Reggel felhívott egy állásközvetítő cég, hogy érdekelne e egy bizonyos ajánlata. Már a nyelvemen volt, hogy inkább nem, végül végighallgattam. Fokozatosan ébreszettte fel az érdeklődésem. Nagyjából fél órát beszélgettünk, angolul is meginterjúvolt pár mondatban, szerencsére egyedül voltam még korán reggel az egész irodában. Elmondtam, mennyi fizetést juttatnak nekem most nettóban, a próbaidő időszakára.....majdnem kinevetett.... Ami azt illeti, elég nyomottak a bérek kisvárosunkban megyeszékhelyünkön. Még nem tudom, behívnak e a céghez interjúra, szerintem sanszos....Tovább is gondoltam, aztán inkább már nem.
Kaptunk ma (azóta tegnap) egy kör e-mail-t, hogy 15 órakor mindenki mehet haza, kellemes hétvégét! Ehhez képest 16 órakor hívtam Tibit, hogy el tudná e hozni a gyerekeket az oviból, mert hó vége van, ezer felé kapok, nem szabadulok mostanában. Persze éppen egy "helyszínre" tartott, közölte, hogy ott is marad az elkövetkezendő 5-6 órában (amiből nem lett semmi, mert jött a zivatar), úgyhogy nekem kell összeszedni a gyerekeket. Ha hamarabb szóltam volna, el tudta volna őket fuvarozni mamához, de hát nem szóltam hamarabb (mert magam sem tudtam, hogy kellene)
Öt órakor elküldtem az utolsó két e-mailt a főnökömnek (szerintem vagy 20-at kapott tegnap) visszaírt, hogy most már menjek haza!!! Így is tettem, bár azért a buszom megvártam, már csak nem indultam neki gyalog. :)
Az óvodában váltottam pár szót az óvónénivel, azzal, amelyik csak a nagycsoport kezdete óta Réka óvó nénije. Fiatal, néhány éve lehet a pályán. Igazából egy viszonylag hosszú párbeszéd kerekedett ki egy megjegyzésemből, ami arra vonatkozott, hogy a csoport nem arról híres, hogy hosszú műsorokat adna bármilyen alkalomból is, nevezetesen pl anyák napjára, évzáróra vagy ballagásra. Őszintén csodálkozott, hogy rövidnek tartottam a karácsonyi műsort, ami nettó nagyjából 8-9 perc volt, ebből kb. 2 a vakukat leszámítva teljes sötétségben, a nem működő UV lámpáknak hála. Igyekeztem ennél óvatosabban fogalmazni, de gyenge volt a műsor, mindig az, kiscsoport óta. Én meg azon csodálkoztam, hogy ő meg van lepve. Nála ez a szint nagycsoportban? Diplomás óvodapedagógusként ez a norma?
Aztán, ha már belejöttem, bevallottam neki, hogy nagyon szomorú vagyok amiatt, hogy Réka fél évenként tanul egy verset vagy dalt, ennek nagyon nem így kellene lennie. Erre két reakciója volt, túl azon, hogy továbbra is csodálkozott, hogy 1) pedig higgyem el, TANULNAK. 2) ugye tudom, hogy ez egy olyan ovi, amiben semmi nem kötelező. Soha. Bólintottam, hogy sajnos erre rájöttem az évek során magamtól. Bár nem vagyok pedagógus, ezt eléggé elhibázott módszernek tartom.
És itt jött elő az érdekesség. D. óvó néni elpanaszkodta nekem, hogy ő rengeteg mindennel készül (ezt el is hiszem neki, nagyon ügyes keze van és kreatív is), verseket is tanulnak, irányított rajzolás is műsoron van, feladat lapoznak is (?) projekteket dolgoznak fel, de, és itt van a hangsúly, mivel minden csak felajánlott tevékenység, a csemete simán dönthet, hogy köszöni szépen, ő eljátszik a lego-val reggeltől négyig, csá, óvó néni! Szóval ő kvázi nem tehet arról, hogy Réka nem tanulja meg a verset (bár szerinte mindig az elsők között vágja be őket és harsogja hangosan....) Azt képzeljem el, hogy általában úgy néz ki a helyzet, hogy adódik egy téma, pl. Húsvét. Kiadja a feladatot, hogy rajzolja le mindenki, milyen volt a Húsvéthétfő családi körben. Aki éppen rajzolni ült le, végighallgatja, pislog rá, nyugtázza a feladatot, majd többnyire (!) rajzol egy pónit vagy királylányt, esetleg erődöt lovagokkal. Szóval magyarán tojnak arra, merre terelgeti őket az óvó néni. Ezt szokták meg. Ez nem aggályos? Hiszen így nincs átmenet iskola és óvoda között. Júniusban még szabad foglalkozás non-stop módon, szeptemberben pedig jön az iskola a maga jól ismert kötöttségeivel, ami a magyar iskolákra jellemző általában. Nagyszerű!
Azzal váltunk el, hogy megköszönte, hogy ezt átbeszéltük, ilyen véleményt még nem hallott. Érdeklődtem, dicsérőt szokott e, azt felelte, nem....Ezen mondjuk nem csodálkoztam.
Öt órakor elküldtem az utolsó két e-mailt a főnökömnek (szerintem vagy 20-at kapott tegnap) visszaírt, hogy most már menjek haza!!! Így is tettem, bár azért a buszom megvártam, már csak nem indultam neki gyalog. :)
Az óvodában váltottam pár szót az óvónénivel, azzal, amelyik csak a nagycsoport kezdete óta Réka óvó nénije. Fiatal, néhány éve lehet a pályán. Igazából egy viszonylag hosszú párbeszéd kerekedett ki egy megjegyzésemből, ami arra vonatkozott, hogy a csoport nem arról híres, hogy hosszú műsorokat adna bármilyen alkalomból is, nevezetesen pl anyák napjára, évzáróra vagy ballagásra. Őszintén csodálkozott, hogy rövidnek tartottam a karácsonyi műsort, ami nettó nagyjából 8-9 perc volt, ebből kb. 2 a vakukat leszámítva teljes sötétségben, a nem működő UV lámpáknak hála. Igyekeztem ennél óvatosabban fogalmazni, de gyenge volt a műsor, mindig az, kiscsoport óta. Én meg azon csodálkoztam, hogy ő meg van lepve. Nála ez a szint nagycsoportban? Diplomás óvodapedagógusként ez a norma?
Aztán, ha már belejöttem, bevallottam neki, hogy nagyon szomorú vagyok amiatt, hogy Réka fél évenként tanul egy verset vagy dalt, ennek nagyon nem így kellene lennie. Erre két reakciója volt, túl azon, hogy továbbra is csodálkozott, hogy 1) pedig higgyem el, TANULNAK. 2) ugye tudom, hogy ez egy olyan ovi, amiben semmi nem kötelező. Soha. Bólintottam, hogy sajnos erre rájöttem az évek során magamtól. Bár nem vagyok pedagógus, ezt eléggé elhibázott módszernek tartom.
És itt jött elő az érdekesség. D. óvó néni elpanaszkodta nekem, hogy ő rengeteg mindennel készül (ezt el is hiszem neki, nagyon ügyes keze van és kreatív is), verseket is tanulnak, irányított rajzolás is műsoron van, feladat lapoznak is (?) projekteket dolgoznak fel, de, és itt van a hangsúly, mivel minden csak felajánlott tevékenység, a csemete simán dönthet, hogy köszöni szépen, ő eljátszik a lego-val reggeltől négyig, csá, óvó néni! Szóval ő kvázi nem tehet arról, hogy Réka nem tanulja meg a verset (bár szerinte mindig az elsők között vágja be őket és harsogja hangosan....) Azt képzeljem el, hogy általában úgy néz ki a helyzet, hogy adódik egy téma, pl. Húsvét. Kiadja a feladatot, hogy rajzolja le mindenki, milyen volt a Húsvéthétfő családi körben. Aki éppen rajzolni ült le, végighallgatja, pislog rá, nyugtázza a feladatot, majd többnyire (!) rajzol egy pónit vagy királylányt, esetleg erődöt lovagokkal. Szóval magyarán tojnak arra, merre terelgeti őket az óvó néni. Ezt szokták meg. Ez nem aggályos? Hiszen így nincs átmenet iskola és óvoda között. Júniusban még szabad foglalkozás non-stop módon, szeptemberben pedig jön az iskola a maga jól ismert kötöttségeivel, ami a magyar iskolákra jellemző általában. Nagyszerű!
Azzal váltunk el, hogy megköszönte, hogy ezt átbeszéltük, ilyen véleményt még nem hallott. Érdeklődtem, dicsérőt szokott e, azt felelte, nem....Ezen mondjuk nem csodálkoztam.
