Szombaton hazafelé igyekeztünk mamáéktól. Előtte megegyeztünk, hogy kilátogatunk este a Kossuth térre otthon, a karácsonyi faluba. Ahogy autóba ültünk, már láttam, hogy korán ígértünk ilyesmit a gyerekeknek, hideg volt és még barátságtalanabb, erős szél fújt. Megkönnyebbültem, amikor Réka elaludt a kocsiban és hazáig meg sem rezzent. Gondoltam, megúsztam egy magas hangfrekvenciás hisztit a kocsi belsejébe zárva, merthogy én aztán ki nem engedem őket ebben az időben forrócsokizni, kürtőskalácsozni!
Végül ebben nem volt hiba, a kocsiban valóban nem vert ki hisztit. Hanem aztán otthon, amikor magához tért, amikor ráeszmélt, hogy kocsi lefektetve alszik a garázsban, nekünk pedig az időjárásra tekintettel eszünk ágában nincs adventi vásározni.....akkor aztán elszabadult a mini pokol....Ahogy a SzirénaRéka mellett fentebb tekertem a hangerőt az X Faktor aktuális adásán, ami ippen ment a tévében, azon töprengtem, mit tettem vagy nem tettem, hogy Réka ennyire hisztis lett. Ha 10 évvel ezelőtt találkozom egy ilyen viselkedésű gyerekkel, megcsóválom a fejem rosszallóan, hogy jóéééég....mennyire el van kényeztetve szerencsétlen gyerek! Ma meg csak a vállam vonogatom szerencsétlenül.
Biztatgattuk mi, hát persze, hogy majd holnap mindenképpen kimegyünk a Kossuth térre, egyet se féljen! És hogy most csak szét fagyna ott, nagyon rossz az idő. Réka olyan fából van faragva, hogy ha valamit az ember megígért neki, attól nem tántorít akkor sem, ha indián gyerekek potyognak az égből, világégés tört ki vagy akár maga a világvége....Fenyegettük is, ha nem hagyja abba az ordítást, holnap sem visszük ki. Ami hülyeség, mert úgyis tudtuk, hogy el fogunk menni, akkor minek beszélni ilyesmit!? Semmi sem hatott, vagy negyed órás cirkusz tombolt. Én már annyi mindent kipróbáltam hiszti oldás terén. Szuperdadus módszerét, hogy egy adott pontra ültetni x percre....semmit nem ért. Megvontam tőle ezt vagy azt, lepergett róla, bűntettem is, attól csak jobban berágott. Legutóbb a pszichológus a nevtanban azt mondta, azért hisztis (talán), mert túl okos. Semmi baj, majd kinövi. Nem tudom, most ha annyira okos, miért nem érti, hogy viharos szélben nem jó buli karácsonyi faluzni? Nekem ez magas.
Akárhogy is, másnap délután naná, hogy célba vettük a Kossuth teret egy nagybevásárlás után, levezetésképpen. A gyerekek repkedtek a boldogságtól, Réka nagyon izgatott volt. Pedig a Kossuth tér évek óta nagyjából ugyanazt nyújtja, világító jegesmedve és pingvin, a szent család jászollal, bárányokkal, az elmaradhatatlan karácsonyfa, óriás adventi koszorú és helyes kis faházakban mindenféle finomságokat áruló árusok. Nekem - bevallom - picit már megszokott ez a forgatag, el tudnék pl. képzelni egy mini sergőt karácsonyi hangulatban, kivilágítva...a gyerekek imádnák. Vagy élő zenét, ami persze szokott lenni, csak nem minden áldott nap egy hónapon át, ugye. (Vagy inkább egy dupla forraltbor kellene nekem??)
Így amíg a gyerekek rohangáltak és élvezték a karácsonyi fényeket, kivilágított fákat, kirakatokat, én sorban álltam. Először forró csokiért, amit majdnem lemondtam, mert kiderült, porból készítik ott a szemem láttára..... Végül elfogyott, mert tejszínhab is volt hozzá. Ezután kenyérlángosért álltam be a méretes sorba, szerencsém volt, frissen sült, isteni kolbászos példányt zsákmányoltam, amit a gyerekek pillanatok alatt benyomtak. Végül székely kürtős kalács is csúszott le a torkukon, hogy a menü teljes legyen. Általában csak kenyérlángost szoktunk csemegézni, most kirúgtunk a hámból. Ezután jött a szokásos szaladgálás a téren, hol egyik gyerek tűnt el fél percre, hol a másik. Majd amikor elkezdtek fázni (kézileg), nekem már a lábujjaim egy része lefagyott, elindultunk haza.
Itt emlékeznék meg az ovis Mikulásról is, mert külön bejegyzésre nem futja. Rékáékhoz közvetlenül ebéd előtt érkezett a Nagyszakállú. Hozott csomagot, virgácsot egy szálat sem. Énekeltek neki, aztán ennyi. Egyes gyerekek rajzoltak neki, de nem ez volt a jellemző. Réka annyira nem volt odáig, mert véleménye szerint ez nem az igazi Mikulás volt, csak játék az egész. Kérdeztem a többi csajt is, milyen volt a Mikulás, tetszett e nekik, de csak legyintett a banda lemondóan, hogy áááá....ennek ragasztva volt a bajsza. Hát hiába, nagycsoportosok, nem dőlnek be akárminek és akárkinek!
Így amíg a gyerekek rohangáltak és élvezték a karácsonyi fényeket, kivilágított fákat, kirakatokat, én sorban álltam. Először forró csokiért, amit majdnem lemondtam, mert kiderült, porból készítik ott a szemem láttára..... Végül elfogyott, mert tejszínhab is volt hozzá. Ezután kenyérlángosért álltam be a méretes sorba, szerencsém volt, frissen sült, isteni kolbászos példányt zsákmányoltam, amit a gyerekek pillanatok alatt benyomtak. Végül székely kürtős kalács is csúszott le a torkukon, hogy a menü teljes legyen. Általában csak kenyérlángost szoktunk csemegézni, most kirúgtunk a hámból. Ezután jött a szokásos szaladgálás a téren, hol egyik gyerek tűnt el fél percre, hol a másik. Majd amikor elkezdtek fázni (kézileg), nekem már a lábujjaim egy része lefagyott, elindultunk haza.
Itt emlékeznék meg az ovis Mikulásról is, mert külön bejegyzésre nem futja. Rékáékhoz közvetlenül ebéd előtt érkezett a Nagyszakállú. Hozott csomagot, virgácsot egy szálat sem. Énekeltek neki, aztán ennyi. Egyes gyerekek rajzoltak neki, de nem ez volt a jellemző. Réka annyira nem volt odáig, mert véleménye szerint ez nem az igazi Mikulás volt, csak játék az egész. Kérdeztem a többi csajt is, milyen volt a Mikulás, tetszett e nekik, de csak legyintett a banda lemondóan, hogy áááá....ennek ragasztva volt a bajsza. Hát hiába, nagycsoportosok, nem dőlnek be akárminek és akárkinek!
