Tegnap este Réka talált egy szálkát a saját talpában. Először csak nyöszörgött, nem engedte, hogy megnézzem, aztán mégis engedett a nyomásnak. Tényleg, talpának közepén, egészen picit elmosódott kontúrokkal bár, de ott virított egy szálka. Sajnos a bőre alatt. Olyannyira, hogy én hirtelen, lámpafénynél, a bementesi sebet (sok krimit nézek??) sem leltem.
- Mindjárt hozok egy tűt és kiszedjük! - pattan fel az apja az ágyról.
- Micsoda??? - dülled Réka szeme focilabdányira. - Neeeeheheeeem!!!
- Muszáj kiszedni. Fájni fog, de ha benn hagyjuk csak rosszabb lesz.
- Nem akarom, hogy fájjon! Hagyjuk benn!
- .... - itt egy kicsit elveszítettem a párbeszéd fonalát. Gondolom, ment a hozavona, hogy mi legyen, hogy legyen. 2 perc múlva.
- Legalább hagy nézzem meg a talpad. - kéri Apa.
- Nemnem....még nekiesel a tűvel....
- Réka. Ki. Kell. Szedni. Onnan. A. Szálkát.
- De én nem akarom, hogy fájjon!!
- Akkor mi legyen?
Pici csönd, Réka határozottan kivágja:
Pici csönd, Réka határozottan kivágja:
- ......Altassatok el előtte!
