Köszönhetően a rendszeres szoptatásnak, a megnövelt folyadékbevitelnek (3-4 liter), valamint a kánikula odébbálltának, visszaálltunk az egycicis szopikra. Azt azonban nem mondhatnám, hogy nincs gubanc a tejcsivel. Történetesen átestünk a ló túlsó oldalára. Tegnap reggel, az első hűvös hajnalon hetek óta, arra ébredtem, hogy kőkemény a cicim. Mondhatni rekord keménységű. Ha csak megmozdultam, iszonyúan fájt. Riadóztattam is Zalánt, aki problémámra a leggyorsabban tudott gyógyírt adni, ám ő - köszönhetően az éjszakai szopinak - nem volt éhes. Kissé meglepetten hagyta, hogy a spriccelő tej különösebb erőfeszítés befektetése nélkül a szájába jusson, aztán szomját oltván nem érdekeltem többé, jóllakott napközisként szuszogott.
Ahogy telt a nap, fájdogált a cickó, fájdogált. Szerencsére a szopik nem okoztak gondot, és ez volt a lényeg. Estére viszont rosszabbodott a helyzet, bepirosodott a cicim és úgy fájt érintésre vagy mozdulatra, hogy tudtam volna bőgni simán. Bármikor. Kezdett derengeni, hogy tán begyulladt egy avagy néhány tejmirigy??
Az éjjel nem telt könnyen, bár Zalán csak 6 órakor éhezett meg. Sokszor felébredtem az éjszaka során arra, hogy fáj a cicim. Most nyomorultul érzem magam, mint akit órákon belül ledönt az influenza. Lázam nincs, de nálam az egyébként is ritka "vendég", viszont fáj mindenem, hasogat a fejem.....
Várom, hogy jobban legyek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!