2016. december 19., hétfő
19. nap
Reggel megvolt a karácsonyi vásár a suliban, összesen állítólag 34 000 Ft-ot árultak a gyerekek. Én a fenti szendvicseket vittem, bagoly akar lenni ez a madár. Igazából kicsit büszke vagyok rá, mert némiképp rögtönzés eredménye. Azt tudtam, hogy lesz rajta sonka és sajt, Réka kérte a tojást is, hogy hogy lesz ebből mutatós szendvics, hát az csak ma hajnalban dőlt el. Fél hétre ripsz-ropsz készen is lett a 10 alkotás.
Hazatéptem, átnéztem jött e valami céges cucc, jött hát, de azért rövidesen el tudtam kezdeni az ajándékok csomagolását. Aláfestésként egy régi Monk epizódot néztem a tévében. Úgy félszemmel. Mindez előtt összedobtam a hókifli tésztáját. 1 kg rétesliszt, fél kg margarin, 2 db tejföl, pici só, élesztő, pici cukor, 1-1,5 dl tej...valami ilyesmi. Amíg pihent a cucc, hazahoztam Zalánt az oviból. Éppen a sószoba felé tartottak, úgyhogy mehettem volna fél órával később, de fogalmam sem volt róla, hogy éppen alvásidőben szoktak sószobázni. Na mindegy, Zalán nem bánta.
Hazafelé vettünk mandarint a zöldségesben, ahol az eladó pont perlekedett a főnökével, hogy neki nem annyira a jó a kp-s fizetés, amikor a banki hitelt a számlájáról vonják. Itthon Zalán nagyon ügyes volt, segített nekem elkészíteni a kb. 5 tepsinyi mákos hókiflit. Finomak lettek nagyon, remélem az elkövetkezendő napokban megőrzik illetve fenntartják minőségüket. Holnap következik a töltött kápi előkészítése és egy kisebb adag linzer....ez utóbbihoz nem sok kedvem van, főleg, hogy fél hatra megyünk Réka karácsonyi koncertjére, de mindegy, majd meglátom, mire jutok holnap délelőtt. A linzer sem egy ördöngősség, de idő és türelem kell mindkettőhöz, nekem megy ugye egyikből sincs valami marha sok....De ahogy ismerem magam, lesz itt egy kisebb adag linzer. :)
Kb. ennyit tudok mesélni a mai napról. Rékának fogalma sincs, hogy mit ad elő a karácsonyi koncerten holnap. Ez most mennyire gáz? Mentségére legyen mondva, hogy nincs neki felírva, csak találgatunk, hogy ugyanazt, amit a januári vizsgán....de vannak kétségeim. Na mindegy, a karácsonyi koncert nem számít, majd januárban a vizsga, az már jobban....
Most laza a suli, de sajnos lesz ennek böjtje, ahogy visszamennek januárban, írnak matekból és magyarból is TZ-t, úgyhogy a szünet második hetében lehet majd tanulni. Jaj, de jó....Jobban örültem volna, ha legalább matekból túlesnek a dolgozaton, bár így, hogy Réka hiányzott, nem sokat álmodozhatok. Németből is vettek már rendhagyó igéket is ragozásilag (essen, helfen, stb.), van mit észben tartani, úgy, hogy közben az addigi anyagot sem szabad elengedni.
Huh, elfáradtam ám. Jobban, mint egy átlagos munkanapon. Nem hiába nyomom reggel hat óta. Estére jó lenne egy kis kikapcs, bár most ott tartunk, hogy át kell nézem Réka leckéjét. Jajjj...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)