Ma délután, amíg csemetéink a tanmedencében tempóztak, Á. anyukája hozzám fordult, hogy megkérdezze, mit tudok az igazgatónő mai látogatásáról az ovis csoportunkban. Megvontam a vállam, majd pislogtam kettőt, hogy semmit, miért? Nem a szokásos éves "pofavizit" volt a mai is? Mint két hete D. óvónéni esetében? Minden évben produkálnak egy bemutató órát mindketten, ez afféle formaság, vagymi. Erre Á. anyukája kifejtette bővebb lére eresztve is, hogy neki Á. otthon azt mesélte, hogy az R. igazgatónéni azért érkezik hozzájuk ma, hogy eldöntse, ki iskolaérett és ki nem a Manó csoportból...
Hehehe...dehogyis....- legyintettem én. Ezek a gyerekek mi mindent bele tudnak passzírozni egy történetbe! Briliáns a fantáziájuk! Ennyiben is maradtunk. Néhány órával később az a Réka, aki a fenti párbeszédből semmit nem hallott, mert éppen a mély vízben tempózott hol mellen, hol gyorson, este 8 órakor rám emelte szomorú kékesszürke szemeit.
- Anya, én megyek iskolába?
- Hát persze.
- Biztos?
- Biztos, igen.
- Nekem nem mondta R. óvónéni, hogy mehetek iskolába...
- ????
Majd elmesélte, hogy E. óvónéni azt az infót szellőztette meg a csoportban, hogy R. igazgatónéni vendégük lesz a csoportban és kitalálja, ki iskolaérett és ki nem. Egyből kattant valami az agyamban.
Azok után, hogy röpke 6 perces, szánalmas karácsonyi műsort eszkábáltak össze az óvónénik, melyet még a bölcsisek is lepipáltak volna a szomszéd épületből, hogy nem szerveztek a gyerekeknek úszó tanfolyamot, ami hagyomány az oviban, nem vettek színház bérletet, mert lemaradtak a határidőről a jegyrendelés dolgában, nem tanítanak verseket és dalokat, nem készítik fel a gyerekeket az iskolára, sejtelmük sincs, mi fán terem a feladatlap szó, valamint 10 napig tűrték, hogy igazolás nélkül egy ótvarban egyre látványosabban szenvedő kislány látogassa az ovit (Isteni szerencse, hogy senkit nem fertőzött meg...) Szóval mindez után még ilyesmit is találnak mondani szegény gyerekeknek....hát végtelenül szomorú és szánalmas. Cél szentesíti az eszközt??
