2018. december 31., hétfő
Visszatekintés - harmadik harmad
SZEPTEMBER
Szeptember elején elkezdődött az új tanév, amit mindig valódi gyásznapként élek meg, sokkal inkább most, mint gyerekkoromban. Szép reményeim voltak, mert Réka osztályfőnöke nagyon szimpi volt nekem végig a negyedik osztály során, amikor még csak némettanárként funkcionált. Azóta kicsit vegyesebbek az érzelmeim, nekem kicsit túl nagy a fegyelem és túl sok a tanulnivaló, de hát ugye miért írattam emelt németre, annak meg van az ára. Kevésbé gyerekközpontú, mint gondoltam, kevésbé tyúkanyó, de ettől függetlenül nagyjából elégedett vagyok a sulival. Zalán más tészta egy picit, nála abban bízom, hogy felső tagozatra összeszedi magát, bár ki tudja...
Az ötödik osztály egy kicsit nehezebb, mint gondoltam, és egész más, mint az alsó. Nem nagyon van olyan tantárgy, amiből elegendő ügyesen figyelni az órán, alsóban többnyire mindenből ez volt. Persze tanár függő is mindez. És gyerek függő is. Nyelvtanból pl. rendszeresen írnak tollbamondást, bár nem is tanulnak helyesírást konkrétan, egészen más az anyag. Szóval gyúrhatunk a tollbamondásokra. Német adja magát, abból mindig hajtás van. A töri tanár meg olyan szigorú, hogy ihaj...
Újra indultak a zene órák is, bár nagyon nehezen sikerült összeállítani az órarendet, hogy mindenkinek jó legyen. A szolfi órák továbbra is fél öttől hatig- negyed hétig vannak hétfőnként, ami miatt pipa vagyok a zeneiskolára, mert már második vagy harmadik éve ez van, olykor lehetne a másik csoportnak éjszakába nyúló órája, jövőre biztos az asztalra csapok, ha megint a Réka csoportja cumizik. A többi óra nem gond.
Nem emlékszem, hogy szeptemberben leittam volna magam, mert készen lett a cirkó...
OKTÓBER
Mondjuk , októberben sem ittam le magam a cirkó feletti örömömben. Merthogy nem működött jól, úgy tűnt, a vadiúj kazán több sebből vérzik, volt amit orvosolt a beüzemelő, volt, amihez alkatrészt rendelt. Hullámoztam az örömtől....hát persze.
NOVEMBER
Novemberben viszont tényleg pezsgőt bontottunk, mert megjavították a cirkót. Kiderült, hogy fordítva volt bekötve a kazánba a hideg és a meleg víz. Erre varrjatok gombot!! Kértünk még pár ajánlatot erre és arra, de egyik kivitelező sem ért még ide, ami nem baj, mert addig is gyűjtünk pénzt. A gyerekszobákra ablak csere vár, a külső bejárati ajtóra is csere vár és a lenti fürdőszobában még mindig nem áll a zuhanykabin. Több, mint egy éve megvettük, hehe. Az Ikeába is lenne egy utam elhozni az új étkezőasztalt és még két széket. A tervekből soha nem fogyunk ki....
DECEMBER
Szokásos karácsonyi illetve adventi rohanás. Volt itt Mikulás, TZ tenger, karácsonyi koncert a templomban a sulival, kari koncert a zenesuliban, adventi falu látogatás több alkalommal, sok-sok ajándék beszerzése. Volt Rékának 11. szülinapja, céges karácsony mangalica kismalaccal - sajnos nem élőszereplős buli volt, a malacot megsütötték kemencében. Karácsony és most szilveszter. A téli szünet első napján megérkezett Tibi új gépe is, úgyhogy remélem, legalább ez a része a kis életünknek rendeződik. Nyomtathat, ami csak a csövök kifér hibakódok nélkül....Vettünk karácsonyfát nagyon hirtelen, mert zárt a bolt. Ajándékot az utolsó pillanatok egyikében. Én nem, idén sem bírtam magammal, sütöttem lekváros linzert, mézeskalácsot, diós és mákos bejglit, zserbót, kavartam kókusz rudat és tiramisut----nem vagyok normális. Fél rúd diós még mindig van.
Boldog új évet kívánok mindenkinek! Köszönöm a hűséges olvasóknak a kitartást! :)
Visszatekintés - második harmad
MÁJUS
Május ötödikén, egy szép szombati napon elkocsikáztunk Siófokra (ezen mindenki meg szokott döbbenni, hogy milyen messzire elcaflattunk egy kölyökkutyáért...kivéve, aki ért a kutyákhoz) és kiválasztottuk a mi Diónkat. Út közben felhívott a tenyésztő, hogy lenne az általunk fotó alapján kinézett kutyára más érdeklődő is, ragaszkodunk e hozzá, hogy ő legyen...Csak annyit mondtam, hogy háromból szeretnénk választani, magyarán ne kösse le egyiket sem. Végül jól bár tényleg háromból választottunk, minden vevő azt a kutyát kapta, amelyiket szerette volna, egy német kisfiú a mi eredeti célpontunkat, egy pesti lány a világosabb színűt és Joker, azaz Dió lett a miénk. Tibi választott végül, nekem olyan egyformának tűntek még akkor.
Azóta Diót 10 hónapos, életünk bearanyozója. Nem mondom, hogy egyszerű, mert mindenhová jön velünk, vagy ha nem, akkor valakinek itthon kell maradnia vele. Ha egyik sem megoldás, akkor van kb. 3 óránk, és akkor négyesben elmehetünk valahová, Dió pedig itthon alszik. Soha semmilyen kárt nem csinált. Nyugodt kutya, nem véletlen,hogy őt ajánlotta nekünk a tenyésztő és a sokkal aktívabb másikat pedig a pesti futó csajnak. Jó ez így.
Májusban összeszereltük a nappalibútort sok-sok kín árán. Ugye a régi bútor az előző lakásban maradt, elsősorban mert nem fért ki egészben egyik ajtón sem és hiába küzdöttünk, nem találtuk ki, hogy lehetne összeszerelni. A szekrény valószínűleg 50 éve darabokban érkezett a nappaliba. Az új bútor összeszerelése nem volt egyszerű, szerencsére Tibinek futotta a türelméből. A bútorhoz tartozó étkező szekrényt azóta sem rendeltem meg (kb. 170 000), bár nem azért, mert gond lenne az összeszerelés (de biztos az lenne)
Május közepére, Zalán szülinapjára nagy nehezen befejezték a festést a fiúk, így fapadosan bár, de már a nappaliban tartottuk a szülinapi bulit. Egy kölyökkutyával, rengeteg kajával megspékelve. Klassz volt.
JÚNIUS
Kitört a nyári szünet, ez volt az első gondolatom erről a hónapról. De klassz is volt, már erőm végén jártam. Belegondolni is rossz, mi lesz majd idén. Nyaralni nem mentünk, merthogy arról volt szó, hogy fűtésreform lesz, nagyjából július elején és amúgy sem maradt egy fityingünk sem.
Születésnapomra bögrés sütit sütöttek a gyerekek, ami egész megható volt és kellő mennyiségű vanília fagyival még finom is. Volt aztán foci VB, ahol meglepően hamar kiestek a németek....
Volt évzáró és bizonyítványosztás fényes eredményekkel. Közkívánatra a Mekiben ünnepeltünk. Mindenki kapott, amit akart, minden szemetet, még jó, hogy ritkán járunk oda (Mekrojáááál...szeretlek). Zeneiskolás bizonyítvány is hibátlan lett, hurrá.
A kutyába totál beleszerettünk, igaz, ott rögtön májusban ez bekövetkezett és azóta is tart.
JÚLIUS
Július elején kiderült, hogy augusztus végén indul a fűtésreform, ami megint elhozott nekem egy mini összeomlást. Az élet azonban nem állt meg, Réka atlétika táborba vonult (napközis) , Zalán nem volt erre hajlandó, így itthon maradt. Nyáron hatalmasakat sétáltunk a kutyával, amikor már minden oltását megkapta. Mivel este 9-ig világos volt, olykor két órára is levonultunk a Tiszához. Így ismerkedtünk meg Spakli haverral is, aki egy 3 hónappal idősebb vizsla dalia. Akkor nyáron még jókat hancúroztak együtt.
AUGUSZTUS
Fogalmam sincs, mi történt augusztusban....A rendszeres kutyasétáltatásokon és az áldott nyári szüneten kívül. A hónap végén elkezdődött a fűtésfelújítás. Por, fúrás, faragás, kosz, sok pénzt huss....Természetesen iskolakezdésre nem sikerült meleg vizet varázsolni a csapokba, ami nagy fájdalmam volt, de végül is kár volt a majréért, mert meleg időnk volt szeptemberben és fűteni sem kellett egyáltalán.
Augusztusban volt az atlétika vb, azt hiszem....és akkor volt, hogy egy este Diót megrettent egy kerítés mögötti boxertől és világgá szaladt. Negyed óra múlva meg két srác egy fehér Seat-tal visszahozta nekünk...ami csodával határos volt, mert kb. egy km-re fogták be egy benzinkútnál.
Amikor arról beszélünk, hogy szerencsétlen évünk volt, ez az egyik , amire emlékeztetem magam. Akkor ez a kutya előkerült. ami hatalmas szerencsénk volt, chip ide vagy oda.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)