Egy ideje már terveztem, hogy hozok híreket a házunk tájáról, de valami mindig keresztülhúzta a számításaimat. Hol Zalán elkérte a laptopomat, hol kazalnyi vasalni való foglalt le, hol meg Zalán kezéből nem tudtam kiszedni a laptopot, valami mindig volt. :))
Egy hónapja kb., hogy anyut be kellett vinni a kórházba, mert nem lett jó a laborja és kitalálták, hogy most jön az a fázis, amikor már vért kell kapnia. Engem ez az egész eléggé megviselt, pedig nem is én vagyok a beteg..Nem is tudom ez rendesen körülírni, leírni, hogy mit éreztem, egyszerűen kiakadt a stresszmérő ingám. Mert hát semmit nem tudunk a jövőt illetően, meddig és mennyi vért kaphat egyáltalán, de nagyon kevés infót kapunk, anyukám pedig nem mer kérdezi valahogy. Vagy talán úgy gondolja, jobb, ha nem kérdez. Aznap hajnalban a szokásos kört futottuk anyuval a kórház adott osztályának ambulanciáján, reggel hétre már ott feszítettünk és vártuk, hogy mi lesz.. Anyu úgy felpakolt, mintha soha többet nem engednék ki, de még a büfében megkért, hogy vegyek két 1,5 l-es ásványvizet. A doktornőt mindenki szereti rajtam kívül. Engem bosszant, hogy minden alkalommal megkérdi, hogy anyám egyedül jött-e, amikor ott ülök mellette még a tökömön is táskákkal. hogy a bánatba feküdne be a kórházba nyolcvan évesen egyedül? Csak annyit morogtam, hogy persze, a hátadon hoztad a bőröndödet....
Itt hamar végeztünk viszonylag, bár elsőként is érkeztünk. Mehettünk a laborba, soron kívül szerencsére, hisz anyu lába már félig a kórházban volt. Én be sem préseltem magam a zsúfolt váróba a csomagokkal, megvártam, amíg anyu előtotyog a négy vérrel teli izével, ampullával vagy mi az, na én nem bírom a vért, itt majdnem el is dobtam minden cekkert, de szerencsére anyu gyorsan elcsomagolta a cuccot.
Az osztályt már ismerjük elvileg, mert 5 éve járt már ott vizsgálaton, úgyhogy ki az épületből, be egy másikba, fel a lifttel a negyedikre. Nem találtunk oda rögtön, de végül nem tévedtünk el, két nagyon kedves nővér fogadott bennünket, az egyik férfi volt és nagyon vicces, amivel oldotta a feszkónkat. Itt meg is nyugodtam valamennyire, hogy nem lesz gond, főleg amikor anyukám sokszoros értetlenkedésére is türelmesen reagáltak. Egy négyágyas szobában foglalta el a negyedik ágyat. Már ránézésre szomorúan láttam, hogy itt mindenki nagyjából ugyanabban szenved, de ennek ellenére vidám volt a társaság, ők voltak a "legvidámabb barakk". Mindent kipakoltam, amit lehetett, aztán tudván, hogy az adott körülmények között jó helyen van a Mutti, elhagytam a kórházat. Ilyenkor mindig fellélegzem egyébként, nem bírom a kórházat és ebből két pozitív szülés élményem sem billentett ki.
Tibi nem vette fel a telefont, úgyhogy busszal mentem haza. Valaki megkérdezte, tudom e, melyik járat fut a buszpályáig, de hirtelen hómező lett az agyam és csak hallottam, hogy valaki más segít....
Kicsit aggódtam, hogy miért nem elérhető Tibi, de annyira nem volt ritka eset ez, úgyhogy hívtam még párszor amíg a busz be nem futott, aztán feladtam. Kiderült, hogy le volt némítva a telefonja a drágámnak...kínlódtunk egy sort, mire fel tudtuk oldani a tiltást, mi boomerek...
Közben itthon óriási forgatagba csöppentem, állították fel az állványt a ház köré a szigeteléshez. A földszinti néni sopánkodott, hogy a járókerete nem fér ki a kapuig a postaládához a bejárati ajtóban álló állvány miatt. Azt felelték a csipet csapat elmés fiatal srácai, hogy a keret nélkül kifér....Na igen, csak úgy meg nem tud. 90 éves lesz decemberben. Úgyhogy szegény egy hónapja nem járt a kapuban és számomra ma derült ki, hogy a hátsó, kertbe vezető ajtón sem tud kilépni az állvány miatt, úgyhogy király. Igaz, egyébként sem igen hagyja el már a lakást, de azért az durva, hogy nem is igen tudta volna. Szerencsére sok segítője és támogatója, rokona látogatja, akik igyekeznek a kényelmét biztosítani.
Pár nap múlva kiderült, hogy anyu laborja a kórházban már nem is volt olyan nagyon rossz, mint amit húsvét előtt tapasztaltak. Elvileg nem lenne lehetséges, de neki bizonyos értékek hullámoznak és nem jönnek rá egyelőre, hogy miért. Úgyhogy végül egy egység vért kapott, ami a várnál is jobban felnyomta azt, amit kellett. Hogy aztán meddig, azt nem tudjuk.
Szóval aznap érkezett az állvány, de akkor már egy hete dolgoztak a házon. Azóta eltelt pont négy hét (el fog telni szerdán) és még egy hétig miénk az állvány. Úgy érzem, sosem lesz kész, de egyre haloványabban.
Rá egy hétre valahogy rosszul lettem a munkahelyemen, minden átmenet nélkül elkezdett görcsölni a gyomrom, vagy hát hol itt görcsöl, hol ott, szóval tőlem aztán vesegörcs is lehetett, mint pár éve. Ment a hasam, de hiába, a hasam csak görcsölt tovább és már hányingerem is volt, úgyhogy hívtam Tibit, hogy vigyen haza, majd lesz valami. Borzasztóan éreztem magam. Itthon aztán hánytam egy becsületeset, majd lefeküdtem és aludtam egyet. Pár óra múlva mintha elvágták volna az egészet és meg sem történt volna, viszont az erőm elszállt, így pár napot otthon töltöttem betegszabin.
Ez is egy kabaré volt. Másnap hívtam a rendelőt, hogy valami gyomorrontásom lehetett, szeretnék betegszabira menni. Mire mondta a pasas a vonal végén, hogy majd csörögjek vissza a dokinak, mert most bolondokháza van, vele beszéljem ezt át. Hát jó, nem is tudtam, hogy van a dokinak férfi asszisztense, de mindegy.. 2 óra múlva, rendelés vége előtt újra tárcsáztam, amikor a megszokott kedves asszisztens vette fel és nagyon csodálkozott, hogy kivel beszéltem, mert a doki benn se volt, beteghez kihívták és én kötöttem az ebet a karóhoz, hogy egy férfivel beszéltem korábban. Mondott valami olyasmit, hogy a villanyszerelők karbantartottak, de nem is akartam arra gondolni, hogy egy villanyszerelő szélhámos áldoktorral egyeztettem hasmenés ügyében. Szóval töltöttem itthon pár napot pihenésképpen, amikor tényleg nem csináltam semmit, csak nyomtam a kanapét és filmeket néztem. Pl. a Piszkos 12-t és a Kelly hőseit, ami - főleg az utóbbi - nagyon tetszett.
Húsvét után vagy húsvét előtt, egyre megy, de meglett a 10 kg fogyásilag, aminek nagyon örültem. Igaz, az utóbbi időben lassult a fogyás üteme, inkább csak fél kg per hét, vagy annyi sem, volt már hogy 20dkg-ot híztam is, de mindegy, mert alapvetőn mást eszem és máshogy eszem. Úgy néz ki, hogy reggelire már nem eszem szénhidrátot (ch) mert rájöttem, hogy ha betolok egy jóképű szendvicset, 9-10 órára kopog a szemem. Azt pedig nem szeretem. Úgyhogy általában körözöttet, túrókrémet szoktam enni mindenféle zöldségekkel. Lehet kapni túrótálat, amiben 3 fajta körözött is van, az nekem elég 3-4 reggelire is és tényleg nagyon finom. 10 óra körül iszom egy csokis vagy vaníliás tejes shake-t, majd fél egy körül ebéd. Általában husi, saláta, tojás, de semmi ch vagy csak kevés basmati rizs. Ezután jön a desszertem, ami a tejeskávém, amit nagyon szeretek. 3 körül jöhet egy alma vagy valami gyümölcs, esetleg egy kefír. Itthon uzsonna, ha ügyes vagyok, kenyér , ch nélkül, ha nem, akkor egy szelet cipótól nem dől össze a világ. Vacsora nincs vagy csak egy újabb shake, ami ennyi kaja bevitel mellett nagyon finom. Persze bűnök vannak. Egy falat csoki, egy túrórudi, egy kis meggyes rétes, de ésszel, jóval kevesebb, mint korábban. Cukros üdítőt vagy bármi cukrosan pedig nem is eszem. A teljes kiőrlésű pékárukat módjával fogyasztom, nagyon nem vagyok a megszállottja, amúgy is alig eszem kenyeret vagy péksütit. Az Aldis speciel finom, de ha lehet, akkor kovászos, adalékmentes cipót szoktam rendelni, azt esszük, amíg van ( az egyiket le szoktam fagyasztani, így nagyjából 4 napig a két cipó kitart nekünk.).
Folytkov később, már fél 11 lesz....
