Ne izguljatok, nem fogok mind az öt napról novellát írni.
Szóval kiindulásunk napján, szombaton kettő óra körül érkeztünk Fonyódra, ahol rögtön a kutyás strandot vettük célba, merthogy volt nálunk egy kutya is. Éppen egy nagy turista hajó mondott búcsút Fonyód partjainak és indult meg Badacsony felé, még láttuk az integető nyaralók láncát a fedélzeten. Ja, hogy nincs parkolóhely? Hátistenem. Majd gyaloglunk egy kicsit a kerítés mentén, a bejáratig. Valami építkezés mellett, a csalitosban volt csak hely, úgy, hogy parkolás után az autó félig eltűnt a dudvában. Mondjuk legalább ideális hely lett volna átöltözni fürdőruhára, mert azt otthon nem akartam magamra rángatni.
Itt a strand fizetős, amit támogatok, mert egyébként nagyon szép kis strand, talán 500 Ft volt per koponya, nem egy ökör ára. A kutyának nem tudom, kellett-e fizetni. Már a pénztárnál meglátott egy csinos vizsla lányt, úgyhogy kb. hat ökörrel tudtam csak visszafogni, ha már ökröket emlegettem fentebb. Szerintem itt már felhívta magára egy kicsit a figyelmet. Addig olyan idilli és eseménytelen volt a kutyások élete a vízparton.
Egy zsebkendőnyi hely nem volt sehol árnyékban, de végül mégis találtunk közvetlenül a parton, két fa tövében. Én azt gondoltam, hogy kutyaszar szag van, de a gyerekek rávilágítottak, hogy csak döglött kagylók halmának a szagát érzem. Na mindegy, legalább nem leszek éhes gyorsan.
A gyerekek zsupsz belevetették magukat a habokba, mielőtt annyit tudtam volna mondani, hogy „naptej”. Nem kenték be magukat, de ez később nem lesz fontos. Mármint nem égtek le aznap. Tibit viszont vastagon lekentem, mert az ő tejfehér bőre nem igen barnul, max. pirosodik vagy leég.
Én felfújtam az egyik matracot, Tibi a másikat. Az uram azt állította, hogy a végére már szédült, de szerintem csak az éhségtől. A mi kutyánk igen barátkozó lélek, így rögtön szertelen és roppant barátságos felmérésbe kezdett, hogy ki lépett az ő territóriumára….mert minden területről azt gondolja, hogy az övé, míg valaki vagy valami meg nem cáfolja ezt a feltevését. Ahová szuka pisilt, oda jelölt ő is, ahová kan, oda pláne, szóval egész elfoglalt volt. Nagy terjedelmű plédeket nem érdemes ott hagyni, amikor vízbe megy az ember egy kutyás strandon, ezt fogadjátok meg tőlem. Mire visszaértek, tele lesz sáros mancslenyomattal.
Én is merültem és csobbantam, miután magamra erőltettem életem első tankinijét. A víz hideg volt aznap, de ha egyszer nyakig merült benne az ember, élvezhette a boldogsághormonok áramlását kedvére, mert nem volt többé melege, ott volt szemben Badacsony, ami egyébként egyik végállomásunk volt, a csodaszép magyartenger, hófehér vitorlások a vízen és egyáltalán. Számomra a Balaton puszta látványa olyan nagy öröm, mintha szerelmes lennék
belé. Aki arrafelé lakik, remélem, tudja, milyen mázlista. (Ide zárójelben - ma pont hívott egy partnerünk a munkahelyemen, xyz Kft, Csopak. Majdnem mondtam neki, hogy óóóóóóó, de szeretnék ott lenni, ahol most Ön van.....de persze nem mélyedtem ilyen bizalmaskodásba...)
Rögtön a szomszéd pléden egy zsemle színű tacskó tanyázott, egy nagyon kedves családdal, akik rögtön imádták Diót, hogy milyen szép és milyen gyönyörű, de aszta milyen széééép! Persze a tacskó szuka volt, így Dió oda-és vissza is volt érte. Néhány kör eszkimópuszival később váratlanul ránk szólt a szomszéd csivavás, hogy fékezzük már a kutyánkat…de hogy miért szólalt meg, amikor a tacskóst nem zavarta Dió, nem értettük. Hamarosan a tacskósok haza indultak és maradt nekünk szomszédnak egy kopasz kutyás család és a csivavás. Hát nyilván volt konfliktus, hát persze, különben minek is mesélném?
Ez a két kutya, amolyan teddkihagyhűljön módra órákon keresztül csak feküdt a pléden és mint két tök ücsörögtek a saját területükön. Dió egyszer sem ült le 4 óra alatt, amíg ott tartózkodtunk. Egészen másfajta temperamentummal bíró kutya volt a miénk….mint a többi kutya 99%-a. A jelenlevő kutyák jelentős része elfért volna a bordó kézitáskámban.
Nem fogtuk szigorúan Diót, ezt rosszul tettük. Később nem is fordult elő ilyen a nyaralás során, mindig pórázon maradt. Most azonban az ebünk fogta magát és lepisilte a kopasz kutyás plédjét – ez volt az égbe kiáltó vád, Zalán szerint csak jelölt és egy 50 forintos nagyságú foltot hagyott. Na most én értem, hogy ez is kellemetlen, főleg, hogy egy percen belül ugyanúgy megjelölte a kopasz kutya gazdasszonyát is…..a mi vétkünk, igen nagy vétkünk. Az már picit vicces volt, amikor felcsattant a kopasz kutya gazdájának a férje, hogy mi a baja ennek a kutyának???? – mármint a miénknek. Csak annyi , hogy szegénykém kan és kirobbanó formában van. Elnézést kértünk persze, pórázra fogtuk a kutyát vagy legalábbis Tibi le sem vette róla a szemét.
Összességében nagyon jó véleményem van a fonyódi kutyás strandról, klassz füves, 1000m2, 4 óra után nagyon sok árnyék van, mosdó tiszta, öltözőt nem találtunk, de ettől még lehet , hogy van. A büfé nem megfizethetetlen, semmi különös, van hamburger és hot dog. Meglehetősen széles partszakasz rendelkezésre áll, pár 100 méter biztosan van. Most hogy a kutya bemutatta az Embarrassment of the day/week/month- ját a túl lelkes viselkedésével, arról a strand nem tehet, még ha a mi emlékeinket be is felhőzte. Dió lelkesen és szívesen úszott a Balatonban, ahonnan egyébként származik (Siófok), ám még ennél is jobban érdekelte a többi kutya. Így pl. próbáltunk vele labdázni, de az is csak addig érdekelte, míg másik kutya nem járt arra. Na mondjuk, amikor az a roti megérkezett, hirtelen nagyon kisfiú lett és nem döngette négy manccsal a saját kanos mellét….hm….
A gyerekek – hogy róluk is szót említsek – remekül érezték magukat, de kb. 4 órával később, ahogy az lenni szokott, elunták a banánt, hát útra keltünk, mert hát igazából Badacsonytomajon volt a szállásunk. Itt találtam egyedül kutyabarát szállást, ami nekünk is megfelelt, embereknek.
