2016. május 13., péntek

Újra zárva




Nem szórakozom a nyitogatással-zárogatással, csak még mindig van hat függőben levő meghívó, amit nem "élesítettek"....

Szerdán azon töprengtem, hogyan egyeztessem össze a matek témazárót az úszó "edzéssel". Vagyis hogyan vigyem el Zalánt úszni úgy, hogy közben ugyanazon a délutánon még a másnapi matek témazáróra is készüljünk Rékával egy leheletnyit. Az élet általában meg szokta oldani az ilyen dilemmákat, ez most sem volt másképp. Csütörtök reggel arra panaszkodott Zalán, hogy nem tudja kinyitni a szemét. Jójó, hát fáradt az a szerencsétlen gyerek, aludt volna el korábban este! Villámgyorsan kiderült, hogy a szó szoros értelmében nem tudja kinyitni az egyik szemét.  Áztattuk pár percig langyos vízzel, mire újra mind a két szemecskéjébe nézhettem. Az egyik akkor is kisebb maradt.

Zalán láthatóan megkönnyebbült a hír hallatán, hogy a héten már nincs ovi. Egyrészt, mert rögtön visszavackolhatta magát az ágyába, másrészt mert az ő nézete egyelőre az, hogy mindenütt jó, de legjobb otthon! Pedig programjuk volt aznap az oviban, a rendőrségre ment az egész csoport. 

Az orvosi rendelőben rajtunk kívül nem ücsörgött más, csak roma, de nem volt semmi gond, mindenki szépen kivárta a sorát, kevesen is voltak. Zalán viszont ölég furán viselkedett odabenn a doktornéninél, kb., mint egy két éves. Max. 3. Lassan megszokom,  hogy a gyerekeimnél idegen társaságban vagy legalábbis nyomás alatt minden IQ  75 felett a ködbe vész. Semmi gond. Elég, ha én tudom, hogy amúgy egész okosak.Egyetlen jó húzása volt Zalánnak, a torkát engedte megnézni a doktornéninek. Felmerült a téma, hogy 23-án oltást fog kapni, ugye a hat éves oltást és hogy húha, mi lesz velünk (mármint VELÜK), mosolygott össze a doktornéni és asszisztense, majd megkérdezték, hozzuk e majd Apát is....Eddig nem jutott eszembe, hogy kellene. Szerintem nem lesz gubanc.

Réka megírta a környezet témazáróját és ma feltehetőleg a matekot is. Környezetből megfigyeltem, nagyon penge. Azt sem bánja  - egyrészt - ha tanulunk, átnézzük, elég kitartó, szemben más tantárgyakkal. És mindent tud anélkül, hogy itthon kellene bármit is átnézni. Ez jó, mert jelzi, hogy figyel órán. A matek meg....az arra való felkészülést már tegnap öt órakor értelmetlennek ítéltem. Unta Réka a banánt nagyon. Hát meglátjuk, gondolom, nem lesz probléma az ötöst produkálni. Vagy ha mégis, már az sem érdekel. 

Jön hát a hosszú hétvége, hurrá és bár pocsék időt mondanak az időjósok, semmi gond. Majd sütök finom sütit és alszunk nagyokat! Habár nekem azt hiszem nem kellene ennem sütit és alvás helyett inkáb mozognom kellene, a többi oké.