2013

Milyen év is volt ez? Pont ilyen!

Januárban ráébredtem, hogy kilómnak száma több, mint amennyi ideális volna. Ebben a hónapban sütöttem meg életem első kenyerét is, egy kilós, tökéletes szépség formájában. Zalánnál folytattuk újra kísérleteinket a szobatisztasággal kapcsolatban (most meglepődtem egy picit, hogy nem VILÁGÉLETÉBEN szobatiszta volt) , bemutattam őt újfent a bilinek és a vécészűkítőnek is. Mese fronton Peppa malac volt a sztár, szinte mindegy volt, milyen nyelven ment a tévében. Fogadóórára is hivatalos voltam, a középsős Rékát értékelték az óvónénik.  Ed. tesztelte Difer-re, kiemelkedő eredményeket produkált.

Februárban Zalán fej-láb emberkékkel örvendeztetett meg rajzaiban. Stabilan szobatiszta lett őkelme, némi hibaszázalékkal bár, de éjszakára is. Pár hónapig azért jól jött még az ágyában a matracvédő lepedő.....Akkoriban eszébe sem jutott velünk, közöttünk aludni. Réka kinőtte az ágyát, kihúztuk 160 centis nagylányággyá. Hol köztünk alszik, hol a aját kuckójában. A farsangot is ebben a hónapban rendezték Pitypangék, zárt körű buli volt "felmenők" nélkül. Réka balerinának öltözött, az általam varr tütü csinos volt, csak baromi szúrós. Hatalmas hó esett februárban, hóemberünk a kertben bő egy hétig látogatható volt.

Márciusban sokat jártunk orvoshoz anyuval, szegénykém csak a nyárra gyógyult meg, még jó, hogy ezt akkor előre nem tudtuk, milyen hosszadalmas felépülése lesz...A hónap elején dupla szülinapot ünnepeltünk, anyu 70, apu 80 éves lett. Rékáék ugyan az ovis csoporttal eltemették a telet a Tiszánál, mégis hideg és sok hó jellemezte ezt a hónapot. Húsvéti hangulatom végképp nem volt a tavaszi télben. Márciusban beírattam  Rékát a könyvtárba, Zalánt megajándékoztuk egy klassz tanulóbicajjal, Thai masszázson is nyögtünk (azóta sem...) és Tiborommal megünnepelhettük fennállásunk kerek 10 éves évfordulóját (a bőrdzseki ünnepe, ugyebár...)

Áprilisban úgy nézett ki, meghal a mosógépünk, bár aztán feltámadt valahogy. Sajnos elfogyott a lendület ami a fogyásomat illeti. Nem vagyok elég elégedetlen magammal, ott a gond. Kitavaszodott végre, valahára. Ekkor jártunk legutóbb fogorvosnál családi kontrollon és állatkertben Jászberényben, ahová legalább 1-2-szer bekukucskálunk minden évben. Intenzíven gondolkodtam, mi legyen Zalánnal oviilag, bár a helyzet igazából adott volt. Tiborjaink névnapjukra finom Dobos tortát kaptak, melyet magam sütöttem. 

Májusban Zalán betöltötte a harmadik életévét, nem sokkal később beadtam a felvételi kérelmet a Pitypang oviba (=Réka ovija). Zalán először látogatott úgy fodrászhoz, hogy maga is olló alá került. Májusban úgy döntött a mosógép, hogy feladja a harcot, így a hó végén új masina költözött a kamrába, azóta is imádjuk. Májusban Réka korai fürdőzést tartott a Holt Tiszában biciklistül, Tibi húzta ki és az ő lélekjelenléte. A sokkból felépülve nyugtáztuk, hogy megtanult segédkerék nélkül is bicajozni. Logopédus először látta Zalánt május hóban. Az ovis anyák napját letudtuk, Réka elmondott nekem egy verset az egyik sarokban, elnyammogtam egy kókusz golyót, azzal távoztunk.

Júniusban kiderült, hogy Zalánt felvették abba a csoportba, ahová én igazából szántam őt, Napraforgóékhoz. Hatalmas kánikula zuhant ránk akkortájt, a szülői értekezletet is csak egy flaska vízzel lehetett túlélni. Sebaj, hónap közepén kitört a nyári szünet, Réka nagy örömére. Szülinapom táján el is utaztunk pár napra nyaralni, a "fagyos" Sümegre. Itthon indultunk a 31 fokból és 300 km-rel arrébb kiszálltunk a 13-ban....Meseileg Mia lett az abszolút sztár!

Július elején, ahogy Sümegről hazacammogtunk vérző szívvel, úszótanfolyamra írattuk be Rékát bizonyos Gyuri bácsihoz, akiről az a hír járta, a legjobb a városban. A második órán Réka hiszti parádét mutatott be a fegyelmet tartó úriember előtt, a harmadikra alig tudtuk elrángatni Récit, végül mégis betörte őt Gyuri. Azóta imádja, felnéz rá, legszívesebben minden nap úszna. Igazából az egész hátralevő nyár egy nagy úszótanfolyam volt számunkra. Hatalmas örömforrás és boldog kikapcsolódás Rékának. Tizedik órától a mély vízben is megmártózott. Sok-sok halogatás után látogatást tettünk a gyermek sebészeten Zalánostul, eldőlt, lesz fütyi műtét és már dátumunk is volt hozzá.

Augusztusban Réka tovább mélyítette úszás tudását a nagymedencében. Zalán óvónénijei is ellátogattak hozzánk egy meleg, nyári napon. Huszadika előtt leruccantunk a Balatonra pár napra, nagyon jól éreztük magunkat ott is, akkor is. A tűzijátékot azonban már itthon néztük a Kossuth téren, ahol a szokásokkal ellentétben a zenés program zajlott. Hónap végén majré, para és izgulás beindult a műtét miatt. Zalán túl esett élete első vérvételén. Közben megtanul társasjátékozni (lépni) és triciklit hajtani.

Szeptemberben ovikezdés helyett Zalán egy reggelen átformált szerszámmal tért vissza szobájába a kórházban. Az ébredését követő 1 órás pokolra inkább nem emlékeznék.....Ha belegondolok, az egész hónap, négy hosszú hét arról szólt, hogy iszonyú lassan bár, de gyógyult a fütyi. Négy hétig nem igen léptünk ki az ajtón, Zalán Ádám kosztümben....Úszni azért eljártunk Rékával immáron heti 3-4 óra helyett kétszer. Folytatódtak hát a Gyuri bácsis úszás órák. Az ovit örömmel és boldogan kezdte Réka, egyik nap a bolognai spagettiben maradt egyik alsó tejfoga, így 19 fogúvá vált. Szeptember végén életében először Réka iskolapadba ült, a Rákóczi suli TörpSuli programjának keretében. Akkor még csak 7-8-an pislogtak a padokban, mára alig van hely a tanteremben...Réka először járt életében moziban egy nyárias szeptemberi napon, Tisza Mozi, 3D film. Tetszett neki. 

Októberben Zalán végre elkezdhette az óvodát. Két hét beszokás után egész jól elfogadta a helyzetet, óvónői tanácsra egész napos lett, bár tavaszig úgy terveztem, ebéd után mindig hazahozom. Zalán nem volt valami lelkes, reggel útálta az ovit, délután boldognak tűnt, amikor mentem érte (mert hazajöhetett?:))  Rékával ellentétben nem töri ki kezét lábát, hogy gyerekek között legyen, így picit nehezebb neki a kiscsoportos lét. Ebben a hónapban látogattunk el a Nevtanba Rékával, hogy iskola választás ügyben tanácsot kérjek. Igazából csak iskolára felkészítő foglalkozást kerestem neki, végül ilyet nem ajánlottak, tehetséggondozó programba viszont felvették. Hááát, hogy ennek mennyi értelme van, majd tavasszal megmondom. Mia ejtve, Állati küldetés mánia indul. Meseileg persze.
Réka folytköv úszás, immáron sátor alatt. (Nem is volt durva október végéig szabad téren úszni!)

Novemberben megérkezett a Nevtanos írásos értékelés 3 oldalban taglalja Réka erényeit - főleg azokat. 2 hét hörghurutos kínlódás után Réka bárányhimlős lett, két hét hatásszünet után pedig Zalán is követte példáját. Mindkét csemete kipottyant az oviból röpke 1 hónapra...Réka első lovagló órája is novemberre datálódik, bár a folytatás az új évben igen kétséges, mivel ide csak Tibi tudja elvinni. Réka kedvet kapott az írásra, olvasásra. Immáron bármit elolvas, ami nagybetűs és olykor azt is, ami írott, valamint szinte bármit leír, amit szeretne ("dupla betűk", sz, zs, cs azért még kemény dió neki). Anya - azaz én - rákattan a Mentalista hatodik évadára, függő lesz Simon Baker-ileg.

December, Mikulás, karácsonyi ünnepség az oviban, születésnap két fordulóval, zsúr a játszóházban. Réka először látogatott színházba, a Csipkerózsikát látták a csoporttal. Zalán hóembert rajzolt illetve bármit, kedvvel és sok fantáziával, spermának látszó krokodilt pl.. Apa nyomdagépet vesz. 6 év után először újabb profilbővítés ez neki vállalkozásilag. Remélem, sikere lesz vele. Volt még fogadóóra, melyen hisztis lettem, mert az eredmény nem 100 százalékos lett. :). Jelentős változás, hogy Zalán már nem cumizik. Az utolsó cumi kilyukadt, kidobtuk, nincs másik, elfogadta. Már a macis takaró nélkül is van számára éjszaka és alvás. Viszont csak közöttünk hajlandó aludni. Valamit valamiért? Letudtuk a bárányhimlőt is mindkét csemeténél egy életre éppen az ünnepel előtt. Majd jött a karácsony, a szokásos év végi számadások ideje minden területen....az év utolsó napja.

Nohát, rendszertelen blogolvasóknak összefoglaltam az idei év eseményeit frankón! :)


Szép év volt, jó év volt, mozgalmas. 2014, remélem, te is hasonló leszel! 

Nagyon boldog új esztendőt egészségben és boldogságban mindenkinek!!!!!

Első és második napon

Karácsony első napját anyuéknál töltöttük, mint már jónéhány éve. Ott egyesült a család anyu mini műfenyője alatt. Amióta nem náluk töltjük a szentestét, nem vesz igazi fenyőt, sőt, műfenyőből sem halássza elő az emeletről csak a 80 centis változatot. Anyuék  és tesóm fészekaljostul már nagyon vártak minket. Mára már egészen szűkösen férünk el az eredetileg csak étkezőnek tervezett nappaliban 10-en....Mivel mindenki vitt kaját és persze anyu is készült, egészen hihetetlen mennyiségű étel gyűlt össze a konyha környékén (merthogy a konyhában és kamrában konkrétan nem fértek el a tálak) Nekem idén a halászlé volt a kedvencem tésztával és némi piri-piri szósszal, ami egészen megbolondította a cuccot. Volt még töltött káposzta (anyukám féle), ami idén is kivételesen jól sikerült és ettem még sógornő féle mákos gubát vanília öntettel, nyamnyam, és ami szembejött. Igazából nagy zabálást idén nem csaptam, de ha kínáltak, hát nem utasítottam el sok mindent.

Ami az ajándékokat illeti....kaptam tesóméktól szépséges vörösboros poharakat. Olyan óriási kelyhűeket. Ebből egyet rögtön eltörtem, ahogy itthon el szerettem volna mosni őket és a helyükre tenni. Anyaghiba bizonyára, mert csak simán törölgettem a poharat, amikor a szára finoman beleállt a jobb gyűrűsujjamba. Egyetlen előnye volt ennek, két napig nem tudtam mosogatni, a seb folyton vérzett és nehezen gyógyult.

Tiborom kapott többet között egy fotós könyvet (Kelby, negyedik kötet) és egy doboz borotválkozó készüléket. Mikor megdicsértem lelkesen, hogy milyen széééép (már amennyire egy borotva az lehet), szégyenlősen előhozta nekem a fürdőszoba polcról a tavalyi és a tavalyelőtt még bontatlan borotválkozó csomagot. Mindig mondom, hogy hetente egyszer marha kevés borotválkozni. Felajánlottam, hogy átvállalom az egyik szettet, de időt kért, hogy dönthessen. Lehet, mondanom kellett volna, hogy én a lábamat szőrteleníteném vele természetesen, nem az állam, de csak tudja magától is.....

Idén a karácsonyfa nem dőlt el, a tavalyi öt bukta után szinte hiányérzetem van. Szenteste előtt 1-2 nappal leértékelésen szert tettem egy égősorra (fára való), azonban a messzi Kínában úgy rácsavarozták az elemes dobozra a rácsavarnivalót, hogy sajnos elemet nem lehet bele tenni. Picit bosszús voltam, bár a fa így sem csúnya. Majd jövőre veszek normális fényeket a fára.

Karácsony másnapján természetesen összevesztünk Tibivel. Mivel már bő 5 napja kisebb megszakításokkal bár, de össze voltunk nőve, ez várható volt. Az úgy kezdődött, hogy tesóm lelkesen beszélt a futópadjukról, melyek 13,5 éves keresztlányom minden nap fut kilométereket és hogy minden milyen szupi. Ez szöget ütött a fejemben és másnap, itthon felvetettem, hogy nekem is kellene egy futópad....mire Tibi jött a szokásos mondókájával, hogy fussak egy kört a környéken! Vagy többet. Nem tudom, mikor futnék, amikor hétköznap 8-9 előtt soha nincs itthon. Erre rámutattam, hogy a mai korban nem biztonságos egy nőnek este, sötétedés után futni egyáltalán, mire lecsapta a magas labdát, hogy engem már úgy sem támad meg senki, pláne nem erőszakol meg. Na erre nagyon megsértődtem. Hozzá vágtam ezt azt, mire ő visszajuttatta hozzám rendre mindazt, ami el is találta....a gyerekek meg pislogtak, mint békák a kocsonyában. Szóval meg volt a karácsonyi idilli hangulat minálunk.....Valamivel később Tibi kandúr módra hozzám bújt és kibékültünk. Hurrá karácsony!

Karácsonyi sütijeim. Bejgli, hókifli, zserbó, lekváros virágok, mandula torta. A  középső kókuszos a kakukk tojás, azt anyukám süti minden karácsonykor. Diós bejgli és 4 szelet zserbó még van.

Szentestézős

Szóval Szenteste reggelén már régen állt a feldíszített karácsonyfa (ha kicsit úgy is, mintha minden pillanatban el akarna dőlni, pedig nem) a szokott helyén, 10 óra magasságában pedig az ablakban pihent a hat rúd bejgli, hogy Tibi lefotózza őket, amíg még hiánytalan állapotban villognak. 

Amíg a tévében ment a Muzsika hangja, az utolsó simításokat is elvégeztem/-tük a nappalin rendrakásilag. Illetve felmértem, hogy mire nincs és nem is lehet már idő így szenteste déltájban....ilyen volt a kazalnyi vasalt vagy éppen vasalásra váró ruha elrejtése szem elől (háló)....és még pár dolog, amire nem is akarok emlékezni. Addig a gyerekek elé szórtam egy zacskó szegfűszeget, hogy dekoráljanak vele narancsokat. Zalánnak ez nagyon bejött, szerintem legalább egy órán keresztül döfködte szegény, ártatlan gyümiket.

A nap a tervezett forgatókönyv szerint haladt, vagyis még be sem sötétedett, elkészült a csirke, a köretek, kirántottam egy-két adag halat, megterítettük az ünnepi asztalt a gyerekekkel. A karácsonyi abroszt nem találtam, de gyorsan lapoztam, mielőtt elfutott volna a pulykaméreg.....A nászajándékos ünnepi porcelánt idén sem vettem elő (Hollóházi, bezzeg tesómék a gyerekeik születése óta nyomatják a Zsolnayt MINDEN ünnepen és tudtommal hiánytalan a méregdrága készlet. Élni tudni kell, ugye....) mert Zalánban simán benne van, hogy egy könnyed kézmozdulattal a mélybe küldi a tányérját. Akkor pedig kénytelen lettem volna addig zokogni, amíg el is múlik karácsony. Viszont két kristály borospohár megcsillant az asztalon, a hozzá tartozó gyertyatartóval együtt. Igazán szép lett az asztal.

A vacsora bizonyára nem sikerült rosszul, Réka eltüntetett háááárom kisebb csirkecombot, Zalán is csipegetett és mi felnőttek is kétszer szedtünk mindenből....Miután ilyen ünnepire sikeredett az uzsonna, a gyerekek érdeklődve vették körül a karácsonyfát, szemüket le sem tudták venni az ajándékokról.  Ám a következő programpont ilyenkor mindig a FOTÓZÁS, a családi képek elkattintása a fa alatt. Ezt semmiképpen nem előzheti meg az ajándékbontás, mert akkor már reménytelen lenne bármire is kérni a gyerekeket. Amíg viszont minden ajesz a csomagolásában feszít, rikácsolás és fenyegetés nélkül lehet fotózni a bárány szelídségű gyerekekkel. 

A legjobban sikerült családi fotó

Ez a tavalyi, szerintem csak szebbek lettünk és fiatalabbak, valamint a gyerekek hatalmasat nőttek. :)

Ahogy befejeztük a kattintgatást (képet hozok még), a gyerekek udvariasan kérték az ajándékaikat, majd szépen lassan mindet kibontották. Réka csalódott volt, mert csak 4 (!) ajándékot kapott.....hát nem hitték el nekünk, hogy viszonylag szerény ajándék eső várható karácsonykor. Megvigasztalódott viszont, amikor eszébe jutott, hogy még 4 forrásból várható ajándék és örült annak, amit kapott. Mire én fellélegeztem, mert Tibi most is, mint mindig nem bírta ki és célzott rá, hogy egy Harry Potter féle Dudley leledzik Rékám lelkében valahol jó mélyen (aki hisztit vert ki a szülinapján, mert csak 36 ajándékot kapott és nem 37-et, mint tavaly...valahogy így volt) , ami persze csakis az én hibám. :)

Később, este, késő este megérkeztek M. mamáék is Tibi tesójával és a gyerekekkel, vagyis újabb néhány ajándék került kibontásra. Éjfélig tartott a sütizős, gyertyafény mellett játszós, közös karácsonyozás. 

Jaaa, az lemaradt, pedig igen lényeges, hogy Szenteste, dél körül Réka megjegyezte, hogy valami fáj a szájában, biztosan valami seb. Belekukucskáltam a szájába, ahogy víziló módra kitátotta....de semmilyen sebet nem leltem szerencsére. Viszont megakadt a szemem két félig előbukkant hátsó fogon, egy-egy örlőn alul. Azok lehettek a ludasak. Réka felháborodottan felcsattant, hogy dehogy is, rosszul látom, neki CSAKIS tej fogai vannak, hogy lenne már neki csont foga is???? Többet nem volt hajlandó "megnyílni" előttem, így nem tudhatom, hogy odafenn mi a helyzet, majd kiderül az is előbb vagy utóbb. 

Aranyvasárnap táján

Azt terveztem (valamikor novemberben), hogy majd a szállingózó hóesésben, családi édes négyesben, habos idillben válasszuk ki a fát, a MI FÁNKAT, A Karácsonyfát a közeli lerakatban....ehhez képest hóesésről álmodni sem mertünk, plusz 4 fok volt árnyékban. A kis családi beszerzés még ment volna, ha aranyvasárnap délutánján Tibi nem fogja a dzsekijét és megy el fáért. De elment. Majd hazajött egy fával gazdagabban. Csak így egyszerűen. Mikor Házisárkány módra meglengettem előtte a képzeletbeli sodrófámat, könnyedén a lépcsőház felé mutatott és közölte, hogy egy méretes ezüstfenyő áll ott, pont, ahogy szerettem volna. Csinos is, szép is....na jó, kicsit görbe, de a miénk! Gyanakodva kidugtam az orrom a lépcsőházba, mmmmmm, az a fenyőillat! Egyből megnyugodott háborgó lelkem és inkább becsuktam a szám. 

Rendhagyó módon, aranyvasárnap kitaláltuk, hogy hiányzik még 1-2 ajándék (egy M. mamának, egy nekem....) így 4 óra körül a város forgatagába vetettük magunkat. Ilyet még soha nem műveltünk, jók vagyunk abban, hogy időben raktárra tegyünk minden ajándékot. Valahogy kisebb volt az izgalom a Pláza levegőjében, mint vártam....sehol nem kellett megverekedni a kinézett portékáért. Nehezítő tényezőnek számított, hogy Zalán elaludt az autóban, így őkelmét Tibi cipelni kényszerült. Az első negyed órában esze ágában sem volt felébredni a kis büdösnek. Így azon izgultam, hogy mikor fogy el az amúgy végtelen türelme az én Tiboromnak és találja ki, hogy most aztán IRÁNY HAZAAAA, ajándékkal vagy anélkül. 

2 óra alatt végeztünk, ami szerintem jó eredmény. Mamának választottunk egy klassz ágyneműt, majd a sportboltban állomásoztunk egész sokáig. Leragadtam a sapkáknál. Felpróbáltam legalább 10-et, rendre körbenéztem, hogy fetreng e a röhögéstől bárki is mellettem, de nem....Mert nekem kb. 100 sapkából 1 áll jól és még akkor szerencsém is van...Éppen nem figyelt senki. Azonban az egyik egy barna darab nem is nézett ki olyan rettenetesen a fejemen. Annál maradtam. Úgy festek benne, mint egy buksi medve, viszont meleg és puha. Tibi közben 2 négyzetméternyi területen járkált fel és alá, mint egy ketrecbe zárt tigris, alig várta, hogy végezzünk. Fellélegzett, amikor végre megvehette nekem a sapkát, mint karácsonyi ajándékot. Olyan romantikus így karácsonyi ajándékot kapni, neeeem? :)

Ahogy hazaestünk, felvonszoltam a fát a lépcsőházból, mint ősember az elejtett vadat és megszabadítottam a hálójától, nehogy deformálódjon szegényke úgy megkötözve. Annyi szándékom volt mindössze, hogy fenyő illat lengje be a szobát, semmi több, ám Innestől fogva nem volt menekvés.  A gyerekek szinte rávetették magukat és nem nyughattak, míg egyetlen díszt is találtak a dobozokban. Végeredmény? Vasárnap este, két nappal szenteste előtt ki lett rittyentve ama fa. Zalánnak többször szóltam, hogy lehetőleg ne egyetlen ágra aggassa az összes arany színű gömböt....mindhiába, csak rám förmedt, hogy "Marad mind ott és kész!" Oké.....Hát legalább ezen már túl voltunk a szenteste programjaiból. Kicsit megnyújtottuk a karácsonyt, ami határozottan tetszett. 

Kacsa helyett halat szántam a karácsonyi asztalra, rántva, sütve, póréhagymás, tejszínes rakottkrumpli-szerűséggel. Sült csirkét is, hogy a gyerekek se éhezzenek. Coleslaw volt hozzá a másik köret, kedvenc káposzta salátám a régi angol évek emlékére (is). Azt szilárdan elhatároztam, hogy sok időt nem fogok eltölteni a konyhában szenteste, legyen idő és alkalom az élvezetekre, a pihenésre, csak semmi feszkó és idegeskedés, ami megkeserítheti az ünnepet. Viszonylag egyszerű, szerény vacsora, kevés bűvészkedéssel.

Folytassuk majd onnan, hogy Szenteste reggelén, ahogy a friss tavaszi (??????) napfény behatolt a konyha ablakán, kisült az én szépséges bejglim is, röpke 25 perc alatt. 3 rúd mákos, 3 rúd diós. Maga a tökély, hála Limara receptjének! 

Gyerekkori morzsák - avagy karácsonyról jut eszembe....

Kisiskolás koromban, talán másodikos vagy harmadikos lehettem, meghívta az osztályunkat a helyi Művelődés Központ, nem sokkal karácsony előtt. Ropi sorakozott előttünk poharakba töltve és szőlő márka is virított az asztalon négyesével, mellettük tálcán egyforma vizespoharak. Csak ültünk a fényesre lakkozott hosszú asztalok körül és alig vártuk, hogy megihassuk az üdítőt. Legalábbis én. 

Valaki, hivatalos személy a Művházból köszöntött bennünket és a tanítónéninket, többek között nagyon boldog fenyőünnepet kívánt. Soha nem fogom elfelejteni, hogy talán akkor szembesültem ezzel a szóval először. Pislogtam a terem közepére helyezett kis lucfenyőre kíváncsian, értetlenül, méregettem a kor divatjának megfelelően ráaggatott díszeket és próbáltam kitalálni - hasztalan - mit tett ez a fa vagy valamely társa, hogy külön ünnepe van karácsony előtt....Oly korba léptem, hogy ha ezt elmesélem gyerekeknek vagy kamaszoknak, nem is értik ezt a történetet.....

Néhány évvel később, immáron felső tagozatban, hetedik osztályban új tanárbácsit kaptunk osztályfőnöknek. Jellemző volt ránk, hogy szinte minden évben elfogyasztottunk egyet, általában nem csak hogy leadták a B osztályt, azaz minket, hanem rögtön messzire is költöztek, Dunántúlra, minél távolabb, annál jobb. Pedig alapvetően nem voltunk annyira rossz osztály. :) Az új tanárbácsi, Tibi bácsi nagyon fiatal volt, akkor még nem tudtam, de afféle rendszerváltó szellemű. Ő és én nem különösebben jöttünk ki jól, és nem csak azért, mert matematika-fizika szakos volt őkelme. Nem értette az én visszahúzódó, félénk kamasz lényemet, pontosabban félre értette, bár ez már egy másik történet lenne. 

Tibi bácsi valamikor november táján kitalálta, hogy karácsonyi műsort fog előadni a 7/B osztály abban az évben az egész iskola számára. Nagyon lelkesek voltunk, rengeteget próbáltunk iskola után. Tibi bácsinak volt egy klassz gitárja, azzal minden dalt kísérni tudott, ami éppen nem lemezjátszóról szólt. Még nem értettük, de érzékeny témát érintett. Hogy mást ne mondjak, egyik osztálytársamból egy lepedő segítségével Máriát faragott, valamelyik első osztályból pedig kölcsönkért egy angyalhangú kislányt. Volt jászol, három királyok, Jézuska, minden ami kell. 1987-ben egyáltalán nem volt szokás ilyen megemlékezést tartani karácsony alkalmából. Mifelénk legalábbis.....

Nagyon emlékszem, hogy valamennyien szerelmesek voltunk a műsorunkba. Olyan hangulatos volt, bensőséges.....József Attilát szavaltunk, majd Mária hazaküldte a kedves Három Királyokat, mert szoptatnia kellett a kis Jézust. A műsor végén egyikőnk gyertyát gyújtott, majd a lángot lánc szerűen tovább adta, így 27 gyertyalánggal megvilágított arc énekelte lelkesen Demjén Rózsi "Mindazokért...." -es dalát. Arra nem emlékszem, milyen fogadtatása volt a "fellépésünknek", akkor nem is érdekelt, el voltunk azzal foglalva, hogy MI mennyire élveztük. Így utólag tűnődve, talán a gyerekek egy részének nem sok fogalma volt, mi köze Jézuskának a Karácsonyhoz vagy legalábbis Máriának és a szerecsen királynak.....

Tanár bácsi szervezett még egy másik iskolai ünnepélyt (hogy nem rúgták ki egyből karácsony után, jelezte, hogy közeledtek a kilencvenes évek), március 15-e alkalmából. Az még nagyszabásúbb és élvezetesebb volt, abban szerepet is kaptam, én rikkantottam a 12  pont egyikét a nagyvilágba. Tibi bácsi aztán a tanév végén fogta a sátorfáját, kis családját és a Balaton mellé költözött egy kis faluba. Azóta sem láttuk (csak bizonyos kvíz műsorokban a tévében.) 

Ezzel a két kis történettel kívánok minden kedves olvasónknak békés, szeretetteljes, boldog karácsonyt!!!!! 

Réka logopédusnál

Rögtön a státusz vizsgálat utáni napon jelentünk meg időpontunknak megfelelően a NevTanban, hogy a kötelező log. szűrést letudjuk. Egy kedves hölgy fogadott, engem is beengedett az irodájába, bár csak Rékát ültette maga mellé a kisasztalhoz. Azt gondoltam, hogy majd öt perc alatt átveszik a kritikusnak számító hangokat és betűket, majd 10 perc múlva elegáncsosan távozunk, elvégre az ovis szűrést is letudták egy délelőtt. 2 logopédus, 26 gyerek. 

Azzal indított a logopédus (nevezzük M.-nek), hogy felvette Réka adatait. Itt zavarba hozott itt és ott, mert olyasmiket kérdezett, hogy mikor ült fel őnagysága (hómező), mikor állt fel (kihúztam magam, erre emlékeztem), mikor kezdett el járni (Tibi szülinapján), meddig mászott (amíg nem járt, hehe) sokat mászott e (igen), mikor lett szobatiszta (2 év 4 hónap), ágytiszta (dettó, itt füttyentett egyet a szakemberünk), mikor kezdett el beszélni, mikor kezdett mondatokat alkotni, folyamatosan beszélni stb. 

Ezután Rékához fordult és neki szegezett egy halom szót, hogy ismételje utána. Ezekkel minden rendben volt. Ezen a ponton úgy hittem, mindjárt mehetünk haza, de nem, a hölgy előkapott három vaskos könyvet. Felütötte nagyjából az egyik elején és minden oldalról megnevezett egy valamit, amire Rékának rá kellett mutatni a négy ábra közül. A könnyűtől egészen eljutottak a "karnis", "gyász", "strázsa" szavakhoz (volt cifrább is, de persze nem jegyzeteltem). Hihetetlen, de végig mentek mind a három könyvön.

Részletes értékelést nem kaptam, bár nem is kértem. A lényeg, hogy minden rendben Rékával logopédiailag, hozta a papírformát. Minden hangja a helyén van, nem szorul logopédusi figyelemre. Ő is tesztelte iskolaérettségre, bár említettem, hogy azon már túl vagyunk ovi és nevtan szinten egyaránt. Passzív szókincset vizsgált, ezzel kapcsolatban kiértékelés nélkül is megmondta, hogy 6 éves szint felett van. Amit tudtam a nevtanos tesztek alapján. És ugye....amúgy is. Mivel nagyjából 45 percig foglalkozott vele anélkül, hogy Réka különösebben kínlódott volna, valószínűsítette, hogy az iskolai órákat is jól fogja tűrni jövőre.  

Nehezebb témával fejeztük be, Zalán és az akadozó beszéd. Igazából nagyon vegyes érzéseim voltak, nehezen is találom a szavakat ezzel kapcsolatban. A legrosszabb ebből, hogy valahogy rám szakadt, a dadogás az én hibám. Minél tovább beszélgettünk annál inkább. M. nem a logopédiai vagy pszichológusi oldalt hangsúlyozta annyira,  mint meghatározó tényezőt akadozó beszédileg, hanem az otthoni, a családi, közösségi miliőt. Pedig én pont abban bíztam, hogy majd jön egy nagytudású logopédus fehér lovon és megmenti az én hercegemet a csúnya dadogástól. Közben meg lehet, hogy itthon van a megoldás kulcsa? Pont miattam dadog? Mert azt nem nehéz beismerni, hogy minta anya nem vagyok. Igaz, kezet soha nem emeltem Zalánra, laposra pláne nem vertem soha, szeretetet is kap vödörszám, imádom fokozhatatlan módon, fejleszteni is igyekszem, bár ez mostanság egyre kevésbe divat ("hagy játszon az a szegény gyerek" című....)ordibálni viszont szoktam vele. Kiabálni is. Letolni is gyakran. Ha pedig nem miattam dadog, akkor miért? Apa alig van itthon, Réka nem terrorizálja. Szóval maradok én. Csak itt lehet a kutya elásva....

M. tapasztalata szerint mostanság nem is az elhanyagolt, félelemben élő gyerekek dadognak, hanem pont ellenkezőleg, akivel sokat foglalkoznak, jó családi környezetben élnek ÉS nagyon érzékeny gyerekek. Ez pedig - fogjuk rá - igaz Zalánra. 

Azzal is először szembesültem, hogy ez bizony tartós lehet, maradandó, egész felnőtt életére kiható. Eddig mindig úgy voltam vele, hogy úgyis mindent megteszünk az ügy érdekében, nem lehet, hogy ez a probléma ne múljon el.Pedig lehet. Erre úgy elfacsarodott a szívem.....fizikailag fájtam, főleg utána. Napokig. A pozitív hír, amire érdemes koncentrálni, hogy Zalán még mindig élettanilag dadog, azaz nem lehet azt mondani, hogy nem fogja idővel elhagyni, 5-6 éves koráig még simán kialakulhat a folyamatos beszéd. Én hiszek abban, hogy mire iskolás lesz, minimális szinten fog akadozni mondat közben vagy tán egyáltalán nem. Egyes napokon mégsem hiszek és elfog az aggodalom, félelem, hogy mi lesz így velünk, vele. Ha ennyire ismeretlen, megfoghatatlan az ok, ami csak úgy lebeg felettünk, közöttünk, nehéz megoldást találni, nem is tudom, lehet e. Persze ezt nem mondom senkinek,  csak bennem fogalmazódik ez meg hullámokban.....

Januártól alakul egy nevtanos csoport szülőknek, akiknek a csemetéik beszédproblémásak. Ide hívott engem is M. Még nem tudom, hogy szeretnék e ide járni. M. felajánlotta, hogy ha januárban megkeresem, beszélgethetünk még Zalánról, akár ő is megnézi, mi vele a helyzet. Az ovis logopédusnak nagyon jó híre van, valahogy oda szeretném "benyomni" őkelmét, hogy helyben foglalkozzon vele valaki a következő kb. 3 évben. Akár magán úton....Hamarosan kiderül, hogy ez sikerülni fog e. 

Szülinap 2.0

Hókifli és 6 tepsi lekváros linzer abszolválva. Nagyon finom lett, a gyerekek nem győzik kilopkodni a konyhaszekrényből. Pedig felülre tettem őket, két hatalmas kacsasütő jénai tálba. Mindig meghallom a tál csörömpölését, amikor éppen csennek. Ma még vár rám egy tepsi zserbó elkészítése, bár hajnalban bevillant, hogy nincs itthon szódabikarbóna, abban fürdettük Rékát himlő idején....szóval vagy várok holnapig (vagy holnaputánig) vagy keresek egy receptet ohne szódabikarbóna....

Szóval még mindig Réka szülinapjánál tartok, második kör a négyből a zsúr volt az ovis pajtikkal. Idén nem csináltam nagy fejtörést abból, kit hívjunk meg, kit nem, ez nehezebb dió volt tavaly, pikkpakk kiosztottunk 11 meghívót, utánam az özönvíz alapon. Ha tesók is csatlakoznak a bulihoz, számíthattunk egy - számunkra - tekintélyes számlára a játszóháztól, de majdcsaklesz valahogy alapon nem érdekelt a dolog. És igazam volt, mert végül összesen 9-es sorakoztak fel a bulin, vagyis extra díjat már nem kellett fizetnünk, hurrá!

A szülinapi zsúrt hirtelen felindulásból péntekre terveztem. Tibi figyelmeztetett, hogy nem fog tudni segíteni, munkanap a péntek...Így sem bántam, lefoglaltam a december 13-át. Pislogtam, hogy "péntek13-án" lesz a csajszi bulija, de teljesen gyerekbarát hely a játszóház, gondoltam, talán túléljük valamennyien....

A zsúr napján persze még Zalán durván bárányhimlős volt, tele pöttyökkel, de legalább már panaszmentesen, sem láz, sem viszketés. Viszont még fertőzött simán. Előző nap késő este szereztem Zalánnak "bébisittert" egy nagykorú unokatesó + keresztanyu formájában, addig sejtelmem sem volt, hová teszem őkelmét.  

Délután 4-kor kezdődött volna a zsúr, három órakor telefonáltam Tibinek, hogy készen állunk a transzferre, jöhet, várjuk szeretettel (és türelmetlenül). Nem futott be sem negyedkor, sem félkor, sem háromnegyedkor. Lenn toporogtam a pöttyös Zalánnal a kapuban, a fagyban, amikor háromnegyed 4 után nem sokkal érkezett Tibi maxi gázzal majd satufékkel a ház elé. Olyan pipa voltam, hogy a vérnyomásom az egeket verdeshette. De volt még mélyebb, autóba zuttyanva derült ki, hogy a torta még nincs sehol. Nagyszerű!

Attól tartottam, Réka nagyon zabos lesz, amiért szinte utolsónak hozzuk el az oviból, amikor már lassan minden vendég a játszóházban nyújtogatja a nyakát, hol az ünnepelt??...Rajtam tölti ki minden mérgét, amire végképp nem volt szükségem. Szerencsére inkább csak nem értette, hol voltunk ilyen sokáig. Majd jött a négy órás dugó a belvárosban, így röpke negyed órát késtünk a saját bulinkról, ami miatt mélységesen szégyelltem magam, még ha nem is tehettem róla. Viszont ez látszólag senkinek sem tűnt fel, a játszóház és felszerelése nyitott volt és rendelkezésre állt, szóval dúlt a buli, volt tehát esküvő menyasszony nélkül is....

Maga a zsúr egyébként klassz volt, bár Réka két cimborája nem jött el a meghívottak közül, hiányolta őket szegénykém. Én meg....valahogy végig nem voltam képes kiheverni a bulit megelőző megpróbáltatásokat, gépiesen tettem a dolgom....Fotóztam, majd lemerült a kamerám, videóztam, bár nem nagyon voltam képben hogy kell. A srácok azért jól mulattak, a torta is klassz volt és finom (vanília sok gyümivel a tetején). Fél 7 után , amikor az utolsó kis vendég is elköszönt, kicuccoltunk a játszóház elé a padra ezer csomagunkkal. Egy órát vártunk ott a fiúkra. Másfelet, ha jobban belegondolok. Közben nem jutott eszembe a válóper, mert áldott jó természetem van. Inkább az, hogy KELL NEKEM IS EGY AUTÓÓÓ! Az volt a legjobb, amikor hazaértünk és Réka végre kibonthatta az ajándékokat, befalhatta farkas étvággyal a torta maradványait velünk együtt. 

Így telt hát Réka minden bizonnyal utolsó játszóházas szülinapja. Jövőre kiöregszik onnan, remélem, meg is unja. Következett vasárnap a családi  buli és kedden az ovis szülinap, amelyekről teszek majd képeket, ha lesznek. 

Réka mulat

Játékjátékjáték

Godot-ra Apára várva

Kirobbant a téli szünet!

Zalán végül is nagyon ügyesen, egy hét alatt felgyógyult a bárányos betegségből. Persze pöttyök a mai napig akadnak rajta, de egyetlen egyet sem vakart el, egy hólyag sem fertőződött el, szövődménye sem lett (remélem, ezután meg már nem is jön semmi váratlan) Az arcán különösen, test szerte ritkábban kenegettem teafaolajjal. Igazából nem vettem észre semmi különöset, hogy varázsszer lenne vagy hogy pikkpakk hatna....Viszont aztán rájöttem, hogy egyetlen helyen jutottak el a pöttyök a hólyag fázisba, a fejbőrén, ahol egyáltalán nem látta teafaolaj. Mindenhol máshol gyorsan pörkösödtek a kis nyavalyások. Szóval, elméletileg hasznos cucc ez a teafaolaj, ajánlom mindenkinek, aki oltatni nem szeretné csemetéjét és még nincs túl a bárányhimlőn. 

Szóval, mély lélegzet, 6 hét után mindkettő gyerkőc egészséges, Hurrrááááá!....

Erre föl tegnap délután, a karácsonyozós kreatívos bulin véletlenül meghallottam, hogy az egyik anyuka arról próbálja meggyőzni az óvónőket, hogy mindent le kellene fertőtleníteni és a szülőket értesíteni, a kislányt orvoshoz vinni.... A fejemben máris villogott a piros lámpa. Az óvónénik a vállukat vonogatták, olyasmit mondogattak, hogy "nem fertőző az!"....a kutya sem törődött az egésszel. A kapuban utolértem az anyukát, D.-t és megkérdeztem, hogy miről van szó? Elmondta, hogy az egyik kislánynak szerinte ótvarja van. Tudja, felismeri, mert két gyereket segített már túl ezen a kórságon. Én ott helyben lefagytam. Oké, hideg volt és a szabad ég alatt ácsorogtunk, de ugyanúgy lemerevedtem volna pálmafák alatt is. Félig-meddig hallottam csak, hogy Tibi rám dudált kintről a kocsiból. 

Ma délután rákérdeztem egy másik anyukánál (aki mindig mindent tud), miután az állítólagos ótvaros kislány ma nem jelent meg az oviban. Ki mit tud? Gyorsan jött a válasz. Tényleg ótvar. Szóval hat hét betegség után van valamennyi esély, hogy karácsonyra ótvart kapunk. Nem nagyszerű? Én sem vagyok egy nagy tálentum, de ha már 2 hete nyomom a gyerek szájára a zovirax-ot és fütyül rá a gennyes sebek garmadája, csak elviszem orvoshoz. Nem két hét után, 3 nap után. Vagy legalább otthon tartom, ne fertőzzön meg mást. Ha karácsonyra ótvarosak leszünk, leporolom régi fogadalmam és leiszom magam. Persze csakis vacsora, ajándékbontás és gyerekfektetés után. El ne felejtsek valami normális piát venni a nagybevásárlás során! 

Mától tehát nekünk téliszünet, a gyerekek nagyon boldogok! :) Én is megkönnyebbültem, bő 2 hétre vége az idegőrlő, koporsószeg szaporító reggeleknek.

Fogadóóra - azaz a bejegyzés, amelyben igazán szimpatikus arcom villantom

Ma (12.12) délután fogadóórára voltam hivatalos Réka ovijába. Miután a Nevtanban már oda és vissza szét tesztelgették szegény Rékát, nagy izgalom nem előzte meg a találkát az óvónénikkel. Pont az ilyen élethelyzetekben szoktak érni meglepetések. Amikor hátradőlve sétálok be valahová, haláli nyugalomban. Ez most sem volt másképp, bár hogy így történt, ahhoz kellett némi jellemhiba tőlem.

Először, rövid bevezető után elemezték a Difer teszt eredményeit. Nem értettem a miértet, de nem végezték el a teljes tesztet, (ugyanazt, amit tavaly, plusz a nagycsoportban szokásos három terület tesztelését), áááá, dehogy! Pedig pont így lehetne látni a fejlődést évről évre, pont ez lenne a lényeg! 

Három tesztecskét oldott meg Réku. Az elsőként jött az írásmozgás koordináció.  Az röviden-tömören így néz ki és mindössze ebből áll (lásd alábbi kép). Cserébe marha szigorúan pontozzák. 4-5-ös csoportban eléjük raktak egy darab papírt. Frankó minőségű a kép, de talán a lényeg lejön azoknak, akik sas szeműek. Pontosan ugyanazt kell a vonalra, vonalak közé írni, mint ami meg van adva. Hajszálra. 

Réka meglepően jól teljesített a nevtanos teszten, ott is volt egy ilyen feladvány, emlékszem, mert olyan szépen sikerült neki, majdnem mintha én írtam volna. Ehhez képest az ovis egészen más szintet mutatott, nem is kapott rá "csak" 71%-ot. Részben, mert a kör tojás lett és még ha formájában csinosak is lettek a példák, többet átrajzolt valami rejtélyes okból. Befejező szintet ér el (már a haladó is iskolaérett eredmény). Hümmögtem és hammogtam.

Második feladatcsoport az "elemi számolási készség", ami elvileg Réka egyik erős oldala. Itt jószerével csak a hibákat sorolta fel Dóri óvónéni, valami fura hangsúllyal, amitől az idegszálaim egy picit vigyázzba vágták magukat. "Ezt sem tudta....meg azt sem tudta....". Úgy éreztem számonkérő a hangszíne, aztán elhessegettem ezt a gondolatot, mert ők úgy sem tanítanak, oktatnak semmit, mit kérne számon? 

A számolás 21-ig, számkörök átlépése (28, 29, mi jön utána?) ment neki, visszafelé számlálás nem ment neki (ezen eléggé csodálkoztam), műveletek pálcikákkal ment neki.Kivéve azt, amikor 20 pálcikát kellett 4 egyforma csomóba (!) halmozni. Rögtön mondtam, hogy ide is pipa, egészen biztos vagyok benne, hogy nem értette a feladatot, hogy csináljon ő csomót pálcikából? Nevtanos tapasztalat alapján imád minden pálcikás feladatot és igen jó is benne. A három számjegyű számsort sem tudta folytatni (546, 547, 548...mi a kövi szám? ), pedig ez sem nehézség neki középsős kora óta. 

Dóri néni megmutatta azt a feladatot is,  amelyben két epret egy üres négyzetet és három salátát kellett összeadni. A szemembe nézett és kijelentette, sajnos Réka nem tudta őket összeadni. Na itt már elnevettem magam, bocsánat, megkérdeztem, hogy ugye viccelnek, mert ezt még Zalán is meg tudja oldani. Óvónénik komoran pislogtak, hogy hááát pedig nem sikerült ez a feladat.

Innentől fogva kicsit vakargattam a fejem képletesen persze és le is mondtam arról, hogy ennek a Difer-nek reális eredménye lesz. Egyben el is szomorodtam, azt hittem a Difer-ről, hogy valami olyasmi, ami reálisan felméri az iskolaérettséget...

A legnehezebb területen teljesített talán Réka a legjobban, ez a tapasztalati következtetés. Az óvónéni megjegyezte, hogy a legelső példánál Réka egyáltalán nem figyelt, szóval a válasza "nem tudom" borítékolható volt. Azt nem egészen értem, hogy ha egy gyerkőc nyilvánvalóan nem figyel, minek tesztelni iskolaérettségre....Akárhogyis.... mivel a többi példát egy híján megoldotta és egészen nehéz feladatról van szó, az általam korrigált 90%-os eredmény nagyon jó.

Maga a feladat őszintén és magunk között szólva egy nagy baromság, az érdekesség kedvéért idézek a feladatsorból, sajnos a nehezéből, ami még egy felnőttnek sem egyszerű, nem találtam netes forrást a pontos példákat pedig elfelejtettem:

1) Ha vasárnap van, akkor nem kelek fel korán. Ha nem kelek fel korán, akkor jól kipihenem magam. Tehát ha vasárnap van, akkor?  .....(jól kipihenem magam)

A teszt értékelés zárásaként megkérdezte a Dóri óvónéni, hogy jól látja, csalódott vagyok???? Bőven iskolaérett Réka minden szinten.  Mire azt feleltem, hogy nem vagyok csalódott, csak tudom, hogy az eredmények nem pontosan adják vissza azt, amit Réka valójában tud. Tény, hogy jobbat vártam. Ezt ma is így látom, hogy volt időm elmélkedni pár napot. Erre elmagyarázták, hogy ez egy adott helyzetet tükröz, hogy akkor és ott Réka ennyit nyújtott. Annak ők is tudatában vannak, hogy okos, ügyes, blablabla, nem tudnak olyat kérdezni, amit ne tudna.....hát éppen aznap ilyen kedve volt. Egyébként pedig nem cél, nem elvárás egyik óvódástól sem a 100% eredmény, mert a  Difer 4-8 éveseket mér.

Megnyugtattam őket, hogy ne vegyék reklamálásnak a kommentárom, én megosztom velük a véleményem a teszttel kapcsolatban, mert részben azért ülünk ott. Végső soron, mégiscsak én vagyok tisztában Réka képességeivel. Olykor alábecsülöm, bizonyos tekintetben meg túlbecsülöm, de azért mostanra nagyjából tudom, hol vannak a határai, még ha azok folyamatosan bővülnek is. Tény kérdés, hogy mind az írásos, mind a matekos feladatsorban saját szintje alatt teljesített. Rékában simán ott van a 90% mindhárom területen. Vagy még több.

Szóval kiakadtak, hogy én elégedetlen voltam az eredménnyel. Ott és akkor én meg azt nem értettem, hogy mitől olyan elégedettek ők.  Nyilván attól, hogy a gyerök iskolaérett és pont, ez a lényeg. Az tanácsolták, hogy ne legyek ilyen maximalista, mert elveszem a kedvét majd Rékának a tanulástól. Ha nem is mondok semmit, ő tudni fogja, hogy kevés, amit teljesít és ezzel kvázi közép- vagy hosszútávon "kinyírom" a lányt. Értékelni kell mindig azt, amit produkál vagy tud. Hangsúlyozták, hogy ez a Difer egy nehéz teszt, 4-8 évesekre van szabva és hogy Réka átlagban 80% feletti eredményt produkált a 3 nagycsoportos feladatcsoportban , az tök jó és szuper. 

Nem értenek engem az óvónénik, amin nem csodálkoztam, mert Tibi sem értett rögtön. Én azt gondolom, hogy Rékától ez nem egy olyan eredmény, mely a tudását tükrözné. Ennyi a lényeg. Hogy én jobbat vártam, nem elég a 81%, az meg lehet az ő szemükben az én jellemhibám....nem nagyon zavar. Elégedett lettem volna vele, ha csupa olyan dologban hibázik, amit nem tud vagy korából adódóan messze nem is tudhat. De nem így volt. Nem nagy lényeg, játék a számokkal, amelyeket meglovagoltam. 

A végső konklúzió az volt, hogy Rékám iskolaérett. Itt beállt egy kis csönd, néztük egymást, mire rájöttem, hogy ezt ünnepélyes bejelentésnek vették. Hozzászólhatok, sőt kikérték a véleményem, hogy én mit gondolok, szeretném é, ha még egy évet maradna oviban. Gondolom, ugratnak. Hogy talán mégsem, azt onnan sejtem, hogy a 25-ből 9 gyereknek nem javasolták az iskolát. Jó részük 2013/2014 telén betölti a hat évet. Szerintem ez egy meglepő arány. Én egészen elhűltem rajta.

Hogy verset nem tanulnak, mondókákat nem ismernek, készségeket nem fejlesztenek én már nem is panaszoltam el nekik. Teljesen felesleges. Ezt azóta megbántam egyébként, mert ha a szülő nem jelez kifogást, akkor ugyan ki fog? Én már előre nézek, az iskola lebeg a szemeim előtt. Elfogadom az ovit, az óvónéniket olyannak amilyenek, így nagycsoportban. Ami nem megy, azt nem lehet erőltetni.

Itthon, az azóta eltelt 1 hét során rákérdeztem erre és arra a teszttel kapcsolatban. Réka válaszai:

"Hogyan adhatnék össze két epret meg három salátát????? Mi lesz abból??"

" Csomóba rakjam a pálcikákat? Arra nem lehet csomót kötni!"

Hát ennyit a Difer-ről. Ballagási ajándék részeként majd megkaphatom a kiscsoportban 200 ft-ért vásárolt füzetecskét, melyben az eredmények pihennek (pipák, vonalak és százalékok) és el lehet tenni emlékbe.

Státusz itt és ott

Újabb randim volt ma a kapuban a Trans-O-Flex-es fiúval. Rájöttem, hogy a tullis csomagokat ő hordja ki bő 100 km-es körzetben. Tudom, mert amíg ő telefonált, ráértem az aláíró tömbjét böngészni. Még ő nem is sejti, de csütörtökön reményeim szerint ismét csöngetni fog, most rendeltem meg a gyerekek utolsó ajándékait, kisebb játékokat, amelyeket anyuék nevében kapnak....Pipa!!! Ja, leszámítva, hogy Rékának még venni szeretnék egy könyvet, Jill Tomlinson sorozatából a cicásat. 

Abban értettünk egyet a minap, pontosabban azt szögeztük le a némán pislogó gyerekek előtt, hogy szerény karácsonyi ajándékokat fognak kapni idén. Ez annyit jelent nálunk, hogy nooormális mennyiségű meglepit találnak majd a fa alatt és nem esem túlzásokba. Nagyon igyekszem. Réka pl. kap egy társasjátékot, egy Lego Friends-t, amire már úgy vágyik (persze hogy a lovas vagy csikós nemtommi) és azt a bizonyos könyvet. Zalánnak beszereztem mindent és megkönnyebbülten vigyorognék is, mert nem volt könnyű menet, ha nem telefonált volna az előbb tesóm egy nagy játék Outletből a fővárosból, hogy ugyan segítsek már, mit vegyen Zalánnak? Szóval zajlik az élet....Egy hét múlva karácsony.
Persze kacsa és fa még sehol.

Hogy a státusz vizsgálatról is szó essék....

Hétfőn (12.09-én) státuszra voltunk hivatalosan a rendelőbe. Doktornéni+védőnéni+ 6 éves oltás. Ez utóbbit el sem igen mondtam Rékának, csak érintőlegesen, mert köhögött és folyt az orra. Pontosan érkeztünk, de fél órát várnunk kellett a tanácsadáson, ami alatt Réka kishíjján elbóbiskolt az ölemben (elhoztam az oviból ebéd után).  Már pont azon töprengtem, milyen lesz, ha karomban egy alvó majdnemhatévessel masírozok be a rendelőbe? Vajon érdeklődnek a döbbent várakozók, hogy elájult e a gyerek vagy egyszerűen ilyen.....miben segíthetnek? Mikor is Réka inkább mégis az ébrenlétet választotta. 

Doktornéni mindent rendben talált. Az oltást januárra elnapoltuk, mert a hat éves oltás is csak olyan, hogy csakis teljesen egészséges gyerkőc kaphatja meg. Ahogy itt végeztünk, átmasíroztunk a védőnéni főhadiszállására. Itt kiderült, hogy Réka teljesen jól lát és hall, picit alacsony a vérnyomása, 19 kg és 115 centiméter. 

Itthon előzetesen már többször fogalmaztam a védőbeszédem, mivel indokoljam, hogy leánykámra összesen és mindösszesen 1 db kilót sikerült rápakolni az elmúlt 12 hónapban. Először is ugyebár 4 hete beteg. Ősszel 19,5 is felkúszott a mérleg nyelve és háttt...az étvágya is igen hulllámzó. Meglepetésemre a védőnő egy mukkot nem szólt, még felvetésemre is annyit felelt hogy 19 kg teljesen megfelelő egy hat éves gyereknek, örüljek, hogy nincs túlsúlya, mint manapság már annyi óvodásnak. Nem tudom, mi ütött a védőnénibe (akit egyébként szeretek ám), valamelyik évben 3 kilót gyarapodott Réka és még azt is kevesellte, most meg szupi ez az egy....Na mindegy, képzeletben össze is téptem a védőbeszédem.

Negatívum, hogy továbbra is lúdtalpas Réku, ezen a helyzeten nem ért el látványos eredményt a supinált lábbeli. Ezen picit elszomorodtam. A lábtornára Rékámat nagyon nehéz rávenni (már amikor nem felejtem el. Emiatt végtelenül szégyellem magam, de sokszor akkor jut eszembe a pipiskedős-sarkonjárós történet, amikor már a gyerekek mélyen alszanak és magam is félálomban kuksolok a paplan alatt.....) és ha sikerül is, 2-3 perc a maximum, amit ennek a tevékenységnek hajlandó a drága idejéből áldozni. 

Iskola előtt dukál még neki egy újabb szemvizsgálat, amit már a tavalyi státuszon is beharangoztam, hogy hamarosan lesz időpontunk a rendelőintézetbe, osztán úgy állunk, hogy még a telefont sem emeltem fel. Egyéb teendő nincs. Bár én egy orthopédiát szívesen beiktatnék a naptárunkba január magasságában. Szóval január szuri, orthopédia, február-március szemészet mindkettő csemetével. 

Védőnénitől távozva ért utol a logopédus az elmaradt (immáron duplán) szűréssel kapcsolatban. Megegyeztünk, hogy másnap 3 órakor ott a helyünk a nevtanban. Tudtam, hogy Tibi oda lesz és vissza a lelkesedéstől, újabb Zalán baby-sitting nézett ki neki....

Szülinap 1.0

Jövő kedden karácsony. Az ajándékok jó része megérkezett postán keresztül. Már kicsit szégyellősen nyitom a kaput a Trans-O-Flex-es futár fiúnak, akinek a kezén minden csomagunk átfutott (a könyveket leszámítva). Főleg, hogy novemberben ő szállította le a téli gumijainkat is. Aminek úgy megörültem, hogy felsikoltottam a kapuban állva: "Megérkeztek a kerekek????!" - mire ő hűvösen rám nézett és közölte:
- Én csak gumikat hoztam....

Szóval már csak néhány ajándék hiányzik, elkezdtem nyaggatni Tibit, hogy a piacról hozzon nekem finom friss kacsát a karácsonyi menühöz. Ha elég kitartó vagyok, még a héten beszerzi a combikákat. A fával kapcsolatban legyintett, hogy jó lesz majd 24-én reggel....Minden évben az idegeimen táncol karácsonyfailag, ha rajtam múlna, már a kertben állomásozna a MI fánk, akit szeretünk, imádunk és családtagunkká fogadunk néhány hétre....

Az utóbbi napokban saját tempómhoz és a mögöttünk álló eseményekhez képest nagyon le vagyok maradva a mesélésben. Védőnő, státusz, doktornő, logopédus, fogadóóra, szülinap, adventi készülődés......A héten Zalán itthon van (még és már), muszáj takarítani az ünnepek előtt,  valakinek még ki sem találtam, mi lenne a testhezálló meglepetés karácsonyra....és szinte minden napra jut egy adventi süti elkészítése....Azért írok, pihen éppen a hókiflinek való, megvárom vele Rékát.... illetve nem bííírom ki, nem is én lennék, ha nem körmölnék pár sort.

Lassan megszokott (?) dolog lesz, hogy amennyiben csemeténk születésnapja hétköznapra esik, jelen esetben csütörtökre, akár 4-6 napos ünnepségsorozat is övezi a jeles napot. Szép ez, jó ez, kell ez, főleg NEKEM, mint anyukának. Mindig kell idő, hogy megemésszem az új számot, ami Réka vagy éppen Zalán korát mutatja. Ez az idei Hatos pedig valahogy nehezen ment le a torkomon. Fura, de így van. Szombaton, ahogy a zsúrban készült fotókat nézegettem, valahogy rám zuhant a felismerés, hogy HAT éves lett a leánykám. Megint elkezdtem pityeregni, titokban könnyeket morzsolgatni (ne, ne hívjatok pszichológust, köszi!). Úgy örülök, olyan büszke vagyok....nem is tudom elmondani....nincsenek rá szavaim. A lényeg, hogy öröm, hála vegyesen kavargott a fejemben....

Csütörtökön ugye fogadóórára voltam hivatalos E. és D. óvónénikhez Rékával kapcsolatban, erről majd írok külön. Ahogy végeztem az óvónőkkel (hehe...), bekukucskáltam a csoportszobába és ahogy azt vártam, Réka édesen aludt a kis ágyikójában, ott rögtön a F. Peti mellett. Vicces, mert a dadus néni most mesélte, hogy rendszeresen úgy alszik, hogy lecsupaszítja a plédje huzatát, azt a feje alá, hasa alá tömi és a puszta takarót húzza magára. Ezt nem is tudtam, itthon nem mesélte....

Aludt ő, mint egy angyal, gondoltam, addig, amíg fel nem ébred, átugrom a bankba, vettem még magamnak némi elemózsiát is, mert nem is ebédeltem, utána baktattam csak vissza az oviba. Volt időm és türelmem bőven, a dadus néni mégis felébresztette (nem túl gyengéden, nem is brutálisan, úgy a kettő között valahol....), mondván, hogy jött Anya, tessék felkelniiiii....(1) Mire nyitottam volna a szám szabadkozni, hogy nem rohanunk sehová, hagy aludjon csak..... késő volt, Réka feltápászkodott, majd félkómában felöltözött. 

Azt terveztem, hogy elviszem egy csajos kiruccra a kedvenc "puccos"  cukrászdájába, de olyan álmos, kedvetlen rongybaba ült az ölemben az öltözőben, hogy kételkedtem, van e értelme menni bárhová máshová is, mint haza....Végül fél óra ölbebaba üzemmód után, melynek során folyton aggódva tapogattam nem e lázas, Réka magához tért és ragaszkodott a cukrászdához. Átsétáltunk hát. 

Szerencsére, fagyit nem kínáltak a palettán, bár Réka már eltervezte, hogy milyen habos, cukorkás, csokireszelékes fagyi kelyhet fog behabzsolni....Én titkon örültem, mert még mindig rajtunk van a köhögős krákogós kór, immáron mindenki beteg Zalánon kívül, aki meg a himlős pöttyeitől igyekszik megszabadulni. Szóval rendeltünk kakaót sok tejszínhabbal (igazi!! Boldog gyerekkorom tejszínhabjának csodás íze), ország tortáját és egy csoki tortaszeletet. Beszélgettünk, csacsogtunk, gyönyörködtem benne...hogy milyen nagy már, milyen nagy már, milyen szépséges nagylány már! Amikor Réka pocakját megtömve hanyatt dobta magát a kanapén a Mikulás dekor alatt, idejét láttam, hogy hazatérjünk.

Itthon ahogy Tibi haza esett, kitaláltuk, hogy kapja meg Réka az ajándékát tőlünk. Elvégre szülinapja van, vagy mi a szösz! Ahogy bontogatni kezdte a méretes csomagot, hatalmas kövér könnycseppek gördültek le Zalán arcáról. Meglepve pislogtunk rá. Eddig sosem volt gond, ha Réka névnapra, szülinapra kapott ajándékot, ő pedig nem. No igen, az tavaly volt, meg tavaly előtt és azelőtt. Amikor fél, másfél vagy két és fél éves volt. Most viszont eltörött a mécses.

- Nekem bezzeg nem engeditek meg, hogy kibontsam az ajándékom....- hüppögte, célozván kicsit összezavarodva a karácsonyi ajándékaira, majd szokás szerint átment támadó-védekezőbe, vagyis nem engedte, hogy vigasztaljuk, hogy szóljunk hozzá, átöleljük vagy akár rá nézzünk. 

Némi szünet után a konyhában félre vontam, megbeszéltük, hogy az e a gondja, hogy ő nem kapott ajándékot. Kelletlenül bevallotta nekem, amit addig tagadott, hogy az a bánata. Én úgy megsajnáltam, drága kisfiam, még akkor is, ha nem szándékozom minden szülinapra ajándékot venni mindkettő csemetének. Megszokja vagy megszökik.

Este nehéz volt leválasztani a gyerekeket Réka új játékáról (pónikkal kapcsolatos), de nem volt ellentmondás, újabban fél 10-kor (!!) szigorúan ágyban a helyük hétköznap. Ha Apa negyed tízkor esik haza, akkor is. Persze ez még mindig egy késői időpont egy 3,5 és 6 (!) éves gyerkőcnek, de ahhoz képest, hogy 11-kor Réka még simán fenn szokott lenni, nehogy lemaradjon valamiről az életben, haladás. Ameddig egyébként alvás lesz az oviban ebéd után (tavaszig sajnos aludniuk kell, az óvónénik nem partnerek), kínlódás lesz minden este, de próbálkozunk.

Szóval így telt a tényleges szülinap. Ez olyasmi volt, mintha csak az enyém és az övé lett volna, vagy legalábbis a szűk családé. Intim, bizalmas, csöndes, befelé figyelős, örömteli, külsőségek, kötelező elemek nélkül....

Másnap jött a zsúr az ovis pajtikkal. 




(1) Múltkor mesélte egy anyuka, hogy azon kapta a dadusunkat, hogy azt dörmögi az orra alatt. "Akiért jött az anyja, az húzzon innen a francba!" - nem kedves? :)) 

6 éves lett - 2. rész

6 éves lett

Hat éve, egy hideg téli délután

Ott vigyorogtunk Apával a szülőszobán

Első gyermekünk születését vártuk

Szorgalmasan lihegtünk, nyögtünk és nyomtunk

Fél háromkor kicsusszant, s mi jól meglepődtünk

Akkor tündérke született, Tibi pontos mása

Édes volt, csoda volt, sosem vágytunk másra

Így kezdődött minden, annak idején

Szerelem volt, hatalmas, már akkor tudtam én

Gyorsan peregnek, elfolynak az évek

Tudom, ha nem mondom, el sem hinnétek

Szép nagylánnyá cseperedett mára

S jövőre már az iskola várja

Mit mondhatnék még,

 hisz szavak őt le sem írják

Boldog szülinapot, egyetlen leánykám!

Pásztorné Antal Magdolna versét jelentősen elferdítve írtam....ÉN.

PöttyösPeti

Csütörtök van, Zalán bárányos himlőjének negyedik napja. 

Azt rögtön leszögezhetem, hogy Zalán egy igazi hős. 

Töménytelen pötty van rajta. Non-stop Állati Küldetést néz a tévében, amit most kivételesen megengedek neki (ahogy pár hete Rékának is). Egyik megy a másik után, ő pedig csak fekszik a macis takarója alatt, olykor megvakarja valamijét....ennél sokkal többet nem is csinál. 

Meg szokott kérni, hogy simogassam a hátát. Olyankor addig simizem, míg fényesek nem lesznek az ujjbegyeim, tenyerem, vagy amíg valamely másik testrészét kezdi gyötörni a viszketés. Ez a legtöbb, amit tehetek érte. 

Rékának megszámláltuk a pöttyeit a mélyponton, csak az arcán volt hatvan. Zalán pöttyeit nem lehet megszámolni, egyik a másik nyakán nyomul. Szerencsére az arcán lévők már nem viszketnek, talán mert tegnap egész nap kentem őket teafaolajjal, nem tudni. Mivel az olaj egy pici üvegben van, leginkább az arcát, nyakát ápolom vele, ritkábban a hátát. 

Hétfőn estére be is lázasodott, ez esténként rendre meg is ismétlődik. Hólyagossá kevés fejlődik a pöttyök közül, ha mégis, az a fejbőrén található. Ahogy simogatom a buksiját, igen göröngyös a máskor sima Zalánbuksi. Fura, hogy nem szeret fürödni, amióta beteg. Mintha ösztönösen érezné, hogy kádban ázni most nem szabad, esténként csak egy gyors zuhany dukál vagy betadine-os lemosás. Újabban Rékával pancsolok, Zalán a kád mellé ül az ismét leporolt bébitaxiban és csöndesen figyel. Nem akar minden áron kádba mászni, csak vágyakozó szemmel figyel minket. 

Szóval Zalán egy hős, nem nyafog, nem sír, nem vakarja véresre a kiütéseit. Csendben tűri a megpróbáltatásokat. Annyira ügyes és annyira büszke vagyok rá! 

Frissítés: Közben péntek lett. Ötödik napra megszűnt a viszketés testszerte. Hurrá, hurráá! Már csak a pörköknek kell lepottyanni, kiütéseknek eltűnni és egy miniatűr kamasz helyett visszakapom szépséges, hibátlan bőrű kisfiamat.

Adventi forgatagban

 Szombaton hazafelé igyekeztünk mamáéktól. Előtte megegyeztünk, hogy kilátogatunk este a Kossuth térre otthon, a karácsonyi faluba. Ahogy autóba ültünk, már láttam, hogy korán ígértünk ilyesmit a gyerekeknek, hideg volt és még barátságtalanabb, erős szél fújt. Megkönnyebbültem, amikor Réka elaludt a kocsiban és hazáig meg sem rezzent. Gondoltam, megúsztam egy magas hangfrekvenciás hisztit a kocsi belsejébe zárva, merthogy én aztán ki nem engedem őket ebben az időben forrócsokizni, kürtőskalácsozni!

Végül ebben nem volt hiba, a kocsiban valóban nem vert ki hisztit. Hanem aztán otthon, amikor magához tért, amikor ráeszmélt, hogy kocsi lefektetve alszik a garázsban, nekünk pedig az időjárásra tekintettel eszünk ágában nincs adventi vásározni.....akkor aztán elszabadult a mini pokol....Ahogy a SzirénaRéka mellett fentebb tekertem a hangerőt az X Faktor aktuális adásán, ami ippen ment a tévében, azon töprengtem, mit tettem vagy nem tettem, hogy Réka ennyire hisztis lett. Ha 10 évvel ezelőtt találkozom egy ilyen viselkedésű gyerekkel, megcsóválom a fejem rosszallóan, hogy jóéééég....mennyire el van kényeztetve szerencsétlen gyerek! Ma meg csak a vállam vonogatom szerencsétlenül.

Biztatgattuk mi, hát persze, hogy majd holnap mindenképpen kimegyünk a Kossuth térre, egyet se féljen! És hogy most csak szét fagyna ott, nagyon rossz az idő. Réka olyan fából van faragva, hogy ha valamit az ember megígért neki, attól nem tántorít akkor sem, ha indián gyerekek potyognak az égből, világégés tört ki vagy akár maga a világvége....Fenyegettük is, ha nem hagyja abba az ordítást, holnap sem visszük ki. Ami hülyeség, mert úgyis tudtuk, hogy el fogunk menni, akkor minek beszélni ilyesmit!? Semmi sem hatott, vagy negyed órás cirkusz tombolt. Én már annyi mindent kipróbáltam hiszti oldás terén. Szuperdadus módszerét, hogy egy adott pontra ültetni x percre....semmit nem ért. Megvontam tőle ezt vagy azt, lepergett róla, bűntettem is, attól csak jobban berágott. Legutóbb a pszichológus a nevtanban azt mondta, azért hisztis (talán), mert túl okos. Semmi baj, majd kinövi. Nem tudom, most ha annyira okos, miért nem érti, hogy viharos szélben nem jó buli karácsonyi faluzni? Nekem ez magas.

Akárhogy is, másnap délután naná, hogy célba vettük a Kossuth teret egy nagybevásárlás után, levezetésképpen. A gyerekek repkedtek a boldogságtól, Réka nagyon izgatott volt. Pedig a Kossuth tér évek óta nagyjából ugyanazt nyújtja, világító jegesmedve és pingvin, a szent család jászollal, bárányokkal, az elmaradhatatlan karácsonyfa, óriás adventi koszorú és helyes kis faházakban mindenféle finomságokat áruló árusok. Nekem - bevallom - picit már megszokott ez a forgatag, el tudnék pl. képzelni egy mini sergőt karácsonyi hangulatban, kivilágítva...a gyerekek imádnák. Vagy élő zenét, ami persze szokott lenni, csak nem minden áldott nap egy hónapon át, ugye. (Vagy inkább egy dupla forraltbor kellene nekem??) 

Így amíg a gyerekek rohangáltak és élvezték a karácsonyi fényeket, kivilágított fákat, kirakatokat, én sorban álltam. Először forró csokiért, amit majdnem lemondtam, mert kiderült, porból készítik ott a szemem láttára..... Végül elfogyott, mert tejszínhab is volt hozzá. Ezután kenyérlángosért álltam be a méretes sorba, szerencsém volt, frissen sült, isteni kolbászos példányt zsákmányoltam, amit a gyerekek pillanatok alatt benyomtak. Végül székely kürtős kalács is csúszott le a torkukon, hogy a menü teljes legyen. Általában csak kenyérlángost szoktunk csemegézni, most kirúgtunk a hámból. Ezután jött a szokásos szaladgálás a téren, hol egyik gyerek tűnt el fél percre, hol a másik. Majd amikor elkezdtek fázni (kézileg), nekem már a lábujjaim egy része lefagyott, elindultunk haza. 

Itt emlékeznék meg az ovis Mikulásról is, mert külön bejegyzésre nem futja. Rékáékhoz közvetlenül ebéd előtt érkezett a Nagyszakállú. Hozott csomagot, virgácsot egy szálat sem. Énekeltek neki, aztán ennyi. Egyes gyerekek rajzoltak neki, de nem ez volt a jellemző. Réka annyira nem volt odáig, mert véleménye szerint ez nem az igazi Mikulás volt, csak játék az egész. Kérdeztem a többi csajt is, milyen volt a Mikulás, tetszett e nekik, de csak legyintett a banda lemondóan, hogy áááá....ennek ragasztva volt a bajsza. Hát hiába, nagycsoportosok, nem dőlnek be akárminek és akárkinek! 

Cumiról

Nyáron még kettő darab cumija volt Zalánomnak. Ami roppant praktikus volt, mert ha egyiket szét is hagyta/-tuk valahol, még mindig ott volt a másik. Nyaralásunk alkalmával azonban az egyik kilyukadt és némi hezitálás után a kukába helyeztük őkelmét. Meg is egyeztünk Zalánnak (akkor is, korábban is), hogy cumi addig lesz napirenden, amíg vigyáz rá és nem lesz rajta lyuk. Újat nem veszünk, mert a cumi leginkább kisbabáknak való, az évek pedig szállnak, repülnek. 

Igazából változó a viszonya cumihoz. Van, hogy a szájában van egész éjszaka és szopja bőszen (amitől viszont az apja kap kiütéseket...), máskor napokig nem is keresi, megint máskor, főleg ha beteg, akár nappal is rálel és boldogan tömi a szájába. Ilyenkor próbálkozunk lebeszélni róla, hogy ugye megbeszéltük, csak alváshoz van már cumi, inkább játszunk valamit, de cumi nélkül....Általában x idő elteltével ha kellőképpen lefoglaljuk, eltüntethető a szeme elől a cumi. Máskor meg nem, ragaszkodik hozzá. Minap pl. volt egy ilyen párbeszédünk.

- Zalán, cumi? Napközben? 

- Jól van, hagy szívjam már egy kicsit, még csak most találtam....

Erre mit lehet reagálni, túl azon, hogy vigyorogtam egy jót. Perszehogy maradt nála.

Múlt héten egyik nap viszont éppen azon voltam, hogy kifőzöm a cumiját, erre oly régen nem volt példa, amikor valami olyasmit láttam, ami egy "egészséges cumival" nem fordulhat elő. Valami izé pislogott odabenn a belsejében. Bizony kilyukadt a második cumi is. Mielőtt átgondoltam volna alaposabban a dolgot - úgy éreztem, nincs mit - a szemetesbe pottyantottam a dudókát. 

Azóta kereste néhányszor. Elmeséltem neki, hogy sajnos kilyukadt és ki kellett dobni, ahogy arról megegyeztünk. Majd hozzátettem, hogy....izé...ha nagyon szeretné, veszünk másikat. Itt adtam egy pofont a következetességnek, mert hát nem erről volt szó korábban.....de nem bírtam megállni. Beleegyezett, megnyugodott ettől.

Közben Tibi azzal borzolta a kedélyeket (főleg Zalánét), hogy elmesélte, amikor ő kisfiú volt, egy nem annyira szép napon az ő apukája (mai nevén Tata) fogta a cumiját és egy ívelt mozdulattal bevágta a kályhába az egyetlent, a drágát, az imádottat. Zalán csupa részvét volt, ahogy az apját figyelte a történet zárása után, majd megölelte, megpuszilta. Hogy aztán Tibinek milyen ebből az esetből fakadó lelki sérülései keletkeztek, nem tudni...

Szóval most itt állunk cumi nélkül. Tegnap jutott ez egyébként eszembe, az utóbbi néhány nap úgy pergett le velünk, hogy cumitalanságunkra fel sem figyeltem. Zalán sem emlékeztetett rá. Most így állunk. Jó lenne, ha több cumi nem lenne már a házban (csak abban a dobozkában esetleg, amiben a babaholmijuk gyűlik). Lehet, hogy idiótán fog hangzani és nincs is értelme, nekem egy kicsit hiányzik....