2011. május 5., csütörtök

A Nagy Ellenőrzés, amiről lemaradtunk....


Reggel szokatlanul korán ébredtünk valamennyien (szokás szerint Zalán fújt riadót, hogy meglátogatta a barna maci). Mivel azonban csak fél 10 tájban várt minket az óvoda, ráérősen készülődtünk. 9.40 perckor egészen magasan járt a nap, szélcsend volt és tiszta idő. Ekkor léptünk be nagyjából a Nyitnikék óvoda kapuján. 

Két csoport is nyüzsgött az udvaron, a Katica és a Maci, majdnem minden négyzetméterre jutott egy óvodás....Konstatáltam, hogy Réka kisbarátja, Marci már javában motorozott Zitával, valamint, hogy a várakozásokkal ellentétben mégiscsak L. óvónéni a felügyelő, idegen személy sehol, ahogy M. óvónéni sem. 

Réka panaszkodott, hogy pisilnie kell, kísérjem be a vécére, úgyhogy babakocsi bejárati ajtó előtt leparkol, Zalán kiemel, két gyerkőcöt oviba beterel, folyosón vár, míg Réka kisdolgát végzi. Eddig minden a megszokott szerint ment. 

Kifelé jövet Réka felpattant egy félredobott motorra és csatlakozott Marcihoz, majd szintén menetrend szerint kikísért a kapuhoz. Elköszöntem, integetett, elköszönt, integetett, integettem, integetett. Mosolygott, mint egy vadalma. Aztán azt találta ki, hogy integet nekem az ovi nyitott kapujából, amíg el nem tűnök Zalánostul a sarkon. Mivel az még akár öt percet is igénybevett volna, elhatároztam, hogy az első utcasarkon lekanyarodom, de Réka már azt sem láthatta, hallottam, ahogy a Cicamica csoport hórihorgas óvónője betereli Rékát , majd betette azt a kaput. Réka váratlanul nekikeseredett. Füleltem, de nem nagyon kellett, mert az ovi zsivaját simán lepipálta Réka decibelben. Kicsit vártam, de ordított tovább. Vártam, semmi változás. Nem tudtam tovább lépni a napi teendők listáján. Visszamentem az óvodához és mint egy kétballábas titkosügynök, elrejtőztem a szomszéd portánál a sövénynél. Kukucskáltam, felmértem, hogy is áll a helyzet. 

Azt szerettem volna látni, hogy Réka könnyei pikkpakk felszáradnak és Marcival vígan motorozik fel és alá. De nem ezt láttam. Réka úgymond a "légüres térben" motorozott körbe és körbe, közben elkeseredetten sírdogált és azt hajtogatta: "Anyát akaroom....anyááát...." Nem foglalkozott vele senki, L. óvónéni sem, amin nem lepődtem meg, mert már a beszokatás során sem vigasztalta soha Rékát, miért fogott volna bele ilyesmibe most? Kivártam még egy keveset, változatlan volt a könnyhullatás intenzitása, így  aztán már nyomtam is be azt a kaput. Megközelítettem Rékát, aki eldobta a motorját és az ölembe bújt. 

- Abba hagyta volna nem sokára! - jegyezte meg L. óvónéni mellettem, mire valami olyasmit feleltem, hogy elveszetten körbe-körbe motorozó, utánam síró leánykámat nem hagyhattam vigasztalás nélkül.
- Ahogy gondolod. - felelte ő.
Rövid gondolkodás után úgy döntöttem, engedek Réka kérésének és hazahozom magammal, pontosabban nem hagyom ott az oviban. Ahogy ezt közöltem L. - lel, ő kifejezte egyet nem értését - "rosszul teszed" -, de zárásképp megint csak annyit mondott: Ahogy gondolod.

Távoztunk. Gondolom, hogy nem éppen angolosan....

Hiába mentünk hát fél 10-re, a sors fura fintora, hogy pont így volt sírás, könny, sőt még ott sem hagytam a lányt. Az előzmények fényében M. óvónéni biztosan hálás a Teremtőnek vagy amiben hisz, hogy mindezt nem látta sem ő, sem a Nagy Ellenőrzés felügyelője....


És hát ugye várjuk a postást. :)


Daisypath - (JEzQ)