Pénteken én már szabadságon voltam, az eredeti tervek szerint 2 órakor indultunk volna a hosszú hétvégénkre Mátraszentimrére. Réka itthon betegeskedett, Zalán suliban TökJó napon (amolyan álcázott Halloween, bár annyira nem álcázzák szerintem), Tibi pedig természetesen orrvérzésig dolgozott, szinte az utolsó pillanatig.
Ilyenkor mindig az a mániám, hogy mindent ki kell mosni utazás előtt, ki kell nagyjából takarítani, a konyhában maximális rend...talán abban reménykedem, hogy így öröm lesz hazaérni. Ez mondjuk olykor be szokott jönni, de idén nem sikerült, mert 17,5 fok volt , szinte jégverem, amikor hétfőn szürkületkor hazagurultunk. Szóval ment a mosógép már szerdán - csütörtökön vég nélkül, aztán amit magunkkal akartunk vinni, azt kivasalni, 3 emberre becsomagolni (RÉka magára pakol, de meg is járta, mert itthon maradt a strandpapucsa).
Annyi meló volt a háztartás körül, hogy péntek délre, amikor már véglegesíteni kellett volna a csomagokat, nekem semmi kedvem nem volt semmihez, máris elfáradtam. Réka pl. az istennek sem akart felkelni, rendet rakni, felöltözni, hálóingben szaladgált a kutya után, szóval ha 100x nem mondtam el neki, hogy öltözzön fel, vagy később, amikor már beletörődtem, legalább egy köntöst vagy pulcsit tekerjen magára...de neeeem.
Ebédre sütöttem csirkemellet és a lencsefőzelék minden falatját meg kellett enni, mert ugye 3 napig nem leszünk voltunk otthon....Végül a csirke egy részét megette a kutya, mert a kutyának sem kellett a csirke. Ja de. Neki igen. Még fagyasztottam is le belőle. Sütőtököt is muszáj volt megsütni, ő is velünk tartott az útra. Végül talán egy óra késéssel, fél 3 -3 körül útnak indultunk, abban a boldog tudatban, hogy mindössze 2 órányira van a "nyaralásunk" helyszíne, szóval tök közel, általában 3-4 óra mindig minden, mert a Dunántúl a célállomás ha több éjszakáról van szó.
A Tisza partján futottunk egy kört a Dióval, hogy elvégezze minden dolgát, ami eszébe jutott, tankoltunk is és a kissé borús, szomorkás péntekből elindultunk Gyöngyös felé. Gyöngyös után hirtelen, ahogy elkezdtünk felfelé tekeredni a Mátrában, egyszer csak kisütött a nap és teljesen olyan volt, mint valami varázslat, rögtön még transzbe estünk a csodálatos őszi erdő láttán. Én tényleg,mint egy gyerek, akit soha nem engedtek erdő közelébe. Olykor már enyhén szégyelltem, hogy padlót fogtam a sok színes levéltől, de mit csináljak, ha annyira nagyon szép volt? Az volt az eredeti terv, hogy elfoglaljuk a szobát és még sétálunk a napsütésben, de ahhoz korábban el kellett volna indulni, szóval mire elfoglaltuk a szobákat, addigra majdnem teljesen sötét lett, bár még narancsszínű volt az ég alja, mire pedig tényleg sétáltunk egy kört, addigra full sötét lett, nem túl sok világítással, mint észrevettük.
Mióta Réka elmúlt 14, 2 egymás melletti szobát szoktunk kapni, ennek én jó oldalát nem látom, mert szeretnek elbújni a lakosztályukban és kockulni, amit változó intenzitással sajnálok vagy bosszankodom felette. Szép idők voltak azok, amikor 1-2 pótággyal nyugtuk a kétágyas szobában.....De elmúltak. Mindkét szoba kutyabarát volt, a gyerekeké akadálymentes is, nem bíztak semmit a véletlenre, nehogy a nemkutyabarátba kerüljön az ebünk....Dió rögtön be is zabálta a kitett jutifalat egy részét, aminek még lesz jelentősége, majd kiitta az egész vizestálat....innen sejtettük, hogy nem azért nyüszített egy órán keresztül finoman, mert erdőt látott, hanem mert talán szomjas volt? Sokszor mondjuk, hogy szinte beszél ez a kutya, hát szinte, most nem tudta elmondani, hogy lökjünk már egy kis vizet, mert porzik a veséje, pedig ez volt a helyzet....
A vacsora kissé elmaradt a négycsillagos szinvonaltól kiszolgálásban és választékben, viszont a fogások meglepően finomak voltak - ha némelyik picit langyos is - úgyhogy örültem, hogy itt is remek lesz a konyha, lehet jókat enni. A desszertek mindig ugyanazok voltak nagyjából, de bánta a kánya, nagyon izlettek, úgyhogy még egy hétig tudtam volna belőlük csemegézni.
Az eddigi nyaralásokhoz képest újdonság volt már a nyáron is, hogy a gyerekek elkezdtek konkrétan ENNI a szállodákban. Öröm volt nézni. Zalán pl. híres volt a fényevéséről nyaralás alatt, a reggeli 3 kanál tejbegríz után vacsorára 3 falat sültrumplit és valami rántott izét evett és azzal le is zárta a szállodás kajálást. Pedig volt annyi finomság, hogy csak na, de valahogy semmihez nem volt étvágya. Most mindketten szépen végigették a menüt, választottak a két leves közül és a kb. 3-4 főfogás közül, illetve desszertből is pusziltak be. Zalán gyümölcsöt is rendszeresen választott. Meg voltam velük elégedve. Inni csakis limonádét kértek, változó ízben. Hogy mit rejtettek a limonádék, nem tudni, de biztos egészségesebb volt, mint mondjuk egy kóla.
Ami ritka probléma volt, az az ágy volt, mert nem tudom, mi ütött belém, de lámpaoltás után mindig olyan éber lettem, mint egy bagoly és sokáig álmatlanul hánykolódtam a horkoló uram mellett, pedig csönd volt - a szomszéd szobából is áthallatszott a légy zümmögése is, ott dekkoltak a gyerekek. Nem derült, hogy mi nem tetszett a szobában, talán a túl kemény ágy, merthogy hason, ahogy el szoktam aludni, kényelmetlen volt feküdni, a párnák pedig nem láttak tollat, úgyhogy sosem úgy működtek, ahogy én szerettem volna.
Szombat reggel ugyanakkor arra ébredtem, hogy az uram intenzíven dörgöli a padlószőnyeget....kiderült, hogy a kutya berókázott valami ismeretlen okból és tán be is kakilt, ebben nem volt biztos a drága Tiborom, valahogy nem tudta eldönteni. Én, talán a sok hánykolódás miatt , hajnali négykor nem tudtam felkelni szőnyeget takarítani, gondoltam, majd reggel. Mondanom sem kell, hogy reggelre olyan büdös lett a szobában, hogy RÉka öklendezve tántorodott hátra a küszöbről. A kutya kihányta, visszaadta a jutifalatot, amit este kapott és utána már vacsorázni sem volt hajlandó, talán érezte, hogy valami nem kerek.
Reggel még levonultunk reggelizni, mert a gyerekek nagyon éhesek voltak, főleg Zalán - nem is értettem, hová lett az én gyerekem, aki soha nem éhes, hiába, kamaszkor a láthatáron. Na a reggeli még kellemesebb élmény volt, mint a vacsora, mert lehetett angol reggelit nyomni, friss volt a péksüti, bár valószínűleg fagyasztottból, szóval olyan jókat ettünk, hogy délután 3ig senki nem volt éhes, kivéve, ha túráztunk. A kakaógép és a juice automata sem fogyott ki soha. Pirospont. Ami kicsit fura volt, hogy az asztalokat nem terítették újra, ha egyszer leszedték azt, így először elfoglaltuk az asztalt, vittünk oda néhány tányért, mire megérkeztek az evőeszközök,szalvéták....Ilyen én még nem láttam, de nem zavart kifejezetten, az abroszok tiszták voltak és volt mindig kitéve kés, villa. Olyan otthonos volt, a pincérek, felszolgálók nem sok vizet zavartak a helyszínen.
Reggeli utáni következő programpont volt a szőnyeg teljes kipucolása, vagyis a második kör. Amit Tibi éjjel nem tudott megtisztítani, annak nekiestem én. Bevetettem kézmosót, sampont, kutyasampont és ipari mennyiségű törlőkendőt, papírzsebkendőt, mire a foltok elhalványultak. Egészen még nem tűntek el, de bíztunk benne, hogy a száradás majd segít bennünket. Ja és persze folyamatosan szellőztetni kellett aznap. Szerencsére, ahogy pénteken, szombaton is szikrázó napsütés, szélcsend és hihetetlen, valószínűtlen erdő vett körül bennünket Mátraszentimrén, hogy a széldzsekik elő sem kerültek első nap....
folytköv.
