Azt nincs kedvem leirni, hogy Réka miből, hagyjuk! Sok mindenből. Azt gondoltam, felkötöm magam, ha nem irhatok egy kis blogot.
Hát igy jártatok, bár sokat irni nem tudok a tableten, az is biztos.
Tegnap este 8-ig tanultunk Zalánnl. Közben megfőztem a bolognait, ami valahogy nem izlett, úgyhogy én parmezános tésztát ettem.
Fél 9-től fél 10-ig segitettem Tibinek,mert annyi munkája van, hogy belefullad. Este, nem reggel. Felvett valami 50 feletti hölgyet,de nagyon lassan halad szegényke nem biztos, hogy maradni fog. Fele olyan gyors, mint én, Tibi szerint, én még bizom, hogy felgyorsul. Fél 10-kor kivittük a kutyát a Tiszához sétálni, fél 11-kor hazaértünk és még nem aludtak a gyerekek, bár elküldtük őket aludni....Réka kérte, hogy kérdezzem ki a történelemet, honfoglalástól Árpád ház kihalásig, mert ebből még nem irt TZ-t még novemberben valamikor....Hallani sem akartam róla és alig emlékszem, hogy kerültem ágyba.
Az utóbbi 10 évünkről akartam irni egy kis összefoglalót. Zalán egyelőre kinlodik a környezet feladatsorral, amit én irtam neki. Szegény...
2009-ben ugye már javában terhes voltam Ketteskével, aki egy kellemes nyárvégi szilvalekvár főzés után fogant. Érdekesség, hogy ezután olyan igazi, össznépi lekvárfőzést többet nem csináltunk a családban, hol szilva nem volt, hol hajlandóság, hol nem tudom , mi. Szóval a lényeg igazából, hogy ősszre ismételten gömbölyödésnek indultam, hurrá!
2009 novemberében vettük a Toyotánkat és adtuk el a Seat-ot. Igen magas életszinvonalunk abban is megmutatkozik, hogy most is ugyanazzal az autóval járunk, nem voltak feleseges millióink, hogy lecseréjük. Sajnos. Nem panaszkodom az autóra egyébként, csodás járgány még mindig.
2010. májusában megszületett első és egyetlen kisfiunk, valahogy gyorsabban is, mint kellett volna, igy három napig fekete volt a feje. Emlékszem, anyukám apuba kapaszkodott, amikor először ott a szülészeten az üvegablak mögött meglátta, mondván, uramisten, balkézről jött a gyerek??? Anyósom volt a legnyugodtabb, hiszen hites uram ugyanilyen fekete buksival jött eme remek világra...
2011. januárjában kezdte Réka az ovit, pont 3 évesen, csak délelőttös műszakban. Gondoltam, jó lesz, közösségben lesz. Utálta szegény, ma már nem tenném ki az ovi kinjainak, megvárnám az őszt és addig hármasban élvezkednék itthon. De akkor még csak az járt az eszemben, hogy közösség, közösség, közösség. Ősszel folytattuk az ovit, valahol máshol, de mindent egybe vetve , az új ovi sem volt sokkal jobb, mint a régi, az a nagy különbség mindenképpen fenn állt, hogy homogén csoportba szeretett járni. Egy idő után...
2012-ben nem történt az égvilágon semmi, éltünk boldogan, gondolom.
2013-ban sem történt semmi egetverő. Ősszel Zalán fütyijét eintézték a kórházban, az mondjuk nem volt semmit, egy hónapig lábadozott, mire begyógyultak a sebei. Hintőpor, vazelin, hintőpor , vazelin, vazelin, hintőpor....Egy hónap késéssel kezdte az ovit, nagyon nehezen vált le, pedig majdnem 3,5 éves volt....
2014-ben visszatértem a munka világába 2007 októbere után először. Na az volt egy jó kis sokk, sokszor azt gondolom, én soha nem tudom kiheverni, hogy munkát és családot össze kell hangolni, nekem baromira nem megy. Béna vagyok, szerencsétlen, csak rohangálok stresszesen fel és alá....és közben sem karriert nem épitek, sem különösebben jó anya nem vagyok. Ordibálok a gyerekekkel, könnyen kijövök a sodromból, de néha tök jókat főzök, sütök, ennyit tudok felhozni a mentségemre.
Első munkahelyem a gyes után olyasmi volt, amit ma már nem vállalnék el, de akkor kezdésnek jó volt. Szerencsére 2 évvel később áttették a telephelyüket PESTRe , igy megint munkát kerestem. Ja de az egy másik év lesz, maradjunk a 2014-nél! Ősszel Réka megkezdte a sulit, fantasztikusan megtalálta a helyét az első osztályban, kinyilt, szárnyalt, szerepelt, minden csinálni akart, mindent elvállalt, imádta. És igy imádtam én is a sulit és az egészet, ami ide kapcsolódott. Ez harmadik osztályig tartott, amikor már napi egy német órájuk volt és sokkal nagyobb szigor, meg minden, azóta nem olyan lelkes.
2015-ben kezdtük először árulni a lakást, fél évig a kutya rá sem nézett. 2015-ben apukám januárban, nem sokkal karácsony után rosszul lett, újabb és újabb stroke-ot kapott és 83 évesen ebből már nem volt visszaút. Az alapitványi bál reggelén, egy márciusi napon halt meg, egyedül a kórházban, tüdőgyulladásban. Nagyon nehéz időszak volt ez.Ezzel párhuzamosan keresztlányomat felvették az Apáczai Gimibe, apu nagyon büszke lett volna rá. Főleg, hogy azóta már Cambridge-ben tanul.
Innen folytatom majd!
