓ szerepelt, de ez mit sem vont le Réka érdemeiből. :)) Sőt, a T és Á betűk olyan szabályosak, hogy az már gyanús.

Dicséretemen felbuzdulva újra írásnak látott.

- Megint írok, anya! - mondta. - Leírom, hogy AUTÓ. - Az A és Ó után azonban már mást gondolt. 

- Inkább rajzolok ide egy házat! - azt hittem, megzabálom. 

Rendkívüli "Rékamondta"

Réka (dalolászik) : - ...légy te mindig nagyon boldog, é-desanyáááám....
Én: - Réka, és mit csinál anya, amikor boldog?
Réka (egy picit sem gondolkodik): - Szeretget....- feleli mosolyogva.

Magam sem válaszolhattam volna pontosabban....... 

Második sokk

Nos, a második az elsőhöz képest egészen más természetű. 

Egy átlagos napon történt, nagyjából délben. Tikkasztó volt a meleg és én éppen hazafelé tartottam a gyerekekkel a játszótérről. Már éppen csuktam volna be a kaput magam után, amikor a túloldalon megpillantottam egyik kedves ismerősömet csemetéstül. Másnapra voltunk hivatalosak mindketten szülői értekezletre ugyanabba az óvodába, és nekem eszembe jutott, hogy valamit mindenképpen meg kellene kérdeznem tőle....Hát a szundikáló Zalánt a hűs folyosón hagytam és Rékával átszaladtunk E.-ékhez. 

Nem beszélgettünk sokáig, ahhoz egyébként is túl meleg volt, még a fák árnyékában is. A két nagyobb gyerkőc, V. és Réka jól elvoltak mellettünk, szökdécseltek a járdán, mini fogócskát játszottak, még mindig nem történt semmi különös. Réka nem türelmetlen fajta, sosem nyúz, hogy "anyaaaa, mennyünk mááááár". Na jó, néha mégis igen, de akkor is inkább csak a fülembe súgja, fogja a kezem és türelmesen vár, hogy szót fogadjak neki. Párszor rutinból rájuk szóltam, ahogy keringtek körülöttünk kacarászva, hogy az útra ki ne szaladjanak, forgalmas a mi utcánk, sűrűn járnak autók. Mondom, rutinból, mert tudtam, hogy Réka soha nem szaladna csak úgy ki...főleg, ha nagyjából állandóan a két méteres közelében vagyok. 

Éppen E. mesélt valamit, én hallgattam őt Réka hátán pihentetve a szemem, amikor megtörtént a lehetetlen. Mire felfogtam, Réka már az út közepén száguldott át a kapunk felé.  Az úton, ahol olyan sűrű az autóforgalom. Ma is látom szöszke haját, türkisz pólóját, fehér szandiját magam előtt. Szerintem még jódarabig fogom. És akkor megállt az idő. Kimerevedett az a pillanat. Kavargott bennem a kétségbeesett tehetetlenség és a rettegés, hogy a vajon a következő másodpercben hallok e fékcsikorgást, hallok e csattanást? Levegőt sem vettem, tényleg megszűnt tér és idő. Kevés rosszabb rémálmot tudok elképzelni.....

Amikor mégis elszorult torkom levegőhöz jutott, Réka éppen a túloldalra ért. Ordítottam egy hatalmasat. Rékaaaa!!!!!! - nem igazán emlékszem már, hogy miket mondtam. Talán olyasmit, hogy "nem szabad!!", "mit csinálsz???", több nem maradt meg a memóriámban. A következő kép, amit láttam, hogy Rékám szétnéz jobbra, majd balra és VISSZASZALADT hozzám, megint át azon a nyavalyás úton......Hogy éppen akkor autó nem vetődött arra....hát az finoman szólva is nagy szerencse.

Amikor Tibinek elmeséltem mindezt este itthon, első kérdése volt, hogy ugye adtam neki egy nyaklevest? Nem adtam. Örültem, hogy él. Hogy látom még őt elevenen....

Itthon aznap és azóta is sokszor átvettük már, hogy soha nem szabad átszaladni az úton, soha, semmilyen körülmények között, egyedül nem. NEM. Érted, Réka???? Bár ezt eddig is tudta, de a gyakorlatban mégis hiba csúszott a kivitelezésbe. 

Mennyi hiányzott, hogy tragédia történjen? 

Azóta szorosabb pórázon fogom a lányt. Bár a legijesztőbb az egészben éppen az hogy úgy érzem, ez is olyan eset volt, amelyet nem lehetett elkerülni. Réka szét sem nézett. Egyik pillanatban a közelemben álldogált, ugrabugrált, a másikban megállíthatatlanul sprintelt ki az útra....

Tanulság meg nincs. Esetleg annyi, hogy nagyon nagyon kell vigyázni pöttömjeinkre, mert a baj könnyebben megtörténhet, mint gondolnánk....

Első sokk

Két hete, szombaton Réka úgy határozott, hogy L. mamánál alszik, majd ott is tölt pár szép napot.

Ez egy relative egyszerű, izgalmaktól mentes mondat. Mégis egy aprócska mérföldkövet jelentett mindnyájunknak. Az úgy kezdődött, hogy a napot, a szombatit mamáéknál töltöttük családostul. Este gyanútlanul léptünk volna tovább következő és egyben aznap utolsó programpontunkra (Tiszavirág Fesztivál),  amikor az autóba becuccolás befejező lépésekor (gyerekeket ülésbe rögzíteni) Réka totálisan meglepetésszerűen közölte, hogy ő marad mamával és papával, nem akar hazajönni. Hogyhogyhogyhogyhogyhogy.... Mivan????????????????? 

Először nem vettük komolyan, persze kisbogár, pattanjál csak az ótósülésbe, de moströgtön!....Ám amikor sokadik felkérésre is egy acélosan határozott Réka állt a kapuban és rendre kötötte az ebet a karóhoz....kénytelenek voltunk belátni lassan, hogy csak hárman távozunk. Nehéz volt. Tibivel mindketten sokkban voltunk. Csak pislogtunk, olykor egy fejcsóva is belefért, nem voltak szavaink sem. Ennek ellenére néhány perc múlva autónk lassan kikanyarodott az utcából. Alig láttam a könnyeimtől a két nagyobb és a pici alakot, aki lelkesen integetett nekem....

Így utólag nem tudnám megmondani, miért hatott ez engem ennyire bénítóan. Tény, hogy nagyon meglepődtem. Talán mert szívemből szakadt kis magzatom még soha nem aludt máshol, mint itthon. És hajlandóságot , kedvet sem mutatott erre egyetlen egyszer sem. Még véletlenül sem. Persze nélkülem már aludt őkelme, Zalán születésekor a kórházban "velneszeztem" pár éjszakát...Node az egészen más volt. 

A vasúti kereszteződésnél, nem messze mamáéktól, pirosat kaptunk, megálltunk......még mindig bőgtem. Tibi ellenben rajtam szórakozott (jellemző). Olyan borzasztó volt "ott hagyni" Rékát....Mintha valami nagyon fontosat és drágát egyik pillanatról a másikra elvettek volna tőlem. Hiába, hogy anyura bíztam, aki tudom, hogy mindenkinél jobban vigyáz Rékámra.    És persze tudtam, hogy nem örökre szól a dolog, csak 1 napra, de mindez nem számított. Váratlanul ért az elszakadás, nem voltam felkészülve rá (ezek szerint) , így annak rendje és módja szerint "bekattantam". 

Az esti program ettől eltekintve remekül sikerült (ugye a Tiszavirág fesztivál), minden nagyon szép volt és jó. Csak Rékám hiányzott úgy lökésszerűen. Igyekeztem jól érezni magam és kikapcsolódni....ami - fogjuk rá - sikerült is. Itthon viszont üres volt a lakás. Vacsora közben még Tiborom is megjegyezte, hogy "mekkora a csönd...." , bizony mindenről Réka jutott eszembe. A játékai, a rajzai, a ruhái....ott voltak mindenütt. A fogkeféje az enyém mellett, az ágyacskája az enyém mellett. Ahogy telt az este és húzódott fölénk az éjszaka, hiánya egyre rosszabb lett. Úgy hiányzott, hogy az már fájt......ott valahol a gyomorszájam körül. Aztán elaludtam végül valahogy.... 

Másnap "észhez tértem" valamennyire. Vendégünk jött, vásárolni is muszáj volt és talán mert tudtam, hogy mire újra lenyugszik a nap, az én dráágakicsikém újra itthon lesz. Úgy döntöttünk, egy éjszaka elsőre elég lesz. Réka még bírta volna, de mama elfáradt a 24 órás szolgálatban. No persze én nem tiltakoztam, este újra a karomba kaphattam a leánykát. Mmmm...nagyon finom volt. Kaptam tőle egy gigamega ölelést, nyakszorítót, fojtóst és sok sok puszit. Megkönnyebbültem.

Szóval külön ágyban alszik, "házon kívül" alszik ez a csöppnyni csaj......Hát ezt is megértük. 

Sokkhatások két dózisban

Megint annyi, de annyi mindenről terveztem fejben, hogy írni fogok....de piszok nehezen jutok el a megvalósításig. Egyrészt, mert az "írókám" nem jól funkcionál, azaz csak bajosan teszek össze szavakat mondatokká, még nehezebben mondatokat bekezdésekké, másrészt mert amióta kitört a vakáció az oviban, egyszerűen és tömören fullra be van táblázva a napom reggeltől estig. 


A gyerekek még azt is elrendezték nekem, hogy új napirendünkben egyelőre véletlenül sem alszanak napközben egyszerre. Nohát féltem én ettől a vakációtól, mint ördög a szenteltvíztől, hehe...de azért 1 hét tapasztalatai alapján nem olyan vészes az egész. 


Az igaz, hogy nem mindig voltam ezen a véleményen. Például amikor a vakáció második napján Rékám bájos szorgalommal teleszórta az egyik fotelt babahintőporral, míg én gyanútlanul mosogattam. Nappaliba érkeztemkor olybá tűnt, télbe csöppent az ártatlan fotel. És még ettől nem is kaptam a szívemhez....csak amikor kiderült, hogy a laptop is kapott a fehér porból. Hogy edzésben legyek, ugyanazon a napon Zalánom egy lezser és egyébként irigylésre méltóan gyors mozdulattal a felmosóvízbe küldte a vezetékes telefonunkat. Na erre kicsit ideges lettem...egy ideig járkáltam az élettelen telefonnal fel és alá és nyüszítettem is igen diszkréten....De kár volt a paráért és majréért, negyed napra telefon kiszáradt és jobb, mint fénykorában. 


És ha már panaszkodom, arról is muszáj írnom, hogy Réci ma frankón eláztatta  megint a fürdőszobát (valami, felnőtt fejjel fel nem fogható okból, merte és merte ki a kádból a vizet..... nem sokkal azután, hogy klasszul feltakarítottam....) Ez azután volt, hogy túrógombóc főzés közben kiborított nagyjából 90 deka grízt a konyhakőre. Elmondanám, hogy feltakarítani kész rémálom volt, ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá! Ennyire. Este pedig, ahogy megnyugodtak a kedélyek, drága egyetlen kislányom folytatta jó sorozatát azzal, hogy Zalán ujjacskáját odacsukta egy irattartó fém nemtommijéhez (jaja, ahhoz a gömb alakú lefűző izéhez. Kínzóeszköznek is elmegy szándékos alkalmazása.)


Mindezek ellenére, nagyon jó együtt a két haramiával. Őszintén mondom, hogy remek, mert most mindketten a hálóban piszegnek és "le vannak fektetve". Persze hogy nem alszanak, hiszen még csak fél 11 lesz nem soká. Micsoda feltételezés!! 


No mára ennyit. Folytköv majd valamikor.....hamarosan.


Ja, hogy a sokkhatásokról nem is írtam? Mert még nem jutottam oda....

Réka mondta 16.

Hajnalban arra ébredek, hogy Réka beszél álmában. Nem értem mit mond. Harmadjára mégis.

- Nem akarok lapos lenni. Nem akarok lapos lenni. - Kettőt pislogok, majd előkapva legmegnyugtatóbb anyai hangom, eképpen vigasztalom:

- Neeeem vagy lapos....Neeem vagy lapos.....- simogatom a haját. 

Erre Tibi párnája mélyéről:

- NAPOS!!!!!

Én úgy nevettem, tán erre ébredtek a szomszédok is.

Réka: ......benn maradt a ciiiica. - énekli

Én: Macska!

Réka: Nem, cica.

Én: Macska.

Réka: Neeeem, cica!!

Én: Mert mi a különbség a macska és a cica között szerinted?

Réka: A macska az csíkos, a cica meg sima.
Világos!

Réka fürdés közben elárasztja a fürdőszobát, 2 centis a víz mindenütt, úgyhogy büntetésből elmarad az esti mese, ezzel fenyegetem mérgemben. Nem izgatja, egészen a lefekvésig. AKkor elkezd fűzni, főzni.

- Anyaaaaa, mesélj nekem cicás mesééééééét! 

- Ma nincs mese, tudod, mi történt szegény fürdőszobával, elárasztottad.

- Óóóó...- legyint Réka. - Dehát azt már Apa feltakarította.




Doktornéni jár nálunk Zalánom 1 éves státuszvizsgálata kapcsán.  Amikor mindent átbeszéltünk, megbeszéltünk, doktornéni összepakol, távozni készül. Lekísérem őt Récistül a kapuhoz, segédkezem a mérleg hurcolásában. Doktornéni búcsúzkodik, majd beül az autóba. Réka gyanúsan fel van dobva...nem egészen világos még, hogy mi ütött belé.
- Sziaaaa, sziaaaa! - köszön Réka lelkesen, tele szeretettel.
Doktornéni gázt ad és elhajt. Réka nem hagyja abba:
- Szia, szia, sziaaaaa, gyere máskor is!!!.........Szia, szia, kis "pedzsó" (Peugeot)
Ja igen, leesett, az autóra zizzent rá annyira, nem annyira a dokkernénire....

Leánykám fogalomzavarban van a "lopni" szó jelentése kapcsán. Tegnap elkiáltotta magát a Teszkóban a nemtomén melyik polcnál. 

- Ellopták mindet!!!!!!!!

Majd itthon folytatta:

- Anya, miért loptad el virágokat innen????? - remélem, gyorsan kinövi ezt, mielőtt kellemetlen helyzetbe juttat. :)




Reggel van. Amíg én Rékám kakaóját igyekszem összeütni, Réka kezéből kiesik a tejesdoboz. Placcs!!! - egy méter átmérőjű tejtócsában áll a konyha. Eltávolítom az 1 méteren aluli magasságúakat a konyhából, feltakarítom a tejtavacskát, majd végre leülhetünk reggelizni. 
- Kiesett a kezedből, szívem? - kérdezem együttérzőn Rékától.
- Iiiigen. - bólint panaszosan. - bár nem én ejtettem el, kiugrott a doboz a kezemből.
Hát persze!




Pénteken kitört a vakáció.
- Hurrráááá, nem kell többé oviba mennem, hurráááá! -örvendezik Récim.
- Nem fognak hiányozni a gyerekek? L. óvónéni?
- Nem!! - vágja rá határozottan.
- Marci és Nimród sem? 
- Nem!! 
Hát jó. Este vacsoránál egyszer csak megszólal Réka.
- ...........Marci is másik óvodába fog járni majd ősszel???
- Nem hiszem, Réka. 
- ...............
- Miért, hiányozni fog neked a Marci? - kérdezem, látván, hogy a szeme milyen szomorú
- Igeeeeen....

Pockok külön

Úgy emlékszem, elmúlt már Récim egy éves, amikor egyszer csak azt tapasztaltam, hogy nyugtalanul alszik. Több foga is kínozta egyszerre, ezért vagy másért erős anyahiánya volt és egy éjszaka olykor számtalanszor magához rendelt. Ilyenkor nem vágyott semmire, csak hogy ringassam és duruzsoljak neki. (Egész furcsa most erre Zalánnal a fészekaljban visszaemlékezni, aki csak végső kimerültségében tűri és hagyja a ringatást....) 

Egy hétig sem bírtam a strapát, egy különösen nehéz éjszaka félredobva egy újabb fontos elvet, miszerint "nem alszunk egy ágyban a gyerekkel"....összebújtam a hitvesi ágyban Rékával és mindketten szinte azonnal álomba merültünk. Nem gondoltam, hogy ennek lesz folytatása, akkor, azon az első éjszakán őszintén szólva nem is érdekelt, de lett. Néhány hét múlva Réka éjszaka közöttünk aludt, úgy mintha világéletében ott aludt volna.....

Apa már a legelején élvezte, hogy az egész család együtt alszik "mint a pockok", ő így mondta, nekem voltam fenntartásaim (mint mindig), de hamar túltettem magam rajtuk. Vagyis inkább beletörődtem....A mi családunkban hagyománya van a szülőkkel együtt alvásnak, így valahogy borítékolható volt, hogy ez következik. Voltak fokozatok: először nem bántam, hogy együtt alszunk, majd meg is szerettem ezt az állapotot. Olyan jó érzés  volt összebújni Rékával, hallgatni ahogy szuszog, tényleg élményszámba ment.

Voltak hullámvölgyek, naná, például amikor Zalánnal várandósan nem fordíthattam Rékának hátat az ágyban, pedig a bal oldalamon a jobbal ellentétben keményedtem folyamatosan....Vagy amikor könyökkel kishíjján megritkította fogsorom, esetleg a szemem világa került pindurkát veszélybe. Olykor (viszonylag gyakran) Apa közelsége is hiányzott...

Kritika is ért bőven, amiért csemetémet "nem voltam képes a saját ágyába szoktatni". Volt, aki csak szolidan megjegyezte, hogy "na most rontjátok el a gyereket", mások kioktattak, hogy ezt ezért vagy azért nem kéne....megint mások kinevettek, hogy "most aztán jópár évig lehetetlenség lesz a saját ágyába pakolni a lányt". Értettem én, mire gondolnak ők, hiszen nem régen még én sem tudtam elképzelni, hogyan is működhet az együttalvás........................mégis úgy éreztem, hogy nekünk itt és most (azaz akkor és ott) az volt a jó. Csak ilyen egyszerűen. Hiszen miért baj az, ha velünk alszik a csemete? Főleg, ha mindenki úgy a legboldogabb.

Amikor tavaly tavasszal Rékám új ágyat kapott, bíztam benne, hogy nagy lesz a kísértés, olyan nagy, hogy benne is fog aludni. Nem így történt, és én ebbe is egész hamar belenyugodtam. Az ágyikó maradt a nappali pihenés színtere, éjszaka szigorúan csakis közöttünk aludt a leányka. 

Most jött a fordulat nagyhirtelen. Talán az "új világrend" (1) hozta ezt el nekünk, talán Réka mostanában "válik le rólam" bizonyos értelemben...nem tudom. Annyi bizonyos, hogy egy hete már, hogy Réka egyedül alszik el, a saját ágyában pihen. Még csak egy hete, igaz, de azt hiszem, ez azért nagy dolog. Örülök, hogy nem kellett erőltetni semmit, magától jött, spontán a változás és végülis nem vártuk meg gyermekem szalagavatójáig, érettségijét, esküvőjét sem. Naugye.... Én pedig újra felfedezhetem, hogy milyen nagy is egy franciaágy két embernek. Hmmmm....Elmondhatom, hogy hatalmas! És fincsi is! 

PS: Bár ma reggel, a 8. napon Rékát találtam az ágyamban reggel szorosan hozzám bújva, de pszt! 


Új világrend: lényege, hogy este 9 -kor minden kiskorúnak a saját ágyában a helye. Mi felnőttek a nappaliban olvasgatunk, beszélgetünk, esetleg tévézünk, de gyerekprogram nincs.

Az én Meskám

Azaz mivel leptem meg magam Gyereknapra.

(Oké, picit le vagyok maradva....)

Kicsomagolás után és ideiglenes helyén a falon

Amikor apa estimesél....

Az elég ritka szituáció, hisz általánosságban igaz, hogy betemeti a munka tengere az ártatlant. Ám ha mégis rágyújt egy történetre, többnyire valahol az ébrenlét és az alfa állapot között, az biztos, hogy én remekül fogok szórakozni. Kár, hogy nem én vagyok az igazi célszemély....

Íme egy tipikus "ApaMese".

Játszódik: ágyban, párnák között

Mesélő helyzete: vízszintes

Hálás Hallgatóság: Réka és Anya, mesére éhesen

Élt egyszer egy kisnyuszi. Ennek a kisnyuszinak hataaaaalmas fülei voltak. És fekete bundája. Ez nagyon furcsa volt, mert a nyuszik általában szürke színűek. A kisnyuszi nem tudta, ő miért lett fekete...elképzelni sem tudta. Anyukája szürke volt, apukája szintén. Nagyapukája is, nagyanyukája is. Anyai nagyszülei is. Nagybátyja és nagynénje is. (ez még ragozta egy ideig). Szóval csak ő volt fekete. Egy napon, nem hagyta nyugodni a dolog és elugrabugrált a bölcs öreg bagolyhoz, hogy megkérdezze, vajon miért fekete ő és nem szürkeeeee????........................................ - itt feltűnően hosszú hatásszünet következett, úgyhogy szerintem elaludt Apa.

- Naaaa...és mit mondott a bagoly? - böktük meg egyemberként Récivel. - Apa horkantott egyet, jelezvén, hogy felébredt és annyit mondott.

- Hogy fogalma sincs....

Azzal a mesének itt volt a vége.....pedig a fantáziám annyira, de annyira beindult. Fekete  Baknyúltól az örökbefogadásig......De Apa nem kereste sem a katarzist, sem a megoldást. Ellenállhatatlanul elragadta az álom. 

Mindent egybevetve...izé....Vajon mennyire meglepő, hogy Réka jobban szereti, ha én mesélek neki? 

Pünkösdi "7 + 1 dolog"

Köszönöm a játékba invitálást Beának. 


Popinaplós időkben írtam egyszer hat-hét pontot a gyermekkoromról, már akkor is tetszett a játék. Íme tehát 7 (+1, mert hirtelen ennyi ugrott be) új dolog rólam, amit esetleg még nem árultam el eddig:






- 1) Utálom a szomszéd macskáit. Mind az ötöt. Ha meglátom őket, kedvem lenne leszaladni a kertbe és addig kergetni őket, míg a hetedik szomszédig nem szaladnak. Eme érzelmeim oka egyszerű: minden SzomszédMacska hozzánk jár üríteni. Azt sem csípem, hogy többet terpeszkednek a hintaágyunkban, mint az egész családunk együttvéve...


- 2) 10 éves lehettem, amikor levelezni kezdtem egy orosz kisdiákkal. Már arra sem emlékszem, hogy fiú volt e vagy lány. A keresztnevéből számomra nem volt egyértelmű. Abbamaradt a dolog, mert eluntam, hogy leveleim hemzsegtek a helyesírási és nyelvtani hibáktól. Illetve, hogy az orosztanár mindig elolvasta mind a kimenő, mint a bejövő leveleket. No nem mintha hidegháborús titkokról csevegtünk volna....


- 3) Egyszer ki akartam vándorolni Ausztráliába. Iszonyúan vágytam oda....Nem sikerült kijutnom. Amikor tervem végképp kútba esett, egy álló nap és egy éjszaka bőgtem. Nagyjából egyfolytában. Aztán másnap reggel, amikor már nem volt könnyem, úgy döntöttem, mégiscsak főiskolára megyek....


- 4) Meglepően későn voltam életemben először nőgyógyásznál. Meg sem mondom, hány éves koromban. Orvosparám csúcsát (vagy mélyét?) jelentette a nőgyógyászat. Ami azt illeti...ma is hetekig trenírozom, készítem magam az éves látogatás előtt.  Amikor "ketten" jártunk dokihoz, Rékával vagy Zalánnal a pocakban, az egészen más volt. 


- 5) Volt egyszer egy nagyszerű angoltanárom, Mr. Howard. Kemény volt, szigorú és olykor könyörtelen. Soha nem adott maximális pontot az esszéimre és emiatt sokáig haragudtam rá. Mert másnak bezzeg születtek 20-ból 20 pontos dolgozatai. Nekem max. 19-esek...Aztán amikor nyelvvizsgázott a csoportunk a tanév végén, egggészen váratlanul megjelent az írásbelinken. Odajött hozzánk és mindenkihez volt egy jó szava. Akkor láttam, hogy ugyanúgy izgul, mint mi és hogy mennyire drukkol nekünk. Ez nagyon megérintett, ma is szeretettel gondolok rá. 


- 6) Vannak fura dolgaim. Például nagyon sokáig nem tudtam, hogy a mustáros tubus kinyitható a kupakkal. Vagy hogy merre kell tekerni a kulcsot a zárban, ha nyitni ill. zárni akarom az ajtót. Úszni sem tudtam megtanulni soha "mélyvízbiztosan". 


- 7) Szeretem nézni a tehetségkutató műsorokat a tévében. Lehet jó vagy rossz a színvonal, nem tudom nem követni őket. 


- 8) Van jogosítványom, de nem vezetek évek óta. Félek a forgalomban. Nagyjából mindentől. De legjobban attól, hogy megölök valakit. 






Akinek továbbítanám a játékot vagy már maga is megkapta vagy nem az a "játékos" fajta, így nem adom tovább kifejezetten senkinek. Akinek kedve van hozzá, állítsa össze hetes listáját nyugodtan! 

Váratlan fordulat?

Jelentem, Zalánnak áttört a hetedik fogacskája (bal alsó ketteske a nyerő). Ó, jeeee...Ja, nem, nem ez a váratlan esemény, amelyről igazából írni terveztem. Hanem a következő. Óvodáról van szó (természetesen).

Szerettem volna írni oviba vitt, ott bámulatos módon elveszett és soha meg nem talált kistáskáról....illetve Rékáról, akit egy alkalommal zokogva találtam a mosdóban ebéd után. (1)....de idő hiányában ezt most kihagyom. Inkább a mai nap eseményeiben merülnék el egy picit.

Ma elég szerencsétlenül indult a reggel, cseppet sem volt jó hangulatom már akkor sem, amikor kiléptünk a kapun. Nem találtam az esernyőt, elindultam anélkül, aztán rájöttem, hogy jobban esik, mint azt én az ablakból gondoltam, elázom, mint a kutya nélküle, mégis vissza kell menni és megkeresni....de már kizártam magam....Felcsengettem, de semmi. Felcsengettem, mire Apa röhögve kidugta a fejét az ablakon egy kurta "mivan"-ra...majd ledobta a kulcsot....a sárba....Én Rékástul fel, esernyő továbbra sem talál, én majdnem agy vérzést kap, végül poros széldzseki előkap. Még főiskolás koromban hordtam, Apa meg is jegyezte, csini vagyok. Vagyis borzalmasan néztem ki, nem baj. 

Node a lényegről végre...Oviba érkezésünkkor kihámoztam magam az undok esőkabátból, lecseréltem Rékámon, amit kellett, majd éppen tereltem volna be a csoportszobába, amikor közli a ballagó Zénó (nem arra ballagó, ősztől sulis lesz), hogy a Breki csoportban vannak a katicások. Ahááá, gondoltam, hiszen ma van a családi nap, biztosan  annak keretében. Ahogy benyitottam, gyanakodtam, hogy másról van szó. Elvétve 1-2 kóbor Katicást láttam mindössze. Hol van mindenki??? - csodálkoztam. 

A Brekisek fiatal, kedves óvónénije megközelített bennünket, váltottunk egy pár szót és én egyik ámulatból a másikba estem. Hogy a családi napot elmosta az eső, nagyon nem ejtett kétségbe, nem terveztük, hogy részt vennénk a programokon, amelyekről egyébként nem lehetett tudni, mifélék. De ahogy ahhoz a részhez ért, hogyaszongya: "M. óvónéni pedig ugye már nincsen...." - na ott másképp pislogtam egy egész hangyányit. Mi van???? Ahogy kinyitottam volna a szám, hogy rákérdezzek, mégis hová tűnt az egyik óvónénink, a barátságos óvónéninek más dolga akadt, így egy sor kérdés bennem ragadt. Elköszöntem Rékámtól, akit Emma hirtelen kézen is ragadt és vitt magával. Enyhén aggódtam, hogy ebben a klassz felfordulásban nem veszik é el a nap folyamán egy pár gyerkőc, de reméltem, hogy nem.

Délután értettem mindent. Valamikor februárban említette egy anyuka, hogy a helyi Óvodák vezetőségének nagy ötletei vannak. Egyik szebb, mint a másik. Idén forognak az óvónők (csoporton között, óvodán belül). majd forogni fognak a dadusok is (csoportok között, óvodán belül), és talán jövőre a csoportszobákat is csereberélik egymás között a csoportok. Nevettünk rajta, jelzem, kínunkban. Pedig az is szóba jött, hogy  az óvónő forgatás ötlete nem kizárólag egy adott ovin belülre korlátozódik majd...valamikor a középtávú jövőben.....Rövidtáv lett abból, kérem. Mert pontosan ezt történt M. óvónéninkkel is. Áthelyezték. Egyik napról a másikra, minden előzetes értesítés nélkül.

Hogy miért a "tanév" vége előtt szűk egy héttel, nem tudom. Hogy miért nem tudtam erről semmit a mai napig, amikor már két napja híre hamva M. óvónéninek, fogalmam sincs. Hogy mi értelme enne az egésznek, pláne sejtelmem sincs. Annál jobban felhúztam magam és felháborodtam ezen a három ártatlanka kérdéskörön. 

Merthát egy hétre itt maradt egy csoport délelőttös óvónő nélkül (dadus ugye már hónapok óta nincs). A katicásokat felosztják a másik négy csoport között délelőttre, majd 11 óra tájban, amikor beesik a maradék egy szál óvónénink, L., akkor egyesül újra a csoportszobában vagy az udvaron a Katicás banda. Hát nooooormálisan ezek, kérdem én? Mármint a vezetőség kreatív része.

Folytatom. Jövő szerdára rendkívüli szülő értekezletet hívott össze az ovi vezetője, melyben hivatalosan is bejelenti, ősztől egy csoport megszűnik az ötből a mi óvodánkban. Ez nem a katica lesz, mint sejtettem, hanem a Süni, mely jelen tanévben a két legjobb óvónőt birtokolhatta, ami lehetséges volt. Gondolom, a szülők boldogok nagyon.

Hogy aztán L. óvónéni mellé ki lesz az új óvónéni Katicáéknál, egyelőre nem tudni, mint ahogy azt sem, hogy a Sünisek hová kerülnek majd. Még szerencse, hogy igazából minket ez már nem is érdekel.....hacsak annyiban nem, hogy minden városi óvodának ugyanaz a főnöke OTT FENN....

(1) Azt történt, hogy Rékám szívesen segít az ebéd utáni romeltakarításban. Szalvétákat teszi a helyére, kenyérkosarakat, ilyesmit. Ez mindig is így volt. Most azonban a nagy sürgés forgás közepette elejtett egy tányért, ami sem törékeny nem volt, sem ebéddel megrakott, M. óvónéni mégis rákiabált és kizavarta kezet mosni. Ezt nem az óvónénitől tudom, mert őt gondosan elkerültem, még leordítottam volna a haját. Lánykám nem csak hisztiből sírt, nem csak sírdogált, arcocskája merő könny volt. Kész volt a gyerek. Mellesleg, amíg ki nem ragadtam a mosdóból,  két óvónő állt felette, L., aki mosdóba léptemre széttárta a karját, hogy fogalma sincs, mibajaagyereknek....és a vezető óvónő. Jól elvoltak az én zokogó pici magzatom felett.....fontos dolguk volt, fogkrémet osztani a bandának. 

Mindazonáltal Apa úgy véleményezte a történteket, hogy ha többszöri felszólításra sem ment kezet mosni miénk lány, hát jogosan szólt rá az óvónő. Ezt aláírom, a bökkenő csak ott van, hogy ha ez a lány sírva fakadt, sőt....olyan keservesen zokogott, hogy már a bejárati ajtóban is hallottam, akkor nem csak úgy egyszerűen, bársonyosan és finoman "rá lett szólva...." 

Hogy aztán a fentiek fényében megértem, hogy M. óvónéninek sem az aznapi volt élete fénypontja (utolsó munkanapja a Ny. óvodában) és a kedve sem lehetett virágos, az már másik káposzta....

Réka mondta 15

Réka: - Zalán nem ember, ő egy kisbaba. Kisember....
Én: -  És te?

Réka: - Én nagyember vagyok. Nagylány. Vagyis kislány....de már nagylány. 

Hazaérünk egy este, Zalán kivételével valamennyien éhesen, fáradtan, morcosan.

Réka nem leveszi a cipőjét, hanem lerúgja. Figyelem az ívet, majd amikor látom, hogy az  érinti Zalán buksiját, intellektuel módjára elbődülök:

- Héééé... - Zalán nem sír, csak csodálkozva vakargatja a feje búbját. Réka nem is ért engem. Nagy szemekkel rám néz és azt mondja:

- Miért? Tiszta a cipő talpa...




Egyik nap említettem neki, hogy lassan három és fél éves lesz őkelme. Pár nap múlva ebéd közben ismét szóba jön Rékám kora. Azt mondja:
- Fél három vagyok...




Rajzolunk a kisasztalnál, a háttérben megy a Híradó. Éppen valamelyik rendőrségi szóvivő ad interjút. Réka felpillant és azt mondja (jegyzeteltem)
- Szép ez a rendőr....Jól néz ki, nem?.....Jól beszél, anya, ugye???
És nem értette, miért nevetek.




Diego-t nézzük a laptopon. 
- Neki nincsen térképe, mint Dórának? - merül fel bennem a kérdés.
- Neeem...Ő mindig tudja merre kell menni. - feleli elismerően Récim.




Átköltött egy gyerekdalt:
"Fújj, fújj, zöld ág, zöld levelecske....."
(Utólag kiderült, hogy ez Marci (ovis pajti) szellemi terméke.)




Réka játszik a varrógép alatt. Valamiféle bunkert épít magának odabenn. Zalán azonban színre lép és két másodperc alatt összerombol mindent. Visszafojtott lélegzettel várom Réka reakcióját....de a szokott hangrobbanás elmarad.
- Hát....Zalán....- sóhajt Réka egy mélyet. - Nem tudok, mit mondani......




Én: - Kérsz jégkrémet?
Réka: - Neeem, nem kérek, fagyit kérek, az melegebb...




Megkérem Rékát, hogy válasszon egy pólót magának a szekrényből és vegye fel.
Elő jön egy hosszú ujjú bodyban....
- Réka, ebben nagyon meleged lesz, egy rövid ujjút hozzál. Ez túl meleg ilyenkor.
Réka jobbra el, majd bő egy perc múlva újra megjelenik a nappaliban.
- Ez a póló már jó? Ez hideg. - és a combomhoz nyomja a bizonyosság kedvéért.




Mamánál vagyunk kinn a kertben. Beszélgetünk, együtt az egész család. Egyszer csak Réka lélekszakadva előbukkan a garázs mögül. 
- Mamaaaa, mamaaaaa....- kiabálja rémülten. Mintha szellemet látott volna. Vagy döglött macskát. Vagy ilyesmit. Fel is vagyok készülve a legrosszabbra is....ám ő ennyit monda.
- Gyere gyorsan, mama, mézet csinál a méhecske a virágodból!!!!!!!!




Egy reklám kezdődik a tévében. Réka, mint egy robot:
FOGADÁS, PÓKER, KASZINÓ, JÁTÉKOK....
????

TehetségesRéka

Avagy hogyan rajzol Három és Fél Évesem (majdnem annyi...)


Pont szándékomban állt leírni, hogy az utóbbi időben Rékám nem igen rajzol, számottevő fejlődés sem látható a rajzaiban....Aztán tegnap este ezzel rukkolt elő (a macska és a pillangó az én művem)


Amint Apa hazajött, megmutattuk neki. Reakció: "Ezt tényleg te rajzoltad, Réka??" - lányomat, mintha hájjal kenegették volna, csak úgy ragyogott. 

Ami fontos változás, hogy a színeket megfelelően használja. Gondosan megrajzolta a fa lombját, majd megkereste a barna ceruzát a törzs megjelenítéséhez. A tulipános kert a kedvencem, élőben egyenesen gyönyörű. Ééés aktívan színez is, nem is rosszul. 

(Némi magyarázat a képekhez Réka elmondása szerint:

- a fa egy diófa, de még nincs rajta dió, mert tavasz van

- a házak előtt patak folyik

- a házakon redőny van, mögött virág :))

- a macskát anya rajzolta, mert még ő szebbet tud

- pillangót dettó

Ahogy befejezte a rajzot, Réka így szólt:

- Megmutatom majd az óvónéninek, biztosan fog csodálkozni....

Elválasztódóban?

Egyik ismerősöm kérdezte Zalán szülinapja előtt pár nappal, hogy mi a helyzet az elválasztással? Hogy állok vele, hogyan tervezem? Akkor jöttem rá, hogy igazából meg sem fordult még a fejemben ez a fogalom (legalábbis ami Zalántól való elválasztásomat illeti....:) ) Annyira Zalán igényeire és gusztusára van bízva a szopi, annyira természetesen igény szerint szopik, hogy a fenti kérdés a mi esetünkben még nagyon korai, fel sem merült. Gondoltam én.

Vasárnap este aztán Zalánom magához kérette a cumiját, macis takaróját, majd jelezte, hogy fáradt és nyugovóra óhajt térni. Ringatásomból sem igen kért. Határozottan az ágyra mutatott, mire enyhén meghökkenve bár, de letettem. Zalán felpillantott, fura volt neki, hogy még mindig ott állok, gondolta, megnézi, miért nem húzom már el a csíkot és hagyom őt aludni. Akkor kiszakadt belőlem a rövid, de annál lényegre törőbb kérdés, melybe vegyült némi (jó sok) döbbenet is.

- Cici??? CIci nem kell?????? - Zalán újra felpillantott, nyögött egy nagyot, amit határozott elutasításnak vettem, majd belefúrta a fejét a macis takarójába és nem akart rólam hallani többet. 

Távoztam persze...

Éjszaka azért jól jött a didkó, hajnali 2 körül (vagy 4 volt az??) mégiscsak jó voltam egy hörpintésre. Mindazonáltal lassan ideje elgondolkodnom rajta, hogy a jelek szerint pasasomat Rékával ellentétben nem kell elválasztani és fokozatosan leapasztanom egyik szopit a másik után, Zalán megteszi ezt nekem magától is. Talán egy picit korábban, mint szerettem volna....- főleg, hogy tejben nem igazán van hiány - de elfogadom, ha nem kér már a tejemből.

Szopizik ő, szopizik...nem mondom, hogy nem, mégis, nem igazi ez már. Egyre többször előfordul, hogy kemény ciciből még csak puha cicit sem csinál,  benne hagyja a javát, csak mert valami elvonja a figyelmét, csak mert sok dolga van, szopizni egyre kevésbé ér rá...

Tegnap este újra nem kért a tejcsimből, és az éjszakai egy szem szoptatást leszámítva ma, azaz a keddi nap folyamán még nem is szopizott. És lassan fél öt lesz....Hm....Zalánom, ilyen hirtelen???

Roseola infantum

Derült égből villámcsapásként jelentkezett a láz. Lefektettem egy teljesen egészséges és aktív fiúcskát, majd egy tűzforró pasit kaptam viszont az álomtündérektől másfél órával később. 

 

Először nem aggódtam, hiszen kánikula volt, talán az ágy melege, talán a macis plédje teszi, talán átmeneti az egész...aztán valami motoszkálhatott a fejemben, mert a pelenkacserét egy röpke kis lázméréssel is egybekötöttem. Popsiban 39,6. Hoppá.... 

 

Lesétáltam Nurofen-nel feltankolt Lázmanómmal a kertbe Apához és Rékához, közöltem velük az eredményt. Aggódtunk Tibivel mindketten, némán figyeltük, ahogy Zalánunk tesz és vesz. Rajta semmi nem látszott, a világon semmi. Vidáman tipegett körbe és körbe, élvezte a szellőt, figyelte a madarakat....

 

A láz eltűnt, lehúzta a szirup, még a vacsorából is elfogadható mennyiség fogyott, ám éjjel, amikor magához szólított a legény, riadtan szorítottam magamhoz. Megint olyan forró volt, valószínűtlenül forró. Szinte sütött. Kapott egy adag Nurofent, majd bágyadt madárka módon hajtotta a fejét a vállamra. Nem mertem visszafektetni, meg akartam bizonyosodni róla, hogy lemegy a láza. Rékával ellentétben Zalán lázával nem mindig tud elbánni a Nurofen és ez most is így történt. Bő fél órával, negyven perccel később,még ugyanolyan forró volt a kis teste. Jött a kúp és újabb fél óra múlva éreztem, hogy  illan végre az a láz.....Megkönnyebbültem nagyon, már a hűtőfürdőn járt a fejem.

 

Másnap sem jelentkezett új tünet, leszámítva az étvágytalanságot.  Semmi orrfolyás, semmi köhögés, semmi prüszkölés. Zalán alig evett, viszont bőven ivott és ez az adott helyzetben jó hír volt. Estére újra felszökött a láza, jött a kiskanál Nurofen, majd éjjel megint egy dózis, kúpra most nem volt szükség. Hajnalban szóltam Tibinek, hogy másnap megmutatom Zalánt a doktornőnek, nehogy valami húgyúti bibi legyen vagy egyéb csúnya nyavalya.Nyugodtabb vagyok, ha látja orvos.

 

Így kedd reggel Apa vitte óvodába Rékát, mi Zalánostul a rendelő felé vettük az utunkat. Másfél órát várakoztunk és hogy kisfiam nem volt egészen rendben, kiválóan jelezte, hogy mindössze egy önálló kört tett a rendelő várótermében, a továbbiakban csendesen és békésen az ölemben ült és onnan pislogott jobbra és balra. 

 

A doktornő először nem talált semmit, füle rendben, nyirokcsomók rendben, pocakja üres, de rendben, tüdeje tiszta....aztán sikerült a torkára is venni egy hosszabb pillantást és jött relative jó hír: torokgyulladás, még hozzá randa fajta. A doktornő vírusos eredetűnek ítélte, ezért lényegében nem kaptunk rá semmilyen gyógyszert, csillapítsuk a lázát, nurofen mehet a fájdalomra is, blablabla. Ha nem jönne helyre, akkor pár nap múlva antibogyóért vissza, ha pöttyök jelentkeznének másnapra kb., akkor a Három Napos Láz a bűnös. 

 

Szerdára meg is érkezett néhány apró pötty...majd csütörtökre a törzsén, pocakján, hátán is volt belőlük bőven. Annyi, hogy Tibi indítványozta is, hogy mutassam meg újra orvosnak.  Inkább kivártam, mi lesz a lázzal, egyéb tünetekkel. Úgy tűnt, a gyógyulás útjára lépett a krapek. Láznak nyoma sem volt, az étvágy is javuló tendenciát mutatott. Velem madarat lehetett volna fogatni, hogy 

1) viszonylag könnyedén túlestünk a nyavalyán

2) nem kényszerültünk antibiotikumot adni Zalánnak

3) Réka nem kapta el, ahogy mi, felnőttek sem

Úgy emlékszem, pénteken Apa még találkozott a kiütésekkel, szombatra azonban a múlté vált az egész betegség. Három napos láz. Roseola infantum. Hát most már ezt is tudjuk, milyen....

 

Amit az 1 éves Zalánról tudni érdemes

 - Édesapja megtanította szívószállal inni
- Finoman szétvetett lábakkal, de stabilan jár, sőt fut. Bátran szélnek ereszthető hát a kertben, vidáman sikongatva kergeti a labdát (és ostromolja szomszédnéni rózsáit...) Most hogy belegondolok, jópár napja nem is láttam mászni. 

- Hatfogú a haramia
- Mindent eszik, amit egy egyévesnek lehet és érdemes.

- Integet (vagy 5 hónapja)
- Imádja a Karamalz-ot 

- Állítólag nagy keze van. Legfeljebb nem adjuk nőgyógyásznak....
- Az orvosi vizsgálatokat nagy csodálkozva, de érdeklődéssel, rezzenéstelenül tűri. :)
- A fütyije sajnos nem okés. Struccpolitikát folytatok, blokkolom azt a gondolatmenetet az agyamban, hogy ezzel még valamikor esetleg kórházba vonulunk kettecskén egy kis nyisszra... Nem is tudok írni erről többet, hiszen a blokk az blokk. Papapapapapapapapapapa.......

- Pár szót mond (baba, aba (ez nemtommi), abla (ablak), de, ne (nem)
-  Tudja hogyan kopog a paci patája (csettint nyelvével), tátog, akár a halacska, orrát ráncolva szuszog (lásd nyuszi) és fel-felhorkant, akár Swiper, a róka 

- Mutatja, hol a lába, cipője, pocakja, az okos buksija, orra, szája, nyelve, haja (?). Vagy tudja vagy nem hol a keze.

- Éjszaka kétszer szopik. Nagyjából hajnal egykor és ötkor.

- Nappal igény szerint cuppan cicire. Olykor egyszer, máskor akár kétóránként is. 
- Szoptattam már állatkertben, játszótéren, kertben

- 79 centi és 9300 g. Fekve nem lehet mérni, mert viccesen lelóg a lába a babamérlegről. Ülve sem könnyű sétagalopp a mérés, eltántoríthatatlanul babrálja az ON-OFF gombot.

- Vastag lapú könyv lapozásán gyakran bestresszel, valahogy az nem megy neki egykönnyen. A sima könyvből kitartó munkával salátát csinál.
- A montessori torony építésén is bestresszel. Úgy tűnik, inkább az én nem létező türelmemet örökli.

- Seperc alatt valószínűtlen magasságokba felmászik. Lefelé óvatos, van némi veszély érzete.

- Nagyon szereti figyelni az autókat az ablakból. A márkákat még nem ismeri fel. 

- Cipőmérete 19, ruhamérete: 80-86 (Úúúúristen!)

- Hajacskájából még nem vágtunk

- Szeme kék, mandulavágású, szempillája seprűs

- Jól tűri a körömvágást, viszont legendásan rosszul a pelenkázást. 

- Mindent megkóstol, legyen az virágföld, homok, porcica, ismeretlen, beazonosítatlan cucc a szőnyegen.
- Max. hangerőnél nem csak hogy sír, dobhártyarepesztően visít is. Klassz, én mondom nektek!

- Minden üveget meghúz. 

- Minden kukát megkörnyékez, izgalmasnak találja őket.

- Utolsó kettő kombinálva: egyszer kikapta a fehérítős flakont a kukából és ivott volna belőle. Még jó, hogy kimosott és üres volt a flakon....

- Csak a bal cicimből szopik. A jobbal maximum játszik vagy  a szemét legelteti rajta. 

- Nem válogatós, akárcsak Tibi vagy én.

- Remek alvó. Délelőtt 1-1,5 órát, délután 2-2,5-t alszik. Cserében a reggel 7 óra szinte mindig ébren találja. Hétvégén is, sajnos. 

- Jobb kezes gyanús. (pedig Apa balkezes)

- Imádja a kutyákat. 
- Az apjára hasonlít.
- De az anyja akkor is én vagyok. 
- Nem élte meg betegség nélkül az első szülinapját. Erre fel voltam készülve, mégis nehéz betegen látni.

- Nem szereti a mei-tai-t, amióta a hátamon hurcolom. Húzgálja a hajam, amíg le nem szedem magamról.

- Ügyesen iszik pohárból, de nem cseppmentesen.
- Hogy mostanában átállna a napi egyszeri alvásra, arra nem sok esély van a közeljövőben

- Amit Réka eszik, abból neki is kell azonnal.

- Gyermeknap előtt szombaton tojásrántottát reggelizett. Imádta. Háromszor annyit evett, mint Réka.

- Labdát dobja (jóindulattal)
- Érdeklődéssel forgolódik az óvodai falai között. 

- Szereti a nővérét. De tényleg!

- Nem nagy hinta rajongó (a kezdetekhez képest)
- Szerintem okos fiú lesz belőle. 
- Párszor lepottyant már a kanapéról vagy az ágyról....egyenlő arányban az én és apa figyelmetlensége folytán

- Még nem ijedt meg soha senkitől (vagy nem emlékszem rá?)

- Macis takaró és cumi továbbra is alapvető az alváshoz

- Rácsos ágyban alszik

- Szívesen tolná Réka játék babakocsiját...
- Ha beteg, nem mozdul el fél méteres körzetemből, amikor ébren van.

- Nem épít várat, tornyot, viszont rombolásban villámgyors (Réka bosszúságára)

- A "nem szabad" lepereg róla. Tegnap egyenesen kinevetett.

- Izgalmasnak találja a vécét. Mindig nyomulna be utánam. De nem engedem. Úgyhogy hallgathatom, ahogy dörömböl az ajtón méltatlankodva.

- Ha eltűnök a szeme elől (leviszem a szemetet, leszaladok a postáshoz), nem esik kétségbe, vár vissza. Olykor még integet is.

- Imádom, ahogy huncutságában az orrát ráncolja
- Nagyon szeret pancsolni. Ahhoz van szokva, hogy Rékával fürdik, ezért ha mégis egyedül fürdetem olyan árva és elveszett képet vág a kádban.

- Üvegre ráteszi a kupakot. Ez olyasmi, ami szinte hobbi nála. El van a szőnyegen egy üveggel és a kupakjával percekig és elmélyülten ráteszi...leveszi...ráteszi....leveszi. 

- Bújósabb, mint Réka volt. Ez meglepett némileg, de finom nagyon.

- Hogy Ketteske, az látszik rajta. Küzd, ha egy játék vagy egy finom falat kell neki. Visít, olykor harap is a cél érdekében.