Vacsorázunk hármasban. Egyszer csak, amíg Rékának osztom az észt, magam mellett látom felbukkanni Zalánt az asztal alól.
- Zalán, te miért nem vacsorázol? - fordulok felé picit emeltebb hangon, mint érdemelné. Rám néz csodálkozva, mint akit egy fontos gondolatmenetből zökkentettem ki:
- Ja, bocsi....- és visszaül.
***
Sétálunk az óvodába Rékáért. Persze ő még hajlamos megállni, pitypangot szedni, gesztenyét gyűjtögetni. Én azonban sürgetem, mert szokás szerint megint késésben vagyunk. Előre sétálok egy picit, mire Zalán felcsattan.
- Hékás! Várj már meg!
Ez a "hékás" nagyon tetszik neki mostanában.
***
Tízóraira túrós rétest kap és narancslevet kér hozzá. Fél óra múlva többször is rákérdezek, hogy kéri e még a maradékot, mindig határozottan nemmel felel, úgyhogy a szeme előtt bekebelezem, ami még maradt a rétesből. Egyszer csak körözni kezd körülöttem.
- Mit keresel?
- A rétes? Hol van? ("hóóó van?")
- Megettem. - pislogok nagyokat. Megáll hirtelen, hozzám lép, egészen közel dugja az orrát az enyémhez:
- Óóóóó...köpd ki! - vágja ki határozottan.
- Dehogyis!
- Naaaaaaa köpd már ki! - ezt megismétli még párszor, sokadszorra gurul a nevetéstől (persze velem együtt.)
***
Teregetek, Zalán körülöttem tekereg, mint egy simulékony kiscica.
- Nézd csak, Zalán, ott egy cica! A szomszéd ház garázsának a tetején! -Zalán az ablakhoz rohan, az üvegnek préseli az orrát, majd kidugja buksiját a pici ablakon.
- Tényleg! Szia, cica! - rikkantja oda vidáman. A macska meg sem rezzen persze. Zalán nézi, nézi, majd még hangosabban folytatja.
- Ébresztő, cica, ébresztőőőőőőőő! Reggel van! - közben már elütötték a delet, harangoztak régen.
***
- Vegyük le a pulcsit, jó?
- Nem. Nem kell.
- Nem lesz meleged?
- Nem.
- Nem?
- ŐŐŐ......De.
- Levegyük?
- Igen. Melegem vaaan. - nyafogja. - ilyesmi párbeszédből sok van naponta.
***
Ebédelünk.
- Anya, képzeld el....hogy... - emeli rám búzavirág kék szemeit Zalánom hirtelen. Majd folytatja, de egy szavát sem értem. Elszorul a szívem egy picit, óvatosan bólogatok, közben kapaszkodót keresek, mégis miről szólhat a beszámolója. Olykor dührohamot szokott kapni, ha rájön, nem értem, finom rózsaszínű lesz a arcocskája és még dobálni is kezd bármit, ami a keze ügyébe akad, ami evés közben nem hiányzik.
- És képzeld el, hogy.... - de a folytatást megint nem értem.
- Tényleg? - szúrok be egy lelkesnek hangzó kérdést, közben sasolok, hogy lebuktam e...Nem, egyelőre nem.
- Piros volt, kék, zöld....sárga.... - mire lassan kapcsolok, a tűzijátékról mesél a Lelkem. És tényleg, mert folytatja:
- Hangos volt....nagyon...de nem féltem. Ekkorák voltak. - tárja szét karját a lelkes mesélésben.
***
- Kérsz borsófőzeléket? - kérdezi tőle M. mama.
- Sajnos nem. - szól be neki Zalán a hűtő mélyéről őszintének tűnő sajnálkozással. Már a túrórudi körül keringenek a gondolatai.
- Zalán, te miért nem vacsorázol? - fordulok felé picit emeltebb hangon, mint érdemelné. Rám néz csodálkozva, mint akit egy fontos gondolatmenetből zökkentettem ki:
- Ja, bocsi....- és visszaül.
***
Sétálunk az óvodába Rékáért. Persze ő még hajlamos megállni, pitypangot szedni, gesztenyét gyűjtögetni. Én azonban sürgetem, mert szokás szerint megint késésben vagyunk. Előre sétálok egy picit, mire Zalán felcsattan.
- Hékás! Várj már meg!
Ez a "hékás" nagyon tetszik neki mostanában.
***
Tízóraira túrós rétest kap és narancslevet kér hozzá. Fél óra múlva többször is rákérdezek, hogy kéri e még a maradékot, mindig határozottan nemmel felel, úgyhogy a szeme előtt bekebelezem, ami még maradt a rétesből. Egyszer csak körözni kezd körülöttem.
- Mit keresel?
- A rétes? Hol van? ("hóóó van?")
- Megettem. - pislogok nagyokat. Megáll hirtelen, hozzám lép, egészen közel dugja az orrát az enyémhez:
- Óóóóó...köpd ki! - vágja ki határozottan.
- Dehogyis!
- Naaaaaaa köpd már ki! - ezt megismétli még párszor, sokadszorra gurul a nevetéstől (persze velem együtt.)
***
Teregetek, Zalán körülöttem tekereg, mint egy simulékony kiscica.
- Nézd csak, Zalán, ott egy cica! A szomszéd ház garázsának a tetején! -Zalán az ablakhoz rohan, az üvegnek préseli az orrát, majd kidugja buksiját a pici ablakon.
- Tényleg! Szia, cica! - rikkantja oda vidáman. A macska meg sem rezzen persze. Zalán nézi, nézi, majd még hangosabban folytatja.
- Ébresztő, cica, ébresztőőőőőőőő! Reggel van! - közben már elütötték a delet, harangoztak régen.
***
- Vegyük le a pulcsit, jó?
- Nem. Nem kell.
- Nem lesz meleged?
- Nem.
- Nem?
- ŐŐŐ......De.
- Levegyük?
- Igen. Melegem vaaan. - nyafogja. - ilyesmi párbeszédből sok van naponta.
***
Ebédelünk.
- Anya, képzeld el....hogy... - emeli rám búzavirág kék szemeit Zalánom hirtelen. Majd folytatja, de egy szavát sem értem. Elszorul a szívem egy picit, óvatosan bólogatok, közben kapaszkodót keresek, mégis miről szólhat a beszámolója. Olykor dührohamot szokott kapni, ha rájön, nem értem, finom rózsaszínű lesz a arcocskája és még dobálni is kezd bármit, ami a keze ügyébe akad, ami evés közben nem hiányzik.
- És képzeld el, hogy.... - de a folytatást megint nem értem.
- Tényleg? - szúrok be egy lelkesnek hangzó kérdést, közben sasolok, hogy lebuktam e...Nem, egyelőre nem.
- Piros volt, kék, zöld....sárga.... - mire lassan kapcsolok, a tűzijátékról mesél a Lelkem. És tényleg, mert folytatja:
- Hangos volt....nagyon...de nem féltem. Ekkorák voltak. - tárja szét karját a lelkes mesélésben.
***
- Kérsz borsófőzeléket? - kérdezi tőle M. mama.
- Sajnos nem. - szól be neki Zalán a hűtő mélyéről őszintének tűnő sajnálkozással. Már a túrórudi körül keringenek a gondolatai.
