Tegnap este, nagyjából vacsoraidőben....főszerepben Réka és szülei.
- Anyaaa, nagyon éhes vagyok, mi a vacsora?
- Töltött paprika.
- Jaj, nemáár, azt nem szeretem. ÚÚtálom, azt nem eszem meg!
- Tényleg és mióta?
- Sosem szerettem, soha! Nem eszek töltött paprikát....
- Hááát...akkor ehetsz valami mást is...mondjuk szendvicset?
- Vuááá....miért töltött paprika a vacsi? Miért??? Én nem vacsorázom, ha ez a vacsi....
- Jó, akkor egyél vajas kenyeret! Semmi gond.
(megterítek, Zalán lelkesen asztalhoz ül, a tűzhelyen melegszik az étel, tálalok, Réka belepislog a lábosba)
- Hű, anya, ez nagyon jól néz ki. Kérek!
60 másodperc múlva:
- Anya, ilyet főzzél máskor is!!! - minden feszkó, irritáció, méreg eloszlott bennem egy csapásra.
***
Hogy ne neveljünk gyereket?
Réka: - Nem szeretem a töltött paprikát! ÚÚtálom, azt nem eszem meg!
Anya: (...) - Akkor egyél vajas kenyeret!
Apa: Ó, szegénykém.....Hozzak neked egy Happy Meal-t?
És hozott. A töltött paprika is elfogyott, a Happy Meal is...
