Reggel abban a biztos tudatban libbentem be a mosolygós doktorbácsi elé, hogy most aztán igazán jó kislány voltam, minden leletet begyűjtöttem, dolgozni sem mentem, ide nekem a nyűgjeimre megoldást nyújtó gyógyszert, hagy gyógyuljak meg minél hamarabb!! Elvégre úgy szólt az ígérvény, hogy amint tudja mire kell felírni, felírja, amit kell. Ott akadt el a történet, hogy szegény nem kapott világos diagnózist, olyat, amilyet várt volna. Kereste a pneumonia szót a leletben, de nem találta, így aztán tovább küldött a pulmonológiára...Valahogy mintha nem merte volna kimondani, hogy igen, ez tüdőgyulladás és ezt és ezt kell rá szedni mostantól. Inkább elküldött szakrendelésre. Ezen a ponton kellett néhányat lelegeznem ki és be, még ha mostanában ez nem is olyan egyszerű nekem.
- Mert nem tüdőgyulladásom van? - kérdeztem óvatosan.
- De, minden jel szerint az van, a labor is ezt erősíti meg. Azonban mivel a radiológus kollega nem írta le világosan, ő mire gyanakszik, addig ez nem biztos. ... Valamilyen gyulladásos folyamat van a szervezetében.
Újra vettem pár mélyebb levegőt. Nem egyszerű az élet. Nyilván van valami gyulladásos folyamat, amikor 2 hete kínlódom a hörgőimmel, tüdőmmel. Nagyon más természetű nyavalya pedig nem lehet, mert az első röntgen még hibátlan volt. Végül abban maradtunk, hogy ír fel antibiotikumot, megint egy lépcsővel erősebbet, mint az eddigiek (amelyek ugye nem hatottak), de ne váltsam ki, csak akkor, ha a pulmonológus jóvá hagyta. Rendben.
Nahát a pulmonológia megint egy olyan szakrendelés, ahol még soha nem jártam, nem mondhatnám, hogy nagy élmény volt. A sürgősségi beutalómat kedvezően fogadták a betegfelvételnél, mögöttem egy bácsi fuldoklott és egy hölgy köhécselt szárazon. Nem küldtek el, az egyik nővér sokat mondóan megjegyzéseket tett a CRP értékemre. AKkor még nem tudtam, hogy az gigamega sok vagy csak egyszerűen sok. Elirányítottak a folyosó végére, hogy ott várakozzam, majd szólítanak. Egyszer. Kb. 20-30 ember közé tettem le a fenekem. Egyik jobban krahácsolt és köhögött, mint a másik (na legalább itt senki nem nézett rám ijedten....bár már nem is köhögök annyira durván), némely bácsika mintha az utolsó lélegzeteit vette volna....
Egy órával később - meglepetésemre - szólítottak röntgenre, két héten belül a harmadikra. Ledobtam a textilt, lefotóztak, felkaptam, visszaültem a helyemre. Nem sokkal később - vagy csak elbóbiskoltam - behívtak a T. névre hallgató pulmonológushoz. Egy relatíve fiatal doki ült az asztal túlsó felén, meg is lepődtem, valahogy másmilyennek képzeltem el. Szikárnak, magasnak és bő ötvenesnek. Ennek egész kellemes külseje volt és utólag elmondhatom, hogy a stílusával sem volt gond. Rajta valami jobb napokat is látott fehér köpeny+ing+nadrág pompázott. A vakító fehértől nagyon nagyon távol állt, fogalmazzunk úgy. A jobb kezénél (bal kezes doki volt) egy táblázat állt, szemléltetőül vagy elrettentőül, rajta a tüdőrák stádiumai....A röntgen felvételem ott virított a megvilágított táblán.
Átvettük kórságom rövid történetét, belepillantott a laborba is (nem is olyan sok az a CRP....háááát), majd próbálta összevetni a tegnapi röntgen leletét a mai felvétellel. Ez nem ment könnyen. Átszaladt a szomszéd rendelőbe felvételestül, gondolom, a másik orvoshoz egyeztetni, majd visszajött és közölte, hogy nem is olyan rossz ez a röntgen....Itt egy kicsit megnyugodtam, hogy talán mégis megmaradok. Kérdésemre, hogy végülis miben szenvedek, azt felelte, hogy pneumonia, már nem a legrosszabb formájában. Megjegyzem, egyébként hozzám sem nyúlt, nem hallgatott meg. Gondolom, látott eleget a többi leletből, a tüdőm meg úgyis szörcsög és sípol....Csodálkozott, hogy a két röntgen között mekkora a különbség, hát még amikor megjegyeztem, hogy az előző éppen tegnap készült. Közben az asszisztens faggatott, hogy dohányzom e, dohányoztam e valaha és hogy tényleg soha?? Soha. Na jó, érettségi előtti este nem bírtam magammal és elszívtam pár szálat. Mivel nem ízlett és még fantáziát sem láttam benne, többet nem gyújtottam rá soha. Legalábbis nem emlékszem.
A javallat újabb adag antibiotikum, immár a harmadik és legerősebbféle, némi köptető, C vitamin, sok folyadék és ágynyugalom. Ez utóbbit mondjuk csak hozzágondoltam, az orvos szerint akár járhatok-kelhetek is. Hát azért akkora energiát még nem érzek magamban, csöndes bóbiskolással töltöttem a délutánt is a kanapén. Annyira jól esett, el nem tudom mondani. Kíváncsian várom, mi és hogy hozza meg a gyógyulást. Azt sem bánom, ha lassú lesz, csak haladjunk, gyógyuljak....
